Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-22 / 51. szám

* A027. febmár 22. BÁCSMEGYEt NAPLÓ 5. oldal. KqzbeszölAs-—K»----­A vajdasági magyar irodalom és a kritika A vajdasági magyar irodalomról meg­indult vitába akaratlanul is bele kell szólnom. Bocsáttassák meg nekem — ha szokásom és ízlésem ellenére — mmdjárt az elején első személyben kezdem, de a polémia, amibe belekény­­szeritettek, ezúttal kissé a személyes ügyem is. Ennek ellenére igyekszem olyan személytelenül, az objektivitás kötelező tiszteletbentartásával hozzá­szólni a kérdéshez, amennyire csak a kérdés komolysága és az ezeken a hasábokon hetek óta folyó vita nívója megérdemli és megköveteli. .Vlerő véletlen, hogy majdnem ugyan­akkor, amikor ez a vita a »Bácsme­­gyci Napió«-ban megindult, azt a meg­tisztelő felhívást kaptam, hogy a Kolozs­váron megjelenő Korunk cimii havi szemlének írjak rövid beszámolót a jugoszláviai magyar irodalomról. A nem könnyű feladatnak a legnagyobb tárgyilagossággal tettem eleget és »A sarjadó jugoszláviai magyar irodalom« cimii cikkem a Korunk februári számá­ban meg is jelent egy igen érdekes cikksorozatban, amely összefoglaló ké­pét adja a magyar irodalom eseményei­nek 1926-ban Magyarországon, Er­délyben, Szlovenszkóban és a Vajda­ságban. Cikkem megjelenésének másnapján váratlanul koncentrikus támadás in­dult meg ellenem azok részéről, akik­ről tárgyilagosságom nem engedett sok jót mondani. Egy szuboticai lap, vezér­cikkben látta szükségesnek védelmébe venni a Népkört, amelyről csupán any­­nyit állapítottam meg, hogy irodalmi tekintetben »ez a kétségtelenül jószán­­dékti, de hozzá nem értő és hibás ve­zetés alatt álló egyesület helyettesíti a Vajdaságban az erdélyi Helikont és eb­ben az évben legfőbb ténykedése az volt, hogy egy novellapályázatot irt ki, olyan megszégyenítő feltételekkel, hogy természetesen egyetlen iró sem vett részt a pályázaton, amely így meddő maradt.« Amiből azt a következtetést vontam le, hogy »a Népkörtől, az ed­digi jelekből ítélve nem várhat meg­izmosodást u vajdasági magyar iroda­lom.« Ezekkel az igazságnak megfelelő megállapításokkal szemben vette védel­mébe a vezércikk a Népkört. Kérdem, volt csak egy szó túlzás is abban, amit erről a tiszteletreméltó magyar kaszi­nóról írtam? írók intézik a Népkor kulturbizottságában az ügyeket? Vagy j rész tvett egyetlen vajdasági iró a Nép- j kör novella-pályázatán? Hiszen az | egyesület maga tette közzé a lapokban, hogy a pályázat meddő maradt, mert a viszonylag legjobb a Péterke gatyát kap« cimii novella, amelyet egy szentai j tanító irt, nem ütötte meg a mértéket j és ezért nem adták ki a pályadijat. De i érezte teljes igazságomat maga a ve-1 zércikkiró is, aki olyan gyöngén és I erőtlenül vette védelmébe a Népkört, : hogy az.én állításaimat igazolta akarata 1 ellenére is. különösen cikke végén, a mikor ezeket irta le: »A Népkörön belüli •dolgozóknak pedig épen ebből a lesaj- j Hálásból, kell levonulok azt a konzek­venciái, hogy az eddigi munkál fo­kozni kell. Ebből az ajkbiggvesztő kri- j tilsából le-kel! szűrni art a tanulságot, bogy amit eddig a Népkör végzet!, az! csak kezdet, cie.n retr es tiszteletre-\ méltó kezdi t. tíz igazi munkát még j csak ezután ki n. elkezdeni és agy kel! folytatni, boga senkinek, semmiféléi fölényeskedő'.;?.' n« legyen módin gán- j csőt vetni ez elé • nehéz és nagy mim- j ka elé.