Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
COT 8öt Muncurkó a dörgéstől annyira megijedt, hogy hirtelen elengedte a spárgát. Erre Muncurkó és a léggömbök ellentétes irányban repültek, Muncurkó lefelé, a gömbök fölfelé. Muncurkó nagy nyekkenéssel esett a földre és első szava ez volt: — Jaj, papa, nézd meg, hogy mim törött el! A nemzetes ur megvizsgálta a bocsot és megállapitotta, hogy semmije se törött el. Alikor ezt Muncurkó meghallotta, kimondta a másik szót is: — Soha többé nem kell léggömb! Ezzel szélnek eresztette a saját léggömbjét is, melyet. örömmel tartotta azokat. Hirtelen azonban szél kerekedett. A fölkapta a léggömböket a levegőbe. És mert a spárgájuk vége a Muncurkó kezében volt, hát a gömbökkel együtt ő is felrepült. Muncurkó a levegőben ordított, Morgó ur a földön ordított és a léggömbös ember is ordított. Az orditozás azonban nem sokat használt és a léggömbök a levegőben csak vitték a Muncurkót. Ki tudja hová vitték volna, ha a véletlen nem jön közbe, A véletlen pedig az volt, hogy az egyik gömb, amint ez gyakran meg szokott történni, nagy pukkanással szétrepedt. MIT VÁRNAK EZEK? Micike és Icuka várják mig anyukájuk kinyitja a szoba ajtót, ahol most az angyalkák a karácsonyfát díszítek. Látjátok mennyi sok szép ajándék van itt felhalmozva? Meséskönyvek, cukrok, babák, mackó, lovak, puska, dob katona, kürtök, csákó és egy fényes, gazdagon megrakott karácsonyfa. - . írjátok meg a Habos tortának, hogy ti mit kaptatok. —* Bizonyára nektek is jutott a fenti képen ábrázolt játékokból ”és más szép ajándékokból. Jó gyermekek karácsonyi ajándéka ben toszomszédja Morgó uramnak. Morgó uram most már emlékezett Diófaló Jakabra és tó' váncsian megkérdezte: Hogyan kerültél ide? * — A dolog úgy történt, hogy az erdőn sétáltam, amiko láftam. hogy a fü között dió van elszórva. Sorra felszedtem é, megettem a diót, de egyszer csak azt éreztem, hogy hurok fe szül a lábamon. Emberek fogtak körül és megkötöztek. Aztál idehoztak. Azóta itt élek. Diófaló Jakab még megkérte a nemzetes urat. hogy h< majd visszatér az erdőre, adja át üdvözletét apjának és any jának, a testvéreinek meg a rokonságnak, amit Morgó nemz« tes ur megigért. Morgó uram aztán magához intette az állat seregleti őrt és igy szólt hozzá: —: Itt van magának húsz dinár, de aztán jól bánjon ezze a fiatal medvével, mert jóbarátomnak a fia. Továbbmenve láttak még sokféle medvét. Volt ott égj mosómedve is, aki folyton mosakodott az előtte álló vízből Muncurkó félreforditotta a fejét, hogy ne lássa ezt és a foga) között mormogta: — Bolond medve az olyan, aki akkor Is mosakszik. ami kor nem muszáj! A nemzetes ur közben beszélgetésbe elegyedett egy fehér jegesmedvével, aki elmondta, hogy az ő hazájában örökö' hó és jég van. — És van-e ott méz? — kérdezte a jeges medvétől. —1 Nincs. — Mordizomadt, akkor nem is szeretnék jegesmedve lenn*-’ Mikor végre kimentek az állatseregletből, az uccán láttak egy embert, aki léggömböket árult. Piros, sárga, kék és más szinü gömbjei voltak és mind fölfelé szálltak. De nem tudtak elrepülni, mert egy spárgára voltak kötve, melyet az ember a kezében tartott. Muncurkó addig könyörgött amíg a nemzetes ur vett neki egy gömböt. Büszkén tartotta a markában a léggömb spárgáját és nézte, hogyan libeg a gömb a levegőben. Aztán jött egy fiú és az is vett léggömböt. Nagy pénzzel fizetett és a léggömbös embernek elő kellett venni a, zsebéből a bugyellárisát, hogy vissza tudjon adni a fiúnak. Muncurkó kérte az embert, hogy addig, mig visszaad a fiúnak, ő foghassa a sok léggömb spárgáját. Száz léggömb volt a spárgára kötve és Muncurkó nagy Nagyeszű Cifrácska Cifrácska olyan szép agárkutya volt, hogy őnála szebbről még a mesébe se hallottak. Hegyes a feje, hogy tűbe lehetett volna huzni cérna helyett. Karcsú a dereka, hogy a keszegek megirigyelhették volna érte. Hosszuk a lábai, hogy elfáradt, mig végignézett rajtuk. A szeme ugyan nem volt nagyobb egy kávécsészénél, de a füle akkorrára nyúlt, hogy paplan helyett használhatta, ha fázott. Ebből most már megérthetitek milyen nagy dicséret az, mikor azt mondják valamire a szatymaziak, hogy olyan szép az, mint a Cifrácska kutya. Hát szó sincs róla, szép a szépség, szép, de azért egy tarisznya szépség se ér föl egy marék okossággal. Már pedig Cifráinkénak abból is zsákszámra jutott. Ö volt a környéken a legokosabb agár. Igaz. hogy több agár nem fe volt arra felé, csak ő maga. Hogy mily okos agár volt ez a Cifrácska, azt egy-kettőre megértitek, ha meghalljátok, mit szokott csinálni. Hát azt szokta, hogy mikor nagyon melege volt a napon, akkor a tűzhelyre feküdt hiitőzni. Mikor a kéményből ráhullott a korom, katlanba bujt. tisztálkodni. H.a a kakas a hátára ugrott a kerítés tetejéről, mindjárt a macskához szaladt oltalomért s mikor a macska összekarmizsálta az ábrázatát, akkor elszaladt panaszkodni a sündisznóhoz. Egyszer az történt ezzel a nagyeszű Cifrácskával, hogy a gazdája odafittyentette maga elé és azt mondta neki: — No, Cifrácska, én most elmegyek hetedhétország ellen, meg se állok a kukoricaföld sarkáig. Vagy jövök vissza, vagy se, de mire a ruhaszárító csillag lecsúszik az égről, akkorra bizonyosan itthon leszek. Addig eredj a mezőre ürgét fogni. Cifrácska nem mondatta magának háromszor a parancsolatot, leszegte a fejét, a fülét fölcsapta a két vállára, hogy azzal is kevesebb legyen a vinnivalója s igy kinyargalt a mezőre. Annyi volt ott az ürge, mint a hangya s olyan vígan sütkéreztek a déli verőn, hogy Cifrácska elcsaholta magát örömében: — Reszkessetek ürgék, én vagyok a szatymazi agár. Az ürgék nagyon szófogadó állatok, de előbb beszaladtak a lyukba s csak odabent kezdtek el reszketn. — Ejnye, nyilván nem kellett volna olyan messziről elijesztenem őket, — gondolta Cifrácska s Ígért most már mézeskalácsot fe az ürgéknek, de biz azok az orrukat se ütötték too too
