Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)

1927-04-03 / 91. szám

22. oldal

1 927. április 3

♦

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

ALAKOK

Erdész

(A Csillebércre tartok. Köröttem tar fák, alig látható rügyekkel. A gyalogösvények mellett a som virága sárgái mogyorófák barkái porzanak, lazán mintegy odaaggatva. Már egy órája ballagok. Eddig egy lélekkel sem találkoztam. Az Ördögoromnál elém lebeg egy citrompille. Följebb egy tücsök álldogál, fekete frakkjában, álmosan és kedvetlenül, akár egy muzsikus-cigány délelőtt. Olykor cinke cippan. Fejem fölött a pacsirta trilláz, ez az aviatikus, aki önsúlyán kívül mindig magával viszi a magasba egész zenekarát is. Az első ember akit megpillantok, az erdész. Sötétzöld zubbonya hajtókáján ezüst tölgylevél vállán tizenhat-kaliberes duplacsövű vadászpuska. Szeme élénk-fekete, arca barna-piros. Mély tisztelettel köszöntőm, hiszen fontos ember: ő termeli ki ágyunk tölgyfáját, koporsónk fenyőfáját. Nyájasan kezet nyújt, de beszéde nehéz helyen áll, hangja szinte rozsdás mint azoké, akik egész életükben a fákkal társalogtak. Körötte gyermekek sarlózzák a sár jut).

— Mit csinál, bátyám?

— Makkot ültetek. (Lám a kisded makk, mely egykor majd derék sudárba szökken. Mint diák sokszor irtom ezt dolgozatomban, de csak most látom először).

— Hány éveá?

— 65.

— (50-nek se néztem). Ugyan vegye le a sipkáját.

— (Feje galambősz, egy szál haja se hiányzik. A sipkája zergeszakállát babrálja). Honnan való ez?

— A zerge hátgerincéről.

— Mi van a táskában?

— Az ebéd. Kenyér, tojás, szalonna.

— Reggel mit evett?

— Egy csésze kávét.

— Hánykor kel?

— Télen-nyáron hajnali négykor.

— Hol ebédel?

— Itt künn. Mihelyt kizöldül, az ebédem is megterem: vadcseresznye, vadalma, vadkörte, szamóca, szeder. Este hatkor az erdészlakban egy pohár tejet vacsorázom.

— Mióta él igy?

— 18 esztendős korom óta. Édesatyám is erdész volt, a kalocsai érsekségnél. Ott kezdtem.

— Hat tz hány esztendős? (Egy tölgyfára mutatok).

— (Rátekint). Vagy 130. (Személyesen ismer minden fát, mint egyik kaszinótag a másikat).

— Vannak öregebbek is?

— Arra, Mária-Makk felé akad 300—

400 esztendős is. Tavaly a szálaló vágásnál kidöntettem egy cserfát. Szabad szemmel, nagyitó nélkül 227 év-gyürüt olvastam meg rajta, az átmérője 171 centi volt.

— A Normafa meddig élt?

— Azt beszélik, hogy maga Mátyás király ültette.

— Miért hivják igy?

— Mert a múlt századokban volt valami híres színésznő, bizonyos Norma az üldögélt, énekelt alatta. (Tudom, hogy nincs igy. Ezt a fát a »Norma« című operáról keresztelték el, melynek erdődíszletében volt egy hozzá hasonló, hatalmas fa. De a legenda szebb).

— Volt színházban?

— Csak moziban kétszer-háromszor Elég színház ez.

— Miért?

— Tele van mindig szerelmes párral.

— Öngyilkosokat talált?

— Bizony sokat. Reggel valaki ott lóg a fán. Múltkor is egy fiatal leányt vett észre az erdőkerülő. (Az erdőkerülő csak- kötelességét teljesiti, szemben az iskolakeriilövel, aki nem teljesiti kötelességét).

— Milyen vad tanyázik itt?

— őz, szarvas.

— Kígyó?

— Sikló és rézkigyó.

— Madár?

— Sas. ölyv, szalonka, mátyásmadár, harkály, kakuk.

— Megkérdezte.e tőle, hány évig él majd?