«, igv érvel a/- én mtgállapitásaim ellen a védös/ándekn vezércikk és ész­re sem ves/i. hogy ugyanúgy meglec­kézteti a Népkor kulturnuink.ájának je- j leillegi irányítóit, mint az a cikk. amely- i lyei szembe akar szállni. Jobban, en- j nél sokkal hatásosabb érvekkel kellett j volna sikraszáütii a Népkör mellett és | — őszintén szólva lehetett volna is. j mert annyira nem vagyok, »ajkbigy-1 gyesztő« és »fölényes«, hogy e! ne is-] merjem: csakugyan ez az egyetlen ma- I gyár egyesület ma. amely törődik a j vajdasági magyar kultúra előbbre vi- I telével és talán nem is egészen rajta! múlik, hu ez nem sikerül, hanem sok- 1 í ban azokon is. akik hivatottabbak, de ; távoltartják magukat a Népkörtöl. j A másik támadást valami Fekete La­jos nevű ismeretlen irodalmi nagyság követte cl egy noviszadi lap hasábjain. Az ö nyomdafestékre éretlen, írástudat­lan próbálkozása olyan nyílttéri nyilat­­kozat-nivóju és ízléstelen, hogy szinte kár rá szót pazarolni. Ez a vajdasági napilapokba kegyelemből bebocsátott Fekete, aki ama másik, de tehetséges névrokonát Fekete Tivadart szeretné utánozni, nem tudja eltitkolni egyéni sé­relmét és azért kel ki dühösen, mert ő irodalmi nagyságát egyszerűen csakea »felsoroltak« közt említettem — ugyan­csak kegyelemből — a Korunk-ba irt cikkemben és nem a hét legértékesebb vajdasági iró között méltattam. Ezért van megsértve és kiállítja önmagáról a bizonyítványt, hogy neki Erdélyben is van neve, holott még sohasem olvasha­tott róla senki erdélyi magyar irodal­mi ismertetésekben. A kgkómikusabb pedig az, hogy mint a csinytevö gye­rek, ez a Fekete Lajos nevű ismeretlen fél a fenyítéstől és előre kijelenti, hogy ö bizony nein fog reagálni semmiféle válaszra. Jobban tette volna, ha elő­ször is titokban tartotta volna egyéni fájdalmait és boldogan megelégedett volna azzal a hallatlanul nagy megtisz­teltetéssel, hogy életében először — és alighanem utoljára — egy cikkben sze­repeit a neve írókkal. Nem hitiem volna, hogy cikkem ilyen kis irodalmi palotaforradalmat fog elő­idézni, most azonban őszintén megval­lom, hogy jói esnek és nagy elégtételül szolgának ezek a támadások. Mindez a felfortyanás ugyanis csak azt bizo­nyltja, hogy cikkem valóban objektív volt. A vajdasági magyar irodalom­ról eddig megjelent hasonló is­mertetések válogatás nélkül és kritikát­lanul »iróvá« neveztek ki mindenkit, aki itt valaha is a kezébe vette a tollat. Nekem volt először bátorságom — a kritika szuverén jogával, de szigorú tárgyilagossággal — megkülönböztetni a vajdasági magyar írókat azoktól, a kik csak annak hiszik magukat. Ezt másokkal is elhitetni nem a jóindulatú kritika dolga, hanem legfeljebb az egy­mást tehetségnek kikiáltó, barátok vagy komák érdeke. Mert végre is mégis csak meg kel! egyszer már állapítani, hogy a Vajdaságban sok a dillettáns és kevés az iró. Ép a vajdasági magyar iroda­lom szeretető és a jövőjébe vetett hite kötelez arra, hogy elismerjük és meg­értéssel gyámolitsuk a tehetséget, de —- a lehetőség szerint — kiirtsuk a te­­hcrségtelenséget. Ebben a véleményben megegyezett a legtöbb hozzászólás is, amely a vajdasági magyar irodalom kérdéséről ezeken a hasábokon meg­jelent. Szomorú tanulsága azonban az ügy­nek, hogy