Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-20 / 49. szám
Lejátszották a helyszínen a hajdú járási gyilkosságot A helyszíni tárgyaláson mindkét vádlott megmaradt eredeti vallomása mellett — Bizonytalan időre elnapolták a főtárgya kist BACSMEGYO NAPLÓ ____________ 4. oldal. A Világ betiltása a budapesti Ítélőtábla előtt Elrendelték n bizonyítást Fclekv nemzetgyalázásf perében Budapestről jelentik: Érdekes nemzetgyalázási port tárgyalt szombaton a budapesti Ítélőtábla. A Világ 1926 április 29-iki számában bécsi tudósitójának telefonjelentése alapján közölte, hogy az olaszliszkai hamis milliósok ügyében szereplő Weingarten Jeromost Bécsben elfogták. A bécsi rendőrség hivatalos jelentése után a lap mint magáninformációt közölte, hogy egy bécsi álhirlapiró azt állította, hogy őt egy magyar ember hamis milliós bankjegyek készítésére akarta rábírni, azzal az Ígérettel, hogy neki a milliós bankjegyek kliséit a magyar nemzeti bank bocsátja rendelkezésre. A Világ szerkesztőségében a bécsi tudósitó tévedése alapján a bécsi rendőrség hivatalos jelentéséhez fűzték ezt a magáninformációt, Fele ky Géza dr., a lap szerkesztője azonban kommentárt fűzött a cikkhez, amelyben hangsúlyozta, hogy lehetetlennek tartja a tudósításban állítottak valódiságát Ennek ellenére a Világot másnap mégis betiltották és Feleky ellen az ügyészség nemzetgyalázás miatt megindította az eljárást A törvényszék ebben az ügyben felmentette Felekyt, az ügyészség felebbezése folytán azonban az ügy szombaton az ítélőtábla elé került A tárgyaláson a felmentett Eeleky Géza a bizonyítás kiegészítését kérte arra nézve, hogy a lap bécsi tudósitója okozta azt a tévedést, hogy a magáninformációt is a hivatalos jelentés idézőjelei közé tették. Kérte erre nézve a bécsi tudósitónak, a Világ volt szerkesztőségi tagjának és Korányi Frigyes báró párisi magyar követnek a kihallgatását Az ítélőtábla helyt adott a kérelemnek és Korányi kivételével elrendelte a bejelentett tanuk kihallgatását. Feleky bizonyítási kérelme a felmentő ítélet után hagy feltűnést kelt. A hajdujárási gyilkosság tárgyalása során szombaton a biróság kiszállt • a helyszínre. A bíróság elnöke Pavlovics István törvényszéki elnök volt, tagjii Sztárcsevics Máté és Radovics Szretén bírák. Jelen volt a helyszíni tárgyaláson dr. Csulinovics Ferdo államügyész, dr. Ruby Gyula, az elsőrendű vádlott védője és dr. Miatov Milorád, a másodrendű vádlott védője. Délelőtt tíz órakor nyitotta meg Pavlovics elnök a folytatólagos tárgyalást Hajdujáráson. Először Csehó János elsőrendű vádlottat vezették elő, aki most a helyszíneli mesélte el a kritikus este történt ét. Hárman ültek a konyhaasztal meliett: Berényiné, a fia és középen Csehó. Az ifjabb Cseszkó Csira István a szobában lévő ágyból előhozta a vadászfegyvert és átadta Csellónak. Cselló megállapította, hogy a gyilkosság napján más volt a ház berendezése. Ezután eljátszották a tizenhét év előtti gyilkosságot Az egyik íegyőr fegyverét átadják a vádlottnak, aki indignálódva mondta: — Nem ez a fegyver volt, kérem. Az vadászfegyver volt, kezitcsókoloni. A balsárkányt felhúzta a Pista, de én azt mondtam, hogy nem látok a sötétben, akkor bement a szobába és gyertyát hozott — kezdte hosszasan mesélni újból Csehó János. Ekkor egy padot hoztak a folyosóra, amelyet oda tettek, ahol Csehó szerint Cseszkó ágya állt A padra lefeküdt egy tanyai nézelődő, aki, amikor az öreg félénken felemelte a