Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-13 / 42. szám
l£l " 1 ♦Cl* Lohentfrin kisasszony lelkiismereti íurdalással jegyezte meg: —. Tulajdonképpen csúf, önző dolog, hogy belehajszoltalak ebbe a nyaralásba. Ha megmarad a pénzed, még hosszú ideig élhettél volna gondtalanul! Tihamér szerelmesen, határtalan gyöngédséggel ragadta meg a két puha, remegő kezet, melynek ujjai édes slmogatással kúsztak tel lassan a nyakáig és azt mondta: — Nem a pénzemet, de az életemet sem sajnálnám odaadni ezért a néhány hétért! Es akkor Mici azt mondta: Köszönöm, édes! Hány millió ember mondta már a világon ezt' a szót, hogy: köszönöm! De Tihamér úgy érezte, hogy Így még senkisem mondta. Sem a nagy színésznők, sem a rendes polgáremberek. Ebben a köszönömben, úgy, amint Mici mondta, benne volt egy szerelmes nő minden odaadása, hűsége, meghalni tudása, boldogsága, megdicsőülése. Muzsika volt, könnyből és mosolyból szőve, szívdobogása volt szavakba szöktetve. szenvedély, szerelem, asszonyi alázat! Ez a köszönöm azt mondta: imádlak, elvesztem benned; mindenem vagy, szeretőm, barátom, vágyaim megvalósítója. Milyen nagyszerűen, milyen teljesen odaadhatja magát a nő egyetlen szóval és ez a sző mennyi szépséget, meleget, gyönyört harmatozhat. Arra riadtak fel, hogy ablakuk alatt hangos muzsikaszóval vonul el a reggeli ébresztőt harsogó fürdőzenekar. Mici bolond jókedvében egy vörösrózsát hajított le a karmesterre, aki nevetve intett köszönetét a szép merénylőnek. — Fürdeni! Hurráh, a fürdő! — kiáltotta tapsolva és ugrándozva Mici. — Ma versenyt aszunk uracskám, úgy bizony és kiúszunk a koraiszigetig! Tyuh, de pompás lesz, nézzd, milyen remek hullámverés van! Menj előre, én már itthon felveszem a trikómat és úgy megyek le köpenyben! Elbúcsúztak, Tihamér elővette az óráját:» —- Tíz percet adok! — mondta nagy komolyan. Tovább nem tudok nélküled élni. Ha addig nem jösz, visszajövök érted, úgy, amint leszek: félik levetkőz-Forrt Fr1 Az ajtón kopogtak. A szobalány dugta be az orrocskáját -— Szabad? — kérdezte azzal a szemtelen kedvességgel, amely feltételezi, hogy mint minden szobában, itt Is turbékolás folyt. — A posta jóit! — mondja és átad Midnek egy levelet Miéi ránéz a borítókra, bocsánatot kér, szernmeljátható zavarral kimegy az rekélyre. Tihamér megrökönyödve néz utána. Ki ir neki? Ki tudja azt, hogy itt vannak? Miéi észrevehetően elkomolyodik, ujjaival csettint, gondolkozik, megint belenéz a levélbe, azután apróra tépi. Gondosan, egészen apró szeletekre, mint aki nagy súlyt helyez arra, hogy azt többé senkise állíthassa össze. A papirszeleteket az erkélyről beszórja a tengerbe. Hosszan nézi, hogyan imbolyognak, repkednek apró, fehér lepkék gyanánt az egyes darabkák. Azután mégegyszer bosszúsan csettint ujjaival és megy vissza a szobába. Az ajtóban mosolyt erőltet és kérdezés nélkül mondja: — A nagybátyám irt Anyagiakról számol be, mostanában rendezik véglegesen az örökségemet, eladások, hitelezők kielégítése. Utálatos dolgok. Boldog vagyok, hogy nem vagyok otthon... És hirtelen szenvedélyes mozdulattal Tihamér karjába veti magát: — Mondd, szeretnél akkor is, ha csakugyan nem lennék más, mint egy szegény kis masamód, ha nem lenne többé ennyi szép ruhám? Tiliamér meghökkenve nézett a remegő, izgatott nőre: — De hiszen a nagybátyád tovább is gondoskodik rólad! — De ha otthagynám, ha egészen független akarnék lenni és valóban csak abból élnék, amit keresek? Tihamér keserűen felkacagott: — Drágám, hiszen titokban mást sem teszek, mint erre rendezkedem be. Egyébként rövidesen nekem sem lesz egy fillérem sem. Legjobb, ha nem is gondolunk a jövőre. Mici nagyon meg volt elégedve. De azért némi 130 lágra. Ott egy pillangó, milyen szép kékes-sárga szárnya van, a kertben mintha szikráznának a virágok: csupa harsányvörős szin. Fü között, bokrokon, fákon piros virágok. Piros rózsák futnak fel a villa erkélyére is. Szerelem, asszony... mozdul meg Tihamér agyában a gondolat. Asszony, gondolja raégegyszer, itt is asszony bujkál, gazdag,, álmos, macSkamoZdulatokkal nyujtódzó szép asszony. A szökőkút mellett egy halványsárga selyemfelhő mozdul. Eddig nem is vette észre. Onnan emelkedik ki a nyugágyból. Formás, teltidomu nő, háttal áll és lábujjhegyre ágaskodva valami gyümölcs után nyúl, a bő, vékony pongyola szorosan formáihoz tapad és ingerkedve árulja el úrnője szépségét. Az asszony megfordul, pillantásuk találkozik és egy sikoltás: — Tihamér! Fs már ott is áll mellette, kacagva, izgatottan, kedveskedve: — Nohát, ez nagyszerű! Hát te is itt vagy? Oh, te gazember! Persze, a barátnőddel jöttél. Bezzeg, amig nekem csaptad a szelet, sohasem voltál ennyire bőkezű. Vagy olyan jól megy a dolgod? Gratulálok. Tudod, hogy sokat gondoltam rád? Mit csinálsz? Szerelmes vágj'? Eh, tudsz is te önző kutya szeretni! £n tudod, nem is akartam idejönni! Véletlen. Szívesebben maradtam volna Monteearloban, de á barátom nem tudom miért, fejébe vette, itogy a Lidóra jön. Hát azt sem láttam még, miért ne nézzük meg? Tegnap érkeztünk... No de, hogy te is itt vagy! Majd ősszelsmerkedem a barátnőddel és négyesben lehetünk. Remélem, nem féltékeny a kicsike? Patakzott belőle a szó. nem is várt válaszokat, boldog volt, hogy végre szabadon beszélhet. Mint aki valami ránézve idegen, feszélyező környezetbe került, ahol sok mindent kellett magába fojtania, ami pedig kikivánkozott belőle. — Az uj barátom? Hát tudod, drága pofa, talpig úriember, de mintha fából lenne, mindig az előkelőség, a modor, nincs abban, kérlek, egy szikrányi kedély. Gróf... és ezek egészen másféle emberek, mint Forró Pú' í > oh+vorrn &ÍSaS*TQ1tII mi Néha már azt hiszem, hogy nincs is vér az ereimben. hanem ólmot öntöttek belém. Egészen berozsdásodtam. Hogy szeret-e? A fene tudja, kérlek, minden kívánságomat teljesiti, de mondom, nincs benne szenvedély, lángolás, csak arra ügyel, hogy szép legyek és hogy az emberek megnézzenek, ha végigutazunk a korzón vagy leülünk valahová. És nékem is mindig merev, buta arcot kell vágnom vagy csak egészen finoman szabad mosolyognom. Azt hiszem, valami regénye lehetett, egy nő, tudod kérlek, az rágódik még a szivén. De én nem eresztem ki többé a kezemből. Hát mi vagyok én, kérlek? Hétszámra bérelhető lierendezési tárgy? Vagy feleségül vesz végül, vagy olyan végkielégítést fizet, hogy csak úgy nyög majd belé. Oh. én vigyázok magamra! Én nem csalom meg. Ilyen ürüggyel nem íog engem lerázni. Most éppen borotválkozik, nyugodtan beszélgethetünk. És este az indiánünnepélyen ugye te is ott leszel? Hát egy ilyen ünnepélyen semmi feltűnő nincs abban, ha összeismerkedik két ember. Majd én ügyesen elintézem, bizd csak rám. No szervusz, nem csókollak meg, de azért szeretlek. Viszontlátásra, szivem... ott legyél! Tlhamért kissé felderítette ez a találkozás. No Iám, a gróf urak nem bizonyulnak szerencsés vetélytársaknak. Klári is, Mici is különb barátnak tartják őt, mint a grófjukat. Most már volt annyi ereje, hogy visszafordult és lesietett az Excelsior-hotel strandjára. A kabinok előtti homoktéren óriási felfordulás volt. Mindenfelé deszkák, lécek, girlandok, dróthuzalok, selyem és posztóvégek hevertek, munkások ácsoltak, kopácsoltak, sátrakat vertek, mérnökök és rendezők ordítoztak. Egy kötéllel elkerített helyen indián tollak, sásból font kötények, indiánbalták, ijjak, dárdák hevertek. A fűrdőzők kíváncsian, vidáman nézték ezt az építkezést, mindenki izgult, tervezett, nagy zsfbongás, nevetgélés között vitatták meg, hogy ki micsoda jelmezben fog résztvenni a pazarnak Ígérkező mulatságon. Mindenfelé hatalmas plakátok hirdették az Indiánok a lidón cimü kerti ünnep részleteit. Az estély 135 f
