Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-11 / 339. szám

«926 december 11. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 7. oldal. Ferdó ügyészt, hogy mondja el vád­beszédét. Az ügyész félórás vádbeszédéhcn hangsúlyozta, hogy a bűnügy fömotivu­­ma a rablási szándék volt. A vádlott tudta, hogy Kovacsékná! sok pénz volt és ezt a pénzt akarta elrabolni. Bebi­­zonyitottnak látja az előre megfontolt szándékot és ezért szigorú Ítéletet kért. Dr. 'Petrovics Márkó védő beszédében azt igyekezett bizonyítani, hogy rablá­si szándékról szó sem lehetett, a bűn­ügy íőmotivuma csupán az erotika. - de e tekintetben sem lehet előre megfon­tolt szándékról beszélni. Amiko/ látta a vádlott, hogy Kovács nincs otthon, jutott arra a gondolatra, hogy az asz­­szonyt hatalmába keríti. Kérte a bíró­ságot. hogy enyhítő körülményül tud ja be -a vádlott büntetlen előéletét, ke vés intelligenciáját, beismerő vallomását és azt, hogy beteges családitól szárma­zik és így terheltnek tekinthető. A perbeszédek elhangzása után a bi­rds:'g visszavonult és rövid tanácsko­zás után meghozta Ítéletét. Az ítélet A bíróság Freitag Gottfriedet szán­dékos emberölés büntette, szándékos emberölés és erőszak kísérlete ;<iti mondotta ki bűnösnek és a BTK -!79„ valamint 233. paragrafusai alapján ti­zenötévi fegyházra és tízévi hivatal­­vesztésre Ítélte. Az ítélet ellen az ügyész és a védő is felebbezett. Valamennyi ellenzéki jelölt megbukott a pénteki magyar választás« kon Rupert, Drozdy, Nagy V ce, Szeder Ferenc kiebbséjjhen •rad a a korm nytár jelöltjével szénben — Kilenc e egy nyílt e ületben a i iv t os jelölteken kívül csak Straus litt n párton kivü i ellenzéki szerzett mandátumot Utazás a nyugdíj körű Két noviszádi rendé apite.ny harca a nyud j • * Noviszadról jelentik: Mátics Dusán és Rognlja Miián noviszádi rendőrka­pitányokat a belügyminiszter múlt év tavaszán minden indokolás nélkül (el­mentette és helyükbe két más rendőr­­kapitányt nevezett ki. A két felmentett kapitány erre nyug­díjazását kérte és a szőkébb városi ta­nács a két kapitánynak, akinek mind­egyike öt évnél hosszabb ideig szolgált, nyugdíjazását hozta javaslatba, miután a régi magyar és még ma is érvényben levő nyugdíj-szabály rendelet szerint mindazok a városi tisztviselők, akik még nem töltötték be negyvenedik évüket, amikor a város szolgálatúba léptek és állásuk kvalifikációhoz van kötve, már öt év után nyugdíjjogosultuk. A kiszéle­sített városi tanács azonban más állás­ponton volt és az elkészült, de még el nem fogadott uj nyugdíjtörvény értel­mében a nyugdíjazást csak tíz évi szol­gálat után tartotta lehetségesnek A két kapitány ezt a közgyűlési határozatot megfelebbezte a belügyminiszterhez, aki pénteken küldötte le a városhoz dönté­sét, mely szerint nem tartja magát il­letékesnek a nyugdíjügyben dönteni és utasította a város Kiszélesített tanácsát, hogy döntsön a két kapitány nyugdíj­igénye tárgyában. Miután a kiszélesített városi tanács már eziigyben állástfoglalt, a szükebb vá-‘ rosi tanács a miniszter döntése dacára újabb lépést nem szándékozik tenni és bevárja az államtanács döntését, ahova a két rendőrkapitány és a-kiszélesített város tanács is felebbezéssel éltek. A két rendőrkapitány két év óta nem tud hozzájutni nyugdijához, amiért most perelni fogják a várost. A