Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-12 / 340. szám
t 69 Feltétlenül a menyasszonyának fogják hinni és holnap majd fogadhatja a gúnyos, gratulációkat De sokkal gyengédebb és gyávább volt semhogy tiltakozni mert volna a karonfogás ellen. Még dölyfnek venné, gondolta magában, azt hinné, hogy szégyenkezem, amiért masamód. De, fűzte tovább gondolatait ha urikisaszszony, mint ahogyan mesélte, akkor illene tudnia, hogy igy nem illik idegen férfiakkal sétálni! A ródlipályához értek és Mici nyomban kérni kezdte Tihamért hogy üljenek fel egy kettes ródlira és csússzanak le együtt a meredek pályán: Gyerekesen. hízelegve könyörgött, de Tihamér magyarázni kezdte, hogy ez illetlenség, hiszen láthatja, hogy a férfiak mind csak azt lesik a pálya körül, hogy mikor csúszik fel a nők szoknyája az illőnél magasabbra! — Ugyan, törődöm is én velük! Miattam mindnyájan megpukkadhatnak! Az a fő, hogy mi jól mulassunk! — jelentette ki Mici. És már indult Is felfelé a lépcsőkön. Tihamér megrökönyödve követte. Egyáltalában nem értett a ródlizáshoz és roppantul félt, hogy félszeg és nevetséges lesz. De elhatározta, hogy most már inkább a nyakát töri, de nem vonul vissza. D« mikor fennt álltak a fenyegetően meredek pálya tetején és lenézett a mélységbe, ahová egy nyomorait kis deszkaszánkón kell lecsúsznia, haragos indulat fogta el a sport ellen és ha Íróasztala mellett ül nyára igen okos érveket dőrgött volna ellene, úttal azonban nem volt ideje sokat elmélkedni, mert Mici már kiválasztott egy szánkót és izgatottan fordult hozzá: — Majd én ülök előre és maga üljön mögém. Borzasztóan szeretek kormányozni. Az a tő, hogy Jól, alaposan átkaroljon és szorosan hozzásimuljon!... Tehát még ez is. Az asszony ül dől és kormányoz, a férfi meg hátul átöleli a soffőrt! Valóban, ennél jobban nem lehetett volna jellemezni a helyzetüket Mici vezet és ő, a fölényes, nőket terrorizáló, országos nevű író, a szerelem problémáinak szakértője, tehetetlen és engedelmesen viteti magáti Loh~-prfn frfaa*9zont 29 •aklis ur ült Tihamér már kiszállt az autójából és jól láthatta, hogy a fordulónál a két autó egymásba ütközik és az ur odaszól Micinek, aki látható meglepetéssel fordul feléje. Élénk, izgatott párbeszéd következett melynek során Mici állandóan Ingerültebb (s haragosabb arccal válaszolgatott. Hirtelen egy vármttan mozdulattal úgy oldalba taszította a szőke ur autófát, hogy az majdnem kiröpült abból azután anélkül hogy az állomásra gurult volna, nyilt pályán kiugrott az autóból, egyetlen ugrással fennt termett az erkélyes sétálón és rászólt Tihamérra: — Menjünk innen! Észrevette Tihamér elképedt tekintetét és mikor már kinnt voltak, magyarázólag fordult felé: — Tudja, ki volt ez? Telegdy József gróf. Régi ismerősöm. Tudja, még abból a másik életemből. A gróf ur annakidején megkérte a kezemet és én kikosaraztam. Azóta abol találkozunk, megismétli ajánlatát. — Csak nem a kezét kérte meg az imént is? Mici furcsán mosolygott: — Nem, ezúttal dühöngött és őrültnek nevezett. Tel van háborodva, hogy ilyen nem hozzám méltó életet élek. Én persze kikértem magamnak ezt a hangot és megjegyeztem, hogy a gróf ur is aligha autózik egyedül. Biztosan azért dühöng, mert nem jött el a hölgy, akit vár, vagy mert faképnél hagyták. Erre megint valami szemtelenséget válaszolt, mire méregbe jöttem és felbillentettem az autóját. Mici észrevette, hogy Tihamér megfordult és fürkészve néz körül. — Ne féljen, barátom, nem jön a gróf utánunk. Egészen bizonyos, hogy nőt vár és különben Is... független vagyok, senkinek sem tartozom számadással! A parkban kigyulladtak az apró, színes villanykörték, a katonazenekar pattogó operett-táncokat játszott, a céllövöldéből apró kattogás haliaszott, a forgókeréken, hullámvasúton kacagva sikoltoztak a nők, csengettyűk berregtek és jelezték az előadások kezdetét, kikáltók szónokoltak és száz apró kis bódé körül lengtek a zászlók, harsánylottak