Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-12 / 340. szám
192©. december 12. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 17. oldal A megreformált háztartás A háztartás reformját megpendítő cikkemnek váratlanul nagy viszliangja támadt. Elismerő levelek és hálás kézszoritások jutalmaztak, de a dicséret, ml tagadás, nem volt egészen egységes. Dühös kifakadások tarkították és különösen szíven talált azoknak a háziasszonyoknak kritikája, akik szerény megállapításaimat fölényesen és röviden teóriának bélyegezték. Szerénységem tiltja. hogy az ezekhez a kritikákhoz fűzött jelzőket a nyilvánosság előtt ismételjem. A pro és kontra véleményekből azonban az minden esetre kiderült, hogy ez a kérdés foglalkoztatja, érdekli a közvéleményt, tehát érdemes vele részletesebben is foglalkozni. Talán sikerül megvigasztalni a háztartási mizériáknak már meghallgatásába is belefáradt férfiakat, hogy lehet ezt máskép is csinálni és meg lehet nyugtatni a háziasszonyoknak egyelőre minden újítás ellen zárt oszlopokban felsorakozó hadát, hogy a reformálok nem akarják felforgatni a világot Nem gonosz forradalmárok, nem bombával és fegyverrel küzdő elvetemült anarchisták, hanem ügyes és praktikus asszonyok, akik rájöttek, hogy a mai háztartás nem az elképzelhető legjobb. hanem a tökéletességtől még nagyon is távol áll És miután ők sok mindennek jobb, kellemesebb, praktikusabb módját találták meg. szeretnék testvéreiket tanítani. Szegények nem gondolták meg, hogy milyen fába vágták a fejszét. A háziasszonyok nem akarnak tanulni és valóságos gyűlölettel néznek arra a sok kis uj szerszámra, amiknek pedig egyetlen céljuk az ő munkaiuk megkönnyítése. No de nem baj, az első vasútra is bizalmatlanul néztek a kortársak, remélhetőleg a konyha fellegvára is hamarosan kapitulál majd a technika vívmányai előtt. A háztartási reform ellenségeinek legfőbb érvük, bogy az rettenetes drága mulatság, ki győzi manapság azt a rengeteg drága szerszámot megvenni? Akinek meg az ehhez szükséges tőke rendelkezésére áll, az fogad inkább még egy szobaleányt, és higyjék el az újítások lelkes hívei, hogy az minden gépnél s reformnál többet ér. Hát ezeknek a háziasszonyoknak nincs igazuk, mert a szoháleány munkája nem versenyezhet a porszívó géppel és a legkiválóbb szakácsnő sem vágja olyan szép egyformára, vékonyra a tésztát mint a megfelelő gép. De ez különben nein pr> Mánia, hanem annak a háziasszonynak munkabeosztása, aki nem fogadhat szobaleáns’t viszont porszívó gép megvetelére sincs pénze. A jövő háztartásában. éppen úgy, mint az iparban, a kézimunkát ki ingja szorítani a gép. Ezekbe áttérni, megíoieiő tőke kérdése. De vannak a raciona'is házvezetésnek más előfeltételei. amik nem kerülnek pénzbe és mégis véget vetnek annak a kora reggeltől késő estig tartó robotnak, amit egy szóval háztartásnak nevezünk. A reformokra azért v -1 sürgős szűk ség. mert ebben a mai szerencsétlen, lerongyolt világban rakatéhosnodiii keil. Ezt igazán nem aneiiku könyvekből fogjuk megtanulni — mondják felhábo- í rodva az önérzetükben mélyen sértett háziasszonyok. — Azt csak tudunk, hiszen eddig inkább azt vetették a szemünkre. liogy túlságos takarékosak vagyunk! — Az anyagot, pénzt, azt tény-; leg a «fogukhoz verik«. De már a hő- j energia kihasználásáról fogalmuk sincs, i a munkaerővel pedig úgy bánnak, mint-; lta az asszonyl test tnár sikerrel oldotta volna tneg a perpetuum mobile problémáját. — Könnyű kritizálni. De ott a lakás, amit ki kell takarítani, a főzés, mert hiszen napjában ötször eszünk, mosás, tneg más, hogyan kimélje hát magát a szegény agyongyötört háziasszony? Hát először is, ahol a háziasszony egyedül takarit, ott ne zsúfolják tele a lakást mindenféle