Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)

1927-01-16 / 14. szám

IOT OOl '____________Lohengrin kisasszony gyök mozaikjai egy kiterjesztett farkú paradicsom­­madarat ábrázoltak. Az ajtón újabb kopogtatás. Egy magas, kopasz, angolbajuszu, pislogó szemű ember lépett be. A sze­me mindjárt nem tetszett Tihamérnak, mert egy pil­lanatra sem nyugodott, idegesen nézett jobbról-balra, seholsem akart megpihenni. Mint aki nagy zavarban van, vagy szörnyen - ideges. — Bocsánat — mondotta — Kalotai vagyok. — Mivel szolgálhatok? — Csak egy pillanatra zavaiu.r. Egy ameri­kai irodalmi ügynökséggel állok összeköttetésben. Filmscenáriumokat kérnek tőlem. Az ön regényeire gondoltam. Szeretném tudni, hogy milyen feltételek mellett engedné át őket megfilmesítésre. Már meg is vettem őket. Magam fogom angolra lefordítani a rövid meséjüket és azt hiszem, rövidesen már ajánlatot tehe­tek a mesternek! Két szeme az asztalra nézett, a süteményekre, szendvicsekre és megint mentegetődzött: — Engedelmet, látom, éppen uzsonnájában zavar­tam. Talán nem is tetszik egyedül lenni? Tihamér megkerülte a szemtelen kérdést: — Kérem, nem tesz semmit. Szóval ön Ameriká­ba akarja kiküldeni a regényeimet? — Igenis. — Ez ellen semmi kifogásom nem lehet, mert hi­szen ön az én engedélyem nélkül is megteheti ezt. Meghatalmazást, megállapodást azonban csak akkor kötök és efféléről csak akkor tárgyalok, ha ön már konkrét megbízással jön, tehát amikor Amerikából már olyan választ kapott, hogy regényeim valame­lyike csakugyan érdekli az ön megbízóit! Kalotai helyeslőén bólintott: — Igaza van, uram, ez igy helyesebb is. Látszik, hogy a mesternek már nagy gyakorlata van ilyesmi­ben. Mégis kötelességemnek tartottam tiszteletemet tenni és jelezni, hogy foglalkozom az ön müveivel is. Nagy súlyt helyezek a magyar íróknak amerikai el­helyezésére. Mert kérem, ha a mi kiadóink csupa kül-Forrt — A jegyeket meg fogják venni. Akarom, a sze­relem mindenhatóságával követelem ezt! És a szemében fanatikus tűz égett, mint egy hindu fakiréban. Tihamér meghátottan karjába zárta és csó­kokkal zárta; le ezt a szép, égő, szerélmes asszonyi szemet.,. De mikor egy óra múlva Mici eltávozott, odament a telefonhoz és felhívta Telegdy gróf lakását. Megiqt a mélyhangu komornyik jelentkezett. — Hallój. a gróf urat keresem! — Nincs itthon. Már második hete, hogy eluta­zott! Nem tudjuk, mikor jön vissza. Tihamér elgondolkozva és tanácstalanul tette le; a kagylót: akkor hát ki küldhette nyakukra ezt a de­tektívet? De választ nem tudott adni erre a kérdésre. X. Tihamér délelőtt tízig aludt és mikor kinyitotta szemét, első gondolata ez volt: — Ma nem dolgozom semmit! Hiszen sokat az utóbbi időben amugysem dolgo­zott, de valljuk be, némi Telkiismereti furdalást érzett ezért és mindenféle okoskodással próbálta magát meg­nyugtatni. Azt mondta, hogy most anyagot gyűjt, hogy valami nagy, uj válalkozáshoz fog fogni, ami annyit fog jövedelmezni, mint ez a sok piszlicsér munka együttvéve. És hogy egyáltalában semmi ér­telme sincsen a garasokért való robotolásnak. Nem munkával, hanem ötletekkel lehet csak pénzt keresni. És neki mindjárt lesz valami pénzzé váltható ötlete, mihelyt egy kissé kipihente magát. De ma semmiesetre nem dolgozik. Estére előadása van, pihen, frissen és üdén kell tartania magát. Még Micivel sem találko­zik. Megkérte, hogy csak előadás után jőjjöti a mü­­vészszobába. Onnan mennek együtt vacsorázni. Amint igy elnyujtózott az ágyán és az estére gon­dolt, kénytelen volt bevallani, hogy minden hangos­kodása ellenére, amellyel a lámpalázról szokott nyi­latkozni, alaposan izgatott és be van gyulladva. Elő­szedte a kéziratát