fegyverét, hogy megmutassa, hogyan lőtte le Cseszkót, tréfásan megjegyezte: — Nehogy aztán engem Is Iclőijön János bácsi. Az Ifjabb Csésjikó szerepét' á‘z egyik soffőr játssza, aki a konyhaajtó melléit a gyertyát helyettesítő összecsavart újságot tartja. — Én akkor, ahogy mutatta Pista — mesélté Csehó — elsütöttem a puskát, de se láttam, se hallottam, menekültem kifelé. — És megy az öreg, ki a folyosóról, az udvarból a ház mögé ts mutatja, merre menekült. Az elnök: Hát nem itt lakott, a tőszomszédságban? A vádlott: Itt, is laktam, kezitcsókolom, de amikor ez történt, már nem voltam itt. A putrim a háború előtt óit állt a dombon, ahol most a fák vannak, de azóta már lebontották. Az elnök: Tegnap még azt mondta, hogy itt lakott a tőszomszédságban. A vádlott. Igen, kérem, a háború előtt. De eladtam. Mikor a baj megtörtént, egy idevalósi embernél laktam, valami Óvárinál a szegedi földeken. De az a ház elpusztult már. Ezután megtekintették a házhoz tartozó épületeket, Csehó mindről pontosan tudja, hvgy mi volt. Amikor visszimentek a háaba, az elnök megkérdezte még Csehótól: — Amikor elsütötte a puskát, a fiú mindjárt visszament a, szobába? A vádlott: Hacsak itt volna az Engi, az jobban tudja. Berényi Istvánnét vezették ezután a konyhába. Megmutatta, hol álltak az ágyak, melyikben feküdt ő, melyikben a fia. Aztán a folyosón megmutatta hol állt az ura ágya, nem olyan közel az ajtóhoz, mint Csehó mutatta, hanem egész a folyosó deszkafala mellett. Ekkor hirtelen az elnökhöz fordult :>z asszony és mondta: — Most egyszerre visszaemlékező mikor tegnap kérdezte. Egy este vártám a Dékán Gáspáréknál, Jéltem, hogy megver óz urain, mórt aznap este pá-. linkds volt Mcg> a cigdnyasszonyrd is .emlékszem, csakhogy áz-rtem is’ volt cigdnyasszony. * Epy fiatal iró naplójából Irta: Somlyó Zo lán • ■ Nem, nem hágy . nyugodni, a dolog!... Nem is tudom, minek nevezzem? Kötelesség?... Lelkiismeretfurdaiás? ... Kötelességnek nem mondhatom. Egyáltalában nem. Hát minek? Lelkiismeretfurdulásnak se nevezhetem Mert hisz nem várja tőlem az a szerkesztő azt a... Ejnye, mit is?... Novellának kellene lennie, de, hisz épp ez a bökkenő! A novellának jól megkomponált mesét kell adni. Hátteret festeni, exponálni, a hangulatból kipattantam a szereplőket, lenyúzni szivük fölött a bőrt... Ez ma nem sikerülne: túlságosan lehámlik a bőr a magam szivéről, semhogy reszketés nélkül tudna a toljam a mások szivében kapargatni... Nem, nem novella, inkább amolyan tárcaszerü irás, valami rajz, szeszélyes karcolat kellene ide! Nem olyan szerkesztő ez, mint a többi. Ennek nem az kell, ami a közönségének tetszik, hanem olyan, ami neki tetszik. Igen, hiszen ez az! Csakhogy: mi tetszik neki? Rettenetes ember. Ami nem egyéni, amin nem csillog üde, friss harmat, ami nem egy egész lélek egész tükre, azt visszadobja. Lehet az a saját öregapja is, annak is visszadobja. Még örülhet, ha gorombaság nélkül dobja vissza. Nekem egyszer azt mondta rekedt haraggal:. — Hát mit gondol maga? Azt gondolja talán, hogy az én lapomnak ez a vonal* alatti része hülyeségekre való?!TM Én akkor, kevésbe múlt, hogy végig nem vágódtam ott a szerkesztői szobában szégyenemben... Máig se tudom, hogy’ kerültem le az uccára, csak arra emlékszem, hogy otthon a kuckóba ültem és sirtam. De most már nem a szégyentől, hanem a fájdalomtól. Mit fog ezután gondolni rólam!... Hisz meg is mondta a szemembe, hogy hülye vagyok... Akármennyire személytele'M