Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-25 / 352. szám

88. oldal 1926. december 25, BÁCSMBGma NAFbö ÜVEGHEGY Egy borús téli napon egy vándor ment fölfelé a csillogó hófehér üveghegyen, amin ember nem járt még soha. Nagy messzeségben a hegy környékén sem lakott teremtett lélek.-mert a hegy tisz­ta kristályból való volt és ha a nap rá­sütött olyan vakító fényt és kibírhatat­lan hőséget ontott, amitől elpusztult min­den éiő lény. ember, állat. fü. fa és vi­rág Kooár síkság, veszedelmes üvegho­­moksivatae környékezte a hegyet, olyan sivár volt mint egy szemfedő. A vándor mégis nekivágott és szeges lábbelije, kampós botia és fekete szem­üvege volt minden utikészlete ennél az expedíciónál. Ezenkívül volt még egy elemózsiás tarisznyája és hűséges társa farkaskutyája: Neró. A szürke borús ég meglehetősen ked­vezett a vándornak és a hegy oldala sem vplt olyan megmászhatatlan, mint ami­lyennek messziről látszott Mindazonál­tal c. 'álatos volt a vándor erejé és ügyessége, ahogy a hegyes üvegsziklák között fölfelé törtetett. Már igen közel volt a csúcshoz, ami­kor váratlanul kiderült az ég" és a nap előragyogott a felhők mögül. Erre egy­szerre olyan vakító kibírhatatlan hő és fénv Ziuhatagba jutott a vándor, hogy pár perc múlva eszméletlenül rogyott össze. Neró látva gazdája mozdulatlan­ságát keservesen vonitani kezdett. Ke­serves ordítása nyomán egy furcsa négyszögü repedés támadt a hegy falán és különös tejszinü emberek közeledtek Neró és az ájult vándor felé. A különös emberek nem beszélgettek egymással, csak egymásra néztek és azonnal megértették egymást. Felemel­ték a mozdulatlan embert és csakhamar elnyelte mindannyiokat az üveghegy nyílása. * A vándor ifjú volt és szép hullámos barna haja csapzottan hullott a homlo­kába. Egyszerre erős illatot érzett, ami­től hirtelen föleszmélt, kinyitotta sze­meit és ijedten nézett körül Körülötte tej és opálszinü emberek álltak. Olyan áttetsző volt až arcuk, hogy szinte lehetett látni az ereket és idegeiket, mint vékony rózsaszin és hal­ványkék fonálkákat, amint céltudatosan ázaz-boeaznak szerte a finom bőr alatt. Az emberek nem beszélgettek egymással csak a tekintetük volt csodálatosan be­szélő, értelmes és úgy tetszett, hogy ezvmá gondolatait is látják a sápadt homokok mögött A vondor ifjú volt. szép szomorú szemű és József volt a neve. Egy tejszinü lény valami kékesfehér folyadékot hozott kristályedényben és megitatta Józsefet. A tej édes volt, üditő és friss erőt ömlesztett az ifjú tagjaiba, úgyhogy csakhamar talpra állt. Egy­szerre meleg lehellet csapta meg a kezét és József szive nagyot dobbant örömé­ben. Mellette volt Néró, a hü kutya és a kezét nyalogatta. — Gyere kutyám —- szólalt meg József, Neró fejét megsimogatva — de abban a pillanatban, mintha sok ezer po­harat koccintottak volna össze, rúgni, muzsikálni kezdett körülötte minden. Ez a két szó »Gyere kutyáin* valami fur­csa, hihetetlenül nevetséges káoszban zengett össze-vissza, mintha megszám­lálhatatlan embertömeg a legkülönösebb variációkban mondta volna: »Gyere ku­tyám.