Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-20 / 49. szám

°táal_____________________________ BACSMEGYEI NAPLÓ ______________________1927. február 20.

vajdasági kiadó is. Irodalom már van hozzá.

Sokkal kevésbé fontos kérdések jnegvvi atására is összeült már konferencia, gyűlés, sokféle bizottság és ankett. Nem volna érdemes egyszer erről a témáról is tanácskozni?

Borsodi Lajosnak, a jeles novellistának, múlt héten megje'ent igen okos »széljegyzet«-e nemcsak nagyon érdekes cikkelye, de tisztázója és kanalizálója is a szertecsapongó és medréből nemegyszer kislk- Jott vitának. Hivatása meleg szeretetével és meggyőzőn hangsúlyozza, mily botor eljárás: kétségbevonni az iroda'munk létezését is, holott kardoskodni s a reklám nagydobját kellene ü"ni mellette, hirdetve urbi ei orU, hogy az mennyire virágzik. Amidőn ez okfejtés helyességét dicsérem, kénytelen vagyok azzal kapcsolatban vádat is emelni. Ha a Vajdaságban élő irók jobban tisztelnék egymást, több elismeréssel honorálnák a kollégáik munkásságát s nem nyilatkoznának olykor-sokszor szánakozó megvetéssel azoknak tehetségéről, hanem ahelyett, hogy igy önmaguk alatt vágják a fát, inkább azt a bölcs pditikát követnék, amely az irótársak méltánylásában és megbecsülésében keresi a saját érvényesülésük lehetőségeit akkor nem merné senki, azt kürtölni világgá, hogy erre felénk nincsen irodalom.

A magyar nyelv kötelező oktatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor 1S79 április 29-ikén a szászok vezérszónoka Zay Adolí a következőkét mondotta beszédében:

Idegen vagyok

Idegen vagyok e házban, nem azért, mintha nem érezném magara ez ország egyenrangú polgárának, époty lojalitással, mint bárki e házban, nem azért, mintha nem óhajtanám és nem iparkodnám gyönge erőmmel, épugy mint bárki e hazában, hogy ez ország felvirágozzék, mintha én is szász létemre nem érezném, hogy épugy, mint más honpolgár, a koszorús költő szavai! »itt élned, halnod kell«, ránk Is vonatkoznak épugy, mint önökre. Mindamellett idegennek érzem magam e házban azért, mert nem osztozkodhatom a nagy többségnek azon meggyőződésében, mintha ezt a magyar államot csak azáltal lehetne erősíteni és érdekét előmozdítani, ha egyes tagjait csonkítjuk és mert nem foghatom fel a többség azon nézetét, hogy a magyar nemzet megerősítésére és fejlesztésére szükséges, iniszerint mások fejlődése megakadályoztassék és megbénittassék. Mert nem foghatom fel a többség azon nézetéi mintha a magyar nemzet reá szorulna arra, hogy ne srját önerejéből erősitíessék, hanem kénytelen volna a más ajknak életelemeit magába szívni.

Valaki, aki maga közreműködött abban, hogy a mai többség kialakuljon s a közvélemény ezen forszírozott hazafisági irányban fejlődjön, maga panaszolja, hogy tulhatalmas lett neki is ezen áramlat és nem mer ellene állani.

A bazaflság neophitál

Lássuk, kik ezek a szellemek, akik ellen nem lehet küzdeni, akik ezen áramlatot csinálják.

Én úgy hiszem, hogy nem a magyar nemzet maga, nem annak tözsgyökeres fial, hanem csinálják ezen áramlatot azok, akik most, fájdalom, Magyarország politikáját egyáltalán csinálják a neofiták.

Ez nagyon sajátszerü és úgy hiszem hogy végzetes kaszt az országban, a neofiták nem állanak a magyar nemzet fiaiból, hanem állanak más ajkuakból. akik karriert akarnak csinálni ezen állam-De ha egynémely iróa másikról, a ki esetleg tehetségesebb nálánál, azt a gyöngéd Ítéletet hangoztatja, hogy annak nem toll való a kezébe, hanem járom a nyakába, akkor ne csodáljuk, ha jples írónak (vagy csak Írónak általában) vonakodik elfogadni a közönség azt. akit a saját kollégája antitalentumnak kiáltott ki. S itt bocsánatot kérek mindkét itteni napilap szerkesztőségétől, de ebben a dologban ők se egészen ártatlanok. Megengedték — ők ketten — hogy a lapjukban, talán ismételve is, megjelenjen az az ő érdekeiket s a szépirodalmi munkatársaikat sértő panasz, hogy itt nincsenek irók és nincs irodalom.

Azt hiszem, hogy ez a vita is bebizonyította, hogy van. Már az a körülmény, hogy.e szóváltásban mindannyian ugyanazokat az igazságokat hirdettük (csak minuciákban térve el egymástól), de oly különböző formában, mutatja, mennyire vannak itt egyéni és karakterisztikus Írások, s mily eleven irodalommá lesznek ezek együtt. Csak irók tudják azt, amit más is gondol és mond, úgy adni elő, hogy az újként hasson és eredetiségnek a benyomását tegye.

