Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-20 / 77. szám
22. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÖ 19-7. március 20. Utitarisznya A Montmartre Kairóban Kinézem proiilod, melyet élesen kirajzol a színpadról visszaverődő világosság. Francia vagy s talán most viszem először észre a rokonságot a Bourbonokkal, noha ezt eddig is tudtam. Büszke orrod, puha szád és vidám. vizsla szemed mindenesetre Gepard báró Bourbon-arcaira emlékeztet. Mindezt, mondom, csak most veszem észre, mikor a színpadon Boyer ur énekelget, élcelődik és ágaskodik és te áhitatos örömmel nézed,, szomjazod, magadba szívod Boyer ur minden hangját és mozdulatát. Boyer ur, a »Montmartre ambassadeur«-je, eljött ide, messze keletre, ebbe a lusta, tarka, száznyelvü városba, hogy magával hozzon valamit Párisból: a könnyű kacagást, a csókvirágos emlékeket, a Place Clichy és a Placc Pigalle vilanysugáros romantikáját, a drága, finom, boldog és bíboros párisi esték halk hangulatát. Boyer ur énekelget széles karimáju kalapjában, a keskenyarcu és keskenyujju Chaubet úr pedig lágyan, ábrándosán hárfázik a zongorán; a francia szó, a francia dal oly hamisítatlan finomsággal cseng és csillog, mint egy igazi montmartre-i estében — óh, ki mondja, hogy nem Parisban ülünk egy dalos, kis csapszékben? Boyer ur percek alatt perzseld párisi levegőt teremtett ebben a rut, ‘ rideg helyiségben, hamarosan közbekiáltunk, rímeket mondunk a találós versekre és együtt énekeljük a kupié refrénjét, mint egyszer a Chat Noir-ban. Lassan, mámorosán íeltápászkodnak a rég elszunnyadt emlékek, szint és fényt kapnak az emlékezet sápadó fotográfiái: ni, ott a Szajna, amott a Notre Dame, a Tuilleriák kertje, az avenuekön ember és autó bug és nyüzsög, kis hoteledben pedig levél vár rád: ma este fél tízkor a Dómban... Óh, Paris, Paris, Suta. sóhajos életem örökös szerelme, most ismét itt vagy, eljöttél egy kurta, bájos estére, mint sietős, előkelő látogató. Félve gondolok rá, hogyha kilépünk és a Rue Fótiad talmi, turbános, tülekedős élete zár magába, akkor már mindennek vége lesz. Fenséges látogatónk elutazott, eltűnt s csak az emlékezet kincseskamrájában foszladozó parfőmje emlékeztet arra, hogy Páris erre járt a Nílus zengő zöld völgyében. De most még Páris ölében vagyunk, ne gondoljunk hát eltávozásra, messzi elutazásra, keleti felébredésre, most a Montmartre levegőjét lélegezzük. Boper ur szel'emeskedését, Mademoiselle Bertrande elfúló énekét és a nyájas Chaubet ur kecsesen és ábrándosán pergő zongoraliangjait. Most Párisban vagyunk, kedves. íme, ott ül az elmaradhatatlan amerikai az első sorban mafla, rideg, malacos arccal, nem nevet és nem bosszankodik, pedig pellengérre kerül a fajtája. Lehet, hogy érti a szavakat, de nem érzi az est nagyszerű, perzselő, pezsditő levegőjét, a párisi szó és szellem sziporkázó szépségeit. Amerika megkapja a magáét, a csípős dalocskák szúnyogok módjára röpködnek a rideg és redves lelkű bussiness man-ekre, akik ámulni, rajongani, élni és nevetni sohasem fognak megtanulni. Kacagunk a finom fullánkszurásokon, Raquel Meller paródiáján, vagy pedig a csiklandozó