Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-19 / 48. szám

4. oldal. ftACSMEGYEI NAPÚ) 1927. feSruár 19. Halászok egymásközt A petrovoszelói kaliszegglet pőre a sztaiibecseji, növi ee éji és vranjevói halatza i jog bér űivel Sztaribecsejrő! jelentik: Hónapok óta tartó elkeseredett harc folyik a petro­voszelói halászegyesület és környék­beli halászati bérlő között a halászte­­ríilet használati joga miatt. Sztaribe­­csej, Novibecsej, Vranjevó és Petrovo­­szeló halászterületeit 1925 év óta Bar­­na Mihály, Glavaski Vásza, Glavaski Tósa és Boborícs Misa halászok bérlik a községtől, illetve az államkincstártól. A főbbiek, mintegy hatvan kis halász vagy teljesen kenyér nélkül maradt, vagy pedig a nagybérlőktől albérletbe vették a területet. A halászok 1926 ja­nuár elsején Vlaskalin Nebcjsze akkori petrovoszelói jegyző kezdeményezésére halászegyesületet alakítottak a környék­beli halászok bevonásával. Az egyesü­letnek a megalakulás után sikerült egy kis területet bérbe vennie. Röviddel ez­után Boborics Misa elvált társaitól és a nevén szereplő joggal belépett az egyesületbe. Boborícs volt társai, Barna és a két Glavaski azonban arra való hivatkozással, hogy Boboricsnak a ré­gi társas viszonyból fizetési kötelezett­ségei vannak és hogy Boborics bérletét is ök fizették, tovább is Másztak a Bo­borícs nevén szereplő, de már az egye­sület érdekkörébe Intőit vizen. Az egyesület vezetősége ebben bir­tokháborítást látott és feljelentette Bar­­náékat a novlbccseji főszolgabiróság­­nái A főszolgabiróság karhatalommal távolította el Barnáék hálóit és a fogott halat eiárvereátette. Erre megindultak az egyezkedő tár­gyalások: az egyesület felszólította Bar­nát és társait, hogy lépjenek be az egye­sületbe. Barna és társai azonban erre nem voltak hajlandók, *mert attól fél­tek, hogy — mint uj tagoknak — nem lett volna szavazati joguk az egyesület­ben egy te'jes évig, azaz a bérlet lejár­táig és igy a tulajdonukat képező ha­lászati jog ügyében semmi beleszólásuk nem volna. Február 11-én Barnáék ismét halász­tak a már vitás területen, mire Varga Sándor egyesületi aks’.nök újból jelen­tést tett a novibedseji1 föszoigabiróriái. akinek az utasítására rendőrök távolí­tották el a halász-szerszámokat és a halat elkobozták. Barnáék most döntő harcra szánták el magukat Az egyesü­leten kívülálló és onnan kilépett tagok-Tauaszi varázs ír a : Beréngi János A főhadnagy ur nem mert az ügyészre nézni, az ügyész nem mert ránézni az igazgatóra. Tilka egy pillanatra elhallgatott, csak a térdei mozogtak az asztal alatt. Gon­dolatban a veszett táncot bokázta, ami­kör el-elhabzott mellette a forró rnüzsi­­kavihar. — De urak, talán unatkoztok? Hát unatkozni jöttetek ide? Főhadnagy ur mi a baja? Hogy akar holnap dicseked­ni ezzel az éjszakával? Belecsipett a főhadnagy ur karjába és a főhadnagy ur elpirult. Az ügyész szán­dékosan másfelé lesett, hogy joga le­gyen elsőre meg nem érteni a szót, ha a kis hölgy hozzá is intézne egy-két csí­pős mondatot. Az igazgató szemüveget viselt és atyáskodó jóságát emelte pajzs­nak az esetleges támadás elé. — Gyerek, kis apró gyerek! A leány meggyes száját két éles vo­nalba vágta a csodálkozás. Kezét, a hal­vány eres két vajszinü kezefejét letette az asztalra, arra majd szépen ráfekteti a fejét, megrázza a vállait és egy kis kö­­lyöksirást szinészkedik mindjárt a tár­saságnak. Zavarodjanak meg, ijedjenek meg, babusgassák egy kicsit. De az igaz­gatóra nézett és az .igazgató mosolygott, mint aki a tiszta hirtelen jóság