Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-01 / 110. szám
IT39* május SACSM&rra NA*U> 17. oldal. „Irodalmi hét“ Észt országban ■Dorpat Északi nyelvrokonainknál, a három milliónyi finneknél és az egy millión felüli észteknél Igén élénk az irodalmi élét. Ennek hajiatok elösegltöije ikétségteletiul ä protestáns egyházi nevelésből fakadt világi népkültura, mely már régen eltüntette az analfabétizmust. A rengeteg fényöerdő következtében fellendült a papírgyártás. Technikai kiállítás, művészi ízlés szempontjából még a legje lentéktelenebb finn sajtóterméktől Sem tagadhatjuk meg elismerésünket. Az észtek buzgón követik e tekintetben finn testvéreiket. Egyenletes, szociális és kulturális megoszlás következtében úgy tűnik fel előttünk, mintha a finn és észt közösségben hiányoznék az »irodalmi közömbösség« betegsége. Szinte furcsán hangzik éz a sok vád, mely passzivitása miatt a magyar olvasó közönséget éri Nem csak a közönség felelős. írók és kiadók fokozottabb mértékben kell, hogy keressék és megtalálják a módját annak, miként kerüljenek hatalmas és érintetlen néptömbök az irodalmi élet erősugárzó tényezőinek vonzókörébe. E tekintetben ösztönző gondolatokra tehetünk szert egy-egy »irodalmi hét« alkalmával. Finnországban rendezték először az irodalmi heteket. Az elért siker folytáh ma már az öböl déli partján lakó észtek is szerencsésen utánozzák. Kívánatos lenne, ha e példák követésre tennének szett a magyar irodalmi életben is. Az eszme maga lényegében egyezik például az erdélyi »Helikon« törekvéseivel, de ezeknél összehasortlitahatatlanul szélesebb alapon mozog és nagyobbarányu technikai félkészültséggel jár. A cél a könyvtermélés eredményeinek tömeges bemutatásával a nagyközönség figyelmének felhívása a könyvre, irodalomra, kultúrára. Az összes kiadók tömörülnek, hogy az ország valamennyi városában »irodalmi tárlatokat« rendezzenek, éyenkinti ismétléssel, bizonyos megszabott időszakban. A kiadók elsősorban üzleti érdekeik érvényesülését keresi egy ily kiállításon, a modern könyvek bemutatásával. De könyvtárakból, magánosoktól könyvritkaságok kerülnek elő és reproduktiv osztályokon tiszta képet nyerhetünk a könyvkulturá fejlődéséről valamely országban. Viszont az ábécés könyvtől a sorozatos diszkíadásig felvonul minden megjelent könyv. Az ilyen seregszemle a nemzeti kulturiakosságot kézzelfoghatóan érzékelteti a legegyszerűbb ember előtt is. Az Írói csoportok — különösen a szellemi gócpontokban — szintén működésbe lépnek. Előadássorozatokat rendeznek, hogy esztétikai és irodalompolitikái elveiket hirdessék. írókat és közönséget egyformán érdeklő problémák kerülnek megvitatásra. a nagy tömeg meghódítására a könyvkiáilitás, látványos mutatványok (film) szolgálnak. Egy-egy táncmulatság nemcsak pénzt eredményezhet irodalmi célokra, de az iródalompártolást önkéntelenül is belevési a lelkekbe. Potom áron Vett sorsjeggyel értékes könyv nyerhető s a könyvsorsolás idején ölyan emberek érdeklődése is felkelthető, akik különbért sajnálják a »drága pénzű könyvre kiadni. A kiadók pedig aránylagos nyereséggel adhatnak túl felhalmozott készleteiken. Finn- és Észtországban éppen az a meglepő, hogy az irodalmi tárlatok és az irodalmi hét iránt általában az alacsonyabbrendü néprétegek is tömeges érdeklődést mutatnak. Függ az mindenesetre a városok feltűnő helyein alkalmazóit jó reklámozástól. De talán átöröklött tulajdonság is, az orosz, uralom idejéből, amikor a nemzeti lélek az irodalompártolásban lelte meg a maga legteljesebb kielégítését. Az anyaországban is síünŐfélben van Budapest kulturális egyeduralma. Főleg a vidék egyetemi városaiban tanúi vagyunk tij kezdeményezéseknek, egy uj kristályozva látó folyamatnak. Az éven Kifli-J&-.10OQPQ fővel gyarság uj tömegeket sorakoztat fel, a kulturális finomulás, ez