szójátékokon. Nézem a profilod, finom francia arcod, mely kipirul és felsugárzik a rajongás, áhitat és héj borzohgós érzéseitől. Szemedben boldog lámpafények gyulnak fel. ajkad csupa vidám nyugtalanság kacagásod üde és egyszerű visszhangja örömben tobzódó lelkednek. Eleven, kacajos, pirosló élet vagy, ismét otthon vagy s lelked ujjongva remeg a hazatérés, a viszontlátás mámorában. Tapsolsz, izgulsz és örömtüzektol fényes az arcód. — Mintha csak Párisban lennénk... Boyer ur most sok közbeszólás és röppenő kívánság után egy régebbi dalába kezd, melyet mindnyájan ismerünk. »Mon Paris« a elme ennek a dalocskának. mely eleinte ugyanazzal a könnyedséggel és vidámsággal indul, mint a többi. De Chaubet ur furcsa, fuladó, ájult hangokat csal ki a zongorából és lábunk alól észrevétlenül kicsúszik a bizonyosság. Ah! qu 'il étáit beau man village Mon Paris, notre Paris! — énekli Boyer ur s halkuló hangjában fura fájdalmas szépségek hullámzanak. Oh. igen, érzem é l is, mint Páris javíthatatlan szerelmese, hogy valami megfogja azt a szivet, mely a Place de la Concorde-on dobogott legboldoguhbun. Rád nézek és látom, mint csil; log, hízik a könny fátyolos szemedben. Mialatt zsebkendő után kutatsz, pillád alól kibuggyan az áradósan feldagadt könnycsepp és remegősen pereg le égő orcádon. ( Olyan vagy, mint Murger vagy Dutnas urak valamelyik regényhősnője. Fojtogatós hangon magyarázod: — Nagyon szégyenlem a könnyeimet, de borzasztóan szomorú dolog: már három éve nem láttam Parist. Szentelek^ Kornél A SZERENÁD IRTA: BORSODI LAJOS I. O t ültek együtt hárman a kisvárosi kocsma egyik félreeső sarkában. Szélesen keringő, álmos füstfelhő, összevegyülve áporodott alkoholgözzel, terpeszkedett rájuk és táncolta körül a végsőket pislákoló,' poros lámpákat. A nyersfaragásu asztalon a csorba poharakban, gyanús színű, olcsó kire sZunnyadozott. Nagylaky Mózes, a hegcdüvirtuóz, annyi pétervári, bécsi, majd debreceni és szekszárdi sikerek hőse, fejét öklére támasztva, félig rajtafeküdt az asztalon. Koponyáján néhány jobb időkből visszamardt hajfürt imbolygott, sőt az egyik, indokolatlan merészséggel, fiatalosan a homlokába is csapódott. A ruhája — no de ez igazán nem fontos, hiszen a kocsma többi vendége sem öltözködött épen az utolsó divat szerint. De ez a szinehagyott, sóhajtó zsakett nagy szerepet játszott a hegedüvirtuóz életében, mert ha elgondoljuk, hogy a kjváló művész busz éven át, az összes nagyvárost pódiumokon is, megható hűséggel ragaszkodott ugyanehhez a ruhadarabhoz, úgy egyszerre elénk villog az a rejtelmesnek látszó ok, amiért Nagyi'aky Mózes, a'z élhetetlen zseni, esténként ott volt látható a kisváros kocsmájának egyik félreeső sarkában, fejét öklére támasztva és félig rajtafckűdyé az asztalon. A, hegedűművész közel járt már az Ótvenhé'zí : csak a hegedű művészetét tanulta meg. Az élet művészetét nem kívánta megtanulni. A másik asztal.