n vajdasági magyar - iroda­lom nem bírja el úgy látszik még a leg­enyhébb kritikát sem. Erdélyben már nem arról vitatkoznak, amiről itt folyik polémia, hogy van-e irodalom, hanem arról, hogy nincs még komoly, az aj helyzet által megkívánt irodalmi bírá­lat és a Bácsmegyei Napió irodalmi ankétja során is felmerült az a véle­mény, hogy Kazinczy Ferencre, vagy Osváth Ernőre volna szükség a fiatal jugoszláviai magyar irodalom irányí­tása és írók nevelése érdekében. Rosz­­szul járna a Vajdaságban egy Kazinczy, vagy Osváth, ba gyöngédtelen kezekkel hozzá merne fogni a bálványrombolás­­licz. egy-két írónak kikiáltott helyi nagy­ság igazi értékének megmutatásához és a hibák leplezetlen feltárásához. Hiszen itt még a jóakarata, enyhe kritikát sen bírják el. A vajdasági irodalom kérdése mel­lett a kritika problémája is tiagyfotitos­­ságu; bizonyára fontosabb, mint az iro­dalom local couleur-ic. Minden uj iro­dalom megindulásakor a kritikára vár a legfontosabb feladat. Szeretettel gyá indítani a tehetségeket, felhívni rájuk a figyelmet és harcolni értük csak egyik része a kritikának. A másik kötelessé­ge a komoly kritikának az, hogy még a középszerű talentumokat se zárja el a fejlődés és kibontakozás lehetősé­gétől, de viszont ne is engedje őket fe­lelőtlenül garázdálkodni, mert ezzel csak kárára vannak az igazi irodalomnak. A vajdasági magyar irodalom is csak úgy fejlődhetik izmossá és terebélyessé, ba vele párhuzamosan megszületik és ki­fejlődik az egyéni kicsiségeken felül­emelkedő komoly és lelkiismeretes iro­dalmi kritika. László Ferenc j Megsemmisítették a választást í négy vajdasági községben A közigazgatási bíróság megállapította, hogy Lazarevón, Cseszteregen, Ba natszkideszpotovácon és Pivnicán sz ibálytalanságok történtek a választásokon Felfüggesztették tizenöt tartományi képviselő mandátumát Bcogradból jelentik: A közigazgatási bíróság szombati illésén foglalkozott a bácskai és bécgradi tartományokban '> folyt választásokká: és a két tartomány­ban tizenöt képviselő mandátumát íel­­íiiggesztették év négy községben uj választás megtartását rendelték el. A bácskai kerületben a hódsági járás képviselőinek, Jeisel Henriknek, Reszár Gyulának, Búnk Stefániáik, Kopics Pantának és Mihajlovics Pavlenak mandátu­mát függesztették fel, mert a piv­­nicai első é's második szavazúhelyen szabálytalanságok történtek. A bécgradi tartományban a jasatomicsi és becskereki járás képviselőinek man­dátumát függesztették fel, mert Cseszteregen, Lazarevón és Banat­­rzkldeszpatovácon történtek sza­bálytalanságok. A felfüggesztett képviselők: dr. Veszelinovics Iván, dr. Hoffmann György, Koszics Szlavkó, Kuries Mileta (Jasatomics), Petrovics Vaszilie, Atarinkov Lju­ba. Sztejics Koszta, Velicskov Ilija, Jámbor Sándor és Moljac Milivoi (becskereki járás.) A lazarevói választás ellen a német párt, a cseszteregi és bánátszki-deszpotováci ellen a földmives párt nyújtott be péti­det, a pivnicait pedig a Radics-párt pa­naszára semmisítették meg és elrendelték, hogy Cseszteregen, Ba­­natszkidesz.potovácon, Lazarevón és a két pivnieai szavazóhelyen uj vá­lasztást Írjanak ki és az uj választás eredményétől függ, hogy a három szóban forgó járásban kik lesznek a képviselők. A közigazgatási biróság ezenkívül fel­függesztette állásából Arszenijevics