Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-01 / 110. szám

1927. május 1.______________________ BACSMEGYEI NAPLÓ ___________________________19- oldal. ALAKOK Zsoké (Meeting, start, finish, favorit. Csupa angol szó röpköd körül az atagi zsoké­­kocsmában, mintha valahol Albionban volnék s messze, valahol a tizenkilence­dik század közepén, mert ez a sport, mióta repülőgépek, autók mérkőznek egymással, erősen a múlt izét érezteti, Széchenyi reform-korát. A jockey ezt jelenti: Jancsika. A Jack skót becéző neve. Az én zsokém középütt választja cl haját, arca a kiugró pofacsontjaival barnás, mint a fakéreg, szétáttó füleit mintegy a szél fújja, egy vágtában. Reg­geli munkaöltözet: lovaglócsizma, szarvasbőrrel toldott nadrág, fehér va­­ddsznyaldiendö. Ódon metszet valami grófi kastélyban, 38 éves, 22 esztendeje lovagol. Beszélgetés közben könnyedén egyik témáról a másikra ugrunk.) — Hány kiló? — Ma a mázsálón 49 voltam. (Itt sértés, ha valakit súlyos egyéniségnek neveznek.) — Mennyinek kell lennie? — Azt mindig a handicepper határoz­za meg. Például 1897-ben 74 voltam s 39 kilót kellett nyomnom a dresszel, nyereggel együtt. —• Mit csinált? — Hát leadtam, egy hét alatt. — Hogyan? — Először is nem ettem egy falatot se, sokat cigarettáztam, naponta két ku­pica konyakot ittam, utána kiöblítettem a szájamat szódavízzel, aztán kiköptem. — Miért? — Mert a viz is hizlal. Attól jobban kell félni, mint az ételtől. Akárhogy szomjaztam, nem ittam egy korty vi­zet se. (Tantalusz.) A gőzfürdőben min­dennap négy-öt óra hosszat izzadtam. Egy ülésre átlag leolvadt egy kiló, — Mennyi a legkönnyebb zsokénk? — Huszonhét kiló. — A legnehezebb? — Hatvanhat kiló. —- Ki vette észre a tehetségét? — Egy huszárszázados ur, az árva­házban. Mihelyt megpillantott, tetszettem neki, hogy oly alacsony vagyok s vé­­konycsontu. Kihozott, beálltam lovász­­fiúnak. — Milyen a lovászfiu élete? — Rabszolgaság. Hajnalban félhárom­kor kel, kitrágyázza a lovakat, sétáltat­ja. vakarja, amint az istállómester pa­rancsolja. Úgy adják-veszik ezeket a tralnercktöl, mint a portékát. Most is vásároltak egyet, 75 millióért. — Milyen lovon ült először? — Egy szilaj kis csikón három é'ves koromban. — Levetette? — Le. Azonnal. Be is törtem a fejem. — Hát azóta? — Három agyrázkódás, két koponya­repedés, öt vállperec-torés. —- Lábtörés? — Az nem is számit. — Verseny előtt mit csinál? —- Csak arra ügyelek, hogy semmit se adjak ki a kezemből. Semmi erőt. Se tü­zet, se pénzt. Még villamosjegyemet is mással váltatom. — Mit eszik ilyenkor? — Csak egy pohár pezsgőt iszom. — A ló? •—Az fél abrakot kap, négy liter za­bot. — Doping-ol? —* Semmit. — Miből áll a doping? — Kólából, atropinból, koffeinből, anya­rozsból. —- Mennyi a sikló átlagos sebessége? — 56 másodperc alatt 900 méter. (Gyorsvonat-sebesség.) — Izgatott a verseny alatt? — Kényelmesebben ülök a nyeregben, mint ezen a széken. — A gyöp diadalorditása, éljenzése lel­kesíti? .— Csak a lovamat. — Hány versenyt nyert? — 47-et. Budapesten, Prágában, Kra­­kóban, Londonban. — Milyen nyelveket beszél? — Németül és angolul folyékonyan. — Milyen híres zsokékkal találkozott? — Az öreg Tarai úgy szeretett, mint az édesfiát. — Ki most a világ leghíresebb zsokéja? — Carsluke, az ausztráliai. — Mennyit keres ő? — Maga se tudja. Egy angol zsokéról mesélik ezt. Versenyistállójának tulajdo­nosa valamelyik versenynapon nem ka­pott a szállodában szobát. A portás saj­nálkozva adta tudomására, hogy épp az előbb adták ki az utolsót, a zsokéjának, aki egy hét szobás lakosztályt foglaltatott le magának és titkárjainak. — Nő zsoké van? — Bulllord leánya egyszer nálunk is lovagolt. — Meddig tart a zsoké dicsősége? — Körülbelül 45 esztendős koráig. — A versenyparipáé? — Körülbelül 6 esztendős koráig. Aztán a ménesbe küldik, tenyészcélra. — Réfi a lovak góthal almanachja? 