árs Jójárt Dénes volt. Húsz éves lehetett. Dús haja büszkén hullámzott ég felé és rózsás arcán ünnepélyes komolyság és szilárd öntudat ült. Jójárt Dénes vékony teste bizonytalanul zöld ruhába volt szorítva, kissé horpadt mellé fölött széles, fekete selvemcsokor lebegett, amely alól, derűs kíváncsisággal, fehér ingének egy csücskéje kandikált ki. Amint ezekből következik, Jójárt Dénes hivatásos drámaírónak tud.a magát. A harmadikat, aki. valamikor régen Oroszországból szakadt ide, az egész városban csak Nikol-ajnak hívták. Nikoíjt egyébként nem tartották egészen tökéletesnek, sőt az uecagyerekek akártányszor gúnyolódva követték, amikor jsetlen gesztusok között, fennhangon önnagával vitatkozott és látszólag ok néltöbhször hargO'On felkacagott. Ni-isisvRatwmiunmHHinn kolaj a hóna alatt állandóan egy citerát hordott és ez a citera is esténként ott volt látható a kocsmában a családi asztalon, szinte odasimulva gyöngéd tulajdonosához. Ezt a Nikolajt a másik kettő a világ legnagyobb bölcsének tartotta. Koccintás nélkül, csöndesen iddogáltak. Halkan tört ki a szó a hegedűművészből : — Uraim, — mondotta keserűen — én megölöm magamat. Nikolaj éktelen nevetésbe kezdett: — Ugyan! Hát érdemes egy leány miatt? Érdemes az egész világ - miatt? U ember születik, egyideig kocsmázik, aztán úgyis meghal. Minek itt erőlködni? És hosszú körmeit végighuzta a citera húrjain, aztán a félsikitó, zavaros hangáradatot még nagyobb röhejjel kísérte.. De Jójárt Dénes aggódva nézett a miivész elborult szemébe. Nagylaky Mózes egy idő óta állandóan emlegette az öngyilkosság tervét. Ez gyanús volt. fölötte gyanús, fis a drámaíró, aki úgy érezte. Hogy már hivatásánál fogva is mélyen belelát az emberi lélekbe, ebben a lélekben 'ezúttal határozott alakban látta kibontakozni a végzetes szándékot. —; Nem szabad ilyenre gondolnia, nüvész, — mondotta férfias komolysággal. Hiszen nincs is oka rá. Az a leány biztosan szereti önt, egészen biztosan szereti. Nagylak \ Mózes szemében öröm lobbant: Gondolja? Őszintén gondolja? — Esküt teszek rá.- Miből gondolja? — Miből? Istenem, miből? Éti ránézek egy nőre és máris tudom, hogy szerelmes-e, vagy sem. Ez a szakmámba vág. Meg aztán, minden leány csak boldog lehet, ha ilyen nagy művész -/ereimet érez iránta. Ez az utolsó érvelés Ipiározottan hatást tévesztett, mert Nagylaky Mózes bosszúsan legyin.ett. De utóbb derűs -zcmnul mondta— Ez a leány egy szent. Ma is, a mint végigtipegett az ucán. lesütött szenekkel ... olyan volt. mint a megte teDr. M. Michich privá'klinikája F unté—A I a i<» P azte Regina Elena í. ntr I u bsn tele fon 11— 8 Ä grrai, 7.. , o r s »ég oszerv.;.. megbetegedései ellen bécsi dr. H j- k és d. H v. Neumann egy.térni tanárok mütősebésze és demonstrátora vezetése a'a t fonetikai laboratórium énekesek részére és mindenféle beszédhibák gyógyítása A klinika le-modernebbül berendezve, első és má odosztáüyal. Meleg és hideg viz minden szobában, központi füté . A b’-tegek ápolását a szt. vicenca tend kegyes nővérei végzik. Felvilágosítással szolgál az igazgatóság. ___ 2084 sült imádság, pontosan olyan. És ön tényleg azt hiszi, hogy szeret? A drámairó ellentmondást nem tűrő hangon felelte: — Ebben kételkedni sem lehet. De Nagylaky Mózesnek még mindig voltak aggályai: — Nézze csak, uram, ha az a leány igazán szeret, miért nem néz sohasem a szemembe? Igaz, ha látom, én is lesütöm a szememet, de azért mégis megérezuém, ha rám nézne. Tud ön erre magyarázatot? Jójárt Dénes válaszolni akart, de Nikolaj most megint végighuzott a citera húrjain és a kirobbanó vad bongás közben röhpgve kiáltozta: — Szeretem, mindig csak szerelem. Ha az embernek megbolondul az esze. akkor örültek házába viszik, de ha a szive bolondul meg, akkor szabadon hagyják. Hol itt az igazság? Nagylaky Mózes meghökkenve nézett Nikolajra, a drámaíró pedig oktató abrázattal fordult feléje.— Nikolaj ur — mondta — ezt a kérdést nem lehet bölcsességgel' elintézni. Mi most itt az érzések finom hangszerén játszunk és ezt a művészetet hideg ésszel felfogni sem leltet. — Aztán a tapasztalt emberek finom mosolyával újból Nagylaky’ Mózes szentét kereste: — Az a leány épen azért nem néz önre, mert szereti. És mert romlatlan és gyermeteg mint... A drámaírónak e késői éjszakai órában egyetlen hasonlat sem jutott az eszébe. Felvette a boros poharat és gondolkodás hlyett megmegfohtoltan kezdett. A művész is akart valamit mondani De előbb ő is megfogta a boros poharat és hosszasan iddogált belőle. Nikolaj szintén. Nagylaky Mózes most megigazította nyakát a gallérjában, mint aki valami nagy’ kijelentésre készül, aztán belekezdett: — Arról van ugyanis szó, uraim... tudniillik... mert egy leány szivét külső eszközökkel is meg kell nyerni.. ha int ma éjjel a drága leánynak éjjeli zenével kedveskednénk ... Azt hiszem ugyanis’, hogy’ ez az ö szemében is nagyjelentőségű lovagi cselekedet volna... tudniillik ... noha bizonyos, hogy az ő romlatlan lelke... A drámaíró lelkesen közbeszólt: — Nagyon'helyes és feltétlenül szükséges is. Szaladok a lakására és már hozom is a hegedűjét. De Nagylaky Mózes gyöngéden viszszanyomta a rohanni készülő drámaírót. — Ugyan, hová gondol? Hogy én hegedüljek az édesnek a saját hangszeremen, amelly'eJ pénzt kerestem? Ez lehetetlen. A kezem sem volna biztos, a szivem b nyugtalankodna... De itt van Nikolaj ur és itt vau a citerája. Majd Nikolaj ur lesz oly kegyes... Nikolaj sötéten nézett a művészre Majd hevesen előredobta a vállát és dühösen kiáltozta: — Már pedig én senki lányának nem muzsikálok. Az egérnek a szobámban igen, a tücsöknek a falban igen. mert azok értik a muzsikámat, de egy’ lánynak nem. Tud -ez szeretni muzsika nélkül is. Ezzel nagyot csapott az asztalra és télig hangosan mormogta tovább: Nem én, nem én! Most Jójárt Dénes vette át a szót: —• Nikolaj ur — mondotta — ön meg tudná tagadni a művésznek ezt a barát» szolgálatot! Hát lehetséges ez? A művész kérő hangon hozzáfűzte: — Nikolaj ur, hiszen ön barátom! Nikolaj szégyenkezve az asztalra nézett. Aztán bizonytalan mozdulattal felállt és a citerát a hóna alá vette. — Mehetünk! — mondotta halkan. Fizettek és indultak. 3. Az ucca mint hosszú, fekete szalag tiy’ult cl előttünk. Nagylaky Mózes apró pipára gyújtott, Jójárt Dénes cigarettázott, Nikolaj pedig fütyürészve haladt előre. Egymástól nagy távolságban, magas oszlopon, két bánatos lámpa unottan őrizte az éjszakát. Kutyavonitás. Egy kávéházból, amint nyílt az ajtaja . öreg v-alcer hamis ütemei vágódtak ki I az uccára.
