Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1927-04-17 / 105. szám
1927. április 17. BÁCSMRGYE! NAPLÓ tS. óidat. ISTEN BÁRÁNYKAI BALLADA A SÁRGA PANZIÓRÓL Irta TAMÁS ISTVÁN Március Idusán k<öztem be a Sárga Panzióba. Már tudtak a jövetelemről. Az irodában keresztiilestem bizonyos formalitásokon, aztán egy hivatalnok kíséretében felkerestem a gondnokot, akinek néhány udvarias, hízelgő jelző kíséretében a gondjaiba ajánlottak. A szobában több egyenruhás egyén tartózkodott, végigmustráltak, nézegettek kíváncsian és olykor-olykor összesúgtak felettem. Pár perc múlva egy férfi lépett mellém és felszólított, hogy kövessem. Kezemben a bőrönddel megindultunk a a keskeny, boltozatos folyosón, amely hófehér csendjével, rácsaival és tisztaságával a szanatóriumra emlékeztetett, ahol ezelőtt tiz évvel súlyos operációval feküdtem, hogy majd otthagytam a féllábamat. Első benyomásaim tehát igen kedvezőek voltak. — Ide tessék — mutatott kísérőm a lépcsőreljárat előtti szobába. Először is a méred alá álltam. Megütöttem a mértéket ügy belevágtam a kezem, hogy csak úgy nyekkent. Magasságom 178 centi. Ezt se tudtam eddig. Aztán átvették a2 értéktárgyaimat, sőt tapintatosan kikutatták a bőröndöt is, hogy nincs-c benne olyan valami, aminek behozatalát tiltják a házszabályok. A Sárga Panzió eredeti elveiről már többizben hallottam és bevallóm: kicsit meghökkentett az a kínos pedantéria, amelyhez a magamfajta felelőtlen vándormadár nincs hozzászokva. ~r Záróra hatkor, felkelés hatkor — jelentette ki a hivatalos közeg. Másrészt viszont imponált különc természetemnek a fegyelem, a puritán, abszolút kispolgári szokások és valami olyasféle önérzet ágaskodott fel bennem, mint az újonc bakában, aki nem tud betelni azzal a dicső érzéssel, hogy vállain nyugszik a haza becsülete. Az egyenruhás férfiú, akinek kezében kulcsok zenéltek, felkalauzolt a második emeletre és betessékelt egy ajtón: — Uccai. egy ágyas. És hévvel magyarázta: — Gyönyörű kilátás! Egész délelőtt ide Süt a nap. Valóban: a kilátásaim elsőranguak voltak. Délen erdő és lenn az ticca, akár egy térkép. Csak a vasút fütyült, lármázott fáradhatatlanul. — De ehhez is hozzá lehet szokni — mondta megnyugtatóan a kulcsár. Ha elgondolom, hogy Raguzában, á Hotel Odak-hAT) naoi negyven dinárért micsoda nyomorult kuckót adtak — igaz ugyan, hogy ablakom alatt a tenger nyaldosta a szírieket — egyenesen clérzékenvülők a nemes egyszerűséggel bútorozott ceilácska láttára. A falak simák. vakítóan fehérek. A fogas mind a három ujjával rámmutogat és én ráakasztom a kalapot, kabátot, hogy megtörjem ezt a borzalmas fehérséget. A hivatalos közeg visszavonul. Kicsomagolok. hogy átöltözködhessem. Épp a harisnyámat huzom. amikor a kilincsen valaki motolláznl kezd. — Nem szabad! — kiáltom, de ugylátszik, nem hallották meg, mert benyi* tottaTt. A kulcsos ember egy torzónbo'rz, mogorva fickót tolt maga előtt. — Ez á legény fog önnél takarítani — jelenti —■ tessék véle megállapodni. Soha életembe Ilyen luxust. Inas! Igaz, mint később kiderült, a múltjában vannak szépségfoltok, de istenem, aki nem hibázott még, az vesse rá az első követ. — Mi lesz a fizetség? — éz az első kérdése. Megállapodunk. Reggel mosdóvizet hoz, kiseper, ágyat vet és beadja az ebédet. Mindeme szolgálatokért ötven dinárt kap egy hónapra. — Majd csengetek ha kell valami — mondom és ekkor .t legényem röhögni kezd, mert a cellában nincs csengő. — Csak tessék átkopogni a százhuszonhetesbe, itt vagyok a szomszédba — és a falra bökve köszönés nélkül távozik. Az ablakot nyitva hagytam éjjelre. Itt nem kqll félni, hogy bemászik valaki. Rablótól, tolvajtól megvéd a finom, dupla rács. *■ Reggel sehogyse jutott eszembe, hogy miről álmodtam. Különben se lenne érvényes, mert elfelejtettem megolvásni a szoba négy sarkát. A legényem meleg vizet hozott a mozsdáshoz Reggeli után ki akartam tenni az ajtóra a névjegyemet. Kellemes meglepetéssel láttam, hogy az ajtó-félfa felett egy kis fekete tábla díszelgett, broi 126, amelyre gyönyörű rondirással volt felpingálva a nevem. Meghatott ez a figyelem, amelyben az előzékeny igazgatóság részesített De amikor körültekintettem, láttam, hogy a többi ajtókon is ilyen fekete vizitkártyák lógnak, végig sorjában, mind a három emeleten. Tehát mégse megkülönböztetett tisztelet volt az a direkció részéről! Takarítás alatt beszédbe elegyedek a legényemmel. — Hogy hívják? — Bábi — mondja — csak igy tessen szólítani: »Bábi.