fölérzé­sével már parancsolt a szeleknek. — Gyerek? én? apró gyerek — ször­­nyüködött édesen a leány — direktor ur, én tizennyolcéves vagyok ám. A leg­szebb kor, tudja uram, de gyerek még két esztendővel ezelőtt se voltam, hi­kai »Halász Szövetkezet«-et alakítottak tizennyolc taggal é$ elhatározták, hogy a vitás ügyet bíróság elé viszik. Ennek folytán dr. Mihajlovics Jovan novibe­­cseji ügyvéd utján feljelentést tettek Bo­­borics ellen csaäas címén. A halászegye­sület vezetősége pedig Barnáék ellen tett feljelentést idegen területen való halászás és kártérítés végett. A kölcsönös feljelentéseket nemsokára le fogja tárgyalni a novibecseji járás­­bíróság. re lévő rendeltetési helyére, ahol a felvevökészülék az eredetihez telje­sen hü alakban adja azt vissza. Hogy ennek milyen rendkívüli fontos­sága van az üzletember szempontjából, azt nem is szükséges külön kiemelni. Minden tévedést kiküszöböl, fontos alá­írások pillanatok ahüt továbbíthatók, sőt ép egyik legutóbbi kísérletünk fo­lyamán sikerült ugyanezen módon ujj­lenyomatokat is továbbítanunk és ezzel a rendőrség munkáját is megkönnyíteni. A siker titka a szerelem Az újságírók megkérdezték Marconát, hogy hogyan juthatott el felfedezései­hez, a rádió feltalálásához, a szikratáv­íróhoz. még abban az időben, amikor fi­zikai ismeretei még nem is lehettek elég alaposak. Marconi erre a kérdésre a következő meglevő választ adta: — A világ túlságosan magasra érté­ke* az én eredményeimet, amikor a rá­dió feltalálását kizárólag nekem tulaj­donítja. Azt, amit én elértem, csakis az előttem munkálkodók hosszú sorának kutatásai tették lehetővé. Azonban a gondolatot a véletlen, vagy, hogy még őszintébb legyek a teremtés leghatalmasabb rádióhul­láma, a szerelem adta. Fiatal voltam és szerelmes, bennem Is élt a vágy, hogy akkor is beszélhes­sek »ővele«, amikor nem látom. Ez a vágy szülte a gondolatot. Hogy hogyan, milyen pillanatnyi, isteni megvilágosodás következtében, már magam sem tudom. Csak arra emlékszem, hogy az olasz szabadalmi hivatalban nagyon furcsán néztek rám, amikor bejelentettem, hogy egy olyan táviratot találtam fel, ame­lyen drómélkül lehet beszélni... — Ami az én felfedezéseimet illeti, megtántorithatatlan az a véleményem, hogy az elért hatalmas eredmények da­cára is a rádió tudománya még csak gyer­mekkorában van és fejlődése ugy­­szólva korlátlan és lehetetlensége­ket nem ismerő. Hogy ez igy van, azt eléggé illusztrálj«, az, hogy nékem alig harminc évvel ez­előtt, mindössze két kilométeres távol­ságra sikerült csak létre hoznom a leg­első drótnélküli táviratozást. Ma pedig — nemcsak a táviratozásnak, de a be­szélgetésnek is csak az vet gátat, hogy a föld nem elég nagy arra, hogy még nagyobb távolságokon létesíthessünk rádióösszeköttetést. Marconi végül még kijelentette, hogy a távolbalátás problémáját Is sikerül rö­videsen megoldani. K. H. Nincs jól ez igy, nem vagyok elég szép igy? Nagy lélekzetet vett, a lélekzettel egy vonalnyira fölemelkedett a kis tulipán­szoknya. Szeme, mint a hóolvadás tisz­ta hüse és benne uj tavasz nyilát hegyez­te az erős jó napocska. — Nem vagyok szép? Nem kellek? Direktor ur: tavasz, tavasz, nem mindig azt mondta akkor, hogy tavasz vagyok? Egy darab szép tavasz. Ömlött belőle a jókedv, mint až édes piros lé. A három agyonkinzott alak mosolyogni próbált, kívánni próbálta, de csak zavart piilosás lett ebből is. A sza­vak láthatatlan horgokon akadtak meg ott eltek, vergődtek és eveztek a kínban, akár a tűre tűzött bogarak. — Akarom, hogy jól érezzék