Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-07 / 306. szám
24. oldal BtogwBcmg napló t 1926. novGTfíbe r Két magyar fiú tüneményes karriérje Jáva szigetén Djokja, november Író Jávában a legjobban jövedelmező foglalkozás az orvosi prakszis, A trópusi levegő tele van mindenféle bacillussal, ezer és ezer miazmával. Ezt nagyon jól tudják az itteniek s ügyelnek magukra, sokat adnak a higéniára s az orvost mindennapi szükségletnek tekintik. Az ügyeskezü orvosnak a hire nagyon hamar elterjed. Itt Djokjakartában — körülbelül 150.000 lakosú városban — a 15 orvos közül a legjobban menő prakszisa egy magyar orvosnak van. Szász László dr.nak. # öt évvel ezelőtt két magyar orvos jött ki Jávába: Kiss András és Szász László. A_ kolozsvári egyetemnek volt a tanársegédje mind a kettő, A háború után kerültek oda. Tele ambicióval, reménykedéssel fogtak hozzá a munkához s boldogok voltak, hogy a hires kolozsvári egyetem asszisztensei lehetnek. Csak a tudománynak éltek s egyetlen szerelmük a kórboncterem mikroszkópja volt. Egy napon elhagyták Kolozsvárt s nekivágtak Pestnek. Csalódtak. Sok hányódás-vetődés Pesten, sok álmatlan éjszaka, sok nélkülözés, sok méltánytalanság. Szomorúan ült össze esténként a két fiú. Tanácskoztak, töprengjek. Mig végül egy kutyahideg téli este a fütetlen kis pesti szobában elhatározták, hogy kimennek a nagyvilágba. De hová, merre menjenek?... Lázas izgalommal lapozgattak a zelőttiik fekvő gyűrött kis térképkönyvben ,.. Amerikába?... Nem, ott már nagyon sokan vannak, meg oda nem is engedik be az embert. Keletre! Kínába, vagy Japánba! Igen ám, de hogyan? Az utazáshoz pénz kell, sok, nagyon sok pénz. Nekik pedig nincs. Járt akkoriban Budapesten egy japán orvosprofesszor. Tanulmányozta a magyar klinikákat. Egy napon a Uestre került kolozsvári klinikát is megnézte. A boncasztalnál feltűnt neki a két ügyeskezü fiú s műtét után hosszasan elbeszélgettek velők. A bizalmas beszélgetés felbátorította a két fiatal orvost a megkérdezték a professzort, hogy egyik üres délutánján fogadja őket a lakásán, szeretnének bizalmasan kérdezni tőle valamit. Mit kérdezhettek volna egyebet, a kis orvosok a japán professzortól, mint azt, hogy eltudnának-e ők, mint orvosok helyezkedni. — Önök, mint ügyeskezü orvosok Japánban is megállnák a helyüket — mondotta a professzor — de önöknek mégse ajánlom Japánt, még Kínát sem. .Inkább ajánlom Önöknek Jávát s egyáltalán a holland gyarmatokat. Ott rengeteg az ember, sok a betegség s aránylag még kevés az orvos. Lépjenek érintkezésbe egy holland misszionárius társasággal, azoknak nagyon sok kórházuk van kint Jávában. Több napi lótás-futás, kilincselés, rokonlátogatás után nagynehezen előkerült 4 pénzt egy III. osztályú jegyre Amsterdamig. Sorsot húztak, hogy melyik fog a jeggyel kiutazni s miután a húzás eredménye Kisst jelölte ki, Kiss András vonatra ült s szorongó szívvel indult el a hollandusok fővárosába: Amsterdam-, bá. Ott felkereste a miisszionáriusok központi irodáját s előadta, hogy ő orvos s hogy ö s még egy társa Jávába szeretnének menni. Bemutatta bizonyítványait s a kitűnő bizonyítványok láttára a misszionárius főnök igennel válaszolt. Az ut tehát sikerült s két darab 5 évre szóló jávai szerződést eredményezett a djokjakartai Petronella Hospitálba. Amikor a két fiú az 1000—1000 holland forint előleget megkapta, azt se tudta, hogy mit tegyen örömében. 