« József maga is ijedten dugta be a fü­lét a rémes zajra, amit előidézett és na­gyon rosszul érezte magát, amikor látta, hogy a körülötte állok a fájdalom kife­­iezésével arcúin n dugják felüket hang­fogó takarók közé. József látta, hogy ezeknek a tejszinü embereknek fizikai fájdalmat okoz a hangosan kieitett szó óvakodott tehát a beszédtől és csendben figyelt. Az ég fölötte egy óriási üveg­­bura volt, váltakozó szinti, itt-ott a szi­várvány ragyogásában és amerre csak nézett, üveg házikókat látott, amikben sürgölődő emberek mindenféle foglalko­zást űztek. Nem volt cégtábla sehol, minden mesterséget kividről is lehetett látni és titkos mesterséget az üvegfalak között nem űzött senki. Üveglakásuk titoktalan és tiszta volt és József később megtudta azt is, hogy az üveghegy minden lakója ilyen átlát­szó titoktalan és tiszta. Minden, ami cse­lekvésre indította őket tiszta, világos és becsületes szándékból indult, talán mert az üvegfal, az üveghegyben életviszo­nyok nem tűrtek mást. Átlátszó, napos, kristályos volt minden és ilyenek voltak az emberek is. * József egy csodálatos kristálytemplom előtt Alit és a szeme megbüvolten tá­jt^ mi »föoyöift tejszinü ifi« leányra. aki megjelent a templom küszöbén. A leány nagy kék szeme belekapcsolódott József megbüvölt tekintetébe és perce­kig tartó bódult tehetetlenséggel álltak egymás előtt. Józsefen isteni gvőnvöre érzete zengett keresztül, mint hárfán a dal és a két csodálatos tisztaságú szem­ben — miirt tó kék tükrén a fehér hattyú — úszott a kérdés: — Ki vazv te? József ösztönből érezte, hogy itt mind­egy, végtelenül mindegy, hogy túl az üveghegyen ki ő: Koldus-e, király-e. Va­lami belső rejtelmes érzés parancsolt mozdulatainak, ahogy kezét hangtalanul szivére szorítva a végtelen bánat szobra­ként hajtotta le a fejét, mintha ezt mond­ta volna: —Egy bus vándor vagyok Egy apró kerekű aranycsillogásu h in­tó gördült a templom elé A tejszinü leány beszállt és egy karcsuszáru liliommal megérintve Józsefet, maga mellé hívta. Csendesen ültek a nesztelenül tovaringó kocsin. József úgy érezte repül, könnyű aranyszárnyakoh az üdvösség felé és aranycsillagok szikrázva hullottak előtte és kimondhatatlan édes hangon, fehér liliomok énekeltek. Elszédült. A leány észrevette fájdalmas elsápa­­dását és egyszerű szelíd mozdulattal fektette az ifjú fejét a kocsi párnájára. A karját, az opálszinü gyengéd karját otthagyta a fin feje alatt. Édes illatok és érzések bódulata tar­totta fogva Józsefet és kimondhatatlan boldogságos megkönnyebbülést érzett Csodálatos utakat járt meg a lelke pil­lanatok alatt és tiszta, hibátlan gondola­tok gyulladtak ki benne, mint apró mé­csek és világítottak. Egyszerre tigy érezte, végtelenül mindegy honnan indult. Értelmetlennek látta célos elindulását és édesen bizo­nyosnak ezt a céltalan megérkezést Egész indokolatlanul úgy érezte, hogy most elérkezett valahova váratlanul és véletlenül Tisztaságot érzett maga körül, tisztaságot, amilyen a nap ragyogásban remegő azufos égbolt tisztasága és a szive ismeretlen zugából dacosan indult fölfelé valami különös vágy. a vérével vörösre festeni ezt a fájdalmas tiszta­ságot *• Egy hatalmas kristálypalota kapuján suhantak be és a leány kézen fogara Józsefet vezette, vitte magával egy már­­ványos csillogó utón, ahol óriási üveg­medencékben és vázákban a legcsodála­tosabb forró égövi növények virultak. Az utat végig kristálymedencékben ültetett narancsfák szegélyezték. Hatalmas pál­mák, nyiló kaktuszok és amerre a szem látott futó, kúszó csodálatos virágú nö­vények virultak a tulvilági fényességű parkban. Mintha a nap sugarai törtek volna millió színre, mintha egy metszett