Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-10 / 338. szám

1920. december 10. ______________ BÁCSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal. — Óriás? hóviharok Romániában. Bu­karestéi jelentik: Két nap óta óriási hóvv.r.r dühöng Románia nagy részé­ben, amely nagy zavarokat idézett elő a telefon és táviró forgalomban. Buka restből kétszáz kitométeres körzetben háromezer telefon és távirópózna dőlt ki és Galac, Konstanza. Kolozsvár, Te’ mesvár, Nagyvárad és Csernovic váro­sokkal nincs a fővárosnak sem telefon-, sem távíró összeköttetése. — Sitlyos szerencsétlenség a Satzach­­fofyó szabályozási munkálatainál Srlz­­burgból jelentik: Hellein mellett szer­dán súlyos szerencsétlenség történt. *A Sa’zach-íolyó szabályozási munkálatai most vannak folyamatban és egy ki­lenc méteres parti gátat építenek, amit belül betonoznak. Az épitési munkálatok már annyira előrehaladtak, hogy a gö dör négy méter mélységű a folyó alatt és szakadatlanul működnek a gőzszi­­vattyuk. Szerda délután a feldueolt földréteg és az épülőfélben levő kör­gát ötven méter hosszúságban besza­kadt és maga alá temetett húsz mun­kást. Estig sikerült a romok alól kiásni a munkásokat, akik közül ketten meg­haltak, tizenegyen pedig súlyosan meg' sebesültek. A gátszakadást az idézte elő, hogy az olvadó hó beszivárgott a fel­dueolt földrétegbe és alámosta a ta­lajt. — Pebán József hátrahagyott müvei­nek kiállítása. Vrbászról jelentik: Pe­­hán József, a korán elhunyt festőművész özvegye gyűjteményes kiállítást rendez a novivrbászi kaszinóban férje hátraha­gyott müveiből. A kiállításon bemutató* ra kerül a kiváló festő teljes ouvre-je s ezért a kiállítás fontos, komoly és ke­­gyeletes művészi esemény lesz. A kiál­lítás 12-ikén, vasárnrp dérelőtt nyílik meg. Az özvegy tulajdonában levő ké­pek egy részét eladja. — Chaplin nem akar többé Hímezni? Los Angclosból jelentik, hogy ' Chaplin, a közkedvelt filmszínész, aki jelenleg válófélben van második feleségétől, egyelőre nem lép föl filmben. Chaplin kijelentette, hogy a családi ügyei, főleg a gyermekeinek neveltetése annyira igénybe veszi, hogy föl kell adnia a to­vábbi filmezést Chaplinnak küönben most folyik a válópöre. amelynek so­rán a volt húzastársak kölcsönösen könnyelműséggel vádolják egymást. így az asszony panaszolja, hogy Chaplin egyetlen ntwyorki útja alatt 50.000 dol­lárt tékozolt el. Ezzel szemben Chaplin azt veti felesége szemére, hogy egy na­pon 8000 dollárt fizetett k; ’ruhaszám­­lákért. Chaplin elhatározását filmművé­szeti körökben sajnálják, mert éppen most kezdték meg a szenzációs »Cir­­kusz«-fi'm fölvételeit. Chaplin elhatáro­zása következtében a hatalmas filmhez szerződtetett színészeket elbocsátották. — A n’eggyu'ladt kutya lángbabori­­totta ápolóját Topoláró! jelentik: Sú­lyos szerencsétlenség történt szerdán Havas Jenő topolai malomtulajdonos há­zában. Maconka Maria cselédleány ben­zinnel mosta a gazdája kutyáját. A kö­zeli tűzhelyről kipattanó szikra langra­­lobbantóttá a kutya szőrét, amitől a leány ruhája ts tüzet fogott és csakha­mar hatalmas lánggal égeti. A leány kétségbeesetten kirohant az udvarra, az CSŐV170S di*;- «ioz szaladt és belcugtott- A leányt t'.ivos ét'esi « ebeivel a sznbo­­ticai zsidó kórházba rzöHiíották. A ku­tyát