és nézte, őszintén szólva elég la­alkohol, hogy nyugodtan koccinthatunk! Egy szendvicsnek leharapta a felét, a másikat oda dugta Tihamér szájába: — Tudod, ha az ember nagy urakkal eszik, le­gyen mindig óvatos. A római császárok és a Borgia­­pápák, ha valaki nagyon utjukba állt, ebédre vagy vacsorára hívták magukhoz és ott olyan bort vagy gyümölcsöt kináltak neki, amely egyenesen a más­világra szállította őket — Oh, csak nem félsz ilyesmitől? — Méregtől nem. De amint látom, nagyon értesz a bájitalok keveréséhez. Nem akarom, hogy abban az esetben, ha valamilyen szerelmi bübáj áldozata leszek, te másképpen érezz, mint én. Mind a ketten kacagtak, édesen, csiklandósan és persze, ez alkalom volt a csókra. Kopogtak az ajtón. Az ördög tudja, hogyan tájé­kozódik Adámné arról, mikor jöhet be kopogtatás nél­kül, mikor csak előzetes kopogtatás után. De tény, hogy sohasem tört rá tapintatlanul az emberre. — No, mi az Adámné, miért Jött? — Bocsánatot kérek, nagyságos ur. Egy úriem­ber keresi, nem tudom sebogysem lerázni, azt mondja, feltétlenül beszélni kell a nagyságos úrral, sürgős dolog. — Miféle ügybenl * V — Azt mondta: irodaloml * * Tihamér mentegetődzve nézett Midre« — Megengeded egy percre, édes? Lehet, hogy valami fontos ügy. Addig talán bemehetsz a másik szobába. Vagy itt akarsz maradni? — Nem, jobb ha átmegyek. Magammal viszem a teát isi Mici átsietett a szomszédos szobába, de a kü­szöbön még odasugta Tihamérnak: — Közben te is idd ki a teádat, nehogy kizökkenj a hangulatból! A két szobát csupán függöny választotta el egy­mástól Fagyöngyökből szőtt Indiai függöny. A gyön-ForrS Pál rin^Jtísastzonp foglak. Ha holnap csakugyan telt házad lesz, el kell ám csakugyan vinned! — Bár a vonaton ülnénk már! — Hálókupéban megyünk? Tihamér most már őszintén nevetett: — Adta kópéja, de gyorsan belejöttél a stílusba. Persze, hogy hálókupéba. De akkor úgy állítjuk ki az útlevelet, hogy a feleségem vagy. — Nem baj. Az ilyen bizonyítvány csak akkor ve­szélyes, ha az anyakönyvvezető állítja ki. Szerencsére azonban az útleveleket nem ott adják. Most azután én jobban drukkolhatok a holnapi estétől, mint te. Egy­általában, hallod-e, nem járja, hogy egy csepp lámpa­lázad sincsen. Nem is beszélsz soha az előadásodról, mintha az csak olyan mindennapi dolog lenne. Tudod, hogy engem nagyon izgat, hogy miképpen fogsz fes­teni frakkban, hogyan beszélsz, tapsolnak... Azt hi­szem, elragadóan szeretetreméltó lehetsz a dobogón. És nem lehet annál nagyszerűbb érzés, mint egy fé­nyesen kivilágított teremben elmésségeket mondani az elegáns hallgatóságnak. Mikor egyszerre négy-ötszáz ember agyát kényszerited arra, hogy a te kényed­­kedved szerint termeljen egyforma képeket, érzéseket, megállapításokat. — Ez nem valami bonyolult dolog — szólt közbe Tihamér. Az emberek már előre azzal az elhatározás­sal mennek egy ilyen előadásra, hogy nem fognak gondolkozni, hanem az előadót fogják kényelmes jó­akarattal hallgatni. Már azzal, hogy megvették a je­gyűket. elismerik, hogy az illetőt szeretik, előlegezik neki a bizalmat, nem vitatkozni akarnak vele, hanem azt mondják: ez egy szellemes, okos émber, biztosan megint fog néhány meglepő, furcsa, kacagtató és he­­lyenkint maró igazságot mondani. A nők azért jön­nek el, mert nyilvánosan, a társadalom által elismert, előkelő formák között akarják egy úgynevezett tekin­tély ajkáról szerelmi lázongásaiknak igazolását hallani, a férfiak pedig egyáltalában nem is számítanak ilyen felolvasáson, mert legtöbbje csak a nőket kiséri és egyáltalában nem is érdekli az előadás vagy pedig úgynevezett rokonlelkek, akik mindenben helyeslik az 10 1 Í7

Next

/
Thumbnails
Contents