kristályon sugárzott volna át ez a meg­tört ragyogás, az egész bűbájos kert kék, lila, vörös narancs és aranyszinben csil­logott. És ebben a tündért világításban az opálszinü csodás leány arany hajával és bársony érintésű kezében József erős férfi keze remeg. Egyszerre ott ültek egymás mellett egy szőnyegfalu kicsi teremben ők ket­ten. A fiú nem vette le szemét a leány­ról. Nagy árnyékos fekete szemében az egész telke benne volt. És a tejszinü arc ettől a tekintettől lassan rózsaszínre gyűlt. Ekkor József nagy meglepetésére halk édes hangon megszólalt a leány: — Hogyan jutottál a csúcsig? Hangja semmi viszhangot nem idézett elő talán, mert a csudálatos rajzu és szi­nti növények felfogták itt a neszt. Ezért inosi József is mert szólni: — Senkitlenség kergetett, vágyam ostorozott, jönnöm kellett hit jöttem. — Miért akartad megmászni az üveg­hegyet? — Mert még eddig senki nem tette. — És miért nem akarta megmászni senki? József felsóhajtott és úgy felelte csen­desen: — Előbb meg kell tanulni úszni a fáj­dalom végtelen tengerén, aztán átvágni a magányosság fájdalmas szilánkos si­vatagján. Rengeteg bánat sziklát kell megmászni. Az ember gyenge... — Té megmásztad. — Aki sóvárgó. aki kereső, aki párta- Ian, az erős eljutni a csúcsig. * Három hete élt már József az üveg­hegy belsejében és a boldogság meg a szomorúság úgy váltakoztak a lelkében, mint a nappalok és az éjszakák. Szeret­te itt a halvány, tisztatestü és tiszta szándékú embereket, akik bíztak benne és ragaszodtak hozzá, de mindenek fe­lett szerette n teiszin arcú. szépséges leányt nagy lelkes szerelemmel és érezte, hogy viszont szeretik. Ám élete vala­hogy kívülről jövő volt és még sok gyö­keret nem tudott kitépni, ami hozzá kö­tötte rézi éniéhez. Néha elfogta a vágy régi kóbor élete után és mohón sóvá­rogta a szabadságot. Egy reggel, amint ott ült Néróval ked­venc kutyájával egy hatalmas pálma üvegtartályának peremén, egyszerre megcsapta az édes jól ismert illat, ami csak egyetlen lény sajátja volt és két bársonykéz simult a homlokára. A leány szeme kérdezett: — Nem vagy boldog? Az ifjú egyetlen halk mondatban fe­lelt: — Édes anyámat hagytam künn .. A leány megértette, hogy senki sem szakadhat el fájdalom nélkül onnan, ahol egykor gyökeret vert és sohasem biz­tos abban, hogy növeszthet-e uj gyöke­ret másutt. Szemében nagy könnycsepp csillogott és remegett benne a fájdalmas kérdés: — El akarsz menni? Az ifjú nézte a leány könnyes szemét, tejszinü arcát egész angvalszcrü szent tisztaságát, ami egyszerre indulatba hozta. Szivében vörös virágok nyíltak és falat törve keresztül száguldottak a vé­rén. Esztelen vágya támadt vörös lángot lobbantani ki a halvány leányból, mint egy gyertyaszálból. Mint a villám oly hirtelen mozdulattal rántotta magához és a szájával a leány szájára tapad. Re­megett a finom törékeny alak izmos karjaiban és Józsiéi ujongó. diadalmas érzéssel érezte, mint tüzesedik át a gyö­nyörtől remegő itest és mint lesz egyre pirosabb, vérszinübb a leány fehér arca. Az első csókot, a csókok olyan végte­lenje követte, hogy a leány léfckzetért kapkodva könnyekbe tört ki Bkor József hirtelen elbocsájtotta és dadogva kélt­ségbe esve a leány lábai elé bukott: — (kökre a tiéd — mondta. * József elővette ironját és a noteszéből kitépett lapra a következőket irta: Anyám! Fiad, aki elment tőled, azért ment el, mert