— Az a párzáskor, mikor szólogatja a párját, mindenkinek százat mond, mert .nagyon szerelmes természetű. Nyestünk is van. Bundáját egy millióért adjuk el. Sok a vadmacska. Ennél nincs veszettebb dög. Ha megsebesítik, mellünkre ugrik, belekarmoi húsúnkba, torkunkat akarja átharapni s fuj, prüszköl, amig csak meleg. Tavaly egyet agyonütöttünk, de még döglötten sem engedte ki karmai közül a fácánt. (Sóhajt). Szegény László főherceg is vadmacska-vadászat közben halt meg Borosjenön. (Az egyszerű emberek úgy beszélnek a főhercegről, mint az édestestvérükről).

— Farkast látott?

— 1881-ben kettőt, a kalocsai erdőijén, egy haldokló szarvas-bika szagára jöttek ki. Oda lapultam a fatörzs mellé, de nem bántottak.

— Volt beteg?

— Egyszer életemben. 1892-ben tizenhét fatolvaj jött ide 8 szánkóval, én sötét hajnalban rajtuk akartam ütni és letepertek a hóba, össze-vissza szurkáltak. Két hónapig feküdtem utána a kórházban.

— Miért viseli ezt a puskát?

— Csak a fatolvajok ellen. (Azok az erdő legveszedelmesebb ragadozói). Hogy az Isten ne legyen irgalmas a lelkűknek.

(A tavaszi erdő zsong, mint a színpad egy bemutató előtt. Lázas készülődés hallik. Még ott vannak azonban a régi darab díszletei. Avar-szőnyeg csörög lábam alatt, amint lépek. A tölgyfa, az erdő hösszerelmese még tavalyi, szárazl bronz-barna leveleit hordja paróka gyanánt mindaddig, mig ki nem nő uj zöld kaja. Kökörcsinek öltözködnek lila, sárga pongyolába. Mohos földomlásokon ibolyák ülnek, az édes kis naivak, közismert', agyondicsért szerénységükkel s — amint a reklámcikkek már több ízben megállapították — titokban illatoznak, de azért mindenütt őket látni, minden szerepkörre ők tartanak számot s a többi, kevésbé szerény virágokat egyáltalán nem engedik szóhoz. Ezen a tájon szemtelen ibolyáknak hivják őket. Csak rájuk süt a Nap reflektora, mely fényét a »Kikelet« cimü látványos daljátékra »szívességből engedte át.«)

Kosztolányi Dezső

Mindenkinek telik majd majom a megfiatalításra, ha beválik a mentoni kísérlet

Beszélgetés Voronov professzorral, a megfiatalítás jövőjéről

Paris, március hó.

Az utóbbi időben Páriában lelterjedt annak a hire, hogy Voronov professzor intézetében egyre gyakrabban jelentkeznek kétségbeesett exisztenciák, akik a megíiatalitási műtét céljaira felajánlják szervezetüket. Voronov professzor Mentonban van. öccsébez, Qeorgoes Voronovhoz fordultam tehát, aki ezekről a hírekről a következőket mondotta:

►+- Való igaz, hogy különösen a gazdasági válság óta gyakran jelentkeznek nálunk elszánt exisztenciák, akik Vorónov-operációra felaján’ják magukat. Ezekre az ajánlatokra azonban azt a sztereotip választ adjuk most is, mint a múltban: Franciaországban a törvény tiltja az emberi szervezetnek ilyen műtétre való felhasználását, még az illető hozzájárulása mellett is.

Néhány hónap előtt beszélgetést folytattam Voronov professzorral, a Menton mellett felállítandó majom-farmról. Akkor azt mondotta, hogy február végén készen lesz a telep. Elhatároztam, hogy megnézem.

Az autó húsz perce fut már velünk azóta, hogy elhagytuk Mentont. Az egyik oldalon az örökkék tenger, a másikon a meredek sziklafal. Most egy hídhoz érünk: a Pont Saint Louis. Itt az olasz-francia határ. Az olasz határőr ismerősen üdvözli kísérőmet, Voronov professzor soffőrjét. Azután fut az autó tovább — olasz földön — útlevélvizsgálat nélkül.