pestkörnyéki t'k^s kerületekben a szavaza­toknak több ro nt felét az elierzek kapta «mi« u wä fc W » VI K- F JÓN , IvOVi; D CUKORKA ésCS JXOL IÉGYAR „VINCO FAGJÖNI“ NOVISAD Cukor, déligyümölcs és fűszeráru raktárát ajánlja nagybecsű vevőinek. moi____________________________ Budapestről jelentik: A képviselővá­lasztások harmadik napján, pénteken kilencvenégy nyílt kerületben tartották meg a választást és ezzel összesen 196 választókerületben dőlt el a mandátu­mok sorsa, úgyhogy az uj képviselő­ház tagjainak négyötödrészét már meg­választotta az ország. A pénteki '«/ nyílt kerület közül 35 egyhangú választás útiéi jutott az egy­ségespárt birtokába, a többi kerület nagyrészében pedig az egységespárt hi­vatalos jelöltjei álltak szemben a nem hivatalos, de ugyancsak cgységespárti ,k I á lekkel és az ellenzék csak néhány kerüTetbcn vette fel a küzdelmet a kor­mánypárti jelöltekkel szemben. A legnagyobb érdeklődés a kaposvári választás felé fordult, ahol Rassay Ká­roly, az egyesült polgári ellenzék ve­zére vete tel a harcot Ugrón Gáborral, a kormány hivatalos jelöltjével szem­ben. A választás teljes rendben kezdő­dött meg Kaposváron, ahol az a külö­nös eset történt, hogy Ugrón Gábor köré az ébredők ép­­olyan nagyszámban tömörültek, mint a zsidók. Az ébredők ugyanis a kassay-pártban a zsidók pártját látják, a zsidóság cgy­­része pedig a kormány lobogója alatt látja érdekeit a legjobban biztosítot­taknak. Leérkezett a választásra maga Ugrón Gábor is. A 9800 választót számláló kaposvári kerületben tizenegy körzetben kezdődött meg reggel a választás, Rassayék nagy bizalommal indultak a választásba, azon­ban Rassayék számítását keresztülhúzta az, hogy a kaposvári munkások, főleg a cu­­korgyár munkásai a polgári ellen­zéknek a szocáldemökratákkal kö­tött megegyezése ellenére a gyár mérnökeinek vezetésével vonultak fel a választásra és Ugronra sza­vaztak. Rontott Rassay esélyein az is, hogy a választók közül igen sokan távol marad­tak: az urnáktól. Ilyen körülmények közt Rassay egész nap állandóan kisebbség­ben volt. Ugrón Gábor többsége pedig egyre nőtt. úgy hogy az esti órákban a választási elnök nagy öbbséggei Ugrón Gábort hir­dette ki Kaposvár kép vise ötének. A másik választás, amely nagy érdek­lődést keltett a közvéleményben, a dom­bóvári választás volt, ahol őrgróf Palla­­vicini György mérkőzött Er.v Márton tolnamegyei alispánnal, a kormány hi­vatalos jelöltjével. A választást itt sem zavarta meg incidens, azonban Pál lav ciniék panaszkodnak, hogy bl­­zalmiiérfiaikat sorban letartóztatták és párthiveinek éjszakai idézéseket kézbesítettek ki, vagyis a kormány itt is alkalmazta mind­azokat az eszközöket, amelyek már a szerdai nyilt választásokon olyan kitü­­.nően beváltak. Ennek megfelelően Ery állandó fölényben volt és Pallavlcinl is megbukott és a kormánypárt jelöltje hódította el a mandátumot. Ugyancsak kibukott Drozdy Győző Is régi kerületében Pacsán és Kiskomáromban, mert ő sem tudott megbirkózni a kormány terrorjá­val. Hatalmas küzdelem folyt Orosházán Nagy Vince Kossuth-párti és Csizmadia András hivatalos jelölt, a kerület volt egvségespárti képviselője között. A kor­mánypárt csak az utolsó héten feküdt rá erre a kerületre, amikor kiderült, hogy Nagy Vince nagyon jó esélyekkel indul a régi függetlenségi kerület man­dátumáért. A