Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)
1927-01-21 / 19. szám
12 OLDAl « ARA I1/, DINAR PoStarina u gotovom plaćena! XXVIII. évfolyam. Szubotica, 1927, PÉNTEK január 2í. 19. szám Telefon: Kiadóhivatal 8—58 Szerkesztőség 5—10, 8—58 Szerkesztőség: Zmaj Jovin trg. 5. szám (Minerva-palota) /Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétlőn délben Előfizetési ár negyedévre 165 din. Kiadóhivatal: Subotica. Zmaj Jovin trg 5. (/Minerva-palota) KqzbeszólAs Végétért a tartományi választások utolsóelőtti felvonása, a függöny legördült, az aktorok a kulisszák mögé vonultak vissza és a közönség az előbbi felvonások által felcsigázott várakozással tekint a végkifejlést hozó utolsó felvonás, a szavazás elé. Drámai elevenséggel, de az erőszakos hatásvadászat ekszcessusai nélkül, az alkotmányos szabadság szellemében zajlott le az agitáció. Minden párt bőven tartott népgyiiléseket, a szónokok zavartalanul kifejthették érveiket és most már a szavazókon a sor, hogy a tartományi közgyűlés helyeiért folyó versengést eldöntsék. A magyarság az ország legnagyobb pártjához csatlakozva vesz részt a küzdelemben és ettől a politikai állásfoglalásától kisebbségi helyzetének alakulása szempontjából jelentős eredményt vár. Nemcsak azért, mert a tartományi közgyűlésbe bejutva, az őt megillető befolyásra tehet szert a kerületi közigazgatásban, hanem főleg azért, mert a radikálisokkal kötött megegyezést olyan korszakalkotó cselekedetnek tekinti, amely arra van hivatva, hogy a magyar nemzetiségnek a faji többséghez való visszonyát a tartós bizalom és konstruktiv együttműködés alapjára helyezze. Ha minden magyar nemzetiségű választót ennek a tudata viszi az urnák elé, akkor a tartományi választások vajdasági kimenetele nem lehet kétséges. * Bassaricsek dr„ a horvát parasztpárt egyik vezetőembere cáfolja azt a hirt, mintha Radicsék veszítettek volna népszerűségükből, de koncedálja, hogy a horvát városi polgárság. amelyet csak a Beograd elleni gyűlölet fűzött hozzájuk, kezd elfordulni tőlük. Mi azt a differenciálódást, ami a Radics-pártban a szerbhorvát megegyezés óta mutatkozik, magától értetődő folyamatnak találjuk. Mihelyt Zagreb és Beograd viszonyának végleges rendezésével a horvátok elérték a közös célt, amelynek kultuszában feloldódtak a társadalmi és szociális ellentétek és előtérbe nyomult a horvát parasztpárt szociális programja, nyilvánvalóvá lett, hogy a horvát polgárság külön utat fog keresni a maga érdekeinek parlamenti képviseletére. Minden olyan pártban, amelyet bizonyos nacionális sérelmek által összekovácsolt szolidaritás hivott életre, az összetartó ok megszűntével beáll ez a tagozódás. A horvát parasztpárt a horvátság egy rendkívül értékes szociális osztályának, a parasztságnak politikai reprezentánsa és további célkitűzésével az egész ország parasztságának egyesítésére törekszik Világos, hogy azok az osztályok. amelyek a Radics-párt által megszabott kereteken kivül esnek, a maguk ideológiájának és közéleti igényeinek megfelelő politikai formációkba kívánkoznak. Epen ez a természetes rétegeződés mutatja, hogy mennyire szükséges volt és milyen hasznos és gyümölcsöző a szerb-horvát megegyezés, mert a nép szociális és gazdasági tényezőit felszabadította a meddőségre kárhoztató közjogi harcok nyűge alól. * A radikálisok és a magyar párt közi létrejött paktum értelme, eszmei tartalma is ebben a távlatban bontakozik ki a legmarkánsabbul. A paktum még csak a tartományi választásokra vonatkozik, de mindkét félben megvan a hajlandóság a megegyezés kiterjesztésére és állandósítására. A