Az ut felett a szikla oldalába vájva a Chateau Grimaldi terraszos kastélya ragyog a déli napban. Ez Voronov fő hadiszállása. Kicsit feljebb egy történél mi várrom. Balra fent a hegyen a fehér vámőrházikó.

Egy fekete inas egyenesen bevezet Voronov professzor dolgozószobájába. Mint régi ismerőst üdvözöl.

— Professzor ur, ön- alaposan elbújt itt a kiváncsiak elől. Lenn a városban azt se tudják kicsoda ön. Egyszer pe^ d:g azt állítják, hogy az olasz kormány megtagadta a majom-farm . felállításához az engedélyt.

Mosolyogva hallgatja szavaimat.

— Azt gondolja hozzájutnék egyáltalán a munkához, ha mindazt a tömérdek kiváncsit magamhoz engedném, akik ostromolnak. Naponta több száz levelet hoz a posta, azoktól, akik mindenáron fel akarnak keresni. Újságírók, külföldi gazdagok, turisták, orvosok, akik mind vagy látni akarják a majomfarmot, vagy pedig megfiatalitó műtétnek akarják magukat alávetni. De párisi munkatársaimnak szigaruan megtiltottam, hogy egyebet. mint a levélcímemet elárulják. A

postafiókból azután naponta garmadával

hozza fel a sofföröm a leveleket. Még igy is mindennap több látogatóm van, akik valamiképpen megtudják a címemet. Közöttük főleg amerikai hölgyek, akik operáltatni akarják magukat. De én már csak egész kivételes esetben vállalkozom a műtét végrehajtására. Ha valami különös tudományos probléma indokolja. Ami pedig a mendemondákat illeti ,hát ezek egyenesen nevetségesek. Mindenekelőtt nincs is szükségem semmiféle engedélyre. Elvégre is a saját birtokomon vagyok és itt azt teszek, ami jól esik.

— De nincs semmiféle veszedelem a szomszédok szempontjából?

— Miféle veszedelem? Hisz végre is itt nincs szó veszedelmes vadállatokról, a melyek, ha kiszabadulnának, veszedelmet hozhatnának a szomszédokra.

— Nem gondolja mégis professzor ur, hogy nem éppen kellemes dolog a tengerparton séta közben egy orangutángra, vagy egy csimpánzra bukkanni. Gondolja, hogy ez mindenkiben olyan kellemes érzést kelt, mint például önben?

— Ugyan — feleli Voronov most már kacagva, — hiszen nekem sokkal fontosabb. hogy az én négylábú munkatársaim meg ne szökhessenek, mint az szomszédoknak. Ne felejtse el, hogy egy-eg’’ ilyen állat hatalmas pénzbe kerül. No, de jöjjön — teszi hozzá aztán hirtelen, — nézze meg, hogy már menynyire vagyunk.

Karon fog és kivezet a tropikus növényzetű kerten át a kis sárga kertiházhoz.

— Itt ebben a kis házikóban látja az emberiség jövőjét. Ebben a házikóban vannak bezárva az én állatkáim, akiknek az a hivatásuk, hogy majd ősökké legyenek.

— Bezárva? De hisz úgy emlékszem, hogy legutóbbi beszélgetésünk alkalmával professzor ur épen arra mutatott rá, hogy az egész majom-farm és a majomtenyésztés alapja, hogy a majmok ne legyenek bezárva, mert hisz rabságban nem szaporodnak.

— Ez igaz. De ne feledje el, hogy egyelőre még csak a dolgok kezdetén vagyunk. Egyelőre csak az előmunkálatokat látja. Két dolgot kell ugyanis megvalósítani. Egy majomtenyésztő állomást és a majomfarmot. A majomtenyésztő-állomást már maga előtt látja. A majomfarm azonban még egyelőre csak előkészületeiben van meg. Egyelőre nem tehetem ki értékes majomanyagomat a kísérlet veszedelmeinek. Az elméleti meggondolások szerint a mentoni kiima igen alkalmas a majomtenyésztésre. De lassan kell haladni, egyelőre tehát csak fokozatosan próbáltam ki a kiimának a majmokra gyakorolt hatását. Most tehát részben a nyitott ketrecekben élnek a majmok, részben pedig a központi fűtéssel ellátott házban. A farmra majd csak akkor engedem ki őket, ha már szerencsésen átélték az akiimatizálődás periódusát.

