Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
40. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926. decem ber25 ben, tréfáiban, bohóságaiban, csinyjciben s összes ártatlan fonákságaiban — pusztán mulattatva vagy morális célzat mellett — feltüntető irodalommal mi magyarok nem bírunk; nekünk a diákéletről egyetlen könyvünk sincsen. Pedig a mi' irodalmunknak is vannak a diákéletről szóló termékei, csakhogy elszórva, itt is. ott is, egyes jeleseink müvei közt. A magyar diákélet sem szegényebb. sőt inkább oly gazdag anyagban, hogy szinte kínálkozik a toll alá. Alig van Írónk, aki saját tanulóéveiből ne tudna valami, a magyar diákéletet jellemző, n itató rajzzal, karcolattal, életképpel, liumoreszkkel vagy verssel az eddigelé erről már meglevő közkincs gyarapítására közreműködni. Én ez eszmére a heidelbergi egyetemen és Münchenben töltött időmben lőttem; a . bursch-életet látva, dalaikat hallva, gazdag diákirodaltnukkal megismerkedve, s azóta itthon a budapesti könyvtárakban kutattam folyton ez irányban, s mig egyrészt ez utón a diákéletre vonatkozó becses gyűjteményt létesítettem, másrészt be kelle látnom, hogy e kincsesbánya még annyira kiaknázatlan, hogy élő jeleseinknek ez irányú közreniunkál'ása nélkül célomat: egy, a magyar diákéletet humorral és szelíd szatírával hiven visszatükröző, a magyar ifjúságnak a mulattatására és tanulságára. de egyáltalában mindenkinek, aki csak valaha diák volt. kedvére való, irodalmi színvonalú, hézagpótló gyűjteményes müvet adni — nem érhetném el. Egy ily mü lesz az, melyhez, igen tisztelt Barátom és Irótársam. becses kőzremukálásodat kérem, karcolat, rajz, humoreszk vagy életkép alakiában ismert kitűnő toliadból —; bármelyik: csak kizárólag a magyar diákéletet tár gyazza. Benne lesz e műben, elkezdve a »Megy hosszú útjára az árva diákitól minden jellemzetes önálló munka, mely a diákéletre vonatkozókig íratott volt. s képviselve lesz benne az »élő irodalom«: veteránok és újabb nemzedék a legszebb társaságban. Felkérettek már általam s részben munkát is Ígértek: Törs Kálmán, Mikszáth. Szabó Endre, Gáspár Imre. Inczédy Laci. Reviczky, Rudnvánszkv. Tóth Béla stb. barátaim. továbbá Guszti (Lauka) bácsi. Balázs Sándor, Baksay Sándor. Széptaíudy. Kazár, etc. — úgyhogy máris biztathatom magamat hosszan ért tervem és fáradozásom teljes sikerével. Ha az eszmével rokonszenvezel és becses közreműködésedet e. csekélységem szerkesztésében Budapesten megjelenendő, a magyar diákéletről szóló műhöz megnyerni szerencsés lehetek, felkérlek, miszerint kedvesen várt dolgozatodat lehetőleg mielőbb, legkésőbb azonban f. évi november 1-ig, mert már a kezeim közt levő anyag sajtó alatt is van. ide Szentesre elmemre beküldeni, S egyúttal, ha bármely szerzőtől a magyar diákéletre vonatkozó, már megjelent vagy kéziratban lappangó, e könyvbe való munkát ismersz, arra figyelmemet felhívni, esetleg azt szintén kezeimhez juttatni szíveskedjél. A téma annyi! Beiratkozás. — Önképzőkör. — Priváták. — Diákbál. — Maiális. — stb. Neved és munkád nélkül a könyv nem volna teli es! Fölösleges Téged, icett tisztelt Barátom. biztosítanom, hogv célom egyedül a fentebb kifejtettekben foglaltatik. Ha más célom volna. — a könyvvel artnigy is dig elérhető anyagi cél. magam is könnvü szerrel tudtam volna a diákéletről egv-két kötetet írni s kevesebb fáradságomba is került volna. De én azt óhajtom, hogv az egész magvar irodalom legyen egv ilv műben képviselve. Bizalomteües baráti kérésemet megújítva s az iránti szives válaszodat — hocv válton becses közremunkálásodra számíthatok-e és mfilv