magyarságnak épen azért kell a választásokon a paktumot egységes felvonulással diadalra vinnie, hogy ennek a kölcsönös hajlandóságnak realizálását a vele kötött pártszövetség gyakorlati súlyának demonstrálásával mozdítsa elő. Ha aztán a stabilizálódott megértés a nemzetiségi kérdés teljes rendezésére fog vezetni, akkor magától fog bekövetkezni az a rendkívül üdvös bomlási processzus, amely a faji alapon való politikai szervezkedés alapjának rnegdőltével a magyarság különböző rétegeit szociális érdekeik szerint csoportosítja. A Vajdaság magyar népe azt akarja, hogy ne legyen szükség magyar pártra és annál inkább kell most a radikálisokkal szövetkezett magyar pártot követnie. tér fára van szükség és a hidak karbantartása huszonnégymillió dinárba kerülne. Arra is kellene törekedni. hogy ezeket a hidakat lassan tartós anyagokból készült hidakkal cseréljék fel. A költségvetésben átlagosan számítva harmincmillióra volna szükség, de csak egymillió háromszázezer dinárt irányoztak elő erre a célra. Ez csak a meglevő hidak karbantartására elég. de a viz által elpusztított hidakat már nem lehet ebből a pénzből helyreállítani. A német reparációs számla terhére huszonnyolc nagy híd és 230 kis híd felszerelését kapjuk ebben az évben, ami lényegesen javítja a helyzetet. Az az álláspontja, hogy minden állami építkezést ennek a minisztériumnak kell végeznie és ilyenirányú intézkedést fog kérni a pénzügyi törvény meghozatalánál. Az ui parlament felépítésére tízmillió helvett csak négy és félmilliót irányoztak elő ebben az évben, de többre nem is lesz szükség és befejezett tény. hogy a parlament belső berendezését a reparációs számla terhére lógják beszerezni. Felemlítette. hogy nagyobb összeg van előirányozva az önkormányzatok számára adandó segélyre, amelyet természetben, pénzben, vagy ami a leggyakoribb eset, robbantó anyagban szolgáltatnak ki. Bankovics Radics-párti a többség nevében módosításokat terjesztett elő. Több mérnök, főbb tisztviselő és alacsonyabb rangú alkalmazott redukálását javasolta és lényeges anyagi redukálásokat is indítványozott. Javasolta, hogy minden beruházásra felvett összeget töröljenek. A vitát Vesenjak szlovén néppárti nyitotta meg, aki főleg a szlovéniai utak elhanyagoltságát tette szóvá. Grol Milán demokrata a volt építésügyi minisztert támadta, majd I)emetrovics Jurái Pribicsevics-párti beszélt és kijelentette, hogy a minisztertől, aki szakember, több szakszerűséget várt volna. Hangsúlyozta, hogy az államnak semmiféle munkát nem volna szabad saját rezsiben végeztetnie. Rámutatott arra. hogy a minisztérium az uj tartományokkal alig törődik A rninisztériiufi 125,000.000 rendkívüli kiadást irányoz elő, amiből Szlovénia semmit sem kap. Horvátország 3.000.000 dinárt? Dalmácia 4,800.000, Bosznia A kormánykoalíció felbontását követeli a radikális párt jobbszárnya Markovics Lázár dr. volt igazságügyminiszter Mosztárban élesen támadta Radicsot — Parasztseprővei fenyegetőzik a horvát parasztpárt vezére A pénzügyi bizottság elfogadta az épitésügyi és közlekedésügyi költségvetést Beogradból jelentik: Három nappal a tartományi választások előtt most már minden figyelem erre a kérdésre terelődik. A választási agitáció folyamán a politikusok sok olyan beszédet is mondottak, melyek jelentősége túlterjed a tartományi választások keretein. Különösen nagy figyelmet keltenek a radikális párt több vezetőjének Radics ellen intézett támadásai. Trilkovics Markó szombori beszéde után most Markovics Lázár dr. mosztári beszédét kommentálják igen élénken. Markovics Lázár dr. mosztári beszédében sokkal