Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-17 / 345. szám
4. oldal 1926. december 17. BÁCRMEGYEI NAPLÓ Uj kalendárium a láthatáron Fi tizenhárom hónapos esztendő A genfi Népszövetségnek egy külön alosztálya — mint erről többször hirt adtunk — a kalendárium reformjával foglalkozik. Az évnek uj beosztása, a kétféle naptár helyébe egy uj naptár megteremtése már régóta mint izgató probléma szerepel, mivel hogy kiszámították, hogy a naptári napok száma nem egyezik pontosan ama napok számával, mint ahány nap alatt a Föld a Nap körül forog. Egy-két óra idők során napokra, a napok hetekké nőnek, amelyek igy kiesnek a világból. És ha már nem másért, de már azért is, hogy a julianusi és a gregorianusi naptárak közti tizenhárom napi különbséget sikerül kiküszöbölni, ami főképen Jugoszláviában is egyszerűsíteni fogja életünket, érdemes nagy várakozással tekinteni az uj reform elé. A naptárkészitő külön bizottság most készült el javaslatával. Még soká lesz, amig a javaslatot elfogadják és keresztül viszik az uj naptár reformját. Maga a bizottság is szkeptikus álláspontot foglal el, abból kiindulva, hogy a közvélemény még nincs kellően előkészítve ilyen gyökeres újításokkal szemben. Egyelőre tehát csak vitát indítanak erről a kérdésről és kikérik az összes illetékesek véleményét. A Gergely-naptár hibája, hogy a hónapok nem egyenlő hosszúak és az egyes évszakok sem egyformák. Ennek következményekép a gazdasági életben, úgy szinltén a statisztikai munkákban gyakran nehézségek merülnek fel. Egyes pénzügyi intézmények ezért már önként uj naptárt konstruáltak maguknak, amennyiben az évet 360 napban és minden hónapot 30 napban állapítottak meg a maguk számára. A váltóleszámítolásoknál természetesen a napok pontos számához ragaszkodnak. A mai naptár nem állandó. Egyes dátumok 28 éves turnusokban váltakoznak. Amiből következik, egyes dátumok évekre menő határozott megállapítása nagyon körülményes. Ugyanígy nagyon nehéz a statisztikai összehasonlításokat is keresztülvinni, mivel az évszakok tartama változik. A bizottság ezért a naptár gyökeres átdolgozását tartja szükségesnek és különféle megoldásokat hozott javaslatba. Az első indítvány felveti, hogy minden negyedév egyformán egy harminc és két harmincegy napos hónapból álljon. A 365-ik, illetve szökőévekben a 366. nap az utolsó negyedév hónapjához hozzácsapandó. A második indítvány a 365-ik napot nem akarja hozzácsatolni az utolsó negyedévhez, hanem mint a héten kívül álló napot, január elseje előtt kívánja a naptárba illeszteni. A szökőév 366-ik napját pedig július elseje elé tolnák be a naptárba. A harmadik javaslat tizenhárom pontosan négy hetes hónapra osztja fel az évet. A 366-ik napot vagy az év elejére, vagy a végéhez függesztenék. A tizenháromhónapos év volna a legjobb rneg-A szuboticai rendőrség bűnügyi osztálya csütörtökön befejezte a nyomozást Gulyás István pacséri gazdálkodó rejtélyes halála ügyében. Gulyást, mint ismeretes, a gyurgyini állomás közelében elgázolta a vonat és a gazdálkodó meghalt, mielőtt még kihallgathatták volna. A rendőrség három napi nyomozás után letartóztatta Novákovics Dusán, Novákovics Márkó, Fodor István és Kováes-Vida Béla pacsiri legényeket, a kik ellen az a gyanú merült fel. hogy miközben, betlehemet jártak, találkoztak Gulyással, összevesztek vele és a sinek közé