Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-10 / 39. szám

8. óldal IÓ27. február 10. — Noviszad újabb küldöttséget me­neszt az építésügyi miniszterhez. Novi­­szadról jelentik: Noviszad város kiszé­lesített tanácsának tagjaiból álló kül­döttség február 14-ikén felkeresi az épí­tésügyi minisztert, akit újólag meg akar kérni, hogy a Noviszadon fekvő hét és félméteres hídfeljáró vasszerkezetet en­gedje át a városnak. A város meggyő­ződött, hogy Leszkovác városa még a hídépítés legelemibb előmunkálataiba sem fogott bele, nem készítette el a hid költségvetését, még nincs meg a fede­zet a hidépitésre és igy csak hosszabb idő múlva kerülhetne a hidépitésre sor. Noviszad arra kéri a minisztert, hogy szerezzen be másikat Leszkovác szá­mára. A küldöttséget Lakics János pol­gármester és Kliciii Mita vezetik. — Február végéig be kell fizetni az illetékeket a jármüvek után. A szubőti­­cai pénzügyigazgatóság felhívja az autó, kocsi, hintó és más jármüvek .tulajdo­nosait. hogy e hó végéig feltétlenül fi­zessék be az ez évre esedékes állami illetékeket. Akik közben eladták jármü­veiket, kötelesek azt bejelenteni. Azo­kat, akik az illetékeket e meghatározott időn belül nem fizetik be, az illeték há­romszorosára bírságolják meg. . — Ölt a szerelem. Vrsacról jelentik: Moravetz Stefánia 32 éves cselédleány, aki a Kék-csillaghoz címzett vendéglő­ben szolgált, öngyilkosságot követett el. Mire az öngyilkosságot felfedezték, a cselédleány már halott volt. Tettének oka, reménytelen szerelem. TUNGSRAM FEJHALLGATÓK A LEGDRÁ GÁlifi GYÁRTMÁNYOKKAL EGYENÉRTÉKŰEK, NOHA ÁROK CSAK 135. I>. — Március végén megszűnik a szubo­­ticai államrendörség. Az 1927—1928. évi k'ölísegvetés és pénzügyi törvény - tár­gyalásánál a pénzügyi bizottság taka­rékosságból törölte a vajdasági állami titkqprcntfőrség kiadási tételét, ami azt .jelenti, Ifogy ez a politikai rendőrségi szervezet az uj költségvetési év napjá­tól, április elsejétől megszűnt működni. Illetékes helyen lépéseket tettek abban az irányban, hogy az állatni titkosrend­őrség szervezete, amely Szuboticán szé­kel, továbbra is fennálljon, az illetékes és érdekelt hatóságok minden ilyen irá­nyú törekvése azonban meghiúsult, mert a belügyi tárca költségvetését már !e­­tárgyalták. Hivatalos helyen nyert ér­tesülés szerint az államrendőrség • már­cius 31-ével megszünteti működését és ennek ügykörét is a belügyminisztérium államvédelmi osztálya veszi át, ahol vajdasági osztályt létesítenek. Az ál­lamvédelmi ügyosztály vajdasági al­osztálya Beogradban fog székelni, né­hány hivatalnoka pedig a vajdasági vá­rosi rendőrségekhez lesz beosztva. ( — A sztaribecseji zsidó liöegytet hang­versenye. Szitaribecsejről jelentik: A sztaribecseji izraelita nőegylet február 19-ikén a Centrál-szálló nagytermében hangversennyel egybekötött jótékony­­célú táncestélyt rendez nívós műsorral. •A hangverseny szereplői dr. Mózes Sán­­dorné és Waldner Edith hegeđiimiivćsz­­nö, a noviszadi zenei élet hivatott ve­zetői,. Spira Erna és Kirchner Panni, a legnépszerűbb bccskereki műkedvelők, valamint Simítana Lajos és dr. Krausz Oszkár. A hangverseny iránt Sztaribe­­csejen nagy érdeklődés nyilvánul meg. RÁDIÓAMATŐRÖK I szakvéleményt adok, készülékeik felülvizsgálását, javítását vég­zem, uj készülékek szikszerü feUPitását, mindennemű alkat­részt szállítok legolcsóbb an