szavazás teljes rendben folyt ie ebben a kerületben is és a két Jelölt egész délelőtt fej a fej mellett ha­ladt és amikor a választók ötven száza­léka már leszavazott, úgy látszott, hogy a mandátum sorsa pár szavazaton fog eldőlni, délután azonban Csizmadia fö­lénybe került és négy óra után már ezer szavazattal vezetett. Ezt az előnyt Nagy Vince már nem tu ta behozni, hanem kisebbségben maradt Csizmadia Andrással szem­ben. , Csongrádra nagy készültséget ren deltek ki, mert zavargásoktól tartottak A csongrádi kerületben mozga’mas vá­lasztásra volt kilátás, mert az 1923. évi véres csongrádi bomba­­merénylet fe!mentett vádlottjai tá­mogatták a hivatalosan jelölt Schandl Károly államtitkár ellenfelét: Szé­­csényl István volt szentül, most sze­gedi ügyvédet, aki fajvédő program­mal lépett feL Csongrádon napok óta izgatottan be­széltek arról, hogy Szécsényi. aki bonibamerényiők védőügyvédje volt. Piroskúék társaságában felt ki óriási agitációt és a legsúlyosabb fenyegeté­sekkel felemlítik meg a lakosságot. En­nek tulajdonítható az a nagy fegyveres készültség, amit Csongrádra kirendeltek a 'választás azonban nyugodtan folyt le és már délelőtt eldőlt Schandl Károly javára. Békéscsabán Búd János pénzügymi­niszter állt szemben Szeder Ferenccel a kerület eddigi szocialista képviselőjé­vel. Szeder a délelőtt folyamán távira­tot küldött pártjának, amelyben kö­zölte, hogy a választást megelőző éjszakán 120 embert letartóztattak és a szociálde­mokraták valamennyi vezető és bi­zalmi embere a rendőri fogdában ül. így indult meg a választás és Szedernek egyetlen bizalmi embere sem volt az urnáknál, úgy hogy délután két órakor Szeder Ferenc feladta a küzdelmet és felszólította híveit hogy ne szavazzanak, ő maga pedig visszautazott Budapestre. Hatvanban Szinnyei-Merse Jenő hi­vatalos kormánypárti jelölt győzött Budaházy Miklós fajvédővel szemben és nagy kisebbségben maradt a másik faj­védő-jelölt. Budaházy László is, aki Egerben Klebelsbcrg Kunó gróf kul­tuszminiszterrel szemben kísérletezett. A harmadik fajvédő-jelölt, Zsilinszky Endre Derecskén lépett fel. ahol azon­ban a kormánypárti ellenfél, Pékár Gyula nagy lölénnyel győzött. Sok reményt tűzött a baloldali ellen­zék a devecscri választáshoz, ahol Rup­ségespárti jelölt, dr. Szeder Ferenc Já­nos szentesi ügyvéd kapta meg a több­séget. B.myhádon Gratz Gusztávot vá­lasztot mai. Bit egységespárti program­ív bajomban Létay Ernő bu­kott ki. akinek 1 V. ujelöltje v üt és a mandá­tumot i\ Aladár kormánypárti je­lót szerezte meg. Igaion Haller István bukott ki, a kormány hivatalos jelöltjével szemben. Az egyetlen ellenzéki jelölt, aki raan­­dá umot tudott szerezni, Strauss István. az állami számvevőség volt elnöke, aki a marcalü kerületben megtartotta man­dátumát partonkivüli ellenzéki program­mal. Végeredményben tehát a kormány vá­lasztási apparátusa a legtökéletesebben működött és a kormány a nyilt kerületekben tel­jesen legázolta az ellenzéket. A pestkörnyéki lapstromos kerületben még mindig nem tették közzé a válasz­tások eredményét, azt azonban már meg­állapították, hogy a kerületben a válasz­tók hetvenöt százaléka vett részt a sza­vazásban és az eddig összeszámlált sza­vazatok a következőképpen oszlanak meg a pártok között: Szociáldemokratapárt 3151 Egységespárt 2426 Demokrata párt 1405 