dolgozattal? — mielőbb várva vagyok igaz híved. Csáktornyái Latos amelyet végezetül még se kapott meg! Oh, ezek a lelkes írók, a tolinak e fáradhatatlan bajnokai s az írásnak e szerelmesei akkor is megérdemlik, hogy ne felejtkezzünk meg róluk egészen, ha semmi olyat nem produkáltak, ami halhatatlanná teszi őket. Egy félórára fölidéztem az emlékét. Hátha tanulunk valamit tőle! Ha egyebet nem: önzetlen munkakészséget, ha nyelvünk ápolásáról van szó, s az irótársak megbecsülését, akiket testvéreinknek tekintettünk abban a korban, amelyet röviden igy szoktunk jellemezni: régi ió idők. SÓHAJ CSÁKTORNYA! LAJOS Szeretnék lenni vadgalamb, hogy Sírhatnék ablakodnál!... Akkor tudom, hogy el nem űznél, Sót sírva meghallgatnál. Szeretnék kis kertedbe’ lenni Letört rózsa a porban . . . Akkor tudom, hogy lehajolnál, Megesne szived rajtam. Szeretnék leinti halvány csillag Rádnézve titkos éjben... Akkor tudom, megolvashatnám. Hány könnyet ejtesz érttem! Kosztolányi Dezső házatájáról A költő nyilatkozik regényeiről, otthoni dobokról, Milkó Izidorról, Fenyves szerkesztőről, a mai fia alágról, fiáról: Ádámról, a moziról és a rádióról. i t : SOMLYÓ ZOLTÁN Sem Csáktornyáinak igen tiszteletreméltó egyénisége, sem az általa kontemplált nagyon életrevaló terv nem oly fontos itt, mint a mód, amellyel a lelkes ember a céljához hozzáfog, ahogy nekilendül s munkát-fáradtságot, levelezést és captatio benevoleniiae-t nem sajnál, hogy irótársainak az érdeklődését a gyűjteményes munka iránt fölkeltse. Képzeljék, hány ilyen hosszú levelet kellett írnia (mind sajátkezüleg. mert az Írógépek kultúrája akkor még távol volt Szentestől és vidékétől). s hány irótársat kellett többször is megsürgetni, hogy küldje már az ígért vagy meg se Ígért kéziratot. — Ezt a riport-cikket karácsonyi ajándéknak adom a Bácsmegyei Napló olvasóinak. Jellegzetes kedves városunk immár híressé vált, messze külföldön és nemesnek fémjelzett talentumu szülöttét a látás figyelőlámpája alá helyezem. Senki sem lehet próféta a maga hazájában, a legprófétábbnak való néha a legkevésbbé. Akik a nagy költőt talán még nyurga fiú korában, hátán iskolatáskával, a gimnáziumból hazajövet, ólálkodni látták borzasán a cukrosbolt kirakata előtt, vagy később tovasuhanni a korzó homályában, babonás őszi estéken valamely tizenhároméves démonnal, a kétes közelség lemindennapiasitó szürkeségében a nagy szellem és a rendkívüli lélek árnyékát látták csupán. És a Versontás húszéves özönében a sietős olvasás talán csak a Kosztolányid Versek j mély esszenciájának parfőmgözét közelid tette a napi gondoktól terhes szivekhez... A Bácsmegyei Napló olvasói jól ismerik azt a szinte könyvtárra menő munkát, amely Kosztolányi háta mögött van. A »Szegény kisgyermek panaszai« örökéleiü zengésétől kezdve bizonyára figyelik ma is, amikor a legjellegzetesebb, legforróbb, legáldottabb líra édenkertjében keményen megíérfiasodva, már szívesen nyúl • a regény bővebb, kitérjeszkedőbb, pazárabb közlési lehetőségei felé. A pest! németuccal és józseíköruti garzonlakás megejtő poézise bekanyarodott a budai táboruccai udvarház hatszobás filozofikus derűjébe, ha nem is uj étappe nyliik a költőnek, de mélyebb : emberi éiet, súlyosabb írói lehetőségek és mérhetetlen lelki perspektíva, itt ül ’ a költő, ma már szinte emberfeletti nyugalommal áldozza, magát sokszor reggeltől hajúdig a munkának: a budai nyárspoígárok házain már régen a sötétség honol, a költő dolgozószobája két ablakából még finoman szűrődik ki a villanyfény, ahol a rengeteg könyvespolcok között, egy sima, hatalmas barna Íróasztalon rögződnek