« -A fején fekete báránybör kucsmát hord, amit nem venne !e a világért se Az egyik fülét begviiri a sapka alá, a másik szabadon szellőzik. Mi a foglalkozása? Csavargó. * Hírhedt csargó«, teszi hozzá, mint a nehézsúlyú boxbajnokok, akik a teljes címükhöz ragaszkodnak. Délelőtt, olvasás közben egy vörös macska surrant be á szobámba. Izgatottan dorombol, megcirógatom néhányszor és tovább olvasok. Egyszerre kétségbeesett nyávogást hallok áz ágy alól, amelyet a földig érő lepedő úgy eltakar, mint egy spanyolfal. Gyereksirásf és asszonyt jajveszékelést. Felugróm, lehasalok a padlóra és ó csudák csudája: a vörös cirmos megszaporodott, öt darab vaksi kölyök kucorog körülötte. Átkopogok Bábinak, aki jelenti az irodán az esetet. Jön a kulcsár és a cicákat elviszik. Az anya utánuk lépked, miközben büszkén lobogtatja a farkát, mint aki dicsekszik: »mit szói, ugye milyen helyes teremtések?« Az aprósáj gokat dobozba rakták és elásták mind az ötöt az orgona tövében. Thónuzóba ! jutott eszembe a jó vitéz, aki nem akarta felvenni a kereszténységet és élve a földbe temették. Szegény clcusok; megse pillanthatták a világot, amelyen csak átutazóban jártak, úgy távoztak vissza vakon az örökkévalóságba. * Lassan megismerem az egész Sárga Panziót Az emberekkel persze nehéz érintkezni, mert nappal a munkateremben vannak, este pedig rájuk zárják az ajtót A prófusz szelíden megmagyarázta: — önt politikai fogolyként kezeljük, szabadon járhat az intézetben, de a többi elítéltekkel rte ereszkedjék beszédbe, mert ez szigorúan tilos. Vagyis: rab vagyok. Délután a folyosón ácsorogtam, amikor a földszintről elkezd kiabálni egy őr: — Tamás, levele van! — és lobogtatja a kezében. — Hozza lel — mondom magától értedődően és ekkor ráeszmélek, hogy hol is vagyok: hu micsoda szórakozottság itt nekem parancsukat üdíti! A végén még a számlát kérem. Olyan ez mint az oroszlán szelidités. Az őr rámnéz meglepődve, aztán, hogy elkerülje a vitát, amihez kevés a szókincse, engedelmeskedik, de úgy hogy lássam: merő szívességből hozta fel a második emeletre a levelet. És a cigareitát. amivel cngesztelésiil megkínáltam. visszautasította ö nem ezért tette. * Bábi rakosgat a cellámban. Egy nagy doboz süteményt kaptam hazulról Közben kihlvat valamiért az. őrmester és a mikor meglepetésszerűen benyitok. Bábi riadtan leejti kezéből á csomagot, a melv a földön kiborul és azt a benyomást kelti, hogy turkáltak benne. Bábi elvörösödik, zavarba jön, önkéntelen védekező mozdulatot tesz, majd kétségbeesett arccal, mint aki hiába is magyarázná. úgyse hiszik el neki az igazat. kisompolyog. Pedig én tudom, hogy Bábi nem akart lopni, de ő nem tudja, hogy olvasok a lelkében és most gyűlöl. mint akivel égbekiáltó igazságtalanság történt * A-vörös' cica itt járt és vagy háromszor körülszaladgálta a cellámat. Olyan kétségbeesett- arcot vágott, mint egy gyerek, aki elvesztette a rábízott pénzt és most nem mer hazamenni. Élethűen tudom utánozni a macskanyávogást. Talán kíváncsiságból, talán azért, hogy megvigasztaljam, nyávogni kezdtem, mint n kismacskák. — Mimiit! Minuu! A vörös cica magánkívül volt az izgatottságtól. kapart, fújt, sirt. aztán, amikor rájött, hogy belőlem jön a hang, a torkomnak ugrott és rettenetesen őszsziekarmolt. ligy kellett letépni és kidobni. Később niég sokáig hallottam a zokogását az ajtóm előtt. A háború alatt láttam ilyen