lelőtték. — Elütötte egy autó Piloszanovics moravicai földbirtokos Halt. Súlyos sze­rencsétlenség történt néhány nap cött Vrbászon. Piloszanovics József sztára­­moravicai föidblrt'okos tizenkétéves fia, Filoszain:v;cs ln;rc Vrbászon biciklizett és a gépen maga elé ültette nyolcéves kis öccsét Alberto«. A kerékpár egy vr­­bászi autó tusi elé került és az autó el­ütötte a két gyermeket. Pllószanovics Imre csak kisebb suzódásokat szenve­dett, AÜcrtnck azonban lapockája és kulcséit -t;.j eltörött. A súlyosan, meg­sérült gyermeket Szulx.tvára hozták, a hol KcGk Iván .őr. sebészfóoryos ineg­­rveríUX A műtét kitűnőin sikerült és a' szercncr.ét'cur1 járt gyermek rövidesen teljesen felépül. — A z.«idó Nöegylet csokoládé-dél­utánja. Eényescn sikerült csokoládé-dél­utánt rendezett szerdán a szuboticai zsidó nöegylet a Bárány termeiben. A gazdag programnak legszebb száma a gimnazistákból összeállított zenekar já­téka volt. A zenekart Vig Laci vezé­nyelte. Paiih Ili igen kedvesen konfe­rált. Hamburger Magda hegedült, Blu­menberg Magda, Grosz Joli spanyol tán­cot táncoltak. Hamburger Vera énekelt. Kovács Baba és Rosenfeld Ármin dalo­kat énekeltek a »Cfrkuszhercegnö«-ből, Vadnai Vera szavalt, Váczd Vera, Reh Annus, Glied Jutka, Horovitz Árpád és Goldner Emil görög táncot táncoltak, Pressburger Boriska és Molnár Sándor pedig groteszk charlestont mutattak be. A táncokat Landau Juliska tánctanárnő tanította be. A nagyszámú publikum so­kat tapsolt valamennyi szerelőnek és a jól sikerült műsor után hajnalig tartó tánc következeit. A zsidó nőegylet jó­tékony céljainak a csokoládé-délután elentős jövedelmet hozott. — A meráni sakkverseny. Meránból jelentik: A sakkverseny fordulóján Prze­­piórka legyőzte Alimondát, Canal Spiel­mannt, Kosztics Tartakowert A Cala­­pos—Groh, Colle—Grünfeld és Patay —Roselli-játszmák remik lettek. — December 12-ikén tartják meg a szokollsták bálját. A szuboticai Szokol egyesület elmaradt bálját december 12-ikén fogják a Városi Színház disz­­termében megtartani. A december 1-re kibocsátott meghívók erre a bálra érvé­nyesek. Kraljevbregi pezsgő a vezető márka I Orvosi hir. Dr. Kosztolányi Árpád orvosi rendelőjét Szudarevicseva ulica 40. sz. alá helyezte. Rendel d. e. 9—11, d. u. 3—5 és 7—8-ig. Telefon: 525. Csőd. Noviszadról jelentik: A novi­­szadi törvényszék csütörtökön Lőwin­­ger Vilmos noviszadi kereskedő kéré­sére elrendelte a csődöt Böhm Ignác noviszadi kereskedő ellen. Csödbiztos: Levrkovics Matija törvényszéki biró, csődtömeggondnok: dr. Teodbrovics Koszta ügyvéd. Követelések bejelentési határideje február kilenc. KINTORNA — Megfelelő kalapot választani na­gyon nehéz feladat. A kalapnak egyé­nileg is meg kell felelnie, aláhuzottan kifejezésre kell juttatnia, hogy milyen fejen van. — Na Brúnó, akkor végy talán ma­gadnak egy szalmakalapot * özvegy Kancsalné szomszédjának van egy disznaja, ezt nézegeti órák hosszáig Kancsalné. — Miért nézegeti annyira azt a disz­nót? — kérdi a szomszéd. — Azért, mert a farka úgy hasonlít egy S betűhöz és a hányszor látom, mindig eszembe jut az én szegény Sa­mum. * Az öreg Brumzala kiválaszt a fia számára egy gazdag leányt. — Az egy jó parti — mondja — menj és nézd meg. A háztüzinéző után megkérdezi a fiút: — Na, hogy tetszik? — Tudja, cgv dra'sztikus