Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
91 SI Az autó sebesen rohant előre, elhagyta a víztornyot, azután hirtelen megfordult és ment visszafelé. Tihamér keserű mosollyal lózanodott: Na persze, tapasztalt pesti soffőr, tudja, hogy a szerelmeseket a Stefánia-uton a víztoronyig szokás vinni, addig kiszellőzik magukból a nagy szerelmet, egy kicsit csókolódznak, azután lehet őket visszavinni a városba. Így van ez minden este, Így teszi ezt valamennyi! Tihamér szinte személyes sértésnek érezte, hogy őt most éppen úgy elskatulyázzák, mint a többi szokásos »szerelmi« fuvart! Legszívesebben az arcába vágott volna öklével ennek a nyugodt cinikus soffőrnek, aki most lenézi, gúnyolja, közönséges átlag halandó számba veszi őket és nem érzi, hogy ezúttal valami rendkívüli, minden fölé lendült nagyszerű emberpárt visz a kocsiján. Nem, a soffőr mindebből semmit sem érzett, meglassította a menetet, úgynevezett andalgásba kezdett. Tihamér fizikailag szenvedett Atkozott fickó, érzelgős holdvilág sétába fog ahelyett, hogy erdők felé röpítené őket száz kilométeres sebességgel, ki a szabadba, hegyek és virágok közé. magányos erdei lakba, valahol Qömőrbe vagy Veszprémbe, ahol mézzel és friss vajjal fogadná őket a hajnali munkára ébredt erdész. — Milyen kár. hogy vége.,, hogy mindennek vége van...! hördült fel lázadozva. — Minek van vége drága? — kérdezte csodálkozva Mici. — Az imént ilyan nagyszerű volt átölelkezve véled száguldani az ismeretlenbe. Valami csodát vártam. a Nirvana vagy más Indus csoda kapuinak feltárását. fokozását. Istenné magasztosulását érzéseimnek, fis most visznek vissza a városba, azután néhány utcasarok, kezet szorítunk és... elválunk! Mici hozzáhajolt, égő arcocskája érintette a férfiét és csábítóan, halkan duruzsolta: — De holnap újra találkozunk! E pillanatban egy szembe jövő amó lámpája vakított be az autójukba. A soffőr káromkodva gyors mozdulattal balra fordult és helyet adott a hatalmai Mercédes-kocsinak, amely sötétkékre volt lakkozva és még a reflektor pillanatnyi fényében is csillogott az ezüst verettől és karosszériájából kivilágított a puha szarvasbőrrel párnázott, kényelmes kerevetbaa hasonló ülés. l.oh^rxtt n I'isan'ronq hattyufogatira szállt éi örökre eltávozott Mi most ennek • regénynek a fordítottját Játszuk eL Te. a férfi vagy az. akinek nem szabad megkérdezned, hogy honnan jövök? Bízzál abban, hogy éppen olyan tisztán, becsületesen kínálom néked a szerelmet, mint Lohengrin Elzának. De ha kíváncsiságod nagyobb, mint a boldogság utáni vágyad, úgy örökre elveszítesz...! Tihamér egészen feldúlva került haza. Még emlékezett arra, hogy egy Teréz-köruti ház előtt búcsút vett Miéitől, hogy künyörgött neki, jöjjön fel a lakására, mire Mici azt válaszolta, majd máskor, ha ő is úgy érzi, hogy ennek eljött az ideje. Azután a kapu megnylkördult, jött a házmester, egy gyorsan odalehelt csók az utolsó pillanatban, egy rejtélyes, majdnem gúnyos mosoly, a kapu becsapódott és Tihamér egyedül állt az uccán. — Ml ez? — kérdezte Tihamér és szeretett volna felordltanl, dühöngeni. valami világosságot deríteni ebbe az egyre fokozódó rejtélybe. Odahaza fel és alá sétált szobájában, ökölbe szorította kezét, az ajkát harapta, a halántékán kidagadtak az erek és úgy gondolkozott. — Milyen ostoba vagyok, mormogta magában, kábán és értelmetlenül állok a legelső asszonyi furtanggal szemben én. aki évek óta mást sem teszek, mint bonyodalmakat agyalok ki regényeimben. Képzelem, hogy nevet rajtam Mici. Az orromnál fogva vezet, az bizonyos. Végre is nem élünk a középkorban és nincsenek hattyulovagok és várkisasszonyok. A mi regényünkhöz nem Wagner, hanem legfeljebb valamelyik divatos operettkomponista szerezne muzsikát és félek, hogy ebben az operettben én nem is a bonvlvant szerepet játszom, hanem a komikust. Telegdy gróf nem véletlenül jelent meg a szinen. A helyzet talán nem is annyira homályos. Nézzük csak! Mici egészen bizonyos, hogy a gróf szeretőle volt. A gróf oldalán művelődött ki. Tőle kapta a pénzt is. Most valamin összevesztek. Mici szeszélyből, vagy hogy a grófot bosszantsa, visszament masamódnak. A gróf megbánta, hogy szakított, most szeretné Micit visszahívni, aki viszont csak azért Is tüntet uj viszonyával. Illetve úgy tesz. mintha uj viszonya lenne. Pojácának használ engem. Csak arra kellek neki, hogy a gróf urat ugrassa. Egyébként a legkisebb gondja is