a színek, cslUog-Ftré Pit Forró Pól zctrc ijcn szánalom ramél tónak érezte masát MTcIvel szemben, áld elragadtatva kiáltotta: — Repülni! Együtt száguldani azzal, akit szeretünk... ez a legszebb, legfenségesebb! Nagy költö és mesemondó volt az, aki kitalálta a hullámvasutat! Én azt hiszem, minden szerelmesnek végig kellene vele néhányszor rohannia, hogy megismerje a veszély és száguldás kéjét! A vasút visszaérkezett az állomásra és megállt Tihamér ki akart szállni, egész testében remegett az átélt izgalomtól De Mid visszatartotta: — Ne még. ismételjük meg az utazást! Tihamér restellt ellentmondani. Megadással ült vissza a helyére. — Vegye le a gallérját, gombolja ki a mellényét és az Ingmellét, hogy a szél szabadon átjárja! Nézze, én Is felgomboiom a blúzomat! És már gyűrte is lefelé a blúza kivágását annyira, hogy a bálteremben sem lehetett volna már mélyebb dekoltázst mutatni. Tihamér öregesen, savanyúan ült mellette, sehogysem tudta ezt a túláradó temperamentumot követni. Megszokta a szerelem szobavirág bágyadtságát, a szavakkal való csatázást, a korrekt viselkedésre való kínos ügyelést Elméletileg igazat adott Micinek, szeretett volna ő is hozzá hasonlóan bátor, senkivel sem törődő, hangulatait őszintén átélő ember lenni, de sokkal lobban beléidegződött valami furcsa szemérem, a tömeg előtt való restelkedő és gőgös eltitkolás érzéseinek, semhogy abból ki tudott volna vetkőzni. Most is kínosan érintette az utánuk forduló sok kiváncsi tekintet, mert mindenkinek feltűnt a nagyon elegáns, hangosan kacagó és sikoltozó szép fiatal leány, aki a merészebb kanyarulatoknál egyszerűen átkarolta a meDette ülő férfit és néhányszor meg is csókolta. Végre ismét vissza értek az állomásra és Mici élénken, ruganyosán ugrott ki. —r Ez pompás volt! — mondotta elégedetten. Belekarolt Tihamérba és észre sem vette, bogy az elpirul zavarában. Arra gondolt, hogy mit fognak szólni ismerősei, ha karonfogva látják egy fiatal nővel. Lohonrrin tbaweay tak a réz és nikkd fogantyúk. A villamos tenyérjósló körül habozó és naivan bámuló nők álltak, elegáns kis színésznők, egyszer egy héten kiruccanó. Izgatott nyárspolgárnők, sápadt hivatalnokleányok, okosok és mindenttudók, de lelkűk mélyén mind babonásak, az ismeretlent, a véletlent hívők. Nevetve és fölényt színlelve jósoltattak maguknak, de titokban megborzongott bennük a remény: hátha mégis eljön a nagy változás, ui vérkeringést, örömethozó, arcot rózsásra csókoló élet Oh. mennyi kedves fiatalember járt itt az olcsó hazugságok kulisszavárosában, férfiak, akik kétezer koronáért csolnakba szálltak kedvesükkel és beeveztek a csodabarlangba vagy az alpesi falu festett fenyőerdői és havasai özött itták a sört és hallgatták a tiroli énekesek vidám kurjantásatt. Tüzes szemű sárkányok lihegtek a kis mozdonyok előtt, az elátkozott kastély viaszkfigurái hangtalanul és rejtélyesen bámultak az emberekre, csupa apró meser között bolyongtak a megtépett, agyonhajszolt, gondoktól sanyargatott emberek. Lányok, fiuk összebújtak, tanakodtak, hogy melyik mese hangulatát éljék ki? De jó is annak, aki egészen meg tud feledkezni a városról, a nappal kegyetlen komiszságairól. De Tihamér, az örökké józan, mindig élesen látó iró, keserű szájízzel és egy kis megvetéssel nézett a hullámzó, slkongó tömegre. No lám, milyen kevés kell ahhoz, hogy az ember látása megzavarodjon és Boldog tudjon lenni a holnap ráköszöntő százféle baj ellenére is. De Mici egész leikével élvezte ezt a szines. lármás, kavargó képet és mikor beültek az alpesi faluba, sört és tormás virstlit rendelt, noha Tihamér gazdag vacsorát akart hozatni. — Nem, ez igy sokkal kedélyesebb! — jegyezte meg és mikor a tiroliak juhhé! kiáltásokban törlek ki, jókedvében ő is velük kiáltott. Azután minden átmenet nélkül a jókedv és szeszély forró hullámaiban odaütötte az asztalhoz sőröskancsóját és azt mondta: — Szervusz! Legyünk ezentúl pertuk! 58 63 * 7
