Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)
1927-01-23 / 21. szám
A fogorvosnál — Ugyan miért kiabál, hiszen még nem is nyúltam a fogához! — Nem doktor ur, hanem ön rajt áll a tyúkszememén. Nagynehezen megtette. Morgó ur erre megfogta a kezét és levezette a szobába. Ez egyszer a nemzetes ur nem tartotta meg a szavát, mert annak dacára, hogy megígérte, hogy nem bántja, mégis úgy elfenekelte, mint a falusi bakter a kétfenekii dobot. Muncurkó most bőg és tapogatja testének fájó részét. A jövő hétig talán elmúlik fájdalma és akkor majd tovább mesélem városbeli kalandjait. . . . mikor a kocsirudat belevágta a kávéház n gy ab okába. gadva, ahogy lebuktam. — Dehogy is nem verlek meg! Úgy elnadrágollak, hogy' öreg medve korodban is megemlegeted a mai napot! — Akkor én inkább elbujdosom — jajgatott Muncurkó. A nemzetes ur nem sokat hederitett ezekre a szavakra. Mikor a szobába ért, mérgében felhörpintett egy pár pohár bort, amitől elálmosodott. Lefeküdt a diványra és csakhamar mélyen aludt. Mikor fölébredt, már egészen sötét volt. Meggyujtotta a villanyt és körülnézett. Muncurkó nem volt bent. A nemzetes ur kiment a folyosóra és az utcára, de seholse látta. Akkor eszébe jutott, hátha beváltotta fenyegetését és félelmében elbujdosott. Azonnal telefonált a rendőrségnek és a mentőknek és bejelentette, hogy elveszett a Muncurkó. A szállodai személyzetet is megkérte a nemzetes ur, hogy keressék a fiát és száz dinár jutalmat Ígért annak, aki megtalálja. Fél éjszakán keresztül kutattak Muncurkó után, de hiába, nem akadtak nyomára. Korán reggel a szállodai szolga a padlásra akart menni, de nem tudta az ajtót kinyitni, mert az zárva volt. A kulcs pedig belül volt a zárban. — Ki van itt? — kérdezte a szolga. — Én vagyok — felelte belülről Muncurkó — de ne mondja meg, hogy megtalált. — Nem, nem, nyugodt lehet, nem mondom meg. így biztatta a szolga Muncurkót és első dolga volt, hogy leszaladt a padlásról és a dolgot besúgta a nemzetes urnák. Morgó ur dühösen szaladt föl a padlásra, dörömbölt az ajtón és ordított: — Nyitod ki mindjárt, te haszontalan! Muncurkó belülről kijelentette, hogy nem nyitja ki az ajtót, mert fél a veréstől. — Ha nem nyitod ki, hívok lakatost, fölfeszittetem a zárat és mégis megcibálom a füledet. — Mihelyt jön a lakatos és feszegetni kezdi az ajtót, fölakasztom magam a ruhaszárító kötélre — felelt belülről Muncurkó. A végén a nemzetes urnák meg kellett ígérni, hogy nem veri meg, csak nyissa ki már egyszer az ajtót. Tréíás Márta Dakszli kutya bámul s nézi, Tükör előtt, ki e néni, — A csodába, hát a Márta, 0 öltözött maskarába! — — Farsang van, hát nem is csoda, Ha megesik ilyen tréfa. FEJTÖRŐ GYERMEKEKNEK f s e x ör ör OS OS ör cr ős ös * BACSMEGYEI NAPLÓ vasárnapi inoyenmelléMete Subotiea, 1937. január 23. 4 9STORJA &.JŰ <=> J9 CYERMEKEKI1EIC Morgó Mackó esetei Irta: Kábán Endre TIZENHATODIK FEJEZETt melyben megtudjak, hogyan járt Mancurkó a biciklivel, hogyan került a ló a kirakatba, hogyan bujdosott el Mancurkó és végül megtanuljuk, hogyan bánik el a falusi■ bakter a kétienekü dobbal. Muncurkó tehát megkapta a biciklit. De nem is sejtette, hogy a biciklizés milyen nehéz dolog. Persze, azt gondolta, hogy a biciklire csak föl kell ülni és az már fut magától. Boldogan fogta a biciklit és kiment vele az utcára a szálloda elé. Jól megmarkolta és fölugrott rá. Csakhogy a bicikli abban a pillanatban fölborult és vele együtt Muncurkó is. Háromszor-négyszer próbálta ezt a fölszállást, de egyszer sem sikerült. Egy pincérgyerek, aki nézte Muncurkó próbálkozásait, megszólalt: — Majd én megmutatom, hogyan kell fölszállani. Erre fogta a biciklit és a baloldali hajtóra tette a ballábát, hirtelen fölugrott, jobblábát átvetette a biciklin és ráhelyezte a jobboldali hajtóra, ugyanekkor leült és két lábával abban a szempillantásban nyomogatta is a kél hajtót. Le-föl, le-föl, járt a két lába és a bicikli abban a pillanatban máris oly gyönyörűen futott vele, hogy öröm volt nézni. Muncurkó is igy akarta csinálni1. Ballábát rátette a bai-