Alexa melencei jegyzőt, mert a válasz­tásokon rendőri funkciót végzett. * A belügyminiszter Baracskov Radát ne vezte ki Melencére jegyzőnek. Szombori jelentés szerint a főispán! hivatal hétfőn a belügyminisztertől ren­deletet kapott, amely közli, hogy miután a tartományi önkormányzatról szóló törvény nem intézkedik. a tartományi gyűléseken minden szavazás nyíltan történik. A belügyminiszter rendelete körül mii az első ülésen élénk vita várható, meri az ellenzék azon az állásponton van, hogy a szavazás módját egy 1922-ben kiadott kormányrendelet már meghatá­rozta és annak teljesen ellentmond az uj belügyminiszteri rendelet. Az 1922-iki rendelet szerint ugyanis a tartomány­­gyűléseken titkosan szavaznak. Jugoszláv-csehszlovák vámunió készül Javán dr. nyilatkozata a prágai tanácskozásokról Raáonlcs Buógradból jelentik: A jugoszláv és csehszlovák parlamenti delegá­ciók prágai tanácskozásai befejeződ­tek és a jugoszláv képviselők már elhagyták a csehszlovák fővárost. A delegáció tagjainak nagyrésze Be­csen keresztül tér vissza; Radonics Jován dr., a pénzügyi bizottság el­nöke és Sctyerov Szlávkó demo­krata képviselő azonban — akiket sürgős államügyek szólítottak haza rövidebb utón, Magyarországon át vasárnap este már megérkeztek Beogradba. Radonics Jován hétfő délelőtt fölkereste. Trifkovics Már­kot, a parlament elnökét és Uzuno­­vies Nikola miniszterelnököt, akik­nek beszámolt a delegációk prágai tanácskozásának eredményéről. A Bácsmegyei Napló munkatársá­nak alkalma volt beszélgetést foly­tatni Radonics Jovánnal. aki prágai benyomásáról és a delegációk mun­ka iáról részletesen nyilatkozott. A delegációk munkájával igen meg vagyok elégedve, különösen a gazdasági szekcióéval, mely a jugo­szláv delegáció által fölvetett igen sok olyan eszmét fogadott el, melyek a két ország gazdasági együttműkö­désére vonatkoznak. A szekció ülé­sén én fölvetettem a dohánykoncenció megkötésének kérdését, mely mindkét országra nézve igen fontos. Csehszlovákia eddig is sokat vásá­rolt tőlünk, a csehszlovák dohány­­fogyasztáshoz képest azonban még mindig nem elegendőt- A görög-cseh­szlovák szerződésben például Cseh­szlovákia kötelezte magát, hogy évente két millió kilogram dohányt vesz át Görögországtól. Törökor­szággal is folytat hasonló szellemű tárgyalást a prágai kormány. Jugo­szláviában eddig csupán adhoe meg­állapodás alapján vásárolt Csehszlo­vákia — a múlt évben 1,200.000 kilo­gram jugoszláv dohányt. Azt javasoltam, hogy kössünk egy külön konvenciót, melynek re­mélem meglesz az az eredmé­nye. hogy évenkint négymillió kilogram dohányt sikerül elhe­lyezni Csehszlovákiában. Ezenkívül egyéb fontos kérdések is fölmerültek, melyek között legfonto­sabb és legérdekesebb dr. Kratnar­­zsé, aki egy jugoszláv-csehszlovák vám­unió létesítésére tett javaslatot. Miután azonban ennek a kérdésnek megvitatására nem voltunk elöké­­szülve, elhatároztuk, hogy az érde­kes tervet a legközelebbi közös ta­nácskozáson fogjuk megtárgyalni. Radonics Jován elmondotta még, hogy a jugoszláv delegációt rendkí­vül szívélyességgel fogadták Prágá­ban. Masaryk köztársasági elnök vendégül látta a jugoszláv képvise­lőket és Benes külügyminiszter, vala­­mint a kormány többi tagjai is állan­dó érintkezést tartottak fenn a beo-

Next

/
Thumbnails
Contents