Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1927-04-10 / 98. szám
1927. április 10, 19. oldal. VESZTEGLŐ VONATOK A SÖTÉTBEN (PÁLYAMUNKA) ... Körösköriil olyan fekete volt az éj, mint soha máskor. Az ijesztő, végtelen pusztán megbomlott sebességgel rohantak tova egymás mellett a vonatok. Csak nieg-megvillanó ablakaik hasogattak bele a kormos éjszakába. Ám hirtelen hatalmas rándulás futott végig az összes kocsikon. S ugyanakkor félelmes roppanás hallatszott. Ütközők csapódtak egymásnak, össze-vissza csörömpöltek. Odalenn az acélkerekek között — elnyújtottam végtelen sok apró recsegés-ropogás hallatszott. Mintha ezer és ezer csont összezuzódva, tovább töredezett volna dirib-darabbá. Azután a száguldó vonatok hirtelen megtorpantak a nyilt pályán. Benn, az egyforma kocsikban ijedten, elsápadva lebbentek meg a fénykúpok. S az utasok elfelejtették kimondani az utolsó szót. Mindenki magábadermedten, várakozó nyugtalansággal lesett ki az ablakokon. Valahol kupéajtókat csaptak be. Azután érthetetlen csend támadt. S ezen a némaságon ke/esztül úgy szivárgott be hozzájuk végtelen messziről a nyugtalan mozdonyok egyhangú pöfékelése, mintha nagyon távol odakünn vesztegeltek volna titokzatos, tömör ködfalak mögött. * Sok idő telt el s a vonat még mindig egy helyben állott. Végre a kocsik alól halk kattogás hallatszott. Majd rugók nyikorgó összehúzódása. S érezni lehetett, hogy odalenn a kerekek lomha lassúsággal körbefordulnak. De hirtelen csattanás hangzott fel. S az összegöngyölődő acéllnak villámgyorsasággal pattantak vissza régi helyükre. A megzavart kocsik egymásnak ütődve, zörömbölve hátráltak meg. A gőzvezető csövekből kifulladt szuszszanás csapódott ki. Odakünn messze a mozdonyok mégegyszer felsisteregtek. S nehéz, pöfékelő lélegzésük többé nem zavarta meg az éjszakát. * Valamelyik kocsiban nagysokára ablakot rántottak fel. Majd bátorhangu kérdés vágott bele a csendbe. — Mi az? Mi történt? De nem adott senki sem választ. A pályatesten nem látszott sehol sem lámpafény. Az ablakban álló utas várt egy kissé. Úgy tetszett neki, hogy valaki a sínek mellett halkan felfelé jön. Azután hirtelen megáll. — Ki az? — kérdezte újból. Ám választ ezúttal sem kapott. Feszülten várakozott. De az éjszaka halotti csendben feküdt körötte. S egyszerre megborzongott a nagy hallgatástól s annak megérzésétől, hogy a vonatot a nyilt pályán magára hagyták. S az imént még közömbös, éjszakai táj hirtelen megváltozóit. Nesztelenül hullámzott fel körülötte egy süppedékcs, titokzatos, fekete pusztaság — idegen, r.eliéz levegőt lehelve — s ismeretlen, különös szagot árasztva szét. S a sötétségből guggolva, ugrásra görbülve leselkedett ki a lélegzetfojtó hallgatódzás. S tovább meredt az éjszakába, kalodájába szorítva egy felkerekedő, névtelen rémületnek. $ egyszerre csak azt érezte, hogy a fekete csendből idegen nézésű, sápadtságszívd szemek tapadnak arcára. Borzadva csapta fel az ablakot. A kivilágított kocsisor pedig, mint halottas. kisértetvonat vesztegelt a végtelen pályán. Az emberek szótalanul üldögéltek a kényelmetlen fapadokon, a rémület jeges páncélruhájában. Tudták, hogy ezen az éjen valami történt. De hogy micsoda, azt képtelenek voltak