mondta is, de megmondta Ez jut az eszembe és ettől nem merek belekezdeni abba a tárcaszerü valamibe. De hát hogy’ is vagyunk ezzel a dologgal? Legutóbb az történt, hogy odavittem egy írásomat Elolvasta a elmét, ráírta egy szerkesztőségi blankettára és odafirkantotta melléje a honorárium összegét. Lesiettem a pénztárba, ott kifizették, őszintén szólva, nem a legjobb írásom volt. De emésztően kellett a pénz. Megnyugtattam magamat: egy ilyen hatalmas nagy újságnál elcsúszik egy másodrendű novella is... Egy hónap múlva — ismét kellett aTMNem. ezt már szégycnlem leírni. Szóval: irtain egy novellát. Féléccaka mártogattam a toliamat, amig sikerült, úgy, a hogy én akartam. És felvittem. — A múltkori novelláját nem adom le! — mondta amikor beléptem hozzá. — Rossz. Csodálom, hogy ilyesmit idehoz nekem. Üres. Az egész nem több egy rossz viccnél. És már nyúlt is a fiókjába Is, mintha csak az öt szelet papíron kfviil semmi mást se őrizne az íróasztalában, egyetlen biztos mozdulattal kivette a kéziratomat és ideadta. Égette a kezemet az az öt szelet papirnyi kézirat. A friss novellámat már kezdtem is szögletes szégyennel visszagyörnöszölni a zsebembe. Most rámszólt; szigorú, nyers volt a hangja: — Hozott újat? — Igen ... hoztam, szerkesztő ur ... — dadogtam — de .. ha ez... ha ez rossz volt... — Eh, micsoda szamárság!' — mordult rám — hát ha az egyik novellája rossz, muszáj, hogy a másik is rossz legyen? No, adja ide! — És megint az utalvány-blanketta fölé hajolt, megint ráírta a novella elmét, meg az összeget, ideadta: — Na, most hagyjon fiam! Annyi a dolgom, azt se tudom, hol áll a fejem. Isten vele. Most Is szégyenkezve mentem ki a szobájából* Miért? Talán, mert olyan emberfölöttien jó volt hozzám... Hiszen most tulajdonképen honorárium helyett előleget adott! És níire? Tálán csak puszta levegőre... Mily könnyen megeshetik, hogy ez a novella se tetszik majd neki! Pedig akkor én többé nem lépek be az ajtaján. Talán tollat se veszek többé a kezembe... Aztán vártam. Szép hosszú ideig. És egy napon megjelent a tárcám. Tehát' tetszett neki. Nem képzelem, hogy egy kurta tárca a legnagyobb művészi alkotás. De, hogy néki tetszett, hogy ime: leadta a lapjában, ez szabaddá és boldoggá tett. Szinte életkedv szállt belém. Tudtam tehát olyat írni, ami néki tetszik! Néki, aki csak a maga fölényes, szuverén ízlésére hallgat, kinek a tetszését a kor legkiválóbbjai aláírják, aki írói és újságírói akadémiát hord a fejében, aki költőnek- is különb a legkitűnőbb költőknél... Aki, amikor végigolvasott egy kéziratot, utána még végigtapogatja, végigszagolja talán még a papirost is, hogy vájjon az is valódl-e?... — Most megint elmúlt egy hónap, most megint rajtad a sor barátom!... — így nógatom magamat már napok óta. Először is, mindentől eltekintve, már azért is le kell ülnöd írni, mert tartozol vele! Előleget kaptál egy novellára. Azért csupán, mert iró vagy, még nem mondhatsz le a tisztességről! Pénzt vettél fel előre áruért, tessék az árut szállítani! Különben csaló vagy! No jóTMaz igaz, hogy be nem perelnek érte. Az irás nem olyan áru, mint, teszem azt... Szóval nem rendes áru. Néha van belőle kocsiderékra-valód és nem tudsz érte egy szivarravalót kapni. De hát ha neked már árud nincs! És ez esetben kitűnő áru, mert előre kaptál rá pénzt Még csak váltót se kellett róla adnod Tehát: nagyszerű áru. Tehát ülj le és irj! — Azután: hát a pénz talán nem kell? Hát nincs tél? És