1791-ben kezdték jegyzeni a pedigrec­jüket, az első ménes könybe. (Szóval abban az időben, mikor az cm-1. A vasúti kocsiban vidám, fiatal dalok ujjongtak. Hangosan, kevélyen terpesz­kedett a dal, mintha túl akarta volna szárnyalni a mozdony öreges lihegését, a kerekek fáradt kattogását. Diákok és diáklányok mentek örömösen, mohó kí­váncsisággal csak sejtett ismeretlen vá­rosok és szépségek felé. A régvárt ta­vaszi kirándulásra, amely már annyit foglalkoztatta hónapok óta a fantáziá­jukat. Az iskola tanulmányi kirándulás­nak nevezte, ők felszabadulásnak érez­­ték, boldog ünnepi megújhodásnak. Ab­ban a percben, amikor a vonat elindult velük és maguk mögött hagyták a város jól ismert, megunt házait, mintha hátat fordítottak volna az egész korlátok kö­zé szorított diák-életüknek, a fegyelem­nek, a szabályoknak, mindennek, ami nekik a törvényt jelentette. Szabadok­nak érezték magukat, fiatal kedélyüket most nem zabolázta semmiféle rájuk erőltetett fegyelmi szabályzat és a két kisérő-tanár is máskép, emberiebben be­szélt velük, mint az iskolában. Az egyik, fiatalos kedvű öregur, a diákok megértő pajtása, velük énekelt, a másik, kicsit ke­sernyés professzor, aki ezt az utazást is kötelességnek, elfoglaltságnak érezte, egy könyvbe mélyedt. A hetedikes és nyocadikos fiuk meg lányok pedig teli torokkal daloltak. 2. Bálint Laci már az induláskor Magda mellé ült és nem tágított mellölte egy percre sem. ö a leány miatt még izga­­tottabban készült erre a kirándulásra, mint a többiek. Ezerszer elképzelte» milyen gyönyörű lesz az, hogy most két hétig mindig eggytitt lesz a lánnyal vonaton, uccán, múzeumokban, étkezés­nél, mindig, egész nap. Milyen ritkán és nehezen találkozhattak csak és milyen keveset beszélhettek egymással, holott annyira megértették egymást. Lopva kí­sérte haza néha az iskolából, sután, fél­­szegen rejtőzködve, mert az iskolai sza­bályok tiltották, hogy a fiuk a lányokat hazakisérjék. Meg az óraközökben vál­tott vele néha lopva rövid szavakat a nagy iskolaudvaron, de ezeknek a sza­vaknak sem volt meg a színük, a mele­gük, mert az inspekciós tanár hamar szétrebbentetta őket, meg készülni is keltett az izgatott drukkos tizpercekben a következő órára és az iskola nyo­masztó hangulata, a félelem és szigorú­ság megrontotta néhány perces titkos kis örömeiket. Pedig szerelmesek voltak, úgy ahogyan csak tizenhét éves fiatalok tudnak sze­retni, öntudatlanul, mindig egymásra gondolva és egymás közelségét keresve, fis ez a kirándulás meghozta vágyaik teljesülését. Ami eddig tiltva volt most egészen természetes: együtt lehet­nek állandóan, amit máskor csak lopva teliettek: most nyíltan is beszélhetnek egymással naphosszat. Szabad emberek voltak attól a perctől kezdve, hogy fel­­ültek a vonatra, nem fegyelmi szabáliyza­­tok bilincseibe vert rab-diákok. Könyvek és szótárak helyett most bö­berek nemességét hivatalosan eltörölték. A lovak szerényebbek. Nem vezetik visz­­sza családtájukat az őskori lóig, a hip­­potériumig, mint mi Adómig.) — Milyen állatokkal futtatnak még? — Baden-ben nemrégiben rendeztek egy strucc-versenyt is. A strucc az ügető lovat Is elhagyja. Csak egy a hibája. Ha ostorral verik, megáll, a földbe fúrja a fejét. Nem megy tovább. , — Igen, ő már ősidők óta struccpoliti­kát folytat. De mondja, nem okosabb a struccpolitika, mint a lópolitika? Ha a versenylovak is rájönnének... (Erre nem válaszol. Úgy néz rám, mint