magukat. Hát nem kell? nem vagyok elég jó? Nem vagyok tavasz, direktor ur? Szólj már egyet te is. A direktor hunyorgatott, a leány ned­ves kinyílt szájjal várta a feleletet. Sze­gény, hogy is sejthette, hogy holnap há­rom alak a fejét öklözi, csoda, ha nem revolvercsövei és hogy épen ez a baj, az a nagyon is édes, buggyanó tavasz: a ta­vasz kiugró ezer kardos szépsége, az égetni való céda jókedve. A nagyon is napos vidámság, ami előtt nem lehet máskép megállni, mint bántó, felhős' szo­morúsággal és hogy ezt a kis fejecskét legjobb volna elvágni a táncos törzstől, amikor a hátraszegett nyak olyan tömö­ren, vajszerüen megvastagszik a szék támlája fölött. Aztán már az egyetlen ki­­elégülő üdvösség a lenyisszemett véres fejjel gurulni a hónalatt gurulni, valami magas hegy lejtőjén, talán egy óráig, talán egy napig, vagy örökké. MARCONI LEGÚJABB VILÁGCSODÁJA EURÓPÁBÓL AUSZTRÁLIÁBA, BRAZÍLIÁBA ÉS DÉL­­AFRIKÁrfA LEHET TELEFONÁLNI — A FELADÓ KÉZ­ÍRÁSÁVAL KÉZBESÍTHETIK A VILÁG BÁRMELY PONT­JÁRA FELADOTT TÁVIRATOT MARCONI NYILATKOZOTT UJ TALÁLMÁNYÁRÓL Londonból jelentik: Az egész világ fi­gyelmét magára vonta az a szenzációs találmány, amellyel Marconi ismét meg­lepte az emberiséget. A találmány tel­jesen kiküszöbölve a távolságot, lehetővé teszi, hogy Európa bármelyik pontjáról telefonon beszélgessünk a világ bármely pontjával, vagy táviratot kiildhessiink, a melyet a címzett a feladó saját kézírásá­val kap meg. Marconi bejelentése szerint néhány hé­ten belül elkészül az egész világra ki­terjedő és a Marconi-rendszcrü rövid hullámokkal dolgozó telefonhálózat ki­építése, amelynek segítségével nemcsak Amerikával, hanem Ausztráliával is lehet állandó telefonösszeköttetést fentartarvi. hanem még ezen is tulmenőleg ugyanez a hálózat és ugyanezek a készülékek al­kalmasak lesznek egyben táviratoknak fakszimilében való továbbítására is. Mar­coni szenzációs bejelentése szerint egy a londoni állomás leadókészülékébe el­helyezett táviratot mondhatni ugyanab­ban a pillanatban és a küldőnek saját kezeirasában tóg a megkapni az Ausztráliában levő címzett — amellett pedig ugyanezzel a készülék­kel ugyanezen idő alatt zavartalanul le­het a 20,000 kilométeres távolságon ke­resztül telefonbeszélgetést is folytatni. Marconi nyilatkozata Marconi, a sajtó képviselői előtt nyi­latkozott szenzációs találmányáról és nyilatkozatában a következőket mon­dotta: — Ma már felelősségemnek teljes tu­datában jelenthetem be, hogy nehány héten belül Londonból és Londonon keresztül egész Angliából, sőt rövid idő múlva az egész konti­nensről is olyan könnyedséggel be­szélhetünk Dél-Afrikával, Brazíliá­val és a több, mint húszezer kilo­méter távolságra fekvő Ausztráliá­val is, mintha csak a szomszéd uc­­cában lakó barátunkat hívnánk fel. Az Ausztráliával való beszélgetésnek egyébként az az érdekessége is van, hogy ez két teljesen különböző irányban tör­ténhetik és a hang két különböző irány­ban járhatja körül a földet. Az egyik mondhatni teljesen az óceánokon vezet keresztül és legfeljebb Panama felett halad egészen rövid ideig a föld felett, a másik vonal viszont a turkesztáni és az orosz pusztákon keresztül vezet Londonba. A készülékek a telefonozással egy­idejűleg rádiótáviratok továbbítására is használhatók. Európa—Ausztrália egy­másod perc — Kétségtelenül legnagyobb előnye azonban a mi rendszerünknek — folytat­ta Marconi — az, hogy segítségével si­került teljesen megoldani a táviratok és levelek fakszimilé­ben való továbbításának kérdését. Ez természetesen