gyógyíthatatlan szerelmese volt a holnapnak. Annak ami lön, anak ami lesz. Mint a nap a kristályüvegen reszket keresztül, uev reszktetett az én vágyam is ismeretlen Íveléseknek feszülve ni körbe lendülni mindabból, ami az életem volt. A mából kilengve, mint a fény futni bele a holnap dlom­­szinü végtelenébe *Ezt akartam anyám... Ne sirI anyám, sir-e a gyümölcsfa, ha érett gyümölcse leesik ágáról? Megmásztam az üveghegyet Anyám. Mérhetetlen sóvárgásom kampóin Ju­tottam a csúcsig, ahol a rózsaszínű végtelent találtam A szerelmet talál­tam meg anyám. Borús homlokod mögött gyakran ol-Dráva Kálmán: AVE MORS IMPERATOR! Emelt homlokkal állok előtted, hivattál Uram. Mit akarsz? Hangod fagyleheletére bennem nem [fonnyadnak a mirtuszok; nézd, az én szemeimben alkonyszinü [liliomok égnek; nincs bennem semmi dac, semmi fé elem, én sohasem vertem félre a vészharan­[gokat . . . Hallgatlak Uram. Igen. Gennyes a szivem, karlalm fáradtak a karolásra. a gondolataim betegek . . . igazad van Uram }. . . nem, nem megyek. Nézd: eddig a vágyam vakító reflektorával [kerestem, hajszoltam őrült körökben keresztül [a glóbuszon; kerestem az életes mámort, a Fényt, a [Testvért, az Asszonyt, a Célt: Magamat s most itt állok fáradtan — Uram lüres kezekkel... halotti álmomra esküszöm Uram: nincs [semmim Semmim . . . Mit akarsz elvenni tőlem? vasiam anyám, hogy Mnkodól, mert fiad nem akar sem órás, sem bankár lenni. A te fiad, csak szeretni akart. A nagy szeretet nyomorékja volt. Mint valami pup a testén, olyan volt lelkén a nagy szeretet. Ahol mi élünk anyám, ott senkinek se nincsen olyan szeretet kinövése és nem nyomorék-e az, aki nem olyan, mint mindenki más? Az üveghegyben anyám letűnt rólam a púp. Itt a tisz­ta szándékú emberek között lényegte­len magánügy minden szeretet hajlan­dóság anyám. Anyám, erős és teljes lettem mint a nap. Pirosra érlelt a szerelem, mint a gránátfa virágát. Tudok gyökeret tép­ni, tudok gyökeret verni, tudok sebez­ni — im téged sebezlek — tudak gyű­lölni. Nincs szóval kifejezhető inaulat ami ne járna zúgva keresztül rajtam ha arra gondolok: A kedvesem ve­szélyben forog... Isten veled Anyám, a kedvesemé int­és friss erőt ömlesztett az ifjú tagjaiba már az életem. A kis cédulát egy er­szénybe téve a Neró nyakszljjára kö­tötte és megindult vele a hegy nyílása felé. Neró okos szemeit sokáig fogva tartotta a gazdája könnyes szeme, de aztán mégis megindult a hegyen lefelé. A kutyának felesége és gyermekei voltak lent a völgyben. P. Gergely Boriska A világmárka! Jó! Olcsó! Szép! Tartós! A ml irtainkhoz a legalkalmasabbak! Főképviselőt: GARAGE Mici I., SMitfi n:n 1. Telelőm 151. Tekintse meg garázsunk­ban azuj 1927-es mo­­dellokat 4 és 6 Qlóses kocsi typusokról. Január elsejétől • fizetési határié j lényegesen meghosszabbítva! Alkatrész raktárunk minden typushoz teljesen kiegészítve! Az árak lényegesen leszállítva® Újonnan felszerelt műhelyünk­ben Javításokat elsőrendű szék* emberek ás „Flat“ motor­­specialisták végzik garancia mellett. QlcsóOb, in! Ml! Műhelyünkben végzett Ja­vításoknál az alkatrészek­nél 10 °A> engedményt adunk! Ezen szelvényt töltse ki és küldje be azonnali T. Automobillá Subotfca , Szíveskedjenek részemre egy Fiat_______ typusröl szóló ké­pes árjegyzéket a leg jutányosabb fizetési feltételekkel küldeni. Név:______________________ pontos etm.

Next

/
Thumbnails
Contents