anyagi gyarapodás uj szükségleteket és igényeket támaszt. Az utódállamokban a magyarság irodalmi és kulturális fejlődése külön törvények szerint, de folyamatban van Idegenből talán tisztábban vehető észre az uj kulturgócok csomósodása az uj politikai epiSZtermisz alatt. A magyar irodalmi életnek, ha továbbra is be akarja tölteni a Bessenyeiék óta elfoglalt nemzetvezető feladatát, uj eszközökkel kell közreműködnie, hogy tudása minél szélesebb gyürüzésű és át* zetel között és emlékezéseinek a tárháütŐbb erejű legyen. Kiadók, irók, egyesületek, közönség egyaránt hivatottak felsorakozni az irodalmi hét eszméiének zászlaja alá. Áll ez, különösen a délszláv állam magyarságának irodalmi viszonyaira, melyek mindeddig a legtisztázatlanabb képet mutatják, holott talán éppen onnan kell valami meglepetésre, váratlan előreszökeliésre számitanunk. Dr. Virányi Elemér egyetemi magyar lektor. Irodalmi levél Irta: Baedeker Kérdésére, hogy mit tartok a Grób Imre müvéről*, szívesen felelek. Éppen most készültem el a könyvvel, amely nemcsak azért érdekelt, mert helybenlakó és általam Sokrabecsült férfiúnak aZ' alkotása, de azért Is, mért elvonatkoztatva minden predilekciótól és minden helyíhazafisági tekintettől Is rendkívül vonzó olvasmány, Bátran ajánlhatom Önnek azzal, hogy rég olvastam oly izgalmas és érdekfeszitő regényt, mint ez az emlékirat, amely egyáltalában nem regény. S mikor ezt mohdom, nem játszok könnyelműen a szavakkal, hanem a legkomolyabban beszélek, A terjedelmes (hüszonötives) kötetet egyfolytában kelleti elolvasnom — nem tudtam letenni, amig a végére nem értem. Ha regényről van szó, akkor ez nem Is oly nagy dicséret, annak az a feladata, hogy az olvasót feszültségben tartsa s még a legbecsületesebb eszközökkel manipuláló iró se riad vissza attól, hogy ezt a hangulatot mesterségesen Is szítsa. Annál nagyobb elismerés ez, ha történelmi műről van szó — s ez a könyv: történelmi irás — amely csak akkor érdekes, ha jelentős tényeket és eseményeket művészettel beszél el. Amit e könyvben a szerző megörökített, a% mind jelentős dolog s ahogy el van mondva, művészi benyomást tesz. A művészet legegyszerűbb (mert legtermészetesebb) eszközeivel dolgozik s azokkal is nyilvSnVáíóatt tudattalanul, szerencsésen és ösztönösen rájuk találva. Távol van tőle' minden célzatosság — H né vetít pás é fiat ér le bourgeois — s at lrásmüvészet minden raffinementja és céltudatos csinja-binja. Hogy mégis revelációként tud hatni olyanokra Is, akik sok hasonló memoármüvet olvastak, az onnan jön, hogy a könyv mindvégig igaz. — igaz mint az ember, aki irta. Az irodalomban az igazság maga is művészet (ha csak élvezhető formában lép elénk) — hiszen olyan ritka! Aki a maga élményeit hisztorizálja el, rendesen olyan, mint a szerződtetett mentőtanu: korrigál és szépit. De ennek a könyvnek nincs egyetlen lapja, amelyben a nagyon is szerény író vonalnyira is eltérne a szigorú tényszerűségtől abból a célból, hogy a szerepét szépítse, fontoskodjon vagy az egyéniségét a szuperioritás nimbuszával övezze. S az egyénisége talán épp ezáltal bontakozik ki oly előkelő erkölcsi dresszben az elbeszélés keretében. A közvetlensége a legnagyobb erénye. A kötet szenzációkeltését nálam befolyásolta talán égy kissé, hogy ismerem és szeretem az embert, aki szól belőle hozzám, de meggyőződésem, hogy annak az olvasónak a gyönyörűsége se lesz sokkal kisebb, aki a szerzőjéről csak annyit tud, amennyit ö elmond s a sorok között sejttet magáról. A különbség csak az lesz, högy éz az olvasó olvasás közben fogja megszeretni az írót. Meg fogja szeretni a Szenvedéseiért, amelyeknek a poklán keresztülment s a könyvért, amellyel Őt megajándékozta. Meg merem jósolni, hogy ahány olvasója lesz e műnek, annyi barátja támad a szerzőjének. így jár majd ön is Grób Imrével S ha elolvasta a könyvét, bizonnyal úgy fog Ítélni róla, mint mindazok, akik már túl vannak ezen a nevezetes élményen. Azt fogja mondani: az Írónál ismerek sok nagyobb művészt, de kevés emberrel találkoztam a litte*) Grób Imre: Hét év Szibériában. A ________________ krasznojarszki. pokolban. 