— Nos és a farm?

— Az is készül. Látta benn az asztalon azt a halom rajzot? Ezek a drótháló-rendszer tervei. Mert ez a legfontosabb. Ezt úgy kell megoldani, hogy a majmok lehetőleg észre se vegyék. Az egész kertet be kell borítania, hogy ,ki ne szabadulhassanak, de lehetőleg úgy, hogy a drótrács mégis láthatatlan maradjon, hogy a majmoknak ne legyen az az érzésük, hogy fogságban vannak.

Miközben ezt magyarázza Voronov, felfelé sétálunk a hegyoldalra. Egyszerre egy kis vörösbarna majom közeledik felénk. Voronov jókedvűen nyúl a zsebébe mogyoróért. Majd kérdő tekintetemre magyarázni kezd.

— Ez a telep első »szabad« polgára, Jimmy. Olyan szelíd és olyan szófogadó cynocephalus, hogy már most szabadon járkálhat. Minden reggel jelentkezik a maga mogyorójáért. Azután szépen vissza megy a társaihoz. Az a másik kis sötétbarna társa, már kevés-' bé szófogadó. Hogy Jimmy ne legyen túl egyedül, azt is kiengedjük néha vele, de hozzá kell kötni Jimmyhez, mert különben elszalad és este sehogy sem lehet beterelni a ketrecébe. Pedig az éjszaka hűvössége könnyen végzetessé válhatik rá.

— ön ismeri valamennyi majmát?

— Tulajdonképpen egész kis család ez. Tehát természetes, hogy valamenynyit ismerem névről és mindegyiknek szinte az »élettörténetét« tudom. Egyikpek-másiknak különös szokásai vanak. Itt van például a Jacky, aki egy lépést sem hajlandó tenni a takarója nélkül Ezt mindenüvé magával cipeli.

Egy beretvált, magas, mintegy ötvenéves férfi üdvözöl bennünket. A majmok gondozója és ápolója. Voronov profeszszor egyenesen a maláyi szigetekről hozatta, ahol ez a különös hollandus állátszeliditéssel foglalkozott. Kitünően érti az állatok pszihológiáját. A feleségével együtt ápolja a majmokat.

Felértünk a hegytetőre, ahonnan a Földközi-tenger gyönyörű panorámája tárul elénk.

— Itt fenn a hegyen lesz a tulajdonképeni majomkert — mondja Voronov. — Itt a levegő is alkalmasabb és a kilátás sokkal inkább a szabadság érzetét kelti az állatokban. Estére azután visszatérhetnek a völgybe, a házikóba.

— Tulajdonképen, hogy jutott önnek eszébe a majomfarm gondolata? — kérdezem Voronov professzort.

—A kényszer vitt rá. Hisz a földkerekségen élő másfélmilliárdnyi emberre alig másfélmillió majom jut, kénytelenek vagyunk tehát a majmokat mesterségesen szaporítani, illetve tenyészteni, ahogyan a lovat vagy a tehenet tenyészti az ember a maga céljaira. Es hogy miért épen Mentonban? A Riviérán van már egy strucc-tenyészet. Ebből az látszik, hogy ez az atmoszféra alkalmas ilyen célokra.

Visszamegyünk a völgybe. Voronov professzor végigvezet a főépület készülő laboratóriumain. Sebészeti, hisztológiai és patológiai ága lesz ennek a nagyon modernül berendezett kutató intézetnek. Csak kutatás, tudományos vizsgálódás céljaira szolgál majd ez a laboratórium. Megfiatalitó műtéteket itt nem fognak végezni. Ezeket Voronov munkatársai továbbra is Párisban végzik majd vagy lenn a városban a kórházban. Voronov egyelőre megtartja párisi intézetének irányítását is, amelynek vezetését Voronov professzor Sándor öccsére bízta.

Aigner László

Dr. Földes-féle

MMGIl 8REM

ma már mindenkinek nélkülözhetetlen.1899