hasonlattal élve, ronda. — Akkor jó — mondja az öreg Brum­zala — Jó? — hüledezik a fiú — Hát persze, elvégre neked nem egy drasztikus hasonlattal kell élni, ha­nem vele SPORT A noviszadi Achilles kerékpáregyesü­let közgyűlése. Noviszadról jelentik: Az Achilles noviszadi kerékpár és motorke­rékpár egyesület december 19-ikén dél­előtt tiz órakor tartja meg évi rendes közgyűlését. Noviszadi futballisták aradi vendég­szereplése. Noviszadról jelentik: A nó­­viszadi labdarugó kerület vezetősége megállapodott az aradi labdarugó kerü­lettel, hogy jövő év tavaszán Aradon Noyiszad—Arad városközi revansmér­­közést tart. Haldoklik Sipos Márton a . magyar uszóbajnok. Budapestről jelentik: Sipos Márton. Magyarország uszóbajnoka már hosszabb ideje súlyos betegen fekszik az Erzsébet-szqnatóriumban. Az uszóbajnok tüdőgyulladásban betegedett meg, ami­hez most agyhártyagyulladás járult és Sipos Márton állapota kritikussá vált. A yveunok, aki csak »sztöneire halleat, irtó­­ik a szappantól, mert •• rzékeny bőre a szappan mssz hatása miatt gyak­ran szenvedni sz kott. A gyermek érzékeny bőre, épugv mint a nőé tényleg különleges el­bánást igényel. •A SIMON SZAPPAN (Savon Simon) ti»zta és semleges, kellemesen i'lato­­sitva magában foglalja azonkívül a hires SIMON KR^MF, (Créme Simon) jótékony tulajdonságait és ezért az egyetlen jó szappan hölgyek és gyer­mekek részére. Mindenütt kapható. 10794 SIMON KRÉM, PUDER és SZAPPAN Parfüméria Simon, 59. Fg. St. Martin, Paris Közgazdaság Paprika vizsgáló állomás létesül a Vajdaság részére A vegyvizsgáló állomást valószí­nűleg Horgoson ál'i'j k föl A vajdasági paprikamalmok már rég­óta panaszolják, hogy a küllőid! verseny az utóbbi években annyira elfajult, hogy a külföldről, főleg Spanyolországból és a szomszédos Magyarországból minősé­gileg egyáltalán meg nem telelő paprika jön be az országba es súlyos verseny elé állitja a lényegesen jobb minőségű és hamisitatlan paprikát gyártó vajdasági malmokat A kereskedelmi miniszter a noviszadi kereskedelmi és iparkamara többrendbeli felterjesztésére csütörtökön arról értesí­tette a noviszadi kamarát, hogy méltá­nyolva a felterjesztésekben felsorolt in­dokokat, a külföldről behozott paprika minőségének ellenőrzésére egy vegyvizs­gáló intézet felállítását engedélyezi, amely a kamara tulajdonát képezné és amelyben a kamara szakértő vegyészt alkalmazna. A vegyvizsgálóállomás kö­telessége .volna — amint a minisztérium által megküldött szabályzat megállapítja — minden külföldről behozott paprikát vegyileg ellenőrizni és csak azt a pap­rikát beengedni, amely minőségileg meg­felel. Ilyen esetben az öt kilón felüli cso­magok ellenőrzési plombával, az öt kilón aluli csomagok vignettával lesznek el­látva. A kereskedelmi minisztérium ké­sőbb kiadandó rendeletében meg fogja állapítani azt a minőségi fokot, amely mellett paprika behozható. A vajdasági fűrésztelepek panasza a magas vasúti díjszabás ellen. Noviszad­ról jelentik: Az uj vasúti tarifa bizonyos kedvezményeket biztosított a vajdasági tüzifa»kereskede!emnek. mig a fűrészte­lepeket egészen figyelmen kivül hagy­ta. A magas vasúti és hajózási dijtéte­! lek nagyon megnehezítik a fűrésztele­pek versenyét. Érdekes, hogy amig a deszka és a vágott fa kedvezményes díjszabást élvez, a fatönkök magasabb tuvardijakat kötelesek fizetni. A novi­­szudj kereskedelmi- és iparkamara az iMimáliák megszüntetése - érdekében a közlekedési minisztériumnál eljárt és felhívta a miniszter figyelmét ezekre a visXzáságokra. 