porfogó aprósággal. A csecsebecsével megrakott polcokat, a falakat boritó képek egy részét, a nehéz függönyöket és drapériákat le kell szedni, lomtárba rakni és a takarítás máris meg van könnyítve. A főzés azért olyan fárasztó munka, mert az asszonyok abban a meggyőződésben élnek, hogy az ebéd csak akkor sikerül, ha állva készítik eL Pedig sok mindent lehetne ülve is csinálni, ha a tradíció nem irná elő, hogy hámozni és keverni Is állva szokás. Ezért ha egy merész uiitó kényelmesen elhelyezkedik a munkánál, azt nem dicsérik, hanem tettét lustaságnak minősítik. A legtöbb konyhában a tűzhely, vízvezeték és kredcnc a lehető legmesszebb állnak egymástól. Egy statisztika iránt érdeklődő német asszony ki is számította, hogy háromfogásos ebéd elkészítésénél középnagyságú konyhában körülbelül fél kilométert sétál a háziasszony. Ha a berendezés megfelelő volna — a vízvezetéket nem lehet egykönnyen átszerelni, de egy kanna víz állhat a háziasszony kezeügvében — a főzés robotja máris kisebb lenne. Ha a háziasszony tör, vagy kever, egyik kezével a tálat tartja, úgyhogy a tulajdonkénen! munkához csak egy kéz marad szabadon. Ha a tálat egyszerű és olcsó állvánnyal az asztalhoz erősítenék, két kézzel nem fél, hanem harmad idő alatt végeznék el a munkát. És ha ebéd után ülve mosogatnának. akkor ez a most legkeservesebbnek érzett munka mellett az egész délelőtt igénybe vett lábak szépen pihennének is. Teregetni úgy szoktak az asszonyok, hogy a ruhás kosár a földön áll és ők minden egyes zsebkendőért külön lehajolnak. Ha a kosarat egy székre állítanák .pár száz fárasztó, minden izmot igénybe vevő törzshajlást takarítanának meg. aminek előnyeit senki sem tagadhatja. Ha pedig a ruháskosarat szék helyett egy régi gyerekkocsi állványára teszik és úgy tolják a kőtelek között, akkor ez a munka Is sokat veszít ijesztő voltából. Amint a háziasszony nem gépiesen dolgozik, hanem meggondolva végzi munkáját számtalan ilyen aprósággal tudja azt majd egyszerűsíteni. És ne mondják, hogy az itt felsorolt példák említésre nem is méltó apróságok, mert hiszen az egész háztartás ilyen csekélységek láncolata. Ha sikerül ezeket, vagy ezeknek csak egy részét megszervezni, pihenéshez juttatjuk a kimerült háziasszonyt. Ez a kezdet Mindenki figyelje meg háztartását, hol lehetne munkát megtakarítani, más munkát kevesebb fáradsággal elvégezni. A fődolog azután a jó beosztás. Hogy azt hogyan oldja meg a modern, jó háziasszony, arról legköze lebb mondok el egyet és mást. Benedek Rózsi Régi Írók Irta: Baedeker SZÁN A TAMAS A könyvelt már nem olvassák, — mégse tartozik a teljesen elfeledett írók közé. Az emléke fönnmaradt néhány pazar eleganciával kiállított diszmüben, amelyek a magyar képzőművészetet ismertették, s egy sereg jóizü adomában, amelyek róla s a jóhiszemű működéséről szólnak. Amikor ő élt és irt, a magyar litteraturának még szüksége volt oly munkásokra is, akik nemcsak szerkesztők és irók voltak, de udvar- és ceremóniás-mesterek, agitátorok. Vereinsmeier-yk, ágensek, protektorok, mecénások, szálláscsinálók. csacse-» nerek és népszerüsitök is tudtak lenni. Ilyen minőségben a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben (sőt azontúl is a millenniumig) igen értékes szolgálatokat tett az irodalomnak és az irótá rsainak Szana Tamás, s az agitatórius működésével több értéket produkált, mint amennyit a könyveiben nyújtott, amelyeket már csak azok olvasnak, akik történelmi szempontból buvárolják a régi irányokat és mozgalmakat. A métier-je, amelyet előszeretettel kultivált: a kritika, különben is csak akkor számíthat maradandó sikerre és elismerésre, ha sainte-beuve-i szellemmel vagy gyulaipáli erkölcsi komolysággal űzik. A ió Szana hijjával volt