Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-27 / 84. szám
601 00T BOLOND (lefogja a herceget): Uram, ez ünnepen nincs ököráldozat. Ne bántsd szegényt! MÁSODIK NEMES: Bocsáss meg herceg. HERCEG (összeüti bokáját, a többi ur előtt meghajol és más csoporthoz megy). HARMADIK NEMES: Esztelen te, a herceget így megsértetted. Elfeleded, hogy egy herceg sohasem mondhat bolondot BOLOND: Es megsértettél uram engem is. Vagy azt hiszed tán, hogy akártniylen herceg, vagy fajankó bolond lehet csak úgy? (Kívül harsonák szólalnak meg. A lovagok és hölgyek izgatottan izegnek mozognak és felállónak jobbról, balról a trón körül. A herceg merev méltósággal a trón előtt megáll. Körötte egyik oldalon a hölgyek, másikon az urak. A bolond a lépcsőre itt a trón elé.) ELSŐ NEMES: Jön az udvar. Ó, Hófehérke mégis csodaszép! — MÁSODIK NEMES: Mily csodás a királynő és milyen bánatos. (Király, királynő és Hófehérke jönnek udvarukkal. Felmennek a trónra. Király és királynő a-nagy trónra ülnek, Hófehérke a kis karosszékbe.) KIRÁLY: Kedvelt híveim, üdvözöllek. (Az udvar meghajol.) Boldog vagyok, mindnyájatokat láthatlak itt, hogy örömömben osztozkodni jöttök. Téged is üdvözöllek, fenséges Klodvig herceg, felséges barátomnak. Klodvig királynak fiát és üdvözlöm országom méltóságait, nagyjait, előkelőit, hölgyeket és urakat. Ma. leánykám, Hófehérke nagykorú lesz, elérvén tizenötödik életévét és én ezt nektek tudtotókra adom. Isten benneteket soká éltessen. (Éljenzés.) (Király és királynő lejönnek a iónról. Mindenkihez szólnak néhány szives szót. A herceg Hófehérkéhez megy. A királynő most a csoporton kívül megáll és magához hivatja a herceget.) KIRÁLYNŐ. Herceg! megtiltom Önnek, hogy Hófehérke oldala mellett legyen állandóan. Ön elhanyagol engem. HERCEG: Felséges asszonyom, Hófehérke jegyesem és én szeretem. KIRÁLYNŐ: Hát visszautasítja ismét szerelmemet? HERCEG: Felséges asszonyom, bocsásson meg érte! KIRÁLYNŐ: Jó! (Otthagyja a herceget.) « i i i ’ ■ "'»'A , I Qf. rly) ts rp''l 3C betettük őket egy nagy skatulyába és a kis Hófehérke őszintén megsiratta bábuit. Holnap elköltöznek a kis babák. Hófehérke nagykorú lesz. UDVARI BOLOND: (Csörgő sapka van a feién és mindenféle bolond szerszám a nyakába vetve. Mikor meglátja a herceget, hozzája lép): Urak. urak. üdvözlöm önöket, ó uraim oly savanyu ez az udvar, oly keserű, mintha nem is ünnepre készülnénk, de járvány volna az országban! Uraim! oly unalmas ez az udvar, hogy még a bolond is megbolondul tőle. Pedig ugy-e, a bolondnál nincsen bolondabb bolond, de alighanem lcgbolondabb bolond az a bolond, a ki nem bolondul bolond, hanem a töméntelen sok ćsžtfil, mint jómagam. Mert úgy látom, urak, ma a bolond a legokosabb az egész palotában. Hanem a hisória. a mit itt most titokban elbeszélek, minden bolondnál bolondabb. Úgy volt, hogy ma reggel pappá lettem, sőt papnál pappabb, mert püspök voltam. Kukk! Mégis biz csak okos dolog, bolondak lenni, mert a bolond csak mond bolondot, de a papnak szörnyű Sok bolondot kell meghallgatnia. Nos, hát ma a királynő papja voltam, mert gyónni jött ne kein a királynő. Szörnyen bus szegény. Úgy lógatja a fejét, mint egy képen teremtett kanász, ó bocsánat a hasonlatért, de hisz bolond vagyok. Nos hát, ime itt egy kis tükör. Csodás gépezet, de tu’ontul udvariatlan. Hát belenéz a királynő és szól: »Kicsi tükröm felelj nékem, páratlan-e a szépségem?« Eddig mindig helybenhagyta a csodás kis tükör. Mit felelt azonban ma? Nos kis tükör! A TÜKÖR: (Ezt ng.v kell rendezni, hogy valaki a színfalak mögiil szól.) Szép vagy, szép vagy, nagyon szép. de legszebb mégis Hófehérke. (A nemesek és a hercegek elcsodálkoznak.) BOLOND: Hihihiha! Ekkora bolondságot sohasem láttam. Ezért bus a királynő és nékem dobta a tükröt, hogy tanítsam tisztességre. Ó én szegény bolond! Okos szóval kell rávennem a tükröt, hogy a királynő a szebbik! De mikor magam sem tudom melyik a szebb. HERCEG: Hófehérke a szebb! HARMADIK NEMES: A királynő szebb! HERCEG: Alattvalói hűséged, úgy látszik, megrontja Iátóképességedet! — MÁSODIK NEMES: Bolond beszéd! Hófehérke nem szép. HERCEG (kardiához kan): Mit mondottál? Bolond beszéd! 