Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-17 / 345. szám
1926 december 17 6. oldal. BACSMEGYH napló cirkusz Francia humor — Jaj de zavaros ez a málnaszörp. — Nem kérem, hanem a pohár piszkos. — Ja úgy? Pardon. — Azért nem jön hozzám, mert nincs pénzem. Ez kegyetleniség. Hisz a szegénység nem bűn. — Dehogyis nem bűn. Olyan bűn, a melyért az embert életfogytiglani kényszermunkára ítélik. * — Nagyságos asszony, hangoló vagyok. A zongorát jöttem hangolni. . — De hiszen én nem is hivattam magát. •— Tudom nagyságos asszonyom. A szomszéd ur küldött ide. * Két) barát kijön a kávéházból. — Hallatlan, hogy elkényezteted ezt a ruhatárost Mit adsz neki annyi borravalót? Hadd morogjon, ha nincs megelégedve. — Nem vetted észre? Nézd, ma is milyen gyönyörű télikabátot adott rám. #■ Egy internátus tapintatos igazgatója ezt sürgönyzi az aggódó szülőknek, kik beteg gyermekük hogyléte iránt érdeklődnek: — Fiuk kissé gyengélkedik, temetése holnap. * — Miért nem huzatod ki a fogad, ha annyira fáj? —• Nem lehet kérlek, ez a bölcsességfogam. Kínok völgye Heinrich Mann keserű ítélete a Nyugatról, amelynek nincs foga, hogy protestáljón a borzalmak ellen Az • úgynevezett égyéni akcióknak, amelyeknek százakra menő áldozatai vannak a világháborút követő ellenforradalmi korszakban, Romániában is nagy talaja van.. Bukarest temetőjéhez vezető utat Valea Plyngereinek: kínok völgyének nevezik. Itt a kínok völgyében fogták el Tkatschenko Pavelt, a besszarábiai függetlenségi mozgalom vezérét, aki többé élve nem szabadult. Állítólag menekülés közben megölték. Martyr haláláról »A kínok völgye^ címen egy könyv jelent meg, amelyet megküldöttek Heinrich Mann német írónak, a mai Németország egyik legjelentősebb férfiinak, akit a németországi radikális polgárság szellemi vezérének tekint. Heinrich Mann a következő elkeseredett hangú írásban kelt ki a mai korszellem ellen: »Ön meküldötte nek.em a könyvet, amely Tkatschenkónak Románjára annyira elitélő meggyilkolásával foglalkozik. Én már ismertem a tartalmát. Románia bizonyára nem az az ország, ahol lenni szeretnék. Inkább vagyok Németországban, anélkül azonban, hogy tagadjam, hogy ugyanaz a szellemi irány, amely most Keleteurópát pokollá változtatja, Nyugatot is pestissel, alaposan megfertőzte. Minden biró Nyugateurópában, aki egy kommunistát elitéi, csak- azért, mert kommnuista, minden katona, a kit nacionalista agyrémek annyira megzavarnak, hogy a saját bajtársát megöli, sőt az a képviselő is, aki elég meggondolatlan, hogy az írás és gondolatiszabadságnak törvényes beszüntetését támogatja, mindezek bennünket is közelebb visznek Romániához és sajnos, megfosztanak attól az erkölcsi jogalaptól, hogy — bármenynyire nagyok is legyenek — az ottani borzalmak ellen tiltakozzunk. Mi nem üthetjük a mellünket és nem Adhatunk hálát az Istennek, hogy nem vagyunk Atomok, műt jők, fiát mi talán jobbak vagyunk? Mi ezideig csak kivételesen cselekedtünk olyan gonoszul, mert hisz a mi erkölcseink és vérünk ezer évvel régebben megszelídült. A civilizáció tiltó aggályai (Hemmungen) azonban nem szolgálhatnak érdemül a gonosztevőknek, a kik sokszor azért is szégyenkeztek, hogy nem voltak bátrabbak még aljasabbat cselekedni. A korszellem válsága ez. A mai világnézet üres és célnélküli erőszak felé hajlik és mindenütt elővillan az ellenforradalom, amely olykor aggodalmában, Vagy a fogalmak összezavarása miatt és őrjöngő gyűlölettől fütve odáig fejlődik, hogy külsőleg úgy hat, mint egy kisiklott forradalom. Európa örökké élő eszméi, Európa humanizmusa, mely egyetlen legfőbb kincsünk, sokszorosan hatályon kívül vannak helyezve. Úgy tesznek, mintha soha sem hallottak^ volna felőlük. Adják az ártatlan újszülöttet, de voltaképen a tisztességes múltnak ilyen gyors elvesztése csak bűnös aggastyánokat sújthat. Londonból jelentik: Sanghaiból érkező jelentések szerint a kantoni vörös csapatok elfoglalták Han-Csau városát, amely százötven kilométerre van Sanghajtól és a kantoni csapatok