dobták. A letartóztatottak a rendőrbiztos előtt azt vallották, hogy nem találkoztak Gulyással és nem is ismerték. Kovács Béla. akiről később kiderült, hogy valójában Vida Bélának hívják, de azelőtt kovács mesterséget folytatott és innen kapta a »Kovács« melléknevet, elmondotta, hogy ő vasárnap este látott egy részeg embert Gyurgyin közelében a sinek között menni, de mivel maga is részeg volt nem gondólt az esetleges veszedelemre, amely azután bekövetkezett. A négy legényt csütörtökön délelőtt részletesen kihallgatta dr. Momirovics Velykó főkapitányhelvettes. -> bűnügyi osztály vezetője. A letartóztatott bctlehemesk ekkor lényegesen megváltoztatták a rendörbiztos előtt tett vallomásukat. Többek között elmondották, hogy Gulyás István gazdáik odó. aki mulatós ember volt, nagyon jó »pajtásuk« volt és vasárnap délután együtt voltak Pacsiron. Ekkor határozták ei. hogy felöltöznek betlehemeseknek és bejárják a oldás, tizenhárom elseje azoknak, akik elsején fizetést kapnak, az álmoskönyv szerint is, nem rossz. Igaz, hogy tizenháromszor kellene házbért is fizetni. A tizenhárom tehát peches szám. A naptárreformmal kapcsolatban, sőt ennek előtte is felmerült, hogy az egyházak folyton változó ünnepnapjait egy határozott dátumhoz kössék. Az egyházi körök hozzájárulását minden reform előfeltételeként kell tekinteni. közeli tanyákat. Gulyás István, szívesen vállalkozott arra, hogy a legényekkel együtt ő is elmegy és már kora délután elindultak Pacsirról a gvurtrvini szállások felé. Nagyon sók helyen voltak. Minden utbaeső szállásra bekopogtak, ahol vagy pénzt kaptak, vagy borral kináfták meg őket. Mire beesteledett, valamennyien ittasak voltak, de azért tovább folytatták a betlehem-járást és tovább ittak. Amikor már annyi pénzük volt, hogy több liter bort kifizethettek, az öttagú társaság bement egy gyurgyini csárdába, ahol tovább ittak és tántorogva, énekelve, teljesen részegül hagyták el a vendéglőt. A vendéglőből a vasúti töltés felé mentek. Egy ideig a sínpár között haladtak, majd a töltés melletti útra tértek le. Amikor már ötszáz métert haladtak, Vida Béla és Fodor István, akik a többiektől1 ötvenhatvan méternyire előrementek» hátranéztek és csak Novákovics Dusánt és Márkot látták jönni. Erre megkérdezték: — Hol van István gazda? — Majd gyün ■■— válaszolták Novákovicsék. A társaság ezután tovább folytatta útját Paosir fdé, ahová a késő éjjeli órákban, teljesen részegen érkeztek meg. A gyanú ezek után a Novákovics-testvérekre hárult, akik azonban tagadják a vádat. A vádlottak még (kijelentették, hogy nem tudnak visszaemlékezni, hogy vonattal találkoztak-e, vagy sem, mert nagyon részegek voltak. A rendőrség előtt tett vallomásuk szerint Gulyás István rejtélyes haláláról a Bácsmegyei Napló hétfői számából értesültek. Szerr Átadták az ügyészségnek a pacséri betlehemeseket Bonyolódik Gulyás István halálának rejtélye A segéd ur irta: Bodó Bé’a Mucshaber ur leánya kint állt a behajtóban. Az uj táblákat nézte, melyeken még friss volt a firneisz. A segéd ur íesteitte őket a héten. Sokan megálltak a bolt előtt, még a doktoréktól is átjöttek megnézni az uj csodát. — Igen. A segéd ur festette... — magyarázta kint Mucshaber ur leánya. A segéd ur beliallotta hangját a boltba. Talán ezért, vagy másért: hirtelen piros lett a füle hegyéig s a sikamlós szappanok kiugrottak a