elgondolni. Senki sem erőlködött, hogy beszélni kezdjen. Erezték 115'elvük tehetetlen bénaságát. S bclemercdtek sorsukba. ' De mindenki lelkén áthúzódott a sejtelem, hogy ez az éjszaka nem fog többé elmúlni — s hogy fejük felett ott lóg megakadva az ólomsulyu idő. tompa, elnyújtott, emberi kiáltást hallottak volna. — Hahó! Hahó! S még távolabbról egészen haldokolva repült vissza: — Hahó! Hahó! Rettenetes acélgyürü húzódott az emberek szive köré. S a kihűlő kocsikban verejtékezni kezdtek az arcok. A szájak hangtalanul felnyíltak és sebesen mormolni látszottak valamit. Reszkető kezek emelkedtek fel s rángatódzó, görcsbetorzuló ujjak össze-viszsza bökdöstek a levegőbe. Dühödten felfúvódó ajkak kiabálásra húzódtak és szétnyílva hangtalanul a semmibe pukkantak. De a megváltó szó csak nem sziilethe tett meg. mely mögé elbújva, bátorságra melegedhettek volna. Az idő pedig állt egy helyben s állt, vesztegelt az elhagyott vonat. * Most egyszerre még messzebbről felhangzott újra, elnyújtva az előbbi kiáltás: — Hahó! Hahó! Könyörgő, vonagló fájdalommal szállott fel. Majd halálsóhajba hullott alá. De nem jött sehonnan sem reá válasz. Az emberek megrendülve figyeltek fel ismét. Mindenki érezte, hogy odakünn a fekete, titokzatos pusztaságban egy elhagyott ember haldoklik. S lelkűk, mint egy sokfülkés ércterem, verte vissza újból és újból a kétségbeesett kiáltást. Hiába tapasztották kezüket dobogó szivükre, hiába mozgatta ajkukat hangtalanul felerőszakolt képzetek össze-visszasága — az idegen ember szava, alighogy elmerült, egy másik bérc siránkozással repült keresztül az éjszafokáról ismét nekilendült és reménytelen kán. De végre elült a belső zaj. A fáradt utasok reszketve dőltek hátra a padokon. Az ajkak és kezek kinzó vitustánca abbamaradt. S az idegek mintha megnyugodtak volna. Soká nem mozdult semmi sem. Ekkor úgy tetszett, hogy valaki odakünn halkan járkálni kezd. Egyformán, nem nagyon sietve — közeledett a veszteglő kocsisor felé. Néhol nesztelenül belesüppedt a dús pázsitba. De nemsokára megzörrent a pályaszél lefelé lejtő kavicsosa. Most hallatszott, amint megáll. Egy hangosabb dobbantás. A töltésre vetette magát. És hallatszott újra, amint a léptek lassan megkoppannak a heverő köveken. Egy. kettő, három, négy... Halk nesz a kocsioldalon. Valami felfelé tapogatódzik, ablaküveg zörren. Vékonyhangú karcolás súrol végig. Éles. ke mény köröm. Mindenki egyszerre kifelé fordul. S iszonyatba torzuló tekintettel merednek a sötét ablakra, ahonnan üvegre tapadó sárga arccal és borzalmas szemekkel néz be reájuk a rettenetes Csend. Szalome és a levágott láb Sokáig nagy csend volt. Ám váratlanul messziről mintha 1. A törvényszéki szolga becsoszog a főtárgyalási terembe a tálcával, amin a levágott láb fekszik. Salome egész testében reszket. Marek mérnök, aki a vád szerint bárddal lemetszette térdben saját lábát, hogy hozzájusson a négyszázezer dolláros biztosítási összeghez, eltakarja az arcát. Pedig a levágott lábat fekete tüll-kendő födi. Szimbolikus fátyol. A láb titka... Egész Bécs ezen vitatkozik: szándékosan vágta-e le Marek a lábát, vagy véletlen szerencsétlenség történt? A bíróság ítéletet fog hozni és eldönti a port jobbra vagy