ezeknek a fontos erényeknek. Igazi ujságrecenzens volt, az a méltányoló és elismerő tipus, amely szeretettel buzdítja a tapogatódzó kezdőket és hódolattal köszönti a szerencsésen beérkezetteket Ám. abban az időben ily kritikusra is volt szükség, s ebben a tekintetben — el lehet mondani túlságos túlzás nélkül — Szana Tamás hézagot pótolt. Ha nem lett volna, senki se tudta volna, mi hiányzik az irodalomból, de mindenki észrevette volna, hogy valami hiányzik belőle. Szóval: ha nem lett volna, kreálni kellett volna egy Szana Tamást S ki tudja, ez a kreáció sikerült volna-e csak annyira is, mint a borz-uccai háztulajdonos néha komikus, de mindig becsületes alakja, akit kedvező anyagi helyzete nemcsak függetlenné és áldozatkésszé tett. de nyájassá és előzékennyé is? A kritikus, aki jómódnak örvend, kevésbbé epés, mint aki a bírálatait azért kénytelen írni, hogy megéljen belőlük. Tulajdonképpen nagyon jó kritikus volt — az irótársai szempontjából. Ezek, akik egyszersmind a kortársai voltak, méltán tartották annak. A legtöbbről kedvezően irt Sok száz könyvismertetés jelent meg tőle, s a sok százban nem volt annyi kifogás, gáncs és megrovás, amennvit mostanában néha egyetlen cikkében eb mond a modern könyvbiráló, főleg ha (amint mondani szokták) pik-je van valaki ellen. Szana »enyhén« bánt el az irodalmi újdonságokkal és az uj Írókkal. — a mája bizonyosan kifogástalanul teljesítette azt a szervi működést, amely föladatául jutott. Sine ira irt mindenről és mindenkiről, de — amint egy sokkal komolyabb kritikus megjegyezte róla — sajnos, sine studio is. Egy kicsit több alaposság mellett például nem történhetett volna meg vele az a baleset, hogy egy könyvében Moliére-t a Shakespeare kortdrs-ámk mondta, holott a kitűnő vígjátéki ró később született, mint a nagy drámaköltő meghalt Szerencsére ez a lapszus sem a Moliére halhatatlanságának, sem a Szana munkakedvének nem ártott s ő továbbra is lekötelezte a saját kortársait azzal, hogy elismerő bírálatokat irt a könyveikről. Jóformán csak dicsérni tudott, s ha mégis gáncsolt valamit, azt sajnálkozó vagy bocsánatotkérő gesztussal tette. Amint tudjuk, könnyebb szellemesnek lenni, ha az ember kifogásol, mint akkor, ha elismer. Anatole Prance is szellemesebb, amikor Ohnet urnák kitekeri a nyakát, mint amikor Mnupassant-nak a homloka köré fon babérkoszorút, és Heine sokka! elmésebb és viccesebb, amikor Platent kivégzi, mint amidőn Immermannt dicsőid. Azért hiányzott-e Szanában az esprit, mert a bírálatai hemzsegtek az elismeréstől és dicsérettől, vagy azért voltak a kritikái tele ezekkel az ingredienciákkal, mert hiányzott az adományai közül az esprit, sose döntöttük el. de bizonyos, hogy az akkori fiatal irók szerették kritikusnak a kritikátlan Szanát. s jó kritikusnak tartották, mivelhogy a könyveikről minden jót elmondott, amit — a szerzőjük gondolt, helyesebben: képzelt el róluk. E jóindulatú emberben nem volt semmi az éreinteur-bői, nem rántott le senkit, s ha nagyon haragudott valakire, akkor — nem irt a könyvéről. Befolyásolható se volt, s ebben az egyben mégis csak hasonlított a legnagyobb magyar kritikushoz: Gyulaihoz. Csak egy körülmény befolyásolhatta s tette nem egyszer a szokottnál is elfogultabbá: a könyv külső szépsége. Bibliofil hajlandóságai voltak, s egyidőben szenvedéllyel gyűjtötte a szép könyveket, a ritka ediciókat s a jobb officinákból kikerült nyomatokat A szép könyvet a jónál is jobban szerette, s ha a nyomása meg a papirosa tetszett neki, akkor a tartalmát is mingyárt még sikerültebbnek találta. Nekem is nern egy munkámról irt barátságos hangú kritikát, de legmelegebben arról a kettőről emlékezett meg. amelyek típografiai sezmpontból kiválóbbak voltak. (Pedig