Borsodi barátom is nagyban és egészben azt irta, amit előtte már néhányan vitattak, de mily más szavakkal és érvekkel és milyen uj beállításban ! S ez egyaránt dicsérete az ő kiválóan ügyes tollának s az egész vita tisztes színvonalának.

ban, otthagyták, megtagadták saját nemzetiségüket, átmentek az uratkodó, a vezető nemzethez, hogy ott tegyenek eleget, hírvágyuk, nagyravágyásuknak, haszonlesésükiíek. De azok, akik ezúttal : csatlakoztak a magyar fajhoz, ezekből , az önző indokokból,. hivatvák-e a.' < ma- I gyár állam sorsát — nem éppen' irányozni, de mégis arra, túlnyomó befolyást gyakorolni, szabad-e megengedni önöknek. magyar nemzet fiainak, hogy azon sváb fiú, aki Torontálmegyéböl jött, vagy azon tót fiú, aki Trcncsénmegyéből jött, csatlakozzék a mostani hatalmasokhoz, csak azért, hogy ő is velük felemelkedhessek? Türhetó-e, bogy ezek adják a magyar állam mostani irányát, hogy ezek a hazafiaságból üzletet csináljanak a hazafiasággal, türhetö-e az, hogy ezek egymást túllicitálják a hazafiaságban és mindenkit gyanúsítsanak, aki nem ezen szempontból, nem ilyen okokból akarna Itt c házban hazafiságot gyakorolni és működni?

Én úgy hiszem, hogy mindaddig, míg a magyar nemezt nem képes saját politikájának, saját fiai által irányt adni, mig arra szorul, hogy Ilyen neofiták által a sajtóban és más téren támogassák addig nem fog felvirágozni, mert a világtörténelemből tudjuk, hogy ezen neofltákakkor vergődhetnek hatalomra, befolyásra, ha beteg az állam, ha korhadtak a közviszonyok. Remélem, hogy komoly akarattal lesz ereje a magyar államnak ettől megszabadulni.

... »Egy fantom miatt'...

E törvényjavaslat lényeges tartalma, hogy először a magyar nyelv, mint kötelező tantárgy, hozassák be azonnal, amint a bizottsági szövegezés magát kiíejezi: »Ezennel köteles tantárggyá tétetik mindennemű népiskolában.

Szükséges-o c rendszabály, meíy annyira megbénítja a nem magyar ajkúak népoktatását? Nézetem szerint a magyar törvényhozásnak mai állása szerint ez nem szükséges, mert már a felsőbb népiskolákban kezdik a magyar nyelvet tanítani, úgyhogy mindazok, a kik felsőbb értelmiségre tartanak igényt, akik az emberi társaság magasabb osztályába akarnak tartozni és akik az államéletben akár, mint képviselők, akár mint tisztviselők akarnak részt venni, a magyar' nye’vet elsajátíthatják. A legalsóbb osztály szerint pedig nem

szorul arra a mai törvényeknél , fogva, hogy a magyar nyelvet ismerje, inlve! a közigazgatási fis bírósági hatóságok, ha a néppel érintkeznek, kötelesek a fennálló törvényeknél fogva a népnek anyanydvén beszélni. Minthogy tehát a társadalom legalsó osztályához tartozó állampolgárok nem szorulnak arra. hogy értsék és bírják a magyar nyelvet és annak gyakorlati hasznát sem veszik ott, ahol nem állanak érintkezésben magyar ajkukkal, miért kövététjóink tőlük olyasmit, aminek gyakorati haszna nincsen és amely azon legelemibb műveltséget, amely őket veszélyezteti. Úgy

Öcsiké nem akarta bevenni az órvooc/—'f öcsike sirt.

Kint mérgesen dörömbölt valaki az ajtón.

— Alián! — mondta anya! — Itt a puttonyos. Jöjjön csak be puttonyos, vigye e! ezt a rossz gyereket.

— Ne jöjjön be, jaj. ne jöjjön be — ! könyörgött öcsiké és már ette szép ; szorgalmasan a keserű orvosságot.

De Pirkó tudta, hogy a dadus ko- I pogott odakint.

I Pirkó már tudta, hogy a Mikulás,

! a húsvéti nyuszi, a gólya néni, meg a puttonyos ember, aki összeszedi a rossz gyerekeket, nem valóságos dolgok, de azért nem könyvelte el őket közös kategóriába, a Hófehérkével, a tündérekkel meg a Mackó urraL

Valahogy külön laktak a fantáziájában. úgy ahogy a modern emberek lelkében szokott a hallhatatlanság hite lakni. Olyanoknak érezte őket, j mint amik igy rendesen nincsenek,

I de amik talán valahol, valamikor volj tak és bizonyos körülmények között j megint lehetnek.

De azért ha egyszer-tnásszor őt akarták 'becsapni«, akkor nagyon fölényes és öreg aroot vágott. ■ -öcsike beteg volt és Pirkó unatkozott. Eleinte még fölolvasott öcsikének, vagy játszott vele, dé öcsike mind nyűgösebb és rossz kedvübb lett. Semmi se kellett neki, indokolatlanul sirni kezdett és gyakran Pirkó maga kopogtatott és elváltozott hangon imitálta a puttonyost.