8* 392 1. Bu-Szagorodá-inu JaoiaL raturában, akinek a kedélye ily finom s a jelleme oly rokonszenves, mint az övé Nem állítja be magát tudatosan ilyennek (hiszen épp ehhez hiányzik nála a rutinos művészet), de ilyennek »árulja el magát« az olvasó őszinte gyönyörűségére, aki örül, hogy nemcsak jó Olvasmányhoz jutott, amikor ezt az írást élvezi, de lovagias gondolkozása és finomlelkü úriemberrel is találkozik benne: a szerzővel, aki a könyvet a szive szeretetével és humánus lelkének a melegével irta s a mű hősével, aki emberfölötti szenvedéseket tűrt férfias érővel, krisztusi türelemmel és a Gondviselésbe vetett hittel. Grób Imre valószínűleg sose gondolt arra, hogy könyveket Írjon. Az éles kard volt a fegyvere s nem a néha annál is élesebb ifőtoll s azt hiszem, neki is meglepetés volt az, ami nekem és sokaknak oly kellemes rátalálás, hogy ez a Szeretetreméltó és tiszteletre egyaránt méltó úriember iró is egyszersmind. El van-e már most jegyezve az irodalommal és hű marad-e hozzá ezentúl is, vagy csak múló viszonyt kötött vele egyetlen kötet erejéig, azt a jövő mutatja meg. Amikét átélt, azok a rendkívül! élmények és borzalmas szenvedések, Íróvá érlelték, sőt költővé avatták öt. A lelkét továbbra is rezgésben tartják-é majd c hatások a sikföldi polgári életben is, amelyet.itt folytat körünkben az rodalomban vendégszereplő volt huszártiszt? — erre nézve nem merek jóslásokba bocsájtkozni. De nagy elégtétel és jóleső érzés nekem, hogy az ő esete is segít bizonyítani egy régi elméletemet, amely szerint: nemes lelkeket költőkké tesz a szenvedés. A Justinus Kerner mondását, amely igy szól: »a költészet: mély fájdalom« (Poesie ist tiefes Schmerzen), igy is lehet variálni: »a mély fájdalom költeménnyé tud fölmagasztosulni.« Persze Csak azoknál, akiknek a lelkében költészet szunnyad, mint a Gróbéban... A könyve, ha nem is minden fejezetében művészi, sok helyütt költőt s tmitt-amott olyan formában tudja rajzolni a szenvedéseit s úgy tud hangot adni az érzéseinek, hogy sok vérbeli iró megirigyelhetné. A majdnem négyszáz lapnyi terjedelmű kötetnek nincsen egyetlen unalmas lapja. Pedig mily egyszerű eszközökkel dolgozik a szerző! Minden pózolás és hatásvadászat nélkül adja elő »hét sovány esztendő«-nek a megpróbáltatásait —• úgyhogy az olvasó vele fázik a negyven fokos dermesztő hidegben, vele éhezik a melegvízből álló reggeli mellett és együtt szenvedi el vele a vörös terror és a cseka összes kegyetlenségeit. S a kitűnő férfiú, a könyv szerzője, mintha megszánná az olvasóját, amiért a kínszenvedése rajzával kénytelen volt bánatot okozni neki, kárpótlásul humoros epizódokat, játszi történeteket, anekdotákká nemesülő tréfákat hint el a szomorú fejezetek közé s enyhiti velük a szorongó érzést, amelyet a kínos fogolyélete valószerü festésével keltett föl bennünk.., Egyszerű közvetlenséggel, mintha intim levelet ima egy kedves barátjának, mondja el mindazt, ami vele és a társaival történt s még se banális és nem untató soha. Szerencsés intuícióval találta el, hogy mi érdekelheti a közönséget és bölcs ökonómiával mellőzte azokat a részletekét (pedig hány lehetett ilyen!), amelyek nézete szerint csak őt s a közelebbi környezetét érdekelhették. Talán túlzásba Is vitte ezt a nemes tartózkodást s nekem az a iwtwimf.u-flfr hreY a naplóiagy-i zában van még sok megfigyelés, epi« zód és élmény, ami könyvbe kívánkozik: A túlzásig vigyáz, hogy a szívügyeiről s a speciális érzéseiről mentül kevesebbet áruljon el. A feleségéről például, akinek