Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-11 / 339. szám

1926. december 11 BÁCSMEGYK1 NAPLÓ V. oldal. — Az ótestamentum mini bizonyíték ©Ey birtokpörben. Jeruzsálemből jelen­tik: Palesztina fővárosában jelenleg por folyik a kormány és a mohamedán egy­házi alapok felügyeleti hatósága közölt Rachel sírjának a birtokáért. A kormány képviselője a perben a Genesist csatolta be, mint jogainak igazolását. A bíró a bibliát elfogadta, mint bizonyságot, még pedig a Genesis harmincötödik könyvé­nek 16—20-ig terjedő verseit, amelyben Ephrat (Betlehem) leirása foglaltatik. — Elveszik Lenin özvegyétől az öz­vegyi címet. Newyorkból jelentik: A Newyork Times legutóbbi száma a kö­vetkező oroszországi hirt hozza: »A kommunista pártban dúló ellentétek so­rán többször kitűnt, hogy a jelenlegi kormányzat ellenzékét Lenin özvegye, Nadesda Konstantinovna ' Krupskaja is erősen támogatta. Ezért, amint azt né­hány politikus szerint, akiknek a humor Iránt érzékük van, a kommunista párt központi irodája elhatározta, hogy Krup­skaja elvtársnőt megfosztja »Lenin öz­vegye« cimétől azért, mert a pártérde­keket veszélyeztető magatartást fejtett kU — A franda kamara harmadik olva­sásban is megszavazta a költségvetést. Párisból jelentik: A kamara csütörtök éjjeli ülésén nagy többséggel harmadik olvasásban is megszavazta az 1927. évi költségvetést, amely tekintélyes bevé­teli többlettel zárul. — Megnyílt Moszkvában a szovjet­szakszervezetek értekezlete. Moszkvából jelentik: Szerdán nyilt meg Moszkvában ünnepélyes keretek között a szocialista szovjet-köztársaságok uniójának szak­­szervezeti értekezlete. Az értekezleten huszonhat nemzet 9.270.000 szervezett munkásának 1367 delegátusa jelent meg. Cook angol bányászvezér köszönetét mondott a szovjetek szakszervezetei ál­tal végrehajtott segéiyakcióért, amely 11.5 millió rubelt eredményezett. — Hatvan beteg bennégett a szanató­riumban. Ecuador fővárosában, Quito­­ban borzalmas tűzvész pusztított, amely­nek rengeteg emberélet esett áldozatul. A tűz a Giíbert-szanatórium több eme­letes óriási faépületében tört ki, ahol rengeteg ágyban fekvő beteget ápolnak. A vízhiány következtében az oltás na­gyon nehézkes volt és a szanatóriumban körülbelül hatvan beteg a lángok marta­lékául esett. Winterry, a kiváló grafológus nehéz operáción esett át, felgyógyulva, rövid időn belül újból Szuboticára jön. — A detektlvregények Írónőjének de­­tektivdrámája. Londonból jelentik: Agat­ha Christie nevével vannak tele a lon­doni újságok. A kalandos detektivregé­­nyek Írónője titokzatos körülmények kö­zött eltűnt Szombaton látták utoljára, a mikor automobilon kikocsizott. Azóta nem tért vissza. Azt Írják a lapok, hogy azi automobilt másnap megtalálták inesz­­sze Londontól, a Thempse partján. Na­gyon valószínű, hogy Agatha Christie legközelebb egy uj detektivregényt dob ki a könyvpiacra s ehhez kell neki a reklám, tehát maga költötte titozatos el­­»ünéséntT liiréc — Olaszországban behozzák az agg­legényadót. Rómából jelentik: A minisz­tertanács elhatározta, hogy behozza az agglegényadót. Huszonötéves kortól hat­­vantötéves korig vagyoni viszonyához mérten vagy fizetése arányában adót fog fizetni minden nőtlen férfi az állami anya- és csecsemővédő otthonok javá­ra. Mussolini hatvanmillió lira jövedel­met remél. — Női borbélyok Párisban. A párisi nöemancipácig rohamosan fejlődik. Most engedték meg a párisi nőknek, hogy