nagyobb becses személyemnél. Ha ez nem így lenne, úgy miért nem jött M ma éjszaka hozzám? Erezte, hogy minden Forró Pál F*trn-Valáki felismerte Tihamért és szájról-szájra adták a hirt: Bodzay Tihamér, az ismert iró megnősült és a tavon tartotta lakodalmi mulatságát! Ilyen bolond gondolat is csak egy (rónak juthat az eszébe. De kedvesnek és eredetinek Hálálták ezt az ötlete* és most már Miclt kezdték éljenezni: Éljen az Ifjú aszszony! Autóba szállni! súgta Mlci Tihamér fülébe. Szerencsére állt ott néhány autótakszi és sietve beültek az egyikbe. A soffömek odkiáltotta: Menjen, mindegy, akárhová, csak hajtson el innen! A hátuk mögött hallották Flgdor és Térey méltatlankodó felkiáltását a ravasz szökés miatt, azután az autó bekanyarodott a csendes, sötét Stefánia-utra és együtt voltak a meleg, hangulatos éjszakában, összebújva és felizgultan, mert még bennük remegett az iménti események izgalma. VIII. — Egy csókot... csókolni akarlak! Szenvedélyesen, lázasan megdideregve fonták át karjai a leányt, mélyen beszlvta parfőmjét s a szája mohón és forrón kúszott végig a nyakán és arcán. A leány pedig tűrte boldog odaadásban, ráhajolt a férfire eleven sövényéként, eltakarta előtte a fákat, holdat, a soffőr széles, bőrkabátos hátát, rágubózta csodás aszszonyiságát Remegő, gyönyörű teste körülölelte, fogva tartotta a férfit abban a részeg hangulatban és sohasem érzett szédületben, melybe a különös est hangulata ringatta. Ki érezte már a test és lélek csodálatos kinyílásának isteni perceit, mikor minden sejtünk külön életre támad, tele duzzadó erővel, mikor megértünk és megérzünk mindent, gondolataink soha nein érzett könnyedséggel szárnyalnak, vérünk frissen kering és a nagy, szent felgyulladásban testvére leszünk a rohanó szélnek, a háborgó tengernek, a ragyogó napnak és az égig magasodó szikláknak. Mikor minden ml magunk vagyunk, az élet, erő, magasság és mélység. De jó ilyenkor rohanó autón ülni, amely csak megy. száguld és a szél belecsap arcunkba, hajúnkba és a szél nyomán édesen, gyengéden szánkra csókolja szerelmét az asszony! Hátha egy elátkozott démon, ördög vagy angyal ül a soffőrl székben és valami különös, rejtélyes, más színű, hangú, muzsikáju világba viszi őket, ahol folytatása és beteljesedése lehet ennek az érzésnek! u itinnrin kianaatong idegszálamma] kívánom, hógy majdnem megőrülök a vágytól és banális mosollyal, felületes, érzésmentes csókkal búcsúzott Pedig egy félórával előbb az autón szenvedélyes és remegő asszony volt Vagy sejtette, hogy Telegdy gróf utánunk fog jönni és számára rendezte ezt színjátékot? Annyira felizgult hogy szinte dühöngés! rohamot kapott. A földhöz csapkodta a keze ügyébe eső könyveket kéziratokat és belerúgott ®z Íróasztalba. Valami megnyugvásra, bizonyosságra volt szüksége. És szinte öntudatát veszitetten becsenegtte Adámnét. Az idős asszony fehér alsóruhában. Ijedten jelent meg a szobaajtóban: — Mi baj? Beteg talán a nagyságos ur? Menjek orvosért? — Nem, köszönöm Ádámné, nincs orvosra szükségem, bár kis híja, hogy szélütést nem kaptam az előbb! — Szent Isten... talán eret kellene vágatni! — Hagyja Adámné. Elég eret vágtak már rajtam a nők, felesleges még orvost Is hívni. Ellenben szedje kérem össze az emlékezőtehetségét. Maga sok színházi öltözőben fordult meg. Főleg opera színházakban. Mondja, nem látott ott maga sohasem valami Telegdy grófot? Telegdy József grófot? Adámné egy pillanatig még birkózott az álommal és Ijedtséggel, azután lassan működni kezdett az agya. Elemében volt, szerelmi ügyben kellett nyilatkoznia. Összehunyoritotta a szemét, ami nála a gondolkozást Jelezte és megkérdezte: — Nem egy olyan magas, szőke, göthös, monoklis alak? . — Igen, olyanforma...! — Hát hogyne, persze, no, nem volt vakarni nagy gavallér. A leányokat inkább az autójával, meg a grófi rangjával főzte. Egyszer nagy botránya is volt Az igazgiató babájával kezdett ki. Erre az igazgató kitiltotta az öltözőkből. De az illető primadonna, aki ép* pen egy nagysikerű operettben játszott, kijelentette hogy ő fütyül a direktorra, néki nem tilthatják meg, hogy kit szeressen, mert a tehetsége miatt van sikere és nem azért, mert a direktor szeretője. Ha minden kis kardalosnöhöz bejárhat az udvarlója, úgy az ö grófját sem tilthatják ki. Tehát vagy engedjék vissza a grófot, vagy azonnal felbontja a szerződését. A direktor őrjöngött, mire a primadonna hisztériás roha-74 79