4 frankhossz hatása a francia iparra. Parisból jelentik: Pénzügyi körökben a Irankhosszt állandóan és behatóan tár­gyalják. Attól tartanak, hogy a frank­deviza jelenlegi állapota az iparra és pedig különösen a luxus- és exportipar­ra katasztrofális hatással lesz. Megál­lapították. hogy az utolsó nyolc napban a textil- és»a luxusipar egyes ágai mun­kásaik 25—40 százalékát bocsátották el. Különösen a párási divatáruipar szen­ved sokat a frankhossztól és a legna­gyobb párisi műtermekben 100—200 munkást bocsátottak el. A' vidékről is tömeges munkáselbocsátásokról érkez­nek hirek. Csehszlovákia uj kereskedelmi szer­ződései. Prágából jelentik: Magyaror­szággal még e héten újból megkezdőd­nek a tárgyalásodé, mihelyt Nicki követ­ség! tanácsos, a magyar delegá­ció vezetője megérkezik Párisból Prá­gába. TŐZSDE —■■— Zurich, dec. 9. Zárlat: Beograd 9.125, Páris 20.70, London 25.1225, Newyork 518.5, Brüsszel 72.10, Milánó 22.45, Am­szterdam 207.20, Berlin 123.175, Bécs 73.10, Szófia 3.75, Prága 15.35, Varsó 57.7, Budapest 75 háromnyolcad, Buka­rest 2.55. Beograd, dec. 9. Zárlat: Páris 226.50, London 275.20, Newyork 56.65, Brüsszel 7.8950, Genf 1094.25, Milánó 246, Berlin 13.4850, Bécs 799.50, Prága 168.15, Bu­dapest 797, Bukarest 27.75. Noviszadi terménytőzsde, dec. 9. Bú­za 6 vagon bácskai 75—76 kilós 1% 290 dinár. Kukorica 2 vagon bácskai uj ga­rantált minőség 132.5 dinár, 5 vagon bácskai 155 dinár, 1 vagon szerémi pa­ritás Szubotica 150 dinár, 3 vagon sze­rémi uj 135 dinár, 10 vagon 162-5 dinár, 4.5 vagon szerémi szárított 147.5 dinár, 10 vagon szerémi 147.5 dinár. Liszt: 1 vagon 0-ás GG. bánáti 445 dinár, 1 va­gon 0-ás GG. bácskai 455 dinár, 1 va­gon 6-os bácskai 290 dinár. Irányzat: tartós. Forgalom: 46 és fél vagon. Budapesti gabonatőzsde, dec. 9. A ga­bonapiacon a készáruforgalomban az irányzat tartott, a forgalom jelentékte­len, a határidőforgalomban az irányzat valamivel szilárdabb, de itt is kicsi a forgalom. Kötések a határidőpiacon ezer koronákban: Búza márciusra 417—418.5, zárlat 418—419, májusra 417.5—419, rozs márciusra 323.5—324.5, zárlat 324—325. A készárupiac árfolyamai: Búza 382.5— 407.5, rozs 297.5—300, árpa 235—255, sörárpa 315—365, köles 195-^-200, ten­geri 265—270, uj tengeri 195—200, zab 222.5— 235, repce 565—570„ korpa 167.5 —170, lucernamag 27—31, lóheremag 26—28. Budapesti állafvásár, dec. 9. A vágó­marhavásárra 435 darab vágómarhát hajtottak fel. Árak: Ökör legjobb minő­ségű 11.5—14, kivételesen 15, közepes 8.5— 11, gyenge 6—8, bika legjobb 15, közepes 9—11, gyenge 6.5—8.5, tehén legjobb 11.5—13.5, közepes 8—11, gyen­ge 5.5—7.5, kicsontozni való marha 3.5— 5.5, növendékmarha 5—11. Üzletmenet vontatott. Budapesti értéktőzsde, dec. 9. Magyar Hitel 342, Osztrák Hitel 130.5, Kereske­delmi bank 1265, Magyar cukor 2330, Georgia 286, Rimamurányi 176, ' Salgó 572, Kőszén 4675, Bródi vagon 72, Beo­­csini Cement 1750, Nasici 1620, Ganz- Danubiusz 2215, Ganz villamos 1295, Roskányi 155, Athenaeum 247, Nova 408, Levante 202. Irányzat: gyengébb.

Next

/
Thumbnails
Contents