1000 holland forint nagy pénz volt s ráadásul egy elsőosztályu jegy Amsterdamtól—Bataviáig. Ez külön felért egy nyaralással a francia Riviérán. * Két évi kitartó munka és tanulás után, miután a hollandus és a maláji nyelvet nyelvet tökéletesen (^sajátították, elhatározták, hogy leteszik a holland különbözeti vizsgát s önálló prakszist kezdenek, Elmennek vizsgázni. A vizsga nem sikerült. A két fiút a sikertelenség nem kedvetlenítette el. Újból előszedték a könyvet, tanultak még nagyobb energiával. Újból nekimentek a vizsgának s ez alkalommal a batáviai egyetem a legnagyobb elismeréssel volt kénytelen adózni a két magyar fiú tudásának. Vizsga után az egyik orvos pihenni tért Európába, a másik itt maradt, átvette egy Hollandiába hazautazott orvosnak a prukszisát s megkezdte önálló működését. A fényesen sikerült műtétek hoszszu láncolata s egy nagytekintélyű javán főherceg fiának sikerült megopedálása után a közönség jobban és jobban kezdte ismerni, kedvelni, felkarolni s ma már messze vidékről keresik fel s naponta 50—60 beteggel van dolga. Rengeteget dolgozik s a fárasztó napi munka után nem egyszer verik fel álmából. Van olyan hónapja, amikor 6000 holland forintot is keres. Úgy él, mint egy fejedelem. Két autója van és 10 inasa. Külön könyvelője van, aki egyebet nem tesz, mint a számlákat állítja ki. , * Száz és száz beteget gyógyított meg, száz és száz embert mentett meg a nyavalyák száz és száz fajától, amely itt minden pillanatban ott leselkedik az emberek fölött. Mert csak egyszer igyék az ember forratatlan vizet, csak egyszer hagyja ételét, italát takaratlanul, csak egyszer feküdjék moszkitóháló nélküli ágyban, rögtön kész a veszedelem. Itt a pestis naponta szedi áldozatait. A malária, dizentéria, a sokféle bőrkiütés az enyhébb betegségek közé tartozik. Egy délelőtt Balázs Árpád kiállításán Kik látogatják a tárlatot? — Jiuos bácsi nyilaÜfO'i't a festészetről Kinyitják a fehér ajtókat. A kiállítás termében ketten vagyunk. Balázs Árpád a művész és én. Én kérdezek, ő felel. A falon körös-körül képek, szebbnélszebb, értékesebbnél-értékesebb művészi alkotások. — Egyet nem értek mondja Basiétve a művésznek — hogy lássam kik látogatják manapság a képkiállitásokat. A két ember megáll az asztalnál. — Kérem szépen lehetne még kapni »Magyarok Naptárát«? — Nem, de képeket kaphat — feleli Balázs Árpád fanyar mosollyal nem kell — legyintenek egyszerre mindketten és kimennek. Lassanként szállingóznak az emberek. Egy öregasszony csoszog be. Karján fonott kosár. Úgy ahogyan a piacra Jött. Katalógust kér és megáll az első kép előtt. Soká nézi. A kosarat leteszi lázs Árpád — hogy a szuboticai közönség, amely szigorúan lépést tart a modern táncokkal a diarlestonnal és a fóxlen-vel, a ‘bubi és eton frizurával, a jazzband-dal és a divatos rövid szoknyával — amely ép oly forradalmi, ép oly dekodens, mint a mai művészet — miért nem akarja megérteni, megkedvelni és megbecsülni ugyanezt az elvet a modern alkotó művészetben is. , Éppen felelni akartam, amikor az ajtón belépett az első két látogató. Két iparos kinézésű középkorú ember. — Azért jöttem — magyarázom meg a földre. Melléje állok. A szó magától jön ilyenkor, belemelegszik és beszél. Egy volt tisztviselő özvegye, ezer bu, ezer gond között él, de a régi békés idők emléke — elvezette ide — és ha tehetném vennék is — mondja — pedig de mások