Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-05 / 333. szám
w Tihamér megrökönyödve bámult reá. embert, őt is éveken át kisértette öntudata alatt egy melódia különös hangulata, amely a szerelem és kinyujtódzás pillanataiban mindig eszébe jutott. Leült íróasztala mellé és folytatni akarta az írást. De ekkor lassan, finomkodva kinyílt az ajtó, mint mikor egy félénk, habozó szerelmes nő nyit be kedveséhez. — Szabad? Klári volt, a kékszemü, vöröshaju, fehérbőrű, kissé Tihamér elégedetten, mosolyogva letette a kagylót, íütyőrészett egy keveset és megállapította, hogy megint a Bajazzó madár-áriáját fütyüli. Mint a legtöbb Lohengrin kisasszony — Majd meglátja délután! — kacagta vissza Mici és megállapodtak, hogy fél hétkor az autóbusz állomásnál találkoznak s azután kimennek az Angolparkba. torró Pál val, a mindig óhajtottál és íme, az első találkozás szenzációját máris mondatokba szövögetem. Mert nyilvánvaló, hogy MicI beszélt nékem tengerről, négy nagyszerű hétről, amelyért érdemes megszületni, napfényről, szabadságról. Utálatos, ha valaki mindig az agyán keresztül él és ahelyett, hogy élvezné a felismert szépséget és igazságot, elmélkedik róluk. Az asztalon álló telefon csengője berregni kezdett. Tihamér odasietett és felkapta a kagylót Hallő, halló... maga az Micike? Jő reggelt! ßs nagyon köszönöm a virágokat! Tudja-e, hogy mióta felébredtem, csak magira gondolok és türelmetlenül várom a találkozásunkat! Micsoda, mit mond, hogy gratulál? A plakátokhoz? Hát már kiragasztották az uccákra? Nem is tudtam, magától hallom. Ugylátszik minden, ami kellemes, ezentúl a maga utján jut el hozzám... Dob&lództak a kedvességekkel, simogató szavakkal, mint a tenniszjátékosok a labdával. A nők különösen mesterei a telefonon át való fantázia izgatásnak. Élvezik és kihasználják azt a biztonságot, melyet a távolság ad, ingerlő kétértelműségeket csicseregnek, apró kis ugratásokat, melyeknek egyetlen célja a férfi vágyát felszítani. A nő hallatlanul gyönyörködik ebben a játékban, melynek főre érthetetlen és őrökké ismétlődő szövege: keltenék ugy-e? Szeretnél most megshnogatnl? Nézd, milyen bátor, elmés, kihívó, izgató romlottságot sejtető szavakat mondok... Látod, ilyen pecches vagy, éppen most nem vagy mellettem, mikor mindenre kapható hangulatban vagyok! A nagyváros telefondrótjain végigőrjöng az élet minden hisztérája, kétségbeesett kereskedők csőd előtti végső könyörgése, a tőzsde revolvergolyót vagy aranyesőt jelentő üvöltése, férfiak izzadt, kendőzés nélküli, ocsmány pénz utáni hajszája és illatos, észtbontó selymekbe öltözött nők szerelemre hivó kacagása. A hanggá kivonatolt társadalom minden bűne, nagyképűsége, pokoli hangversenye, melyet torz és nevetséges ember« hangszerek szólaltatnak meg minden hangon. — Ma is olyan csinos, mint tegnap? —? kérdezte Tihamér fogsz élni? Talán jó lenne, ha megpróbálnál francia lapokba elhelyezni néhány novellát Ha klnnt leszek Párisban, esetleg szólok valamelyik szerkesztőnek. Józsi azt mondja, hogy nagyon jóban van a Temps és a Figaró irodalmi szerkesztőivel Esetleg adhat neked néhány ajánló sort, ha írni akarsz nekik! Csak a hadvezérek tudják, micsoda kin és megaláztatás visszavonulni egy már meghódított hadállásból így van ez a szerelem harcában is. Nincs annál bántóbb, keservesebb, mint mikor olyan valaki kerekedik felénk, akit már sikerült egyszer bcbódolásra kényszeríteni. Ez a