van otthon szened? Usy-ea egy szem se?! No látod! Fel* 1927. február 20. Az elnök, míg, az. asszony beszí!, Csellóhoz fordul: — Az 1910-es jegyzőkönyvben az áll, hogy Cseszkó ágya a folyosó szélín állt, maga meg azt mondta, hogy közelebb volt. Cselló: Télnek elejivel lehet, hogy áll. Nem mondhatom. De bizonyisten idébb állt. Az asszony ezután ismét visszatért a cigányasszonyra. Együtt találta egy alkalommal az urát vele, bosszús volt és szemrehányásokat tett az urának érte Több nem történt. A folyosón szembesítették a vádlottakat. Csehó azt mondta, hogy enyhe, csillagos este volt és csak mikor menekült, akkór borult be az ég. Mire hazaért, zuhogott az eső. Berényiné szerint már korán este nagy égiháboru és villámlás volt. Ekkor az elnök ismét Csehóhoz fordult: — Nem gondolta meg? Hátha az egész dolgot kitaldtta. A vádlott: így történt ez kérem, kézit csókolom. Berényiné: Pedig bizony én ártatlan vagyok. Csehó: A cigány asszony és Bódi János vitték el az urát a másvilágra. Mondta nekem: »Rajta fogtam a clgányasszonnyal, jaj Pista, mit csinálsz, mondtam neki.« Éu erre azt feleltem, nem tehetek róla. Attól félek, hogy meggyilkolja őket éjszakára. Az elnök: Mért hozta most szóba Bódit? Csehó: Mert ide járt már az ura életében, tudta azt mindenki. Mondta is az asszony: »Most még Bódi miatt is van kellemetlenségem.« Megállapították, hogy a két vádlott vallomásának abban a részében eltérés van, hogy hol állt Cseszkó ágya. Mig Csehó azt állította, hogy az ágy négy lépésre volt a konyha ajtótól, az asszony azt mondta, hogy hét lépésre, egészen a deszkafa] mellett Megállapították, hogy az 1910-ben felvett jegyzőkön Jjv megerősiti az asszony, vallomásának ezt á részét. Az elnök ezután a. tárgyalást bizony-' tálán idyre elnapolta., A, folytatólá.sjös fötárgyaíüsrá több új tanút fögííak idézni. viszed megint a novellád, a szerkesztő, ha egy kissé gorombán is, belebök a két jóságos, de szúrós szemével: blanketta ... rá a novella címe... meg az összeg... és megint meg vagy mentve... Papírod és tollad csak van talán? . . . Papirom, meg toliam van. De ... Mit kezdek, ha most megint olyat írok, ami nem tetszik neki! Akkor megint előleget kaptam — a levegőre. És ugyan, meddig lehet huzni az ilyet? . . . Ha én most leülök néki írni, annak remekmiinek kell lenni! Ha minden idegem beléfesziil is, ha orrom vére ered is meg tőle, mindegy! Annak a legjobbnak kell lenni! És — most ez lohetetlen. Alig, hogy kint vagyok az ágyból. Nehéz betegségen mentem át Ezenkívül agyonhajszoltak a gondok. Nincs egy valamirevaló gondolatom. Egyre csak az zug a fejemben: mi lesz holnap? Mi lesz holnap?! Hol-nap?!... Vacog a fogam, még lázas vagyok A bútort el akarják vinni adóba... Hitelezőim minden nap feljönnek a lakásomra gorombáskodnl. S én úgy le vagyok gyengülve, hogy nincs erőm kidobni. Nem is szólva arról, hogy szivem sincs hozzá... Pedig mégis Írni kellene. írni... A nyomorról és a betegségről! A nyomorról, a betegségről és a szégyenről!,.. A nyomorról, a betegségről, a szégyenről és a tehetetlenségről... Vagy legalább... Elküldeni néki ezt az öt szelet leirt papirt, hogy lássa. mennyire fáj, mennyire bánt ez a dolog . . . Ha aztán majd egyszer rám mordulna érte: — Már megint micsoda üres irkafirkát küldött nekem?!... — egész halkan megnyugtatnám: — 0, kérem, nem... nem... az istenért... nem pénzt akartam érte... Nem! Nem! Dehogyis azért... Csak a kőtelestségj a Mtóismeset csak »