a könyvét szeretettel ajánlotta s aki penelope-l magányában nem sokkal kevesebbet szenvedhetett a muszka fog- Ságtól s meleg kályhája ellenére a szibériai hidegtől mint az Imádott ura, Csak néhányszor s akkor Is úri rezervvel — emlékezik meg a könyvben s a gyermekeiről még kevesebbszer — pedig mindig rájuk gondolt! Finom lelkének a mimózaérzékenységével azokat a jegyzeteit, amelyek az lntlntébb, életére vonatkoztak s a családi érzéseit revelálhatták volna, elvonta a nyilvánosságtól, s ebben a tekintetben bölcsebbnek — mert mérsékeltebbnek — bizonyult akárhány professzlonátus írónál és diszkrétebbnek nem egy elismert Íróművésznél. In der Beschränkung zeigt sich erst der Meister, — gondolhatta a német klasszikus irodalomban otthonos szerző. Arra se gondolt nyilván, hogy valaha történetíró lesz bélöle s mégis az lett. A könyve nemcsak fölötte érdekes kortörténeti irás, de becses és megbízható forfásmil is a terror-esztendők históriájához és ama krónikások részére, akik a nagy vllágfölfordülás és eszmekataklizma embereinek a mentalitását tanulmányozzák Nemcsak a hadifoglyoknak, — az őrzőiknek s bármely címen a sorsukba avatkozóknak a gondolkozását s a világnézetalakulását is találóan és jellemzően tárja elénk a szerzőnk. Az ily könyv, ha victorhugó-í képzelet vagy jókaimórszerü találékonyság irja meg, bizonyára érdekfeszitőbb lenne, de fantáziásabb Is s nem kelthetne oly föltétien bizalmat, mint a Gfóbé, amelyét egy igaz ember lelkiismefete szerkesztett s egy igazságra törekvő férfiú a szive vérével irt. Azok az igazán szavahihető történeti müvek, amelyeket a Grób Imrék adnak ki, s nem azok, amelyek Jeles költőknek és nagy képzelőtehetségű Íróknak az alkotásai. A girondisták története Lamartine-töl még ma is igen bájos olvasmány (színesebb, mint a Taine-é), de nem komoly történet. Az Írója képzeleté s a Színező készsége többet tett hozzá, mint a történetíró alapossága. A belletrista ritkán jó hisztorfkus, — ahogy Péteri y Jenő egyről találóan mondta: inkább hisztérikus. Ami erény a regényben-novellában, azt itt hiba és akadály, Erezte ezt a nagyok nagyja is: Goethe, mikor az emlékezéseit kezdte írni s azokat Valóságnak és Költészetnek titulálta. A legtöbb élet- és élményirás ilyen végyüléke a Wahrheit und Dichtung-nak, amely elemek úgy keverednek el bennük, hogy végül a szerző se tudja, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik. Bárminő szerencsétlenség volt e rokonszenves könyv rokonszenves szerzőjére s annak családjára, hogy át kellett szenvednie a krasznojarszki pokolnak ezer gyötrelmeit, az irodalomnak szerencséje, hogy e katasztrófa oly férfiút ért, aki szigorú igazmondással és történetiről lelkiismeretességgel jegyezte föl a naplójába s tette később közzé, ami vele a borzalmas években történt. Dekobra mesteri rajzát adja a cseka börtöneinek a »Hálókocsik Madonnája« Című nálunk is sokat olvasott regényében, de az a kép, amelyet a mi szerzőnk fest róla, valószerübb. Itt is szerencsésen tudja eltalálni a hangot, hogy ne tulor zon, ahol minden túlzásra, rikitó színezésre csábit. Azért mégse regisztrál pusztán, nem jegyzőkönyvet vesz föl és nem jelentést ir, — formát ad mindennek, tetszetősét. Valószínű, hogy amikor a könyvét a jegyzetei alapján Összeállítani kezdte, abban a hiedelemben volt, hogy dileftánsmunkát végez, s talán ö Is csak akkor jött rá, mily pompás munkát irt, amikor az már kötetté hízott, s a kéziratát egy jeles iróbarátjának, Szász Kifolynak véleményezés végett bemutatta, írói vonás például a könyvben, amit §z. K. azonnal észrevett, hogy az alakjait néhány vonással, olykor a beszédjük vagy a megjelenésük módjával tudja jellemezni s őket mint elevenen mozgó életerő* figurákat a személye* ismerőseinkké tenni. Ahogy a barátait és szenvedéscmeJcAiLPttSUronit HQgWliMjaaős V