ezek, mint a megboldogult uram idejében. — Igen ő temftott mej szeretni képeket, ő gyűjtötte is, van i odahaza egy pár régi festmény. — Megérti a modern kompozíciókat' — Nem, de szeretem .látni és ilyen : világ —- mikor én lány voltam nyakig blúz volt a divat és máma... hát csal ép a föstészet legyen a régi. A diákot Két diák áll a »Proletárok« cimii két előtt. Egyik magas szőke gimnazista ismerem is valahonnan. Tele rajongás sál beszél és magyaráz barátjának eg hetedikesnek, Általában- a kiállitósoka sok fiatal, főként iskolásíiu látogatja, ; kiket az »izmusok« és a modern ftivala 'elragadtak. Mindent megértenek, min dent éreznek, a futurizmusban teljesé) otthonosan mozognak- Ezek — az :+. •érzésem — -teljesen idegenkedve állná nak meg egy régi kép előtt és összq zavart, összekuszált lelkűknek fájna s szimetria, a térszerüség. a perspektíva ők az időben és a végtelenségben — ' háború utáni idők összezúzott, défor máit idegéletében élnek. A kisgazdf Egész biztos véletlenül tért be, mert hogy pénteken éppen hetipiac van. Vég re megtetszik neki egy kép. Érdeklődni Tétovázik körülmegy. Találkozunk é megszólítom. Tincs János Károly Óbé cséről. Eddig helyes, de aztán a Nimfáj képénél kiderül, hogy a gazduram so ványolja a tündéreket. Nagyon kés kény a derekuk, Göre Gábor és Durbin^; sógor jut eszembe, mer.t ennek a Tincs nek is olyan jóizü jámbor képe van. A Szent család cimü hatalmas jjtomng zició megtetszik neki, ez> ép vpassz^üí a szűz Mária képhez, amely a lőtt lóg. És meg is venné, haja pikte» hajlandó lenne szent József fpjefölé angyalokat tenni, azonkívül az égrjrj,Naf>j| és bárányfelhőket, a földre ’'pedig ’ kákukvirágot és a szent any a kezébejegy szép szál liliomot utólag befesteíjf. Egyébként tetszik neki csak épp a^p ízlése szerint kellene-egy kissé ’áYalakifani *— mint a sziikreszabott dolmányt* , * ■ -, .Tizenegy óra. felé már sokan vanrap a teremben, (de 'tizedrésze sem-annaJt, ahányan este ilyenkor a jazzband iieyü polka-egyvelegre visszafelé játsza táncolnak a kávéházban). Mind, mind egyszerű emberek. Csak olykor rtünije^fel egy-egy társaságbeli ur, vagy hölgy. Az embereket átfűti a meleg szív. Kétszer-háromszor körüljárják a termet. Diáklányok jönnek, hónuk alatt könyvek, a Liber Sexti és az algebra. Egy csoportba összebújva képröl-képre -haladnak, A sok szín, a sok érzés, a mely kisugároz Balázs képeiből megbabonázza és elvarázsolja őket. — Irén nézd ezt, ezt,... ezt! Ide-oda kapják fejüket. A képhez hajolnak, továbhmennek. Összekevered nek a megsokasodott közönséggel. Apái jönnek be kisgyerekeikkel, asszonyai kalapban és illatosán, mások fejkendő ben egyszerűen. Balázs Árpád ott áll az ajtónál. Nen szól, már nem panaszkodik, az ember nevető kishitűség miatt, az uj törekvé sek, az uj próféciák megvalósulásán gondol és a faradalmi szép diadala el feledteti vele, az anyagi világ arculcsa pását. Szegedi Emi Radó An'al: A vak A sétatéren ősz, vak ember ül. Az ákáclombon napfény rezdiil át, Fénycsikkal hintve be az ut porát, Virágos pázsit van körösköriil. És ö, ki mindebből semmitse lát, A ránehezedő homály elül, A rég letűnt időkbe menekül, Mikor szeme előtt nem volt e gát. Szegény! Óh, hányán vannak társaid! Hány van, ki látó szemmel járhat itt És mégis, mintha bolygana vakon: Ki nem tát immár többé semmi fényt, S ki nyomorának enyhüléseként El-elmereng a rég elmúltakon!