szívtelen, gonosz teremtés életének szimbóluma volt. íme, minden kisiklik a kezei közül, semmit se tud megtartani, hasztalan ér el néha sikert, megint csak visszazuhan a nincstelenségbe. De erőt vett magán, rágyújtott egy cigarettára — nagyon megnyugszik az ember, miközben a gyufát odadörzsöli a gyufaskatidyához és szippant egynéhányat — azután igy szólt: — Nem értem, miért akarsz mindenáron megkinjozni, Klári. Hiszen én mindig jó és gyöngéd voltam hozzád, nem is én hagytalak el, hanem te untál reám. De az a baj, hogy parvenü vagy, szivem. Uj gazdag. Még nem élvezted a hatalmat a fölényt. Ki akarod tombolni ezt az érzést. A pénztől való raegmámorosodás első pillanatában meghalt benned minden tapintat, női gyöngédség, habzsolni, élvezni akarod a gazdagságodat, olyan vagy, mint egy kiéhezett ember, aki végre terített asztalhoz kerül. A leány arcáról eltűnt a mézédes mosoly, most már leplezetlen megéra arccal sziszegte a férfi felé: — Hát igen, gyűlöllek téged és a hozzád hasonló férfiakat, akik a szavak muzsikájával kábítjátok el a nőket, kifosztjátok fiatalságát, hazug illúziókkal tartjátok bódulatban. Gúnyoljátok előtte a gazdagságot, megakadályozzátok abban, hogy felismerje az életet, hogy megtalálja boldogulásának lehetőségét. Hány szegény leány mulasztja el a szerencséjét csak azért, mert néhány éhenkórász, fellengzős és pénztelen ifjú teleszavalja a fejét mindenféle frázissal, megbénítja, elvakitja, káyuba zökkenti, visszarángatja a felfelé ü Forró Pál ‘ - j Lohongrin kisasszonyt vezető útról, önzésből, csak azért, mert mindenkit ott akar tartani a szegénységben, amelyből nem tud kimozdulni. Oh, én nagyon megokosodtam egy hét alatt, barátom. Hagyjuk a gyöngédséget, a tapintatot, a szivet Az uj, gazdag barátom sokkal jobban, rajongóbban, önfeláldozóbban imád, mint ahogyan azt te valaha is tetted. Ezt ti művészek, magas szellemi arisztokraták természetesen ostobaságnak, férfiatlan alacsonyrendüségnek nevezitek, mert ti félvállról beszéltek a nőkkel. Szemtelenséggel és fölényességgel leplezitek pénztelenségteket és ezzel próbáljátok érdekessé tenni magatokat, úgy tesztek, mintha az Ég tudja, miféle gyönyörűségeket nyitnátok meg szeretőitek számára. Hát elárulom neked: a gazdagok is tudják ezeket a csodákat ők is tudnak kedvesek, léhák, elmések lenni. Az pedig igazán nem fontos, hogy nem festenek, írnak, vagy komponálnak. Mert kérlek, mit érek én azzal, ha akármilyen lángész is vagy? Attól én még nem leszek okosabb. Ami benned művészet, azt úgyis papírra veted, én pedig megveszem a könyvet, elolvasom és megkapom belőled azt, amire olyan nagyon büszke vagy. Mindehhez azonban nem szükséges, hogy néked áldozzam jövőmet, szerencsémet, a Riviérát, Pártot és esetleg férjhezmenetelemet. Tihamér fejbe volt verve. Klárinak tulajdonképpen igen sokban igaza volt. De azért nem adta fel ilyen könnyen a harcot. Hagyta, hogy Klári kitombolja magát, azután nyugodtan megkérdezte: — Befejezted? — Be! — Akkor hát ide hallgass fiam. Mindaz, amit mondottál, méltó filozófiája uj társaságodnak, amely gyűlöl és megvet minden lelki és szellemi kiválóságot, mert hiszen köztudomású, hogy gazdaggá többnyire csak durvalelkü, a bűntetőparagrafusok között ügyesen táncoló, embertársaikat kiszipolyozó emberek fesznek. Ezekhez méltóak azok a nők, akik mint te, viszont őket fosztogatják ki. — Nem igaz! Szeretem! Érted? Es téged sohasem szerettetek! r 60 56