CZUCZY EMIL Hl SUBOTIC.'A is, WtSSAR'KOVA BÁCSMEGYEI NAPLÓ — Szabadlábrahelyczték a noviszaJi VVoli-lányokat. Noviszadról jelentik: A beogradi rendőrség — mint jelentettük — letartóztatta Wolf Magdát és Wolf Valeria noviszadi származású beogra­di lakosokat, akiket kémkedéssel gyi­­rmsitottak. Minthogy a gyanú alapta­lannak bizonyult, a beogradi rendőrség ellenük a kémkedés" miatt megindított eljárást megszüntette, de egyenként kei­két napi elzárásra ítélte őket és mind­kettőjüket Beogradból kitiltotta és ille­tőségi helyükre, Noviszadra szállította. A Wolf-nővérck kedd éjjel a gyorsvo­nattal egy beogradi titkosrendőr kísé­retében Noviszadra érkeztek, ahol a kísérőjük átadta őket. a noviszadi rend őrségnek, mely mindkettőt azonnal sza­­badlábrahelyezte. — A heeskereki kereskedelmi akadé­mia növendékeinek hangversenykörutja. Becskerekről jelentik: A bccskereki ke­reskedelmi akadémia tanulói február 15-jkén hangversenyt tartanak Szerb- Itebejen, azután pedig más bánáti köz­ségekben tartanak koncertet. Az elő­adásokat Jovanovics Borisaláv és Szkenderovics Mihály tanárok rende­zik. A hangverseny jövedelmét szegény tanulók kiképzésére fordítják. — Súlyos testi sértésért huszonnyolc napi elzárás. Szentáról jelentik: Boros­­gyevi János szentai ügynök sógornőjé­vel, Borosgyevi Lajosnéval összeszó­lalkozott, majd az asztalon heverő ka­pukulccsal fejbesuj tóttá az asszonyt Borosgyeviné feljelentést tett sógora el­len súlyos testi sértésért. A szentai bün­tetőiárásbiróságon dr. Lálics Viktor já­­rásbiró szerdán huszonnyolc napi elzá­rásra és ötszáz dinár pénzbírságra ítélte Borosgyevit. Büntetlen előéletére való tekintettel azonban a büntetést felfüggesztette. Javult Dempsey állapota. Newyorkból !jelentik: Dempsey, akin a napokban ! vérmérgezés tünetei mutatkoztak és jakin több operációt hajtottak végre, a javulás utján van és újságírók előtt ki­jelentette. hogy rövid időn belül revans- i ra áll ki Tunucy-ve!. aki tőle a világ- I bajnoki cifflet elvette. — U(ónállók súlyosai megsebesítet­itek egy rokkantat. Adóról jelentik: .Vio- I re Ferenc félkarú rokkantat az adui fő­téren ismeretlen tettesek megtámadták. j botokkal fefbesujtolták, betörték fejét és véresre verték. A rendőrség megin­dította a nyomozást. Megszökött a délbácskai kominu­­uistainozgaloin elitéit vezére, Noviszad­ról jelentik: Nagy tV.türtést keltett an­nakidején az a széleskörű kommunista szervezkedés, amelyet a noviszadi reüd­­: őrség 1925 február 4-én leplezett le és , amelynek Czrvwicsics Nikola biztositó­­társasági hivatalnok volt a vezetője. A I noviszadi törvényszék másfél esztendei I vizsgálati fogság után ’nmét évi június i 22-én Czrveilcsicset az áliamvédelnn ' törvény alapján két és fél évi börtönre ; ítélte, de múlt évi augusztus 31-én az ítélet jogerőre emelkedéséig szabad­­; Iái ráhelyezte. Január 26-ára volt cz­­; ügyben a k'ebbviteli bíróságnál a iná­­j sodíoku tárgyalás kitűzve, de azon Czrvoncsics nem jelent meg. Miután ! Czrvencsics ismeretlen helyen tartóz­kodik. elrendelték országos körözését. — A Színházi Élet uj száma a szo­­íkott gazdag tartalommal jelent meg. £r­dekes képek, riportok, regény és 'gaz- Idag rovatok teszik változatossá az uj számot, amely' darabmellékletül három egyfeivonásost közöl. A Színházi Élet a Literária árusitóinál kapható 12 diná­rért. TUNGSRAM VEVŐ KE.SZÜLE E K FIXÍÍfcMCUlAl'A'lLAXOK A WESTÜHN", TUNGSR,\M és X -* ■ .* > ■> U.f.ŐNYErr‘EGYB ITIK TELEt UNKEN SZABADALMAK Miikedvelöelöadás. Szvetozár-Mi­­leticsen. A szivetozármiletiesi iparosok és kereskedők mükedvelőegyesülete e é) 5-ikéu és ó-ikáu jól sikerült tánccal egybekötött miikedvelőelöadást rende­zett. Az est. sikerében osztozkodnak Kanyó Katica, Lukács Mariska. Priki­­dánovics Ágnes, Fabrici Annusba, Judig Samu, Ncinoda Mátyás, Lakatos Marci. Szárics Sándor. Pribilla .Mátyás és Pénzt János. A rendezésért Fischer Ist­vánt illeti a dicséret. Megállapították a Budapesten meg­gyilkolt nö személyazonosságát. Buda­pestről jelentik: A környékbeli közsé­gekben nyomozó detektívek szerdán végre megállapították annak a nőnek a személyazonosságát, akit öt nappal ez­előtt a szolnoki vasútvonal mentén meg­gyilkolva találtak. A meggyilkolt Za­­tbcki Istvánná született Klicsi Mária nagy sarlós! születésű harinincötévcs elvált asszoity. Múlt év augusztus i 1-én vált el az urától és azóta Schwa­kenberg nevű vendéglősnél szolgált mint mindenes egész, január 2N-ig. Ettől a naptól a gyilkosságig eltölt kilenc nap­ra nézve a rendőrség még nem tudta megállapítani, hegy Zlatockiné hol tar­tózkodott. A rendőrség most ebben az irányban is nyomoz és reméli, hogy a meggyilkolt nő személyazonosságának megállapítása után most már könnyeb­ben kézbe keriihetők lesznek a gyilko­­ok is. — Miikedvelöelöadás Sztaribccsejen. Sztáribecse^ről jelentik: A római kato­likus földműves ifjúsági egyesület mű­kedvelő gárdája vasárnap este az egye­sület helyiségében sikerült műkedvelő­­előadást rendezett, amelyen Abonyi La­jos: »A betyár kendője« című népszín­művet adták elő. A szereplők valameny­­nyien jóik voltak. A rendezés Czabafy 1,ászló tanító érdeme. Házasság. Vcliczki Katalin és Dusán Maslov f. hó 12-ikén d. e. 11 órakor a gör. kel. templomban" tartják esküvőjü­ket. — Három évi börtönre Ítélték a novi­szadi Jelzálogbank sikkasztóiát. Novi­szadröl jelentik: Nagy feltűnést keltett múlt év nyarán Noviszadon az a hir, hogy az Állami Jelzálogbank noviszadi fiókjában többszázezer dináros sikkasz­tásnak jöttek a nyomára. Múlt évi jú­lius 1-én Popovics Dusán pénztáritok jelentette Nikclics Sztevánnak. a Jelzá­logbank noviszadi igazgatójának, hogy a bankban sikkasztást követtek el. A bejelentés kincs feltűnést keltett és azonnal vizsgálat indult. * A vizsgálat megállapította, hogy Szmailovics pénz­­tárnokhelyettes Popovics Dusán pénz­tárnok távollétében átvette a bank cí­mere érkezett pénzküldeményeket, de kevesebbet adott át a pénztárnoknak, mint amennyi tényleg beérkezett. Az igazgató azonnal jelentette az esetet a rendőrségnek. Kihallgatták Szmailovi­­eset; aki bevallotta, hogy 195.702 di­nárt sikkasztott. Szmailovics azzal vé­dekezett,- hogy 1700 dinár fizetéséből nem tudott megélni. A noviszadi tör­vényszék muH évi október 16-án tár­gyalta a bűnügyet és Szmailovicsot há­rom évi börbönbiintetésre jtelte, egy­ben az elsikkasztott 165.702 dinár meg­térítésére is kötelezte. Az elitéit és az ügyész felebbczésc folytán az ügyet szerdán tárgyalta a noviszadi felebbvi­­teli bíróság dr. Gyurgyev Boskó-taná­­csa. A közvádat dr. Nikolics Richard főállamiigyészhelyettes képviselte, inig a vádlottat Arsenievics Mllorád védte. Az iratok felolvasása, a vád- és védő­­beszédek elhangzása után a felebbviteli bíróság helybenhagyta az elsőfokú bí­róság ítéletét. Arszenievics Milorád dr. védő semmiségi panhszt jelentett be. — Letartóztatták az allbunári adóhi­vatal főnőkét. Pancsevóról jelentik: Az alibunári adóhivatal főnökét, Singer Hu­gót a íőszolgabiróság rendeletére hiva­tali sikkasztás vádja miatt letartóztat­ták és beszállították a pancsevói ügyészség fogházába. Singer ellen az a vád, hogy az adóhivatali pénzekből az eddigi megállapítás szerint liáromszáz­­negyvenezer dinárt elsikkasztott és a hiányt hamis nyugtákkal fedezte. Sin­ger február i-úi egy százezer dináros nyugtát terjesztett be azi alibunári já­­rásbirósághóz, amely azt a pénzügy­igazgatósághoz továbbította. A nyugta a pancsevói pénzügyigazgatóságnál gya­núsnak tűnt fel és vizsgálatot inditot­­lak. A rovauesolásnál kiderült, hogy a százezer dináros nyugta hamisítvány. A vizsgálat úgy a. pénzügyigazgatóság, mint a pancsevói ügyészség részéről erélyesen folyik. Eljegyzés. Glied Kató és Deutsch Sámuel jegyesek. (Minden külön értcsi­­jtés helyett.) — Jogászbál S/.uboticán. Á szuboticat j ügyvédjelöltek február 19-ikén a Lloyd ; összes helyiségeiben rendezik meg bál­jukat, amely mint minden évben, most is a szezon legsikerültebb elit-bálja i lesz. A táncmulatság, amelyre már szet- I küldték a meghívókat, este fél fiz óra- I kor kezdődik. — Közokira (hamisítással vádolt szö­vetkezeti könyvelő. Noviszadról jelen­tik: Arszenin Púja szilbácsi szövetke­zeti könyvelőt azzal vádolta az ügyész­ség. hogy többrendbeli közokirathami­­sitást követett el, azonkívül a szövetke­zet pénzéből sikkasztott. Arszenin a vádirat szerint Arszenin Raduskó és Arszenin Lázár neveit ráhamisitotta több kötelezvényre, amelyekre a szö­vetkezettől pénzt vett fel, azonkívül a szövetkezet földjeinek bérleti összegeit felvette és azokat elsikkasztotta. Ked­; den volt ebben az ügyben a noviszadi törvényszéken a főtárgyalás, , amelyen : harmincöt tánüt hallgattak. ki. A tár­gyalást a késő esti órákban újabb ta­­; nuk kihallgatása végett március 7-ikére i halasztották. TUNGSRAM RÁDIÓLÁMPÁKKAL MEGLEPŐ EREDMÉNYT FOG ELÉRNI ÁRA CSAK 60 DINÁR A szerb nyelv gyors és teljes elsajá­títása. Bogdanov Vúszó gimnáziumi ta­nár gyakorlati (direkt) módszer szerint órákat ad felnőtteknek a szerb nyelv­ből. Kezdők hat hónap alatt, haladók még rüvidebb időn belül teljesen elsa­játíthatják a szerb nyelvet Óradij mél­tányos. Jelentkezni lehet minden dél­előtt a főgimnáziumban. BI-OXYNE 3 nap alatt fehér tagak F0GP0R-PftSIftSžft3UIZ. / Meghűlésnél, náthánál, torokfájásnál, idegfájdalmaknál, szaggatásnál napon­ta fél pohár természetes »Ferenc Jó­zsef, keserüviz rendes gyomor- és bél­­működést biztosit. Egyetemi orvostaná­rok véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbíz­ható. Kapható gyógyszertárakban, dro­gériákban és füszerüzletekben. Náthaláztól Téged Kraljevbregi cognac véd meg. — A noviszadi sakkbajnokság. Novi­szadról jelentik: A noviszadi sakk-klub bajnoki mérkőzésén kedden a fiatal Far­kas Sándor értékes győzelmet aratott Rasetiberg felett, aki a noviszadi sakk­kör egyik legjobb játékosa. A Vidor— Bizám-játszma és a Zsivanovics—Csá­­nyi-játszma függőben maradt. A verseny állása szerdán: Bizám és Farkas 3—3 (i—1), Kulzsinszki és dr. Iiics Radoszláv 2—2 (0—0), Rosenberg és Csányi 1—1 (1—1), Gribusin & 0á) Vidor y* (Oá),

Next

/
Thumbnails
Contents