egy akadályra a megyeri pályán. Fölkel, átugorja az asztalt, aztán engem. Kedves, bohém lélek, aki a forgandó szerencsét kergeti a zöld mezőn, akár egy kártyás. Mindig könnyed, vidám. Sohase búsul. Busul helyette a ló, a sok telivér és fél­vér, mely mellesleg még a kenyerét is megkeresi.) röndök vették körül őket, amelyekből sü­temények, gyümölcsök, cukorkák, sőt — hallatlan! — bor is előkerült, kölcsö­nösen kinálgatták egymást, a fiuk és leá­nyok elvegyültek és amikor a tanár ur néhány percre kiment a folyosóra, hogy a tavaszi éjszakában gyönyörköd­jék a kupé-ablaknál, a cigaretta-tár­cák is előkerültek és büszkén szállt az Il­latos cigarttafüst. Nem diákok, hanem férfiak és nők ültek itt most együtt, fiatalok, naivak, de mégis a két nem örök vonzódásának engedelmeskedő gyerek-emberek. Mennyire máskép ha­tott most így ebben a környezetben Bálint Laci is a leány előtt. Nem a ta­nárok akaratától függő, drukkoló diák tilt mellette, mint ez Iskolában, hanem a férfi, klslányos vágyainak és álmainak ideálja, a fiú, aki szereti. Mindig közelebb húzódtak egymáshoz és lázas izgalommal beszéltek az útról, a terveikről, a vágyaikról, szinte mellé­kesnek érezve az ostoba szavakat, ha­nem egymás szemében kutatva é6 egy­más hangjától megrészegedve. Körülöt­tük elfáradt a dal és mind halkabban szólt, a tanár urak és a diákok az éjsza­ka közepére fáradtan hallgattak el, az­után az egyik tanár kívánságára leoltot­ták a vasúti kocsi lámpáját, úgy hogy csak halvány fénysáv reszketett az im­bolygó kocsiban és néha, amikor cgy­­egy hegy mögül kikerültek, a holdvilág is bekacérkodott a kocsi ablakán. Körülöttük már mindenki aludt, vagy legalább is lehunyt szemekkel kimerültén kereste az alvást, ök sem beszéltek már, csak egymás szemét keresték a félho­mályban, az otthon, a jó puha ágy ju­­! tott az eszükbe és nagyon árváknak érezték volna magukat a tavaszi éjszaká­ban ismeretlen vidéken robogó vonaton, jha nem érezték volna egymás vigasztaló \ közelségét. A fiú karja tétován a lány 1 derekát kereste és félénken átölelte, mintha a puha párnát akarná a karjával pótolni a háta mögött. A lánynak ez jól esett, ő is fáradt volt már, kuszán kava­­rodtak össze benne az érzések és gondo­latok és önkéntelenül a fiú mellére ejtette a fejét, mintha védelmet, nyugalmat ke­resne ott. Sokáig ültek igy mozdulatla­nul, aztán, anélkül, hogy tudták volna hogyan törént, megcsókolták egymást, A holdvilág ezüstösen mosolygott rájuk, első szent csókukra. 3. A szerelem az első csók után még dia­dalmasabban bontakozott ki fiatal lelkűk­ben. A külső benyomásokra annyira fo­gékony fiatalságuk csak a szerelem zsen­­dülő uj érzését fogadta be, a képtárak, múzeumok és templomok látványosságai mellett szinte vakon haladtak el, nem lát­tak meg mást, mint egymást. Minden mosoly, minden mozdulat, minden szó külön izgalmas élmény volt, amely az első csók titkát rejtegette a mélyén és amiről csak ők ketten tudtak. Az első öntudatlan csók olyan izt adott a szájuknak, amely folytatást követelt, olyan lázassá tette az ajkukat, hogy ez a láz enyhülést kívánt és most már az 1 öntudatos csókok robbantak kt belőlük minduntalan, sokszor, de mindig váratla­nul. Nagyon sokat csókolóztak templo­mok sötét sekrestyéiben, ahol egy percre elmaradtak a többiektől, múzeumok fo­lyosóinak a sarkában valami nagy szo­bor mögé rejtőzködve, mindenütt és olyan vakmerőén már, hogy maguk cso­dálkoztak volna a legjobban a bátorsá­gukon. ha tudták volna, hogy mit csinál­nak. Egy nagy csókban olvadt fel az egész fiatal életük, a rügyező májusi napsütésben azt hitték, hogy ez a szere­lem beteljesülése. Nagyon boldogok