előőrsei csütörtök délelőtt már százharminc kilométerre megközelítették Sanghait. Sanghai katonai parancsnoka a várostól harmincöt kilométerre négyszeres védelmi vonalat építtetett ki. A sanghaii külföldi negyedben önkénteseket toboroznak az idegenek védelmére. Kantoni jelentés szerint számolni kell azzal, hogy Cse-Kiang tartomány néhány napon belül proklamálja függetlenségét és elszakad a pekingi kormánytól A kantoni csapatok folytatják az előnyomulást. A vasúti és telefonösszeköttetés Sanghai-jal és Hankau-Páris, december. A rue de la Harpe 5. szám alatt, a nemzetközi kocsmák özönében van egy kis szerb vendéglő is, a »Dobra«. Ide járnak az összes honi szerbek és magyarok. A gyuvecs és a paprikás a legnagyobb békességben férnek meg egymás mellett az étlapon és Páris magyarjai, akik már ráuntak a francia kosztra, ide jönnek kikurálni a gyomrukat. A Dobrában ebédel minden nap a szerb követség titkára, átutazóban egyegy szerb politikus, "sőt miniszter is. A fiatal szerb írógárda, amely Párisban tanul, a tarkafoltos asztalok mellett verekszik a holnapért, de a francia művészek is gyakran felkeresik. Révész Béla, a kitűnő magyar iró itt fogyaszitja el mindennapi ebédjét feleségével és kislányával, irodalmi vendéglő ez, beogradi pincérekkel és magyar szakáccsal. De emellett más nevezetessége is van, amelyre a patron a legeslegbüszkébb: ifjú korában, párisi emigrációja alatt ez volt a törzsvendéglője őfelsége Sándor királynak. Kicsi, szűk és igénytelen helyiség az egész vendéglő. A falait piszkos papírtapéták borítják, intenzív ételszag tölti be a levegőt és ha a Notre Daniéban elharangozták a tizenkettőt, moccanni se lehet a barna asztalok között. Fogas Miután manapság a Nyugat is Ázsiához húz, mit várhatunk a Balkánon? Borzalmak, becstelenségek, az önkényes erőszak, a polgárjogot nyert kínvallatás, utcai gyilkosság, mindez a bűn azonban miránk esik vissza. Volnánk mi mások, mindez nem igy volna. Volnánk mi mások, nem hagynának ezek a dolgok bennünket »idegen. A Nyugat egykor fokmérője volt az erkölcsösségnek, amelynek másutt legalább a látszatát őrizték meg. Most azonban mérik az erkölcsöt, hogy mit engedjünk meg az ellenkező irányban. Mi akarjunk tiltakozni? Csak nem azt gondolják? Tettekkel kell demonstrálnunk. Meg kell változnunk. Észbe kell kapnunk. Románia csak rávezet bennünket arra? hogy már mennyrie elkéstünk.« Eddig szól Heinrich Mann Írása, amiből kitűnik, hogy Nyugateurópának is meg vannak a maga Balkán-bajai és az európai civilizációról, a Nyugat fölényéről jobb hallgatnia. Az emberiség a kínok völgyében gyötrődik. val szünetel. A kantoni kormány elhatározta, hogy rövidesen megalakítja a déli tartományok államszövetségét, amelynek ügyeit központi végrehajtó bizottság fogja intézni. Mint Párisból jelentik, a francia külügyminisztériumban a kantoni csapatok diadalmas előnyomulása egyre fokozódó aggodalmat vált ki. Kinának már több mint egyharmad része a kommunisták kezén van és a külügyminisztérium szerint ez a tény könnyen súlyos komplikációkra vezethet Indokínában, ami esetleg a nyugati hatalmak közös akcióját teszi szükségessé. A francia és angol külügyminisztérium napok óta állandóan tárgyal a kínai helyzetről és a diplomáciai jegyzékek egész sorát váltják London és Páris között. szórják a vendégek, pár perc alatt valóságos hegy emelkedik belőlük és a pincér csak csodával határos ügyességgel tudja a vendég elé sanzsirozni az eledelt. A kasszában egy elvirult, rövidhaju, szőke hölgy mereng. Ez a nő nagy időket élt meg, \ talán a kocsma egész múltja benne fut össze, gazdag históriák és dús események. Azt meséli, hogy személyes ismerőse a jugoszláv királynak, akit legénykorában ■' ő szolgált ki az étteremben. A hajdani pincérlány eltette emlékbe a király monogrammos szalvétáját, a kést és a villát, amelyet éveken át használt őfelsége. — Ml volt a kedvenc eledele a királynak? — kérdeztem. — Nem válogatott ő soha — mondta a herceg éthordója — a csevabcsicsát ép úgy