nem teljesen uj felfe­dezés, mert hisz már majdnem két éve, hogy a legelső rádiófényképeket átrö­­pitették az óceánon, azonban ez mind­eddig oly rendkívül körülményes eljá­rást igényelt, hogy a rendes kereske­delmi forgalom Céljaira ezt a módot nem lehetett használni. Legutóbbi kí­sérleteink eredményeként azonban most már eljutottunk oda, hogy lehetővé vált, hogy a feladó által megirt szöveget egy­szerűen beletesszük a leadókészü­lékbe, amely azt mondhatni ugyan­abban a pillanatban már továbbítot­ta is 10 vagy 20 ezer kilométernyi­szén maga tudja kedves direktor ur. De hogy a direktor ur egyszerre olyan öreg­nek, papának érzi magát mellettem? Hát nem emlékszik, hogy akkor, hogyis mondjam... a direktor még pirosán 1c­­génykedett. Kérni, sírni, meg erőszakos­kodni is Jól tudott, nagyon cifra szivü, mindenre vállalkozó trubadúr volt. Em­lékszik, hogy a végén takarékpénztári könyvecskét is ígért? A bankigazgató ur is elvörösödött. Szemüvegét pára hátyogozta, törölgetni kellett megint. Tilka lábaival dobolt győz­tesen, igazi kölyök módra, torkán kisur­rant a nevetés csipkésen, sugarasan, mint a pezsgő. És hagyta, hogy a vál­lát szivja, fehérítse néhány percig a vil­lany beteg és sima fényessége. De az ügyész ur is ludas az egész­ben, nagyon ludas. Talán érzi ügyész ur, azért hallgat. Mondja, mióta van a férfiaknak lelkiismeretük? Az ügyész ur még mindig várta a neki elvermelt korholást, mosolygott, de való­ban kérdéssel felelt és úgy bámult, mint­ha álmában kapták volna le róla a ta­karót. — Tessék? Mit mondott Tilka? — Mióta hordanak a férfiak lelkiisme­retet zsebóra helyett? Ezt kérdeztem ügyész ur, maga csak tudja. No és hoz­zá tettem azt is, hogy az ügyész ur is ludas a dologban, de nagyon. — Hol? hogy? miben? — Ejnye! A leány olyan szeretnivaló vidám ko­molysággal nézte az ügyész urat, hogy az egy percre azt hitte, hogy a tanítónő­je előtt áll. — Miben? Ügyész ur!... hát abban. hogy most épen itt vagyok, hogy az urak például nem a Vígszínházban tapsolnak nekem, vagy nem úgy udvarolnak, mint­ha egyikük felesége volnék. Mert az ügyész ur lapot is szerkesztett odahaza és gondja volt rá, hogy valahányszor föllépek a műkedvelő színpadon, a kriti­ka mindig emelje ei a függönyt a fővá­rosi színpadok elől. Szinte biztatott: itt a palló, tessék átsétálni Tilka. Az előadá­sok után gyönyörű mesék következtek: élet, főváros, siker meg micsoda nem, az ügyész ur tetszelgett benne, hogy erről saját tapasztalatai után beszélni tud. No ugye? Deluit istenem, ki tehet róla, hogy nem igy történt, hogy egy kis mulató színpadán fogadott a dicső­ség. Szavamra mondom nem is baj. A társaságon villanyszeren végig áramlott a hideg. Mi ez? mi akar ez len­ni? Szemrehányás vagy önkéntelen, vi­gasztalásra tárt panasz? Kézcsók kell rá vagy pénz és ital, esetleg hallgatás és mély bocsánatkérés? Talán könnyen in­dult volna akármi, csak olyan erős, su­gárzó ne volna a kis teremtés, a szava és minden megmozdulása. A szemekben sunyi gyávaság üldögélt megvertem de készen az egyetlen még elérhető győze­lemre: a gorombaságra és a szinleg ne­vető távozásra. A leány fölkelt egy pil­lanatra, értelmetlenül nézett szét ö is, rosszul kapta el az előtte bukfencező kérdőjelek sarlóját, de ezzel is csak szé­pített magán. — Nem ittam ám semmit az este — magyarázta gyerekes mosolygással és a csöpp mosoly a többiekben is eltiszti­­totta a rossz gyanakvást — igazán nem ittam, de a csuda tudja, olyan jól érzem magam. Urak. mi lelte a társaságot?

Next

/
Thumbnails
Contents