10S azértraeghallotta, amint a boltos beszédét folytatva. így szólt személyzetéhez: — Ha pedig nincsen benne.sok tudomány, hát akkor tele van vízzel. Nagyon dühös lett a nemzetes ur és öklével nagyolt csapott a kirakat üvegére. Nem az ő hibája, hogy az üveg gyenge volt és csörömpölve összetörött. Ezzel azonban az előhívott rendőr nem törődött és azt mondta, ha a nemzetes ur nem fizeti meg azonnal a boltos kárát, hát beviszi a rendőrségre. És mert ehhez Morgó urnák nem volt semmi kedve, hát keservesen leszurkolta a négyszáz dinárt. Aztán elmentek az iskolába, ahol az udvaron már sok diák várakozott a behatásra. A huncutok, amint meglátták Muncurkót. azonnal csufolódni kezdtek vele. Az egyik ezt mondta: Medvebocsnak Gondja nincsen, Medvecukrot Kap ő ingyen. Erre azláa egy másik diák is csinált a Muncuikóra verset és pedig a kivetkezőképpen: Medve medve, bruin-brum-brum. Imperfektum, futurum, lloc.-nak latin nem való. Ki: eveti a rigó. Az ö>ze? gyerekek nevettek ezekre a csúfolódásokra. Morgó ur és Muncurkó azonban rém sokat törődtek a diákok pajkosságáv.ol és nyugodtan várták, hogy ráiuk körüliéin a sor. Ámde azok a csintalan diákok erre még jobban évődtek. Egyikük odament Munrurkóhoz és igy szólt: — Ta’án azért húzod le,a sapkádat olyan, mélyen, hogy az eltakarja medy'íüleidet? Ezt a. kifejezed nagy nevetés kísérte. Egy másik .táruló megfogta Muncurkó kezét és igy szólt: — Nini valóságos medvemancsa van. A kacagás még nagyobb lett. Muncurkó a komiszkodó diákot ellökte magától, mire az társai közé esett. Erre vagy négyen-öten vetették magukat Muncuikóra. Morgó nemzetes ur nem sietett fiának segítségére. Nem akart a -gyerekek ügyeibe avatkozni. .Meg aztán tudta, hogy Muncurkó egymaga is elbánik velük. Meg is tette, és agy ráz-11 no'» ödvii'3io'ö»i stsiiéaii |j j ta le magától a diákokat, mint a bundájára hullott esoesöppeket szokta. Lett erre nagy sivalkodás és rivás. A zajt meghallotta odabent «a tanár ur is és mérgesen kijött. Dühösen kiáltotta: — Mi van itt? Medvecirkusz! A tanár ur mielőtt viszament volna az irodába, öt nebulót felnyakait. Morgó uram pedig tudta, hogy ezek most már örökös ellenségei lesznek Muncurkónak. Azért hát nem szólt, egy szót se. hanem csak egyszerűen megfogta a bocs kezét és kiment vele az uccára. Csak mikor már jó messzire jártak az iskolától, szólalt meg a nemzetes ur: — Majd beíratlak az erdőn a medvegimnáziumba! Ott majd nem csúfol senki, mordizomadta! Jóska madárkái Jóska fin az édes apjával kint dolgozott a réten. Szegény emberek voltak, kicsiny földjüket, amely mindennapi kenyerüket adta. habár az a kenyér néha kevés is volt. A fiúcska édes anyja beteges lévén, nem tudott nekik segíteni a munkában s igy a föld megdolgozását, a takarmány betakarítását Jóska édes apjával végezte fi. A fiú nagyon szeretett volna iskolába járni, sok szépet tanulni,-de alig jutott nekik a legszükségesebbre s igy gondolni sem mert arra, hogy valaha szive vágyát: elérheti és tanulhat. Gyümölcsfákat ültettek. Elbeszélgettek, clgondolkoztak micsoda öröm lesz az első virág nyílásán, az első piros alma érésén s ha kedvez a szerencse szép jövedelmük lesz. jó gyümölcstermés idején. Jóska és édes apja szivét is átjárta a tavasz fenségessége és jóságot, szeretetet éreztető Ieheletc. Munkájuk végeztével lepihentek a földjük mellett csörgedező kis patak partjára, elővették tarisznyájukat s jóízűen fogyasztották el szerény elemózsiájukat. Az utolsó darab kenyeret harapdálta Jóska, mikor meglátta, hogy a patak egyik kövén egy gyenge fázós kis madárka nézett maga elé szomorúan. Tenyerére pár morzsácskát téve, feléje nyújtotta kezét és hívogatta, csip, csip gyere ide madárka, nem bántalak, hiszen látod, hogy 101