Pirkó elhagyottan járt-kelt a kertben, a házban. Semmihez se volt türelme. öcsikétől kiküldték. Azért csak bement mindig újra. öcsike most már csendes volt. Sápadtan feküdt kis párnáján és kezecskéi babráltak a paplan kék szövetével.

Es aztán történt a borzasztó. Egyik napon — épen ahogy Pirkó belépett — öcsiké nagy erővel felült az ágyában. Nem mondta, mit akart, de látszott, menni készül. Anya és dadus megfogták, visszafektették, de öcsiké ‘kétségbeesett erővel, amit nem is-vártak volna tőle, lerázta őket. Menni akart, szaladni, menekülni, csak nem tudta megmondani — miért, hova.

Úgy birkóztak vele egy darabig, nyugtatgatták, gügyögtek neki, mig egyszer csak öcsike mereven ülve maradt és ránézett Pirkóra.

Pirkó rámosolygott. »öcsikém« gügyögte, »kis öreg.«

De öcsiké nem mosolygott vissza. Komolyan és érdeklődve nézte Pirkót és ahogy Pirkó közelebb lépett az ágyhoz és jobban belehajolt az öcsike az arcába, akkor vette észre és éttől a felfedezéstől a vére mind lefutott a fejéből, hogy öcsike nem őt nézi. Keresztül néz rajta. Ott ö rajta túl kellett lenni valaminek, amit öcsike nézett kitágult szemekkel és feszült érdeklődéssel. Valami titokzatosnak és csodálatosnak, aminek a látásán öcsike egészen elfelejtette, hogy ők mellette vaunak. Nem felelt, nem látott mást, csak azt a valamit, a messzeségben, a Pirkó háta mögött.

Pirkón ki gyón győzött a rémület. Nem mert megfordulni, de halálos bizonyossággal tudta egyszerre, hogy ott jön mögötte a puttonyos.

hiszem, ha ezt követelhetjük tőlük, azt fogják azok az egyszerű emberek gondolni, hogy azon állam iránt, mely egy íantóm miatt tőlük azt követeli, hogy legdrágább kincsüket, a műveltségnek azon parányi sugarát, amellyel most bírnak, feláldozzák, nagy rokonszenwel nem lehet viseltetni. Azon érzelem, mely ez által megszületik, nem fog Jó szolgálatot tenni az államnak, mely a mai helyzetben rászorul különösen, hogy szilárduljon befelé s mindenki az állam törvényeiben, intézményeiben és a kormánynak intencióiban biztosítva lássa saját érdekeit és fejlődésének alapfeltételeit

akart aludni menni és már se kopogtatás, se dörmögés nem használt, a dadus a fejére borította apa nagy fekete gallérját és magasba emelt karokkal bólogatott be vele az ajtón. A hatás olyan frappáns volt, hogy még Pirkó is megijedt, öcsiké pedig szó nélkül befordult és elaludt. Pirkó azóta nem gondolt erre, de most ilyesfélének képzelte a titokzatos vendéget, aki a háta mögött kellett, hogy álljon, öcsike pedig csak nézett. A csodálkozó kifejezés a szemében rémületté tágult, a pihegése vad lihegéssé vált. A szobában szaladgáltak apa, anya, doktor bácsi, telefon csöngött, ajtók nyíltak hangtalanul. Pirkó nem látott semmit ebből. Csak öcsike szemébe kapaszkodott görcsösen a tekintetével és abban látta mind nagyobbra tükröződni a fekete árnyat és most egyszerre tudta, kétségbeejtő bizonyossággal tudta, hogy a puttonyos ember van

A félelemtől és izgalomtól félájulf volt, mikor valaki észrevette, hogy ott van, kivitte, lefektette.

Egész éjei rázta a hideg, vacogott a foga.

Másnap korán fölöltöztették és elvitték hazulról. Három napig nagyanyóéknál volt és azalatt otthon kigondoltak valami kegyes hazugságot, megnyugtató mesét arról, hogy mit mondjanak Pirkónak, ha majd keresi öcsikét.

De Pirkó nem kérdezett semmit. Pirkó tudta.

Tudta kisértetes borzongással, tudta, mint egy félelmes titkot, ami csak neki nyilatkozott meg és amiről nem szólhatott senkinek. Tudta, álmatlan éjszakák rémlátásával és egy furcsa vallás fanatikus hitével.

Tudta ellenére mindennek, amit menyországról és angyalokról meséltek és amit évek múlva halálról, enyészetről, biológiáról és szivgyöngeségröl tanult.

Ez a rettenetes képzet inkarnálódott az idegeibe, elpusztithatatlanul. És vérévé vált hittel, az élmény bizonyosságával tudta, hogy öcsikét azon a szörnyű éjszakán elvitte a puttonyos.

Lucia

DrOETKERf*

:BACKIN=

«pipPORRAL SÜT!

Emlékezzünk régiekről

Hogyan kü cöttek a régi Magyarország nemzetiségi képviselői az angangeiven tört. nő oktatásért

A puttonyos