megette, mint a libasültet. Jóétvággyal rendelkezett mindig. Csak a levest szokta visszaküldeni, ha nem volt elég forró. Nagyon melegen szeretett kanalazni. — Gyorsan végzett az ebéddel? — Netn, komótosan szokott enni. A leves után eldiskurált tiz percig és akkor hoztam csak a hast, meg a főzeléket A sajtot és gyümölcsöt később. — Vizei ivott melle? — Soha! Csuk vörösbort. Egy negyedlitert. vagy ha zsírosabbat evett, jüjkv a kabátokat íu, abUkdcuUr* iE áíM*a kuioubeA__iem szokás.. A kantoni vörös csapatok Sanghai előtt állnak Kinának több mint harmadrésze a kantornak kezén van KIRÁLYOK VENDÉGLŐJE BESZÉLGETÉS SÁNDOR JUGOSZLÁV KIRÁLY ÉTHORDÓJÁVAL — KÁROLY ROMÁN TRÓNÖRÖKÖS IS A PÁRISI SZERB VENDÉGLŐBE JÁR VACSORÁZNI vizet inni. (Ezt olyan szemrehányóan mondta!) — És feketekávét? — Nálunk csak nagyritkán. Azt hiszem a kávéházban szokott feketézni. Különben nem volt kávéházas, mint a többi fiatalemberek. Mindig lehetett látni két-három könyvet a hóna alatt és néha, ha korábban jött be az étterembe és nem volt még kész az ebéd, feltette a evikkerét és tanult, itt a sárga abroszon. — Melyik volt az asztala? — Ott, ami a sarokban áll. Nem rezerváltuk külön, de mindenki tudta, hogy az a király helye és a vendégek, ha még oly nagy volt is a tolongás, akkor se foglalták el. Szerették ám öt civilben is, mint embert, mert hisz abban az időben még senki se sejtette, hogy hamarosan trónra jut. A szerb emigráció reménytelenül koptatta a párisi flasztert, semmi kilátásuk sem volt arra. bogy a közel jövőben liazamelietnck és nem egyszer hallottam Jankovics exminisztert keservesen kifakadni, amint ezt mondta hangosan ebéd közben: »inkább beáüanék ügyvédbojtárnak, semminthogy a politikával tegyem tönkre az életemet.« — Az emigráció többi tagjai hogy éltek? — Szegényesen. De valamennyien ragaszkodtak Sándor herceghez. Míg beszélgettünk, megérkezett a gazda, aki a déli bevételt jött rendezni és igy végeszakadt az interjúnak. Csak még azt sikerült megkérdezni: — Mostanában akad-e fejedelmi vendégük? A király pincérnöje mélázva csóválta meg a fejét. — Nem igen. Egyszer itt vacsorázott Károly román trónörökös és valami japán herceg. 'Azóta senki. — 'A spanyol király? — Még véletlenül se járt erre. Csak diákok és szegényemberek kosztolnak ma a Dobrában. A bucsuzónál a legőszintébben sajnálkoztam: — Igazán nem szép a királyoktól, hogy igy elhanyagolják a rue de la fíurpe 5. számot. Ha már hivatalosan nem jönnek, legalább inkögnitóbau kóstolják meg a csirköpaprikást és a csevabcsicsát... De ók inkább a Claridguba járnak... (t. L) Öngyilkos akart lenni egy gázoló soff or A szentai rendőrfőkapitány izgalmas kalandja Szentáról jelentik: A szentai rendőrségen szerdán előállították Szabó Mátyás tizennyolcéves szuboticai soífőrt, aki elütött egy kocsit. A soífőr annyira félt a büntetéstől, hogy a rendőrségen öngyilkosságot akart elkövetni. Szabó Mátyás reggel indult el Szentára, ahol, amint a Fó-uccán robogott, a nagy ködben nem vette észre Molnár Péter szentai vak koldus egyfogatu kocsiját és nekiment. Az összeütközés közben a kocsi felborult, Molnár e-> a lovat hajtó tia kiestek a kövezetre, de nem szenvedtek súlyosabb sérülést. Szabó, amint felkisérték a rendőrőrszobába, egy őrizetlen pillanatban a szoba sarkúba ugrott, kést rántott elő és azt .1 torkának szegezve a rendőrök leié kiáltott: — Ha közelembe jönnek, azonnal magamba döföm a kést! A rendőrök nem tudták, mitévők legyenek, mire jelentést tettek Mátics Szlavkó rendőrfőkapitánynak a történtekről. Mátics főkapitány bement az örszobába és kérlelni kezdte Szabót hogy tegye el kését, de Szabó hajthatatlan maradt és áz izgatottságtól remegő hangon arra kérte a főkapitányt, hogy lője őt agyon. Mátics főkapitány erre elövette revolverét és váratlanul, a revolver agyával leütötte a soffőr karját, amellyel a kést szorongatta, majd rávetette magát és a rendőrök segítségével lefegyverezte. Szabót, kihallgatása után kétszázötven dinárra büntették, azután szabadom,