balra. A levágott láb titka azonban az Ítélet után is titok marad. Ha felmentik Mareket, még nem oszlik el a gyanú, hogy a szerencsétlenséget szándékosan idézte elő és ha elítélik, mint csalót, mindig lesznek, akik elhiszik neki, hogy az öncsonkítás véletlenül történt. (Nekem különítményem van a Marekiigyben: nem Marek vágta le a lábát.) Salome — Frau Marek — tizenkét éves volt, amikor a villanyoson megtetszett egy öreg urnák. Az öregtír hetvenkettedik esztendejét taposta, de ez nem Iotája lehetne Párisban, a férj azonban elhitte. Tudta, hogy Salome nem fog nyugodni addig, amíg ez a vágya nem teljesül. s ha nem teljesül, faképnél fogja hagyni öt is, mint előző szeretőit. Saját villájukban laktak, nagy lábon éltek, minden pénz kevés volt az aszszonynak. Millldrdokat kell szereznem, — ezzel a gondolattal feküdt le aludni minden este Marek mérnök. 5. tv Egy találmányon dolgozott, a kormányozható rádión. Ez abból áll, hogy amit én a rádió-telefonba belebeszélek, azt ne hallja más, csak az, akivel az üzenetem közölni akarom. Szóval drótnélküli telefon. Marek pénzembereket keresett ehhez a találmányhoz. Talált is. Azok megvizsgáltatták a terveket és — jónak találták. A mérnök kapott néhány százmilliót a kísérletekre. A pénzt felélték. Ha a találmány bevág, Marek milliárdos. Marek azonban tudta, hogy találmánya fabatkát sem ér. Svindli. Csak azért csinálta, hogy pénzt csaljon ki a »kísérletekre«. Ma is azt hangoztatja azonban, hogy a tatálmány jó és egész a balesetig dolgozott is rajta szorgalmasan. Közben biztosította magát baleset ellen négyszázezer dollárra. Huszonnyolcakadályozta meg abban, hogy a kislányt milliárd osztrák koronára. Ilyen nagy magához vegye. Salome szerint a hetvenkétcsztendös csupán atyai érzelmekkel viseltetett iránta. Egyes tanúvallomások másként állítják be a dolgot. Tény az, hogy az aggastyán hamarosan belehalt áz atyai szeretetbe. Egy hetvenkét éves ember ne hetvenkedjen. A szívnek megvannak a maga jogai, Onkel Frisch azonban legalább két évvel lekésett erről. Salome örökölt. Viharos élet következik. A pénzt hamar elpuccolja. Egyik férfi a másik után. Végül Marek. A mérnök jóval fiatalabb nála. Kölyök. Halálosan szerelmes. Feleségül veszi. Az asszony? Azt hiszem, soha nem szerette. Szipolyozta. Inkorrektségekbe ugratta bele. — Marckné mindig pénzért kínozta az urát — valja egy tanú — fenyegette, hogy elhagyja. Előttem is kijelentette, hogy nem akar ebben az unalmas fészekben élni, neki Párisban palotája lehetne. A tanú nem hitte el, ugylátszik, a csinosnál nem szebb Marcknénak, hogy pabiztositást még nem kötöttek Ausztriában. S aznap, hogy a biztosítási kötvényt kézhez kapta, levágta térdben a lábát. 7. Ami ezután következik, az kész detektivregény s egy cikk keretében legfeljebb csak táviratstilusban lehet beszámolni róla: Marekné kéri a biztosítási öszseget. A biztositó-társaság nem fizet. Gyanúsnak találja a baleset körülményeit. Marek polgári pert indít, viszont ellene bűnvádi eljárás indul csalás kísérlete miatt. Marek azzal védekezik, hogy egy fatönköt akart kettéhasitani, de a bárd lecsúszott és a lábát vágta el. Szakértők megállapítják, hogy Maréknek kísérleteihez valóban szüksége volt a