élesebb hangot használt Radics ellen, mint noviszadi előadásában és annak a lehetőségét is felcmlitette, hogy a radikális—Radicspárti koalíció rövidesen felbomlik. Sokat beszélnek’ politikai körökben Pribicsevics nisi beszédéről is, a melyben Nincsicsnek Magyarországgal szemben folytatott politikáját bírálta. A legnagyobb feltűnést azonban Radics István szerdai nyilatkozatai keltik, amelyekben a horvát parasztpárt vezére élesen állást foglal a belügyminiszter ellen. Radicsnak főleg az a kijelentése érdekes, hogy a választások napjára Szomborba és Szuboticára egy Radics-párti minisztert küld és a parasztpárt min-' den képviselője a Vajdaságban fog tartózkodni a választások napján- Az újságírók erre vonatkozólag kérdést intéztek Uzunovics miniszterelnökhöz, aki azonban kitérő választ adott és csak ennyit mondott: — Illőbb meg kell vizsgálni, hogy ezek a hírek megfelelnek-e a valóságnak. A választási esélyek A választások kimenetelére nézve természetesen nagyban folynak a találgatások és minden politikus a saját pártja szempontjából Ítéli meg az esélyeket. Jellemző erre nézve Vesenjak szlovén néppárti képviselő nyilatkozata, aki a várható szlovéniai eredményről a következőket mondotta: — A mi pártunk minden valószínűség szerint a mandátumok kétharmadát fogia elnyerni, iöltéve, ha az idöfdrds kedvező lesz. Ha ugyanis nagy hóesés volna, a szlovén néppárt sok falusi szavazója lenne kénytelen távoltartani magát a szavazástól, mert a hegyekből nem tudna eljutni a szavazóhelyekre. A párt arra alapítja számvetését, hogy kitűnő gazdasági és kulturális szervezetei vannak és szövetkezetei révén felszabadította a népet a bankok befolyása alól. A Pribicsevics-párt előreláthatólag nagy vereséget fog szenvedni, mert a Szlavenszka Banka, amely a Pribicsevics-pártiak kezében volt, rengeteg kisembert károsított meg és a nép ezért Pribicsevicsékct teszi felelőssé Ami a Radics-pártot illeti, sokat fog veszíteni különösen a Muravidéken a magyarok között. A radikálisokkal és a németekkel a szlovén néppárt Mariborban és Cehében megegyezést kötött Az épitésügyi költségvetés A pénzügyi bizottság csütörtök délutáni ülésén az építésügyi és a közlekedésügyi minisztériumok költségvetését tárgyalta le. Az építésügyi miniszteri tárca költségvetésére kerül először a sor, amelyről Kosutics Ágoston építésügyi miniszter rövid expozét tartott. Az expozében rámutatott arra, hogy a minisztérium által eredetileg kidolgozott költségvetést száz százalékkal csökkentették, később uiabb tiz százalék redukciót hajtottak végre.. Az országban negyvenezer kilométer ut van, ebből 21.640 kilométer az államé. 1921-ben a minisztérium kidolgozta az ország útépítési programját. de anyagiak hiányában a programot nem lehetet végrehajtani. A jelenlegi költségvetésbe is csak annyit vettek fel. amennyi szükséges az utak karbantartására és a már megkezdett munkálatok befejezésére. Ha arra gondolunk, hogy kétszázezer kilométeres utat kellene kijavítani. amelyek átlag öt méter széíességüek. akkor százmillió négyzetméter lenne az a terület, amely kijavításra szorulna. Ha egy négyzetméter költségeit csak tiz dinárban számítanánk, akkor is az építési összeg közel egymillióid • dinárra rúgná. De. ha figyelembe vesszük, hogy a sik vidékekre az utak javítása még többe kerül mint ott. ahol a kő a közelben van. akkor sokkal nagyobb összeg volna szükséges. Tizennyolcmilliárd dinár keltene. Ezután áttért a hidak kérdésére. Az országban körülbelül hetvenkét kilométer hosszúságú fahíd van. amelyeknek tartóssága nyolc év. Egy kilométerhez " kettőezerszáz köbmé-