Keresztény gazdasági párt 1000 Fajvédők 665 Az összesen leadott 8647 szavazat kö­zül teliát a baloldalt ellenzék 4556-öt ka­pott, vagyis a szavazatoknak több mint ötven százaléka jutott az ellenzék részére. Ez az eredmény máris igazolja az ellen­zéknek az álláspontját, amely szerint a nyilt választások nem fejezik ki az or­szág akaratát. pert Rezsővel szemben Schandl Károly földművelésügyi államtitkár lépett fel. A kerületnek harminckét községe van, az ellenzéki szavazók azonban csak a legnagyobb nehézség árán tudtak a sza­kadó esőben a rendőri és csendöri ké­szültségeken keresztül a szavazóhe­lyekre jutni és Ruppert hivei nem is mer­tek résztvenni a választáson, úgyhogy Ruppert Rezső régi kerületében ki­sebbségben maradt és a szavazatoknak csak jelentéktelen minoritását tudta megszerezni.' Hősies küzdelem után bukott cl a to­kaji kerületben Lázár Miklós, a Reggel főszerkesztő^, aki a kormány hivatalos jelöltjével, báró Mailott Nándorral szem­ben, bár nagy népszerűsége van a kerü­letben, mégseói tudott megbirkózni a hatóságok terrorjával és igy ez a man­dátum is az egységcspártnak jutott. Békésen Ángyán Béla sajtófőnököt választották meg Szakács Andorral, a kerület eddigi ellenzéki képviselőjével szemben. Szentesen vereség érte a kor­mánypártot mert a kormánypárt hiva­talos jelöltjével. Bugyi Antallal szem- Iben a nemhivatakw, de ugyancsak egy- vitte. Harc a visszatartott fizetésért Markovics Giisa volt noviszádi ta­nácsnok az állam anácshoz feleb­­beze.t a fegyelmi ítélet ellen Noviszadrpl jelentik: Emlékezetes az a heves affér, amely dr. Milovánovics Mtiován noviszádi polgármester és dr. Markovics Giga kulturtanácsnok között támadt. Dr. Milovánovics Milován pol­gármester, aki még régebbről rossz vi­szonyban volt dr. Markoviccsal, ener­gikusan felelősségre vonta, majd hiva­tali helyiségéből is kiutasította a ta­nácsnokot, aki ellen a polgármester fel­jelentésére fegyelmi eljárás indult. A fegyelmi vizsgálat csak egy év múltán jutott el a városi közigazgatási bizottság elsőfokú Ítéletéig, amely dr. Markovics Gigát minden vád és követ-, kezményei aló! felmentette, egyben el­rendelte, hogy visszatartott kétharmad fizetését utalják ki. Dr. Petrovics Mi­­livoj bácskai kerületi főispán megfeleb­­hezte ezt az Ítéletet és a belügyminisz­ter dr. Markovics Gigát feddésre ítélte, egyébként az elsőfokú ítélet többi ré­szét jóváhagyta. A noviszádi szükebb városi tanács ezekután nem tudta, hogy a belügyminiszter mit ért »az Ítélet töb­bi részé« kitétel alatt és mert az Ítélet még csak a fizetésre vonatkozó ren­delkezést tartalmazott, a belügyminisz­teri határozatot csakis úgy értelmez­hette, hogy dr. Markovicsnak vissza kell utalni a visszatartott fizetését. Mint­hogy azonban a fegyelmi törvény ki­mondja, hogy akit fegyelmileg a legki­sebb büntetéssel sújtanak, az felfüggesz­tése tartamára visszatartott fizetését nem kaphatja vissza, a városi tanács azzal a kéréssel fordult a belügyminisz­tériumhoz, hogy mikép értelmezendő a belügyminiszter fegyelmi döntésének az a része, hogy az elsőfokú Ítélet »többi része« jóvá van hagyva. A belügyminisztertől pénteken érke­zett le a döntés, mely szerint dr. Mar­kovics Gigának nem szabad visszatar­tott fizetését kiutalni. Dr Markovics Giga az egész ügyet az államtanács elé

Next

/
Thumbnails
Contents