vigasztalhatatlan anyákat # Csupa unalomból favágásra ielenkeztem. A felügyelő végig mér: — Gyenge a muszklija. hozzá. Dühös leszek és sértődötten megmagyarázom. hogy gyerekkoromban sportszerűen űztem a favágást. Beosztanak egy csavargó mellé, aki félkézzel fogja a fűrészt, mis a másik kezét a zsebében melengeti. Amikor gyorsabb tempót kezdek, morogni kezd és stréberséget emleget, meg hogy úgyse nekünk gyújtanak be ezzel á fával. A fűrészt tehát lágyan kezeljük, szinte dallamosan, akár a hegedüvonót. Estig azonban Így is erős izomlázam támadt. * Végigsétálok a szűk folyosón és a kéntlyükon belesek a 124-eSbe. A borbély fekszik a priéCSén és a talpát vakargatjn. Aztán kihúzza a kabátja bélését és a pénzét kezdi számolni. A borbély Itt gazdag ember számba megy. Önálló és konkurencia nélküli mester, minden rab az ő abonense, szabad bejárása van a cellákba és már két rend ruhát csináltatott a megtakarított pénzéből. A másik cellában többen laknak. Az egyik rab a tükörben nézegeti magát, a másik toalettet csinál, a harmadik olvas, a negyedik eszik, az ötödik pedig levelet ir. Borzasztó igy gyanútlanul kilesni idegen emberek életét. Nyári estéken, amikor annyi a nyitott ablak, szoktam igy bebámulni idegen szobákba, amelyekből nehéz, nyomasztó illatok áradtak ki az uccára és megdobbant a szivem egy vetkőző asszonyi sziluetten. * Az ucca fenékig ordítás, vágtató kocsik, kerge autók, villamosok robognak a sporttelep felé és rengeteg gyalogos sporthiéna. Ekkora tömeget csak egy kivégzés, vagy egy filmvállalat tud mozgósítani. Itt vonulnak el az ablak alatt, hogy belefájdul a fejem. A Sárga Panzión is erőt vesz az izgalom. Ah, Budapest mérkőzik a SAND-dal! A tatárképü borbély egész héten idegeskedett, ó ha ő ezt a meccset láthatná! Kitört rajta a futball-örület és olyan közveszélyesen viselkedett, akár egy morfinista, akitől megvonták a fehér mérget. A legkomolyabban gondolt a szökésre. Csak erre a délutánra! Aztán önként jelentkezne ismét. Este olvasok az Ágyban. Egyszeresük hallom, nyílik a csapóajtó és a borbély sárga feje jelenik meg a basadékban. — Pszt! — susogja — pszt! Kimászom a paplan alól. — No mi az? — Koloszálls — börgi — négy null az eredmény! Képzelje: négy null! — Micsoda eredmény? — A Budapest—SAND-meces, mit tetteti magát! Legalább harmincezren nézték végig! — őrület — mondom elragadtatással — tehát négy null! —- és bosszankodva visszabujok a takaró alá. Ma este nyugodtan alszom el 4:0 hála isten! * f Éjjel van. hallom az őr lépteit az ajtó előtt, ahogy' átdobja a puskája szíját a vállán. Tegnap beszélgettem vele a folyosón. A gyermekéről mesélt, aki már érthetően tudja mondani: mamice, tatice és hogy sohasem sir, mindig mosolyog. — Mi újság a nagyvilágban? — kérdem — mit csinál a kedves családja? — Éldegélünk — bólogat. Aztán eldlcsekszik: — Van egy halálraítéltünk is. Ejha — mondom Irigykedve, bogy örüljön az elképedésemnek — ejha, egy halálraítélt ? — Igen egy halálraítélt. A fiát fojtotta meg. Két egyenrangú, szabad férfiként diskuráltunk és ekkor eszembe jutott: ha most szökni próbálnék, lelőne, mint egy kutyát. A porkoláb csak az igazságérzetére támászkodik, különben elvesztené az erkölcsi egyensúlyát ebben a nyomasztó atmoszférában. Mind csordultig vannak szociális jóérzéssel. Emberek, akik örök tisztítótűzben élnek. Az igazság őrei. De mi az> igazság? Egy százszemű rendőr, aki néha mind a 100 izemével lát, máskor meg befogja a 99 szemét, mig a századikat elfordítja, hogy ne vegyen észre semmit. Nem tehet igazat tenni két hamis ember között és nem lehet igazat tenni két Igaz ember között. * Felhangzik a méla koiompszó, amely a lefekvést jelenti. Jön a kulcsár, mosolyog rám barátságosan és mielőtt távozik szinte bocsánatkérőleg zárja rám az ajtót. A vasajtóba rengeteg név van karcolva. »Itt voltam Kaiser Zoltán 1921 májusában«. Egymás hegyén-hátán hemzsegnek a nevek, mint a selyem-
