Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-07 / 306. szám
1926. november 7. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 19. oldal. mint német nyelven. És mi volt az eredmény? A német hatalom mögött mindenesetre nagy mult van, a harcok mezeién, a kultúra terén és a közgazdasági tevékenység terén nagy tradíció van a német államhatalom mögött. És a legtöbb esetben ez a német géniusz le tudta győzni ellenfelét, azonban a lengyel gyermekekkel a harcot felvenni nem tudta és amenynyiben ezekkel a gyermekekkel a harcot mégis felvette, gyalázatos vereséget szenvedett. Abban a percben, amikor a németesítést az iskolában keresztül akarta vinni, abban a szent percben kitört az iskolasztrájk, a lengyel iskolásgyermekek sztrájkja: . kezdetben 40.000, később 70.000, végül 100.000 gyermek állott sztrájkba. S a vége az volt, hogy a német hatalomnak meg kellett hátrálnia. A nacionalizmus az állam létérdekével ellenkezik Sok képviselőnek az a gondolat motoszkál a fejében, hogy talán mégis jó volna a nem magyar ajkú lakosságot Magyarországon egészen elmagyarositani, sokan álmodoznak ebben az országban a húszmillió fajmagyarról. Méltóztassanak boldogok maradni ezzel a meggyőződéssel, nekem azonban az a meggyőződésem, hogy nacionalista szempontból sem helyes s nem jó és nem hasznos az elmagyarositás. Ha önök fentartják a magyarosítás programját, a mai iskolai állapotot, az iskoláztatás eddigi irányát, akkor szembehelyezkednek a törvényekkel, az állam fogalmával s olyan tendenciának lépnek szolgálatába, mely a magyar állam létfeltételeivel, azzal a létfeltétellel, mely az összes nemzetiségek iránt feltétlen törvénytiszteletből áll, ellentétben van. Ugyanaz — máskép — Ezt férjül fogom venni. Okvetlenül, azt hiszem, nagyon jó párti. Nem is csúnya, elvégre bankhivatalnok, havi négyezer dinár, nna, ki lehet jönni, micsináljon az ember manapság?... Feleségül fogok menni hozzá — ezt az elvált aszszony gondolta igy, huszonötéves fiatalságának eltökéltségével, a szemeiben diadalmas szépségét forgatva és üldözött ártatlanságát bizonyítgatva az ég felé. Ugyanebben a sorshatározó pillanatban a fiatalember, akinek vállai modernül szélesedtek s akinek a szive minden pillanatban kész volt megfontoltan sezrelmet dobogni, igy gondolkozott: — Nem rossz. Isten bizony, nem rossz. Jó lába van, a dereka is telt, lejjebb is, feljebb is, nna, ez igen. Aztán a szája se rossz. Kicsi és piros, remek, ezt meg fogom csókolni. Legkésőbb holnap. Feltétlenül ... Egymás meleltt sétáltak, a testük szorosan himbált a koraesti melegben. Késői nyár ingerelt a palicsi parkban, a fák kontyaiba ezüst hajtüket cifrázott a hold, suhanó párok árnyéka bolygott a földön, a padok előtt mozdulatlan eggyéolvadássá merevültek az árnyékok. Már alkonyat óta téníeregtek a tó körül, a testükkel egész este súrolták egymást s az árnyékuk néha egymásba imbolygóit, ha néptelen résznél simultak egymáshoz. — Óh istenem, kedves — mondotta a fiatalember és arra gondolt, hogy igy fogja célját elérni legkönnyebben — az embert, higyje el, szétkapkodnák. Nem azért mondom, de nézze, tegnap is egy feltűnően szép asszony várt meg a bank előtt és minden áron azt akarta, hogy... — Ja. maguknak van erre idejük — szólt közbe szelíden az asszony, sóhajtott és arra gondolt, hogy igy fogja a legkönnyebben elérni a célját — maguk boldogok, de nézze, énnekem nincs időm senkit sem megvárni, a bank előtt. Reggel felkelek, kitakarítok, az anyámnak kezére járok, nehogy édes jó szegény anyámnak kelljen valamit csinálnia, akkor irodába megyek, délután vigyázok édesanyámra, sétálok vele, bevásáit)lunk, öregasszony már szegény, drága, vagy kézimunkázok, hímezek, este pedig... — Este lefekszik, tudóin. De látja, kedves, én nem tudok ilyen szolid, ilyen jó, ilyen áldott lenni. Engem nem hagynak. Nem is értein, hogy miért, nem is dicsekvésből mondom, hiszen igazán nincs semmi célom vele, mi célom is lehetne, nem is szoktam elmondani senkinek, de magának barátságból elbeszélem: engem nem hagynak igy élni a nők. — A fiatalember melle kicsit nekidomborult az ereszkedő szélnek, ahogy folytatta. — Ha magának megmutatnám a ievélgyüjteményemet, csodálkozna, kedves. Tudja, fiatal lányok, úriak, szegények, özvegyasszonyok, anyák, többgyermekes... — Hjaj, jaj, hjaj, ha nekem gyermekeim lennének!... Tudja, nekem ez az egyetlen vágyam. Kicsi szőkefürtös gyermekek, az enyémek. Istenem, azt hiszem, nincs még egy olyan anya-anyag, mint én vagyok. Dehogy kellene nekem férfi, akár olyan, mint maga. akár nem olyan, senki se kellene, ha nekem családom lenne, gyerekeim, mindig ott lennék közöttük, csak anya lennék, csak feleség, sohase lennék képes... de istenem, ezek csak álmok, maga tudja, mondtam már, nem megyek én férjhez senkihez! — Hiszen, kedves, higyje el, azok sem akarnak mind feleségül jönni hozzám, én nem tudom, de úgy látszik, valami van rajtam, ami varázsos s amit, úgy látszik, csak akkor ismerhetni meg, ha már ... Tudja, Biztosan igy van, mert senki sem akar leszakadni rólam, ha egyszer megcsókolok valakit, az fut utánam, erőszakoskodik, nem dicsekszem, nem is érdekből mondom, hiszen gondolattal nem is merek közeledni magához... — Ne is. Én sem dicsekvésből mondom, mert magával igazán nincs semmi célom, meg tudja, hogy én nem akarok férjhez menni, nekem elég volt.egy csalódás, de nem is tudom, hogy miért, én egész vadul őrzöm a tisztességemet. Pedig nincs is kinek. Most képzelje' el, hogyha férjem volna, annak hogy őrizném! — Igazán? — csodálkozott őszintén a fiatalember és szivében mintha uj mélységek leheltek volna fel. — Igazán. Igazán. Kis gyermekeimet becézni, őszintén szeretni, ápolni valakit, aki a gyermekek apja — ez volna látja a hivatásom. Ha nem félnék úgy a házasságtól. Ha nem határoztam volna el, hogy soha, soha többet nem megyek férjhez. Istenem férjhez, Istenem, milyen feleség, milyen anya lett volna belőlem! Nem is tudom, hogy mért mondom mindezt el magának, de valahogy ma olyan őszinteség-rohamok lepnek el, hogy nem tudok ellentállni... — Én is úgy vagