Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-27 / 56. szám
1927. február 27. nkcmtxFm kapu) 19. oldal Lim-lom Utazds közben A bécsi Burgban nem fütik azokat a termeket, amelyeket a publikumnak mutogatnak. Mégis mindenki illedelmesen leveszi a kalapját s úgy sétál végig azokon a szobákon, amelyekben hajdan a császárok laktak. * A szobák direkt szegényesek. A köztársaság polgárai csupán ősi császárhüségböl fizetik le a belépődíjat s nézik végig a termeket, amelyekből az értékesebb holmik nagyrészét elvitték múzeumokba vagy külföldre. * A látogatók, kilencven percentje osztrák s szörnyen meghatódik, amikor Ferenc József hálószobáját mutatják neki. A volt császár egyszerű vaságyát nem vitték el. Az értékes szőnyegekből semmit sem hagytak ott. . . *■ Bécsben alig látni tiakkert. Csak a Grand Hotel előtt áll még egy-két darab gutmnikerekü. Hogyha netán egyikmásik idegennek kedve kerekednék az igazi, ócska weaneris rekvizitumot megnézni, lássa azt is. * A Burgtheater előadása után száz meg száz autó mellett ott állt egy ilyen kétfogatu is. Húsz méterrel az autók előtt, amelyek mintha tisztességtudóan félrevonultak volna az öreg elől. A fiakkeros hajlongva köszönti a kijövőket s mindenkinek kínálja a gummikerekü zweispännert. Senki se ül bele. ötven-hatvan autó elrobog, a fiákkor még ott áll. Megszánom a szegény fiakkerest: rossz, régi operettek hősét s hazavitetem magam a szállodáig. Háromszor annyit kér, mint az autótaxi s nem köszöni meg a borravalót. " Az árak... ■ Mo! vannak már a régi szép idők, amikor érdemes volt Becsbe feljönni, az útiköltséget megkereste mindenki azon, amit hazasibolt... Most már majdnem minden drágább Bécsben, mint odahaza ■ # ■ ■ ■, Efiitä'fäd' egy' társalgási 'téma ist Nem ieliét legendákat mesélni arról, hogy ki mit csempészett át a vámon. Csempész ' ni, ha lehet-is, nem érdemes. És a bécsi hotelekből, kávéházakból elmaradtak . különböző utódállamokból fclrándult si: berek, akik időközben mind tönkrementek, A lokálokban a személyzet már .. megint németül beszél s az osztrákokra nem mutogatnak ujjal. Ismét többségben vannak Bécsbcn. A színházakban azonban még mindi játszanak magyar darabokat is, s játszatják a magyar művészeket. Azonban inár nein a Bécsben időző magyarok, iianem az osztrákok kedvéért. A Burg színház játékrendjén állandóan szerepel ■ a Hattyú, a Játék a kastélyban, s Zágoni István Marikáia. A bécsieknek nagyon tetszik mind a három. A három mondat pedig ez volt: — Ja, Herr Direktor — Igen. Igazgató Ur, — Nein Herr Direktor — Nem, Igazgató ur. — Nein, lieber Herr Direktor, das kann ich nicht — Nem kedves igazgató ur, azt én nem tehetem. Csak a komoly színházaknak s a komolyan jó irodalmi daraboknak van publikuma. A meztelen revüket fél és ne gyedházak előtt játsszák, egy moderni zált régi jó Sardou vígjátékhoz alig le hét jegyet szerezni. Magyar emigráció... Alig van már kint valaki. Mindenki hazament vagy elhelyezkedett másutt. Azok, akik Bécsben maradtak, azt mondják, hogy* már csak azok vannak emigrációban, akik' nek semmi részük sem volt a kommiin kitörésében. Azok, akiknek részük volt benne, otthon politizálnak Magyarorszá gon. A Fanamet-szépségverseny győzteseinek felvonulása nem keltett akkora szenzációt, mint odahaza. A szépségek, mint szépségek, nagyon megbuktak... Miss Hungáriáról vagy amint a bécsiek mondják: miss liungaráról azt mesélik, hogy a szépséget, bájt, kellemet ugyan otthon hagyta, de viszont német nyelvtudást sem igen hozott magával. A bécsi útra úgy készült, liögy három német mondatot s annak a szószerinti magyar fordítását beírta a noteszébe $ azt .tanulta egész; utojt. Bár a mondatok olyan pontosan le voltak fordítva,’ a magyar szépség nem érvényesült Nem került abba a hely zetbe, hogy akár igent mondhatott volna a Herr direktornak, akár nemet, még kevésbé, hogy valamire azt mondhatta volna, hogy nem, ő azt nem teheti . . Jó pépa Alexa Santic: Ne higyj... Ne higyjél nmeimnek édes, Versnek, mely esdőn kór szerelmet, égve S érted meneszt tüzes fohászt az égbe. Vagy szép neved bámult fatörzsbe metszi Ne higyj. Ám később ha teljes holdon át A szikla orma szinezüst ruhát ölt Hol nyugszik néhány cserje orgonánk S tavasz csattog minden bokorban, Oda jöjj édes. Várlak. Ne szólj mást Ha hozzám simulsz remegve, érzed-e Hogy égek, lánggal égek folyvást Hogy én is reszketek ó érzed-e? És akkor higyj nekem. Ne kérdezz. Hiszen nem ismert szót a szerelem Csak lángol egyre, kiáll harcnak, haragnak. — S akkor ne bándd, hogy verset is faragnak. Öt világrész a Szajna partján Foujita A rajz Szép Érnője. Finom, elegáns, finnyás kis ember, mint aki állandóan rizsen él. Könnyű, karcsú, akár a müvészte, A hosszú, asztal melken . újságírók, festők és írók diskuráltak, gesztusok lendültek a füstbe és en>”Jdten |J< Ámor. A művész eredeti tusrrajza. visszahulltak, csak ő ült néma mélázással, mint akinek a lelke elköltözött Körülötte a kubiztnus apró óriásai veszekedtek : — Picasso az első! — Még a világon sem volt, amikor én már dimenziók nélkül festettem! Foujita halkan közbeszólt: — Te, te voltál az első, csak ne ordíts ilyen rémületesen! — és könyörgőleg kulcsolta össze két csöpp kezét, mint aki imádkozni is hajlandó a Nagyszájúhoz egy kis csendért. Paris legdivatosabb festője, összesen két színné! dolgozik: fehérrel és feketével. Szerinte ebben a két színben benne van minden és y’elük ki lehet fejezni a legraffináltabb mondanivalókat is. A többi, a piros, a lila, a kék, a sárga, a zöld, mind csak kápráztató cifraságok, olyan alattomos eszközök, amelyeket igaz művésznek nem szabad igénybe vennie. Valahogy úgy érti ezt a művész. hogy színekkel dolgozni szemfényvesztés. bűn akár hamisan kártyázni. Ez az elv lehet eredetieskedés is, vagy hatásvadászat, mindenesetre sokban hozzájárult Foujita karrierjéhez. Igazi barátai nincsenek. A festők irlgy'tüdoek ti, b. .tSbBHSÉefc pádig tjilsájwx san idegen, hűvös, megszokhatatlan. Az ember általában három nap alatt hozzáidomul minden csudához, városhoz, állathoz, emberhez, de Foujita kivétel a szabály alól, benne van valami nyugtalanító, ideges és fárasztó, még a csendessége is ellentállásra ingerel. a Nyájas és, szeretetreméltó, olyan megértő -férfirakivel, jó együtt, hallgatni.órákig izótlan«t.sA fájdalmak, és .a. titkok japán* be tűkkel* vannak az, arcára írva és ezeket az • ákombákomokat én nem tudom elolvasni. Hogy valljon: ahhoz több-éves barátság kellene, vágj* véletlen, ritka bizalmas pillanat. így csak csevegtünk udvariasan semmitmondó dolgokról, mint két idegen, akik egy* másba botlottak. Minden apropó nélkül mesélni kezdett. — Mikor még névtelen koldus voltam és egész nap házalnom kellett, hogy egy rajzot el tudjak sütni, esténkint korgó gyomorral leültem az Etoile mellett egy padra. A nagy tér alatt nyüzsgött a roppant város, a felhők leúsztak az emeletékig és az Ismeretlen katona sírján szelíden lángolt az örökmécs. Itt a legdölyfösebb a pénz, és a törtető arany. Hóreb hegye ež, ahonnan Mózes tekintett le a tévelygő népre. A Bois Boulogne fái egymás kezét fogták szorosan, a luxusautók vágják a ködöt és ebben a pokoli örvényben a szegény ember — ha csak nem filozófus — meggyülöii örökre az életet, amely őt kiebruddta az örömből és a gazdagságból. »Mért éppen én? — kérdeztem Istent és a sorsot és az agitátorok frázisai égő vörös zászlók lettek előttem, véres igazságok ó, átkozott pénz! Hogy ülnek nevetve, szétvetett lábakkal, prémekkel és jószagu meleggel körül bugyolálva az autó mélyén! Csak fordulna fel, vagy robbanna fel, majd megfagyna az arcukon a púder, az illat, a mosoly és nyivákolnának, mint a vizbefuló macskák! Akkor: ölni szerettem volna. És ma? Rajzolom őket, portrékat rendelnek tőlem és levelezőlaphivásra házhoz megyek. Hogy indult Foujita karriérja? »Legjobb barátai« így adták elő: — A szegény, éhenkórász kis piktor együtt élt egy hires kokottal, aki nagyon szerelmes volt a törékeny festőbe. Foujita viszont. Mindez azonban nem tartotta vissza a nőt attól, hogy megne csalja egyetlen szerelmét.. Ám Foujita nagyon komolyén vette a szerelem szentségét és amikor tudomására ■|tttotfcvlwi([y.->vpŐBek-»n»ssaJ van viszonya, szakított a démonnal. Ez úgy történt, hogy Foujita egy szép napon megszökött a fészekből és ismeretlen helyre költözött. Paris dzsungeljében sikerült elbújni és csakhamar megvigasztalódott; beleszeretett egy csinos leányba, akit el is vett íeleségül. Egy napon gyanútlanul ültek a Dóm-kávéházban, amikor megjelent az elhagyott szerető, aki ugylátszik még mindig igényt tartott a piktorra. — Ki ez a nő? — kérdezte szigorúan. — A feleségem — mondta Foujita és a következő pillanatban egy pofon csattart el az arcán. • Mire segítségére siettek, már vége is volt az ütközetnek. Foujita ájultan hevert a porondon. Nietsche mondta, hogy a legnyomoruságosabb állat meggátolhatja a leghatalmasabb tölgy keletkezését azzal, hogy lenyelj a makkot. Ez a bestia egy energikusabb szorítással abortálhatta volna a legcsudálatosabb és leggazdagabb festő karrierek egyikét. Az eset természetesén óriási feltűnést keltett, hisz a Montparnasse, mióta a Bois de Boulogneból kipusztultak az apacsok, úgyis állandó vadregényes témája a polgári napilapoknak és másnap az összes újságok hasábos cikkeket hoztak az incidensről. Foujita egycsapásra hires ember lett. Az összes párisi bisztérikák megrohanták portre-rendelésekkel. A história folytatása még mulatságosabb. A lapok ugyanis — udvarias^ Ságból — azt írták a harcias szőke démonról, hogy színésznő. Másnap az öszszes párisi újságok közölték őnagysága helyreigazító nyilatkozatát: — Én kokott vagyok és nem primadonna — irta a felbőszült tyuk — kikérem magamnak, hogy színésznőnek tituláljanak. Azóta többször támadt már afférje Foujítának elhagyott kedvesével, aki kitartóan üldözi és megesküdött, hogy a hol találja, ott veri el. És aki a köztük levő tekintélyes muszkli különbséget ösmeri, annak nem nehéz megjósolni, hogy ebből azi összeütközésből csak Foujita húzhatja a rővidebbet Szegény bolygó japán nincs biztonságban. A lakását csak a legbeavatottabb bizalmasai ösmerik, de istenem, áruló mindig akad... — Egy japán bócher — mondta rá valaki fitymálva. — Szerencséje volt — igy mások. Fölényeskednek vele, szidják, becsmérlik és amikor a könyvét dedikálta számomra, alattomban mosolygott rajtam az egész törzsasztal. A ceruzám nála maradt és Foujita firkálni kezdett vele szórakozottan. Aztán összegyűrte a papírlapokat és ledobta az asztal alá. És ekkor egyszerre tiz kéz is nyúlt le rejtelmesen az asztal alá, lopva felszedték a rajzmorzsákat, gondosan kisimították és sietve eltették a tárcájukba, a bankjegyek mellé. Hogy Foujita örül-e a népszerűségnek? ő nem tudja, vagy legalább is nem akarja tudomásul venni, hogy botrányhős. Művésznek hiszi magát. Hogy milyen utón jutott a hírnévhez? Hát fontos ez? A cél szentesíti az /eszközt. Paris babérkoszorúi különben is igen kétes hirüek. Itt nem a művészet, hanem az unatkozó világváros szeszélye koronáz máról holnapra uj királyokat, akiknek minden feladata abban merül ki, hogy a talpát csiklandozzák. Ezt a szegény, tisz.taszivü japánt megmérgezte Európa. Még a szerelmében is kételkednek. Az ádáz kokott, akit elhagyott, mert nem akart rajta osztozkodni, azt terjeszti róla, hogy érdekházasságot kötött: — Foujita egész életében sokat költött a nőkre. Most egyen akarja behozni az egészet. Tamás István Valódi francia VALDA-PASZTILLA •portrék fittére fáradtig «litt, köztien ét után Kapható minden g-yófyazertirban é* drogériában 996T