tatánk feldarabolására és a fatönkről, a rajta látható nyomok szerint, csakugyan félreesuszott a bárd. A lemetszett lábon azonban nem egy, hanem négy vágást találnak. Viszont kiderül, hogy a biztosító-társaság egy éjszakára ellopottá a levágott lábat a törvényszéki orvostani intézetből, hogy szakértőjével megvizsgáltassa. Egyes tanúvallomások szerint ezt megelőzőleg csak egy vágás volt a lábon, a másik három utólag került a csonkra. A törvényszéki orvosszakértő megállapítja. hogy mind a négy vágás egyidőből származik, tehát mese, bogy hármat utólag hamisítottak a lábra. Leleplezik a törvényszéki orvosszakértőt, hogy ő volt az. aki mint a biztosítótársaság magánszakértője a kérdéses éjszakán megvizsgálta a lábat — harminc millióért. Az orvostani intézet egyik szolgája bevallja, hogy a biztosítóintézet megbízásából 6 metszette rá a három vágást a lábra. A szolga visszavonja a vallomást és beismeri, hogy hamis vallomása megtételére Marekék vették rá nagyobb öszszeggel. A Marék-házaspárt hamistanuzásra való felímjtás miatt őrizetbeveszik. Megállapítják, hogy Marek egyszer biztosította a villáját tűz ellen, a tűz kiütött és a mérnök felvette a biztosiási összeget. Kiderül, hogy a biztosítótársaságnak nincs összesen csak tizenhat milliárdja, tehát a biztosítási összeget, huszonnyolc rrálliárdot, ki se tudja fizetni. Ilyen nagyösszegű biztosításnál a biztosítóintézetek máskor viszontbiztosítást kötnek a nagyobb társaságoknál. Ezúttal ez nem történt meg. Marek hiába vágta le a lábát. 8. Most folyik a bünper a Marék-házaspár ellen. A védők és a vád képviselője több mint egy hete verekszenek pszichológiai tételeken. Marek annyira felesége befolyása alatt állt-e, hogy kívánságára lábát is fel tudta áldozni? Egy ilyen befolyásolható embernek lehet-e akkora lelkiereje, hogy levágja a lábát? Az, hogy négy vágás van a lábon, Marek ellen szól-e, vagy mellette; elképzelhető, hogy valaki, miután már háromszor megsebesítette a lábát, negyedszer is le tudjon rá sújtani? Gyanússá teszi-e az ügyet, vagy éppen ellenkezőleg, az, hogy mindjárt a biztosítás megkötése napján történt a szerencsétlenség? — Persze, hogy gyanússá, — mondja Marek védője — de védencem intelligens ember és nem lehet róla feltenni, hogy ha szándékosan vágja le a lábát, olyan ügyetlenséget kövessen el, hogy ne várjon néhány hónapig, hanem mindjárt az első nap levágja a lábát! Ez bizonyltja éppen a legklasszikusabban, hogy véletlenség történt. — Ez igaz, — feleli az ügyész — de amilyen ravasz ember Marek, számított arra, hogy nem teszik fel róla, hogy ilyen ügyetlenséget kövessen el és éppen ezzel akarta tettének a véletlen baleset látszatát kölcsönözni. 9. Azonban: egy meglehetősen hosszunyelü és könnyű bárddal nem sújthat az ember akkorát a térdére, hogy a penge kettészelje a húst és a csontot, mert ilyen erős ütést csak nyújtott karral lehet a lábra mérni, viszont Mareknak — ha ő ütött volna — behajlitott karral kellett volna a lábát levágni. A magam részéről bizonyosra veszem, hogy Marék Emil lábát a felesége vágta le. (d. i.) Mcntholos sósborszcsz gór 50% .... szesztartal ómmal mint szájvíz, Mindenütt kapható állandó hawoálatnál megvéd a légxö•z«r?«k megbatagedáw «llto