fodrász- és borbélymesterséget is folytathassanak. A francia borbélyunió, amely eddig nagyon zárt és büszke szövetkezet volt, ezentúl befogadja tag­jai sorába a női borbélyokat is. A bor­bélyegyesület elnöke. M. Jean Foresticr ur ebből az alkalomból a következőket mondotta: »Párisban sok a női taásof­­főr: van nálunk elég nő-ügyvéd és or­vos, miért ne lehetnének a nők borbé­lyok is? Sokszor tapasztaltam, hogy mióta a nők borbélyhoz járnak a rövid haj divatja miatt, nem ritkán ellen­szenvvel viseltetnek a férfiborbélyok iránt. És én abban is biztos vagyok, hogy a nőknek sokkal könnyebb a ke­zük. A férfiak jobban lesznek megbo­­rotválva, ha egy női kéz fogja kezé­ben tartani a borotvát«. — 400 millió dollárt osztanak szét Amerika szegényei között. Newyorkból jelentik: A karácsonyi ünnepeket előké­szítő jótékonysági bizottság a folyó év­ben 398.3 millió dollárt oszt szét Ameri­ka szegényei között. Magában Newyork­­ban 45 millió dollár kerül szétosztásra. A bizottság egy-egy szegénynek 12,50 dollártól 1000 dollárig terjedő összeget juttat. Kraljevbregi pezsgő a vezető márka f — Becs a kongresszusok nemzetközi központja akar lenni. Bécsből jelentik: Az idegenforgalmi bizotság Seitz pol­gármester elnöklete alatt tanácskozást tartott. Megbeszélték azokat a teendőket, amelyek szükségesek, hogy Bécs városát tegyék meg a kongreszsusok nemzetközi központjává. 1913-ban még csak kilenc olyan gyűlés volt Bécsben, amelyeken külföldiek is megjelentek, az idén az első három hónapban már harminckét nem­zetközi jellegű kongresszust tartottak Bécsben. A jövő évre és 1928-ra már is több nemzetközi kongresszus van Bécsbe bejelentve, igy a nemzetközi kertműve­lési, a jéghoki. a nemzetközi utazási iro­dák kongresszusa, továbbá a táncmeste­rek nemzetközi gyűlése, néhány orvosi kongresszus és Bécsben lesz Beethoven centennáriumának ünnepe, nemzetközi zenészen' kiállítással és zenetörténelmi kongresszussal kapcsolatban. A város a jövő évben junius 5-től 19-ig nemzetközi jellegű ünnepeket akar rendezni, amelyek bizonyára tömegesen fogják vonzani a külföldieket. A szaktanácskozáson hivata­los számadatok alapján kimutatták, hogy ennek az évnek tiz első hónapjában kétszer annyi amerikai fordult meg Bécs­ben, mint 1912-ben. Az idegenforgalom az idén az első tíz hónapban 459.073 volt. KINTORNA A repülőgép éjszakai járatán Bülök ur megszokásból kiteszi a cipőjét az ajtó elé. * — És mikor Topercerre került a lö­vés sora, ö a levegőbe lőtt... — Igazán nagylelkű ember! — Miért nagylelkű? Elvégre azért lőtt a levegőbe, mert az ellenfele fé­lelmében felmászott egy fára. * Azt kérdi a tanitó a gyerekektől: Na, gyerekek, ki tudna oly mondatot melyben »a gyermek« az alany? Izidorba: A gyermek leckét tanul.., Tanító: Nagyon jó... Ki tud egy má­sikat? Számi gyerek: A gyerek sétálni megy... Tanitó: Nagyszerű... No, hadd lám. ki tud még egyet? A kis Adolf: A nővérem férjhez ment... Tanitó: Nem jó... Hol van »a gye­rek«? A kis Adolf: Tanitó ur kérem, hiszen csak a múlt héten volt az esküvő!... TŐZSDE Zürich, dec. 10. Zárlat: Beograd 9.125, Páris 20.275, London 25.095, Newyork 517.5, Brüsszel 70.075, Milánó 22.425, Amszterdam 206.90, Berlin 123, Bécs 73 egynyolead. Szófia 3.75, Prága 11.325, Varsó 58, Budapest 72 ötnyolcad, Buka­rest 2.575. Zagreb, dec. 10. Zárlat: Páris 223.74— 235.74, London 274.63—275.43, Newyork 56.75—56.95, Genf 1093.75—1096.75, Tri­eszt 