betűkké, mondótokká a legmaibb magyar költő, a legnagyobb élő pesti költő gondolatai... A régi barát és régi figyelő bekopogtatott a táboruccai udvarház vasajtaján. hogy körülnézi/,en és hirt vihessen. A friss kavicshomokkal beszórt udVaron néma csönd. A nagy házőrző kutya némán bújik elő cementházából, hozzámdorgölődzik és némán visszamegy. Pedig rzt mondják, ugatós kutya. Megérezte, hogy engem nem kell megugatni .. . Meleg tónusú bidermayer-szobák labirintusán át egy kis benyilófé'ében ül a költő — a telefonnál. Éppen a kiadójával tárgyal, valami kefelevonatokat kérnek tőle sürgősen. Szemben egy barna pianinó, fölötte egy olajportré a költőről: Karinthy Elsa festette. Elevenen csáp meg a múlt édes ragyogása: látom Kosztolányit a legszebb évekből, egy vigasztaló folt a ma vigasztalanságában . . . Bemegyünk a nagy dolgozószobába. És a többit már csak jegyzem készientartott friss, erre az alkalomra hozott blokkom lapjaira: — Nagy boldogság nékem, hogy hazafelé mondhatok néhány szót — kezdi Kosztolányi, egy mély bőrfotelbe teljesen belebujva és álmodozva lehunyja szemét — hol Js kezdjem? . . . Egyszer hat éven át nem voltam otthon. Aztán Szicíliából. Nápolyból jövet, hazamentem. Karácsonykor volt. Ennél izgalmasabb utazásra nem emlékszem és ennél nagyobb élményre, pedig jártam már Párisban, Olaszországban, Németország ban, Belgiumban . . . Egész idő alatt a perronon voltam, várom, hogy mikor tűnnek föl az otthoni szőlők . . . Apám az .blakban vár rám . . . Ennek a viszontlátásnak köszönöm az »Aranysárkány. cinül regényem születését Ezt a regényt diákköri emlékeimről irtaim. A régi dolgok . . . a régi gázlámpa . , . ez jelenti nékem az otthont, az igazi életemet. A többi: csak játék. A temető . . . a régi uccák . . . ezek a fontosak: a szentté válnak I szimbólumok, amelyek ! az emlékezésben. — Az érettségi találkozó idejére esett ez a látogatásom otthon. A sok barát... Kísérteties megdermedése volt ez a múltnak. Egy évig irtam a regényt, akkor rögtön elkezdtem a munkát. Ez a legvaskosabb regényem. Addig is sokat és folyton otthonról álmodtam és akkor láttam a küiömbséget az álom és a valóság között . . . — Sokat ültem az »Aranybárányában, a Városi kávéházban. Valóságos zarándoklás volt ez. Csak ott vagyok én otthon ... A régi otthoni patriarkális szellemet már nem találtam: orosz menekültek, a fiatalokban bizonyos Faturista tendencia ... Ez furcsa volt. Én ezen már rég tulvagyok . . . Éreztem, hogy társtak ríná lettem . . . — Meglátogattam Milkó Izidort, akit rendkívül nagyra tartok és első sorba helyezek. Mindennap olvasom az Írásait, élbámulok rajta, mily örökké friss szellem mily tisztán lát! öt tartom a legfranciásabb tehetségnek és pedig a legjobb értelemben, mert nem szellemeskedik, nem ötleteskedik, hanem megtalálja a dolgokat és folyton elemez, másokat és — önmagát. Kiapadhatatlan szellem!-r- Van egyébként otthon egy ui tehetség: Tama's István. Nagyra tartom és nagy jövőt jósolok néki. — Örömmel üdvözlöm Fenyvest. Osztálytársam volt, egymás meljett ültünk a negyedik padban, ő már akkor irodalommal foglalkozott, lapot szerkesztett. Már akkor bámultam rendkívül nagy stlluskészségét. A Bácsmegyei %Napló mindennapi rendes olvasmányom, az egyetlen európai nívójú lap a vidéken. — Élményt elmondani — nem tudok! Élményt kérni egy Írótól a legfurcsább dolog. Mert az iró élményekben a legszegényebb. Mindent felhasznált mun- európai . káiban az Írással mindent kioperált magából. Ez olyan: mintha egy koldustól kérünk pénzt . . . — Látogatókat fogadni csak vasárnap érek rá. Egész nap dolgozom, főleg a Nyugatnak, amely most fejezte be Édes Anna c. regényem közlését Ez a regény most karácsonyra könyvalakban is megjelenik a Géniusznál. Ezt is egy .álló évig irtam, éj jel-Pappal. Egy furcsa emberszemléletet akartam ebben megírni. Azt hogy az emberek kiismerhetetlenek, egymás mellett élnek és sohasem láthatnak egymás igazi leikébe. Regényem egy cselédleány megrázó tragédiája. Valaliol a csöndes idilli Krisztinaváros egyik polgári házában szert tettek egy mindenesleányra, aki kötelességtudó, megbízható, szerény, szorgalmas, olyan tüneményesen jó és kifogástalan, hogy hamarosan híre fut mindenüvé. Ez a mintacseléd. Hogy mi zajlik leikében, azt nem tudják, talán nem is akarják látni gazdái. A gép, az embergép végzi a maga munkáját napról-napra. Egy éjszaka aztán ez a leány, akit a legkisebb mulasztásra és botlásra sem gondoltak képesnek, konyhakéssel kezében besurran gazdái hálószobájába s ott legyilkolja mindkettőjüket Hogy miért történik ez, arra áó választ a regény, mely egy uj emberszemléletet, egy bátor s egyszersmind vigasztaló erkölcsöt hirdet feltárva a huszadik századbeli ember mélységes meghasonlottságát . Magam is szerepelek a regényben névszerint. — A »Véres költő« c. regényem most karácsonykor jön ki olaszul, a »Delta« kiadásában Fiúméban, Antonio Vidmar fordításában, »Poéta insangvinato« címmel, ugyancsak a második kiadásban jelenik meg Frankfurtban »Iris Verlag«, mert áz első kiadás egy év alatt. elfogyott Konstanzban, Wö'hrle kiadásában. Párisban pedig a szabad verseim jelennek meg, Béla Pogány és egy francia költő: Leon Basalgette fordításában, a »Les Ecrivains Reunls« kiadásában. — Nagyon érdekel a" mai fiatalság, » melynek típusa nekem rokonszenves, bár idegen tőlem. Ezek sportolnák, táncolnak, nerti cigarettáznak, nem feketéznek, korcsolyáznak, vívnak: józanok, van bennük valami szépség: az élet egészséges romantikája. Mibennünk egy egészen más romantika élt . . . Mi Páris felé tekintettünlc, az volt a mi lelki fővárosunk. Ezeké pedig Hollywood . . . Ezt a mai rádiós és mozis kultúrát teljesen idegenül nézem. A művészet, ha elszakad a szavaktól, a beszédtől, bárgyúvá lesz. A mozi nívójának folytonos emeléséről beszélnek. De bárhogy is akarják, ezit a nívót emelni néni lehet! A rádió pedig — nagyszerű boszorkányság, de nagy külömbség, hogy valaki Párisban hegedül és én itt hallgatom, vagy itt hegedül és én hallom is, látom is hegedülni! ... Ez puszta térbeli csuda, de engem csöppet se hat meg . . — Visszatérve a költői munkára: meggyőződésem, hogy az iró szerzetesi életet vállal. Én esek az Íróasztalomnak élek, csak a betű érdekei és csak a munkában találok boldogságot. Az élményünk pedig az, hogy megszülettünk. Élmények után futni hiábavaló dolog, az élmény mélyen be ven ágyazva a lélekbe. — A kisfiámról is valamit: Ádám most tizenegy éves. jól beszél franciául, a mar tematika iránt érdeklődik, mint a nagyapja. Azt szeretném, hogy valamiféle tudós legyen, de fontosnak tartom, hogy jól érezze magát az élete keretei közit, hogy amit csinálni fog, azt szenvedéllyel csinálhassa . . . — A mai kor tipikusan irodalomellenes. A háborúban, amelyet kitörésétől kezdve utáltam, láttam, hogy hova visz kivétel nélkül minden európai népet . . . Az első hősi halott: azi egyéniség volt. Az emberek figyelme elterelődött arról, hogy mit gondol és mit érez az egy ember! És igy van ez még ma is. Egy silány tömegkultúra kezdődik, amelyhez nekünk semmi közünk sincs. A mai kort hasonlónak tartom Néró korához és épp ez inspirált a »Véres költő« megírására. — Ha még álmom van, az csak: Pán-