kezéből. Alig szemrezzeuésig tartott az egész: a bohókás szappandarabok még gurultak nagyvidáman a földön, recsegő, színes papírjaikban, a segéd ur lehajolt, hogy összeszedje őket s a homlokát nekicsapta a közönyös, kemény pultnak. A zajra egyszerre ébredtek fel: Mucshaber ur és a lábainál a kövérhasú macska. — Áá... katonadolog... — ásított Mucshaber ur. A leánya is visszafordult az ajtóból: — Jézus! — ennyit szólt csak. — Az egyik kezét az arcához kapta, a másikat a mellére szorította. — Katonadolog — motyogta a segéd ur. Talán még a szemhéja is elpirult. S nem mert odanyulni a homlokához, ahol kajánul vigyorgó púp nőtt. Ekkor jött be a boltba Teobiás ur. Sáros-poros volt a csizmája, mint rendesen. Hajpomádét kért. A segéd ur eléje rakott két tégelyt. — Maga rzzvl KM a haját? frffTTTtr Teubus ur, Csupaszt csizmája hegyével a macska hátát kezdte birizgálni. A segéd urnák természettől volt fényes a haja. Megvonta a vállát: — Nem, én vizzel... De Mucshaber ur gyorsan közbekiáltott: — Fene... ö is ezzel keni... A segéd ur és Mucshaber ur leánya hirtelen összenézett. Teobiás ur letette a pénzt a hajpomádéért. Aztán anélkül, hogy elmozdult volna, odaszólt Mucshaber leányához: — Szép akarok lenni... A kisasszony kedvéért... Senkitől sem kapott feleletet. A nagy csendességben tisztán lehetett hallani a legyek mahó zümmögését a zöld orgántüllel letakart ementáli sajt fölött. Teobiás ur elmenőben odaállt Mucshaber ur leánya mellé az ajtóba. A félvállu Tóth bácsi jött légypapirért. Később a szomszéd bábaasszony küldött törkölyért. A Teobiás ur még mindig beszélt az ajtóban. Nagysokára aztán Mucshaber ur leánya is mondott valamit. Behallatszott: — Igazán?,.. Szóval tetszenek magának? ... A segéd ur festette... Igen, ő olyan ügyes... Az uj tábláknak hire járt a nagyközségben. Még a bolt is jobban ment. Ami pedig a Teobiás urat illeti, ő naponta benézett: dohányért, pomádéért, miegyébért... — A táblák miatt — szokta mondani. Mucsaháber ur egyszer meg is kérdezte, nem kéne Teobiás urnák kint r.n! a földeken? S a halteu mondott witaBta. üres* haber ur elégedetten dörzsölte össze a kezét Különben Teobiás ur rendszerint mu-‘ latságos dolgokat mesélt Mucshaber ur cgyizben majdnem elejtette a pipát nevettében. A leánya is nevetett. A segéd ur sohasem nevetett. Egy napon estefelé, Teobiás ur fehér kis tengeri nyulat hozott. Mucshaber ur leánya tapsolt örömében. Arcához szorította a nyulat s odaszaladt a segéd úrhoz: — Nézze — mondta — na nézze már . . . S bár a segéd ur elfordította a fejét, hozzátette: — Csak ez a piros szaliag nem való a nyakára... Lassan őszbe kedvetlenedéit az idő. Csepergett 3 hideg eső egyre, szomorúan sáros volt a világ. A nyáron festett táblák állandóan csuronvizesek voltak, az eső itt-ott ki is kezdte a festéket. Mucshaber ur leánya már nem járt ki a boltba, Teobiás ur sem jött el vásárolni. Teobiás ur záráskor érke, zett s Mucshaber úrral együtt mentek be a kerités felől a házba — attól a bizonyos naptól kezdve. Az a bizonyos nap! A segéd ur akkor csak hangokat hallott át a boltból a lakásba vezető kisajtó mögül. A Mucshaber ur hangját, meg a leányáét. Utána kijöttek: Mucshaber ur arca vörös volt, mint a paprika, a leányáé pedig halovány ... Az esküvő délutánján Mucshaber ur mindenkinek, aki csak betért, adatott egy kupicával. Konyakot A segéd ur mérte ki az ötliteres demlnjonból. Mire egészen besötétedett, már senki sem jött. A segéd ur bekattantotta a Mt .wattéit' dai kihallgatásukon azért nem vallottak őszintén, mert féltek, hogy ha az igazat megmondják, lezárják őket. Valamennyien szabadlábrahelyezésüket kérték és ártatlanságukat hangoztatták. A rendőrség csütörtökön néhány tanút is kihallgatott, akik azonban lényegtelen vallomást tettek. A rendőrség ezután a legényeket átkisérte az ügyészségre. Izgatással vádoják a muzulmánok főpapját A rei*z-8l-ulema rágalmazást pert indított a támadások miatt Szarajevóból jelentik: Csausevics Melimed, a boszniai muzulmán hívők réisz-ül-ulemája ellen a december elsejei államegyesülési ünnep óta sajtókampány folyt egyes szarajevói és beogradi lapokban. A támadócikkek azzal vádolták a muzulmánok főpapját, hogy az egyesülési ünnepen a szaralevói fő<■ mecsetben elmondott prédikációja államellenes kitételeket tartalmazott. A templomi beszéd szövege az illető lapok tudósítása szerint a következő volt: — Testvéreim, noha mi muzulmánok elégedetlenek vagyunk, noha bennünket a legfelsőbb helyekről igazságtalanságok érnek, noha megakadályozzák, hogy gyermekeinket vallásunk szellemében neveljük és mindezt! azok teszik velünk, akik az állam 'kormánykerekét igazgatják, mi ime ünnepeljük ezt az egyesülést és hisszük, hogy vannak még ebben az országban jó emberek, akik hamarosan kezükbe veszik az ország kormányát. E beszéd után a főpap arabnyelvü imát mondott Alekszandar királyért és az uralkodóházért. A lapok megállapították, hogy a templomi beszéd valóságos választási kor• tesbeszéd volt a Spaho-féle muzulmánpárt érdekében. Csausevics reisz-üh. ulema ezzel szemben most kijelentette, hogy beszédének reprodukciója nem egészen pontos, mert nem alkalmazta ugyanazokat a kifejezéseket, amelyek a tudósításokban megjelenítek. A főpap elhárítja magától az államellenes te» gatás vádját és rágalmazási pert indított azok ellen a lapok ellen, amelyek a beszédét ilyen értelemben kommentálták. A segéd ur a bolt előtt véglghuzta a kezével a vizes táblákat, aztán elindult. Lent, a nagyközség határán sötéten bodrozódott a tó. Talajvlz-tó. Széléről nád tüskéződött elő, mögötte, távolról a fák, kókadtfejü vezeklők, bandukoltak egymásután a sötétben. A segéd ur leült. Előkotorta a bádog dohány szelencét, cigarettát sodort . . . aztán behajitotta a szelencét a vizbe. — Loccs... — a zajra békák dugták ki a fejüket a viz fölé. A szemük ragyogott, mint a nedves szőlőszem. — Kuruty, kuruty — szólt az egyik — fogadjunk tiz kövér légybe, hogy nagyobb leszek, mint az ott, ha akarom ... A segéd ur most egy szalagot vett elő. Piros szalag volt, egy tengerinyul nyakáról... nem illett a nyúlnak... —• Nézzünk szét a nagyvilágban — mondotta két buggyanó könnycsepp a segéd ur szemében és végiggurulí az arcán. Aztán nagy loccsanás hallatszott s a békák közt veszekedő kuruttyolás indult meg a tiz kövér légyért... Harmadnap talált rá két tanyára igyekvő legény. A másik szélre hordta ki a tó. A legények levették a föveget. — E' mcgliót — szóit az öregebbik, A másik lehajolt a hullához. Felpüffedt kezében valami fakult szalagot vett észre. — Valamék jánynak nem köllött a pántlikája — mondta. — Nagy szoknyás lőhetett — bökte ki a másik. Aztán nehéz, a sárban cuppogó lépésedéit a falu «lé irányozták.