245.25—247.15, Amszterdam 22.79— 22.86, Berlin 13.4715—13.5015, Bécs 798.50—801.50, Prága 167.80—168.60. Novlszadl terménytőzsde, dec. 10. Bú­za 5 vagon bácskai 75—76 kilós 2%-os 287.5—390 dinár, 30 vagon bácskai ga­rantált minős éj 76 kilós %-os 292.5 di­nár. Tengeri 5 vagon uj garantált minő­ség 132.5—1345 dinár, 5 vagon szerémi uj garantált minőség 135 dinár, 5 vagon szerémi márciusra 152 dinár, 2 vagon 145 dinár, 5 vagon szerémi áprilisra 157 dinár, 8 vagon bánáti paritás Szenta 150 dinár, 10 vagon bánáti szárított 140— 142 dinár.iszt 0-ás GG. 1 vagon 450 dinár, 1 vm 335 dinár, 4 vagon 5-ös bánáti 355nár. Korpa 2 vagon bács­kai jutazsákban 115 dinár. Dió 50 mé­termázsa svóniai 800 dinár, 100 mé­­tertnázsa tfeniai 830 dinár. Irányzat: váütozatlan.orgalom: 59 és fél vagon. Szenta! gmaárak, dec. 10. A pénte­ki piacon a »vetkező árak szerepeltek: Búza 280—2.50 dinár. Tengeri mor­zsolt prom 135—140 dinár. Tavaszi szállításra i dinár. Takarmányárpa 140—145 din Sörárpa 150—155 dinár. Bab 150 din. Rozs 200 dinár. Zab 130 —132.50 din! irányzat: tartott. Kíná­lat: csekély.;rcslet: különösen tenge­riben élénk. Budapesti jonatözsde, dec. 10. A gabonapiacon-, irányzat egy árnyalat­tal gyöngébb, forgalom úgy a határ­idő-, mint a izá ni piacon mérsékelt. A határidőpiac áegállapitásaí ezer koro­nákban: Buzaiároiusra 417—418, zár­lat 417—417.5,iájusra 417.5—419, zár­lat 417—417.5,zs márciusra 3245, zár­lat 323.5—324A készárupiac kötései: Búza .380—4Qírozs 2975—300, árpa 235—255, söré 315—365, köles 190— 200, tengeri £-270, ujtengeri 197.5— 200, zab 222 545, repce 565—570, kor­pa 167.5—170, ernamag 27—37, lóhe­remag 26—28. Budapesti értözsde dec. 10. Magyar Hitel 339, Oszt; Hitel 128.5, Kereske­delmi Bank 12' Magyar Cukor 2300 Georgia 278, namurányi 171, Salgó 562, Kőszén 464Bródi Vagon 72, Beo­­csini Cement lt, Nagici 1010, Ganz- Danubiusz 2185,}anzo Villamos 1285, Athenaeum 245, iva 399, Levante 195. Irányzat: lafiyha Csikágól gaboözsde, dec. 10. Búza decemberre- 139.t búza májusra 140.5, búza júliusra 1375. Tengeri decem­berre 74.625, tenj májusra 83, tengeri júliusra 85.75. Z decemberre 44.25, zab májusra 48.( zab júliusra 47.5. rozs decemberre .875, roz§ májusra 97.625, rozs juliu 96.75. Newyork! gaboözsde, dec. *10. Bú­za őszi kemény .125, búza őszi vö­rös 157.125. Teng 88.625. Liszt 675— 725. KöZGAiDASÁG Megalakult a setaitenyésztök szö­vetkezete. Noviszail jelentik: Novi­­szadon megalakult selyemtenyésztőik szövetkezete, amely terv szerint ke­zelésébe venné az izág valamennyi selyemgyárát és a üjtőtelepeket. Uj munkarendszer turlni Fiat-gyár­ban. Az olaszorszáj automobílgyárak közül a turini Fiat-gr az első, amely ,a kollektiv akkord-reszer helyett az egyénenkénti akkorendszert vezette be. A gyár igy azt »ja elérni, hogy 3 tehetségesebb munfek termelőképes­séget fokozza és fefeye a versenyt az amerikai gyárakk; Dobb meqelőzni a baji, mint gyógyítani. Sok­kal nehezebb és költségesebb a betegséget megszüntetni, mint kellő időben történő védelemmel eqészséqesen tartani önmagun­kat és szerveinket. Mindenkinek kötelessége/ megóvni fogait a romlástól. A jo foqak jók maradnak, a szép foqak szépek maradnak/ ha következetesen használjuk az ODOL~t. „Az ODOL-t használni" ezt jelenti: a szájat és a foqakat ODOL-lal alaposan kiöblíteni, lemos­ni/ öblöaetniz kefélni._Párját ritkító száiüdités!

Next

/
Thumbnails
Contents