valószinüleg semmivel se értek többet, mint azok, amelyek közönséges nyomdai felszereléssel láttak napvilágot Más körülmény nem gyakorolhatott befolyást az Ítéletére. Jó ember volt és irópdríoló. Ez a szó talán uj, de nem találok mást amely hiven jellemezné azt a tevékenységét, amely több is, kevesebb is — és mindenesetre más — volt, mint a szokásos irodalompártolás. Nem elégedett meg azzal, hogy a könyvek nagyobb kelendőségét elősegítse, az írót is népszerűsíteni akarta és társadalmi súllyal ellátni. Ha ezen a téren — mostoha idők voltak azok! — nem is ért el igazán nagy eredményeket mégis többet használt az akkor még kezdetleges irodalmi élet fejlődésének. mint nem egy sokkal tehetségesebb litterátor, aki a megjelent könyveket talán komolyabban birálta s az Ítéleteiben igazságosabb volt, de a könyvnek s szerzőjének a sorsával tovább nem törődött. Örült minden fölbukkanó tehetségnek és minden könyvujdonságnak. Szeretett »portálni« s szívesen egyengette a fiatal irók útját, akiknek verseit és novetláit. hacsak nem voltak egészen bárgyúk (s néha még akkor Is!) szívesen — és persze dijazatlanul — közölte a Petőfi- Társaság lapjában, amelyet nagyobb kedvteléssel, mint szerencsével szerkesztett Ha lakott is irigység a szivében, azt nemcsak palástolni, de elfojtani is tudta, s ezt az érzeményét alárendelte az irodalom érdekeinek, amelyeket lázasan, szenvedélyesen, el nem hallgathatom: sportszerűig ápolt. Ha könyvet irt, mindig gavaJ- lérosabb volt a kiadójánál, s szivesen mondott le a müve tiszteletdijáról, hogy ez áldozata viszonzásául a kiadó azt finomabb papirosra és szebb metszésű betűkkel nyomassa. A Petőfi-Társaság is aligha születik meg. ha ő nem dolgozik rajta buzgón, fanatikus hittel. Ketten csinálták. ő meg Komócsy Józsi, ez a pompás humoru. mindig jókedvű s nagyon szeretetreméltó ember. Kevés tagja volt az uj Társaságnak, aki nem múlta fölül őket talentumban. mégis valamiben kitflnőbbek voltak a náluknál tehetségesebbeknél: megcsinálták az uj egyesületet és vele a lehetőséget, hogy olyan, még be nem érkezett Íróktól is jelenhessenek meg könyvek, akik nem nyerhetvén el a nagytekintélyű Kisfaludy-Társaság s a sokat szidott Tudományos Akadémia fémjelzését kiadót se tudtak kapni. Szana rendezte (Komócsy bácsival s a fürge Dolinay Gyulával) azokat az irodalmi kirándulásokat és vendégszerepléseket is, amelyeket a Petőfi-Társaság s az írók és Művészek Társasága rendezett vidékre, s ezáltal uj közönséget lelkes olvasókat verbuvált az irodalmi társaság ama tagjainak, akik e kiruccanásokon verseket szavalltak és novellákat olvastak föl a jó vidéknek. Negyven éve volt májusban, nálunk is járt ez a monstre-irónépvándorlás, s az a harminc egynéhány költő és iró. akiket a három fentmegnevezett »vezér« kalauzolt le hozzánk, igen jól töltötte az időt a városban is, Palicson is, ahol őket az akkori polgármester, Mamusich Lázár, mint a város vendégeit udvariasan fogadta, szivesen látta és bácskai módon megvendégelte. (Amióta irodalom van, sose láttak annyi részeg Írót együtt, mint ama szép májusi hónapban Palicson.) Azok közül, akik itt mulattak, már talán csak a kitűnő Radó Antal van életben (aki akkor igen fiatal iró volt), de helyben lesznek még bizonyára, akik emlékeznek az előadásokra, amelyeket a vendégeink tartottak s az eszem-iszomokra. amelyekben velünk versenyezni nem tudtak. Szana ez alkalommal egészen háttérben maradt még csak toasztot se mondott, s megható áldozatkészséggel engedte Komócsyt brillírozni, aki ragyogó ötletességével és aranyos kedélyével itt mindenkit megbabonázott. Ilyformán Szánénak az érdeme nem az Írásaiban állott hanem abban a tevékenységben, amelyet irótársainak a javára kifejtett A styljének