vol­tak. 4. A tizedik napon egy régi, romantikus városban kirándulást tettek a hegyek kö­zé régi várfalakhoz. A csöndes májusi délutánon a napsütés pajzánan játszott velük, frissek voltak es jókedvnek vala­mennyien és a nevetés, mint örök vendég trillázott a fiatal lányok ajkáról. Künn * szabadban még fékevesztettebben tombolt bennük a fiatalság, mintha belső tavaszuk össze akart volna olvadni a természet megujhodott ifjúságával. Amikor felértek a fennsíkra a régi várromok közé, fel­bomlott minden rend, mint pajkos gyer­mekek vagy csintalan tavaszi dzsinek szaladtak szerteszét, kergetőzve, mókáz­va, értelmetlen kis örömökkel a szivük­ben. A tanár urak valahol hátul egy kőre ültek le erősen zihálva a hegyre vezető meredek ut tüdőt fárasztó kapaszkodása után, a fiuk és lányok pedig mohó öröm­mel élvezték a szabadságot. Bálint Laci maga sem volt tisztában vele, hogyan került a lánnyal a romok legrejtettebb zugába. A csók utáni vágy űzte őket, vagy véletlenül kerültek erre a helyre, maguk sem tudták, csak örültek a varázsos helynek, ahol védve voltak minden tekintettől. Akkora hely volt csak, mint egy kis szoba, valamikor az is le­hetett. négy oldalán magas falak emel­kedtek, fenn Híresekkel, görbe, kopott, töredező öreg falak, nekik mégis szeb­bek minden palotánál. Négy fal zárta el őket a külső zajtól, mindenkitől, az egész világtól, de azért mégis kinn voltak a szabadban, a kék ég alatt, amely vidá­mabban mosolygott be fenn a romok közé, mint amilyen mosolygónak és kék­nek az eget valaha is látták. Lehevercdték a kopár falak közt bur­jánzó hűvös fűbe szorosan egymás mellé és jóizü, boldog csókban olvadtak ösz­­sze. Óh, most már tudták, hogy mi a jó a csókban, tizenhét évük minden gerje­­delme és a fájadt forró éjszakák emléke olvadt fel ezekben a csókokban. Bálint Laci magához szorította Magdát és a csők mohó habzsolása közben hirtelen megérezte a lány formás, kemény keb­lét. A csók szinte végtelennek tetszett és a fin keze közben lesiklott a lány mellé­re, tétova, remegő ujjak keresték a kis ingblúz gombjait és a csók még véget sem ért, amikor a fiú keze már a bárso­nyos testet simogatta. A lány a csókba feledkezve most hirtelen valami egész különös Jót érzett, valami újat, olyasfé­lét, mint amikor a fiú először megcsó­kolta, csak még annál is jobbat; a simo­gató kéz nyomán valami forró hullám öntötte el .amilyent inég sohasem érzett és egész testében megvonaglott. Tizenhét éves fiatalságuk minden ger­­jedelme tombolni kezdett bennük és már azt sem tudták hol vannak, hogy kerültek ide, mit csinálnak Csak csókolták egy­mást most már mindenütt, egész testük­ben össze akartak olvadni, szinte vadul, gorombán szorították egymást, mintha meg akarnák emészteni magukat abban a tűzben, amely belőlük áradt le­­birhatatlan tavaszi erővel. Az uj mámor szinte eszméletlenné tette ezt a két ser­dülő embert, aki még sohasem szeretett és aki most nem tudott semmiről semmit. Magda aléitan hullott a pázsitra és két karja, amely a fiú nyaka köré volt fonva, húzta maga után Bálnt Lacit is. A szoros ölelkezésben ebben a percben valahogy fellibbent a lány rövid szoknyája és a fiú elborult szemei előtt először bontako­zott ki a női test... A lány valami furcsa, hasitó fájdalmat érzett csak, aztán minden elhomályosult a szemük előtt... Boldog mosoly ját­szott az ajkuk körül, mert ez az ájult­sás: több volt a csóknál és az előbbi forró simogatásnál is. Ártatlan mosolyukat vi­dáman tükrözte vissza a romok közé. egymáson nyugvó fejük fölött bemosoly­­gó tavaszi égbolt. Kosztolányi Dezső Ta vasz Irta: László Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents