Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)

1927-01-10 / 8. szám

Magyar-olasz orientáció készül Bethlen miniszterelnök Rómába utazik és személyesen tárgyai Mussolinival — Fiume lesz Magyarország ten éri kikötője Fordulóponton a magyar külpolitika *-927■ január 10._________________________ BÁCSMEGYEI NAPLŐ A jugoszláv-magyar barátságot veszélyezteti Bethlen római útja Budapestről jelentik: Politkai körök­ben vasárnap az a szenzációs hír terjedt cl, hogy Bethlen miniszterelnök a Jövö hó­nap folyamán, valószínűleg február végén Rómába utazik. iethlen római útját az a körülmény tette szükségessé, hogy Olaszország és Magyarország között még mindig füg­gőben van a legfontosabb gazdasági kérdés: a tengerhez való kijutás kérdé­se. Miután az olasz kormány ebben a kérdésben a legnagyobb előzékenységet tanúsította és Olaszország már kifejezte azt az óhaját, hogy a magyar tengerentúli kereskedelemnek Fiume legyen a bázisa, az ajánlat megbeszélését nem lehet tovább halasztani és miután ebben a kérdésben és az ez­zel kapcsolatos ügyekről már diplomá­ciai utón beható tárgyalások folytak. szükségessé vált a tárgyalások formális felvétele is, aminek az, a leggyakorlatibb módja, ha a magyar miniszterelnök Ró­mába utazik, ami valószínűleg február­ban fog megtörténni és ez alkalommal Bethlen személyesen tárgyal Musso­­linlvel és kihallgatáson jelenik meg az olasz királynál is. Egészen kétségtelen, hogy Bethlen római utazása, ha csupán függő kérdé­sek megbeszéléséről lesz is szó, ese­mény az európai politikában és különösen nagy jelentősége van a szőnyegen levő jugoszláv-magyar orientációra vonatkozó tárgyalások szempontjából. Bethlen római utazásának hire ma­gyar politikai körökben pártkülönbség nélkül nagy meglepetést keltett és kü­lönböző kombinációk indultak meg, ame­lyek közül egyelőre csak konkrétum bontakozik ki: a magyar-olasz orientáció lehetősé­ge. A fantaszitfkus hírekre való tekintettel a Bdcsmegvcl Napló budapesti munka­társa a legilletékesebb helyen érdeklő-A szombort Pomocs _ temetkezési egyesület, amelynek Szuboticán nyolc száz tagja van, vasárnap délelőtt gyű­lést tartott a szuboticai Páris-vendég­lőben. A gyűlésen, amelyen nagy számban jelentek meg az érdekelt szu oticai és vidéki tagok, arról kel. lett volna határozni, hogy mikép le­hetne a szuboticai Nada és Bicska sagélyeqyesü etek bevonásával a hó­napok ó'a válságban levő Pomocs te­metkezés egyesületet megmenteni. A Pomocsnak, amely még a múl év közepén alakult meg S omborban, mind dd g nem sikerült az egyesület működéséhez szükséges alapszabály jóváhagyását megszerezni. Az egye­sület taqjai, akik még a temetkezési egyesületek fénykorában befektették pénzüket az egyesületbe, az utóbbi hónapok eseményei után komo’yan aggódtak, hogy elvesztik pénzüket és ezért már több Ízben sürgették a gyű­lés összehívását, hogy véglegesen ha­tározzanak afelől, megmarad, vagy feloszlik e az egyesület. A sok sürge­tésre az egyesület vezetősége vasár, napra g/ülést hivott eqybe, mely bő­velkedett izgalmas jelenetekben A gyűlést Perkovlcs Pál az egye­dött Bethlen római utazását illetőleg és Bethlen személyéhez közelálló helyről a következő információt kapta: — A legutóbbi genfi népszövetségi ta­nácsülés után nyilvánosságra került, hogy a magyar és jugoszláv külügymi­niszterek a két ország közölt ienálló függő kérdések mielőbbi rendezése te- I kintetében elvben megállapodtak. E ren- I dezést igénylő kérdések sorában a leg­­: fontosabb a tengeri kikötő kérdésének j megoldása volt. Minthogy ebben a kér­­í désben Fiume révén az olasz kormány természetesen érdekelve van, felmerül ez a gondolat, hogy Bethlen miniszter­elnök, tekintettel a kérdés fontosságára, Rómába menjen és ott Mussolini olasz miniszterelnökkel a közvetlen tárgyaid­­sok során rendezze a vonatkozó kér­déseket. Ez a tényállás. Konkrét terv e tekintetben még nem alakult ki sem­miféle vonatkozásban. Ez a hivatalos nyilatkozat tehát meg­erősíti a Bethlen római útjára vonatkozó hireket és az olaszországi utazás céljául a tengeri kikötő biztosítását jelöli meg. Teljesen beavatott kormánypárti körök­ből származó hírek szerint azonban Bethlen és Mussolini tanácskozásá­tól több más fontos kérdésre kiter­jedő megegyezés is várható. A magyar közvéleményt váratlanul ér­te Bethlen tervezett római utazásának a hire és Lázár Miklós lapja, a Reggel azt irja^ hogy a római ut az olasz nemzet Iránti minden szimpátia ellenére sem ta­lálkozik a magyar közvélemény kö­rében osztatlan helyesléssel. A magyar közvélemény kockázatosnak tartja a magyar külpolitikának egy olyan nagyhatalom keleteurópai politikájához való hozzáfüzését, amelynek magának sincs még kljegecesedett és konkrét for­mába öltöztetett politikája és veszedel­mesnek tartja, hogy Magyarország jö­vendő politikája olyan diplomácia befo­lyása alá kerüljön, amely idáig semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy magát a magyar cél érdekében akár Ígé­retekkel is kötelezze. sülét elnöke nyitotta meg és bejelen­tette, hogy az alapszabályok m?g szerzése Ehetetlen és azt javasolja, Hogv fuzionáljanak vagy a Nada vagy a Bácska szuboticai segélyeqyesüie t kk,jl, amelyek közül a Bácska ren­delkezik a szükséqes alapszabályokkal. D -lies Kálmán a Bác ka teme’ke­­zési egyesület titkára ezután ismertette azokat a módozatok t, amelyek mel lett a Bicska hajlandó lenne a Po mocscsa! fuzionálni, valam nt átvenni és e'ismerni a Pomocs tagjainak kö­veteléseit. Delíc Kálmán kijelentette, hogy véleménye szerint egyetlen cél­ravezető lépés lenne, ha az össze? szuboticai segélyegyletek egy nagy, minden tagot felölelő egyesületbe tö­mörülnének, ahonnan azonban fe tét lenül eltávolítanák azokat a tagokat, akik üzérkedési szándékkal lép ek be akármelyik egyesületbe. Weisz Oszkár bejelentette, hogy a Pomocs szubot'cai tagjainak megbízó sából vezetett tárgyalásokat a helyi eg esüHtekkel és arra a megáilepi tásra jutott, hogy legcélszerűbb a kvóta szernti fizetési feltételeket bevezetni. Kuluncsics Iván a Nada kiházasiíó egyesület elnöke ismertette egyesüle­tének feltételeit. A Nada hajlandó át­venni a Pomocs tagjait, de egyelőre a Nadának sincs alapszabálya, bár minden kilátás megvan • arra, hogy rövidesen megszerzi. A Nadának ugyanis nincs elegendő tagja és a hiányzó tagokat szeretné a Pomocs bekebelezése áital az elő­irt létszámra emelni. Ha ez nem si­kerülne, akkor a Nada kénytelen lenne az eddig befizetett dijakat visz szaEriteni a tagoknak. Merkovics István, Szakács Józs í, Szakács Gyula, Nrgy Gyula. Napy- Mélykut Ferenc és Kicsó Kálmán felszólalása után a gyülé- tizenkét-Vasárnap délután fél kettőkor jelent meg kihallgatáson őfelsége Mariora ki­rálynőnél Gyorgyevics Dragoszláv pol­gármester neje, akit mint ismeretes, a ki­rályné pénteken táviratilag hivott meg audienciára. Gyorgyevics Dragoszlávné a kihallgatáson átadta Mariora királynő­nek azt a bunyevác női ruhát, melyet a Bunyevacska Matlca készíttetett a király­nő részére. A királynő a legapróbb rész­letekig megtekintette a kézzel hímzett bunyevác öltözetet és tetszését fejezte ki. Gyorgyevics Dragoszlávné ezután piros rózsa csokrot nyújtott át a királynőnek, aki Ígéretet tett, hogy legközelebb bunye-A radikális párt szuboticai szervezete vasrnap délután tarlova agitációs nép­­gyiilését a III. köri Gus’tika-vendégb­­ben. A látogatott né gyűlést Marko­­vics Gyű ka nyitotta meg és a jelen­­evők i dvözlése után átadta a szót Gyorgyevics Dragoszláv polgármester­nek, a gyűlés e'ső szónokának. Gyorgyevics Dragoszláv azzal kezdte beszédét, hogy Rndics Is'vápnak, aki azzal vádo'ta a radiká isokat, hogy a bunyevácok e'szerbesitésére töreksze­nek, az vo't a, titkos vágya, hogy a buny vácokból horvátokat csináljon, de ehe'yett az történt, hogy P eszkovics Lukács, aki bunyevác volt, mindenáron magvar akart (enni és igy sera a? egyik, pem a másik fél bizalmát nem bírja. így van ez Prcic; Miskával is, aki szintén végigjárta a p rtokat, végű demokrata lett. — Bízom bennetek — mondotta Gyor-vevics po'gármester — hogy ja­ne r 23-án tanús go tesztek a radikál­is oárt ir n i hűségetekről. Juries Márkó nemzetgyűlési képviselő beszédében megemlékezett a felszaba­dul .sró , arae y a város bunyevác < s szerb lakosságának meghozta az anya­­nye’v szabad; gól, — ö szetartó munka árán elértük — mondotta Juries Márkó — hogy meg­­nyitotluk gyermekeink e öt* a S’abad boldogul 's útját, most csak a jövőjüket ke ! biztos tani és erre csak egy mód van, ha a bunvevácság, a magyarság és szerbség tömegei január 23-án a máso­dik urnába ejtik szavazógolyóikat es ha testvért választanak a tartományi kor­mányzat é’ére. Ne higyjetek Radicsnnk, aki most jön közétek, mert ha ereje lett volna, akkor a magyar uralvm ide­jén is küzdött vo na a bunyevácok ér­dekeiért, de akkor nem jutó t eszebe, hogy ti horvátok vagytok, c ak most, amikor erre a felfedezésre nincs már szükség. Juries Márt ó képviselő azzal f< jezte be beszédét, hogv mindenki, aki a helyzet jót brafordu' sát akarja, min­derre', akiben van becsület, az támo­gatni fogja a radikális pártot, amely nem !?<>, hanem ad és cselekszik. Vidákovics Antal beszéde után Eve­­tovics Mátyás dr. alpolgármester mo«-3. oldal. tagú bizottságot választott, amely to­vább folytatja az egyesülésre irányuló tárgyalásokat. A gyűlés folyamán többször heves vita keletkezett a tagok között, akik mikor látták, hogy a Pomocs ügyét nem sikerül ezen a gyűlésen sem véglegesen rendezni, a vádak laviná­ját zúdították a vezetőségre. Különö­sen heves szemrehányássál illették a Nada vezetőségét, amelyet azzal vá­dollak, hogy 50.0C0 dinárt Ígért a Pomocs egyik tagjának, ha az egye­sület tagjait áthozza a Nadába. A gyűlés tizenkét óra után ért vdc öltözetben fogja meglátogatni Szubo­­ticát. Gyorgyevics Dragoszlávné ezután be­mutatott a királynőnek két szuboticai höl­gyet, Hevér Katicát és Pletikoszics Ma­riskát, akik Mariora királynőnek virág­csokrot nyújtottak át. Mariora királynő szerbül válaszolt az üdvözlésekre és egy óráig elbeszélgetett a szuboticai hölgyek­kel. majd mindhármukat meghívta az ud­vari bálra. Hever Katica at első magyar nő, aki audiencián jelent meg a királynőnél és most voltak első ízben hivatalosak szu­boticai hölgyek az udvari bálon. dott beszédet, melyet szerb nyelvea kezdett s magyarul folytatott;'Bcszé­­d ben annak a reményének adott kife­jezést, hogy a radikális párt zászlója mellett a város bunyevác, magyar és szerb akosai kitartanak. Markov'cs Gyuka elnök öt órakor zárta be a j i! sikerült gyűlést A Magyar Párt szerve zke dése A Magyar Párt vasárnap több helyen ártott népgyülést. A luda-i főtéren tar­tott gyűlésen Andrássy Gyö’gy, dr. Békeffy Györ y, Görög Alajos és dr. Singér Béla tartottak beszédet, amely­ben ismertették a radikális párttal kö­tött választ si megegyezést. Jól sikerült v riasztási gyűlést tartott a Magyar Párt Msrtonoson, valamint Horgoson is. A demokrata blokk nipgyül se Vrsacon Vrsacró! je'entik: A vrsaci demok­rata J á köztudomású ag a szocalis­­tálka é- a román párttal kötött vá­lasztási megegyezést. A demokrata blokk Vrsacon a „Szőlővenyige“-ve n­­dég őben nagygyülé t tartott, amelyen Georgievics Joca, a demokrata párt vr-aci elnöke és listavezetője a válasz­tások jeentőségéről beszélt. Rámuta­tott arra, mennyire érzi a' közigazga­­t s, hoy a kormány még mindig nem tartotta meg a községi választ sokat. K veielte ar adó egységesítését és erő­sen támadta a német pártot a radiká­lisokkal kötött paktum miatt. Radios István népgyülései Zagrebbói jelentik: Radics István vasárnap a sibenicai kérőiéi ben tartott több agitációs népgvü'ést. Beszédeiben kijelentette, hogy a horvát parasztpárt ragaszkodik a da máciai agrárreform megválás'fásához és addig nem lesz kö!sé;-vetése az államnak, mig ez a törvény el nem készü . Rudics Pavle agrárreform miniszter szinten fe szólalt a gyűléseken és kije­lentette. minden erejével azon lesz, hogy a törvényjavaslat mielőbb tető alá kerüljön. Közös egyesületbe akarják tömöríteni a temetkezési egyleteket A Pomocs a Nada-vaS vagy a Bácskává! fűzfái Magyar nőt fogadott a királynő kihallgatáson Gyorgyevics I)r; foszlávaé két másik szabó-Icai hölgygyei audiencián volt Mária királynőnél és résztvett az udvari bálon Folyik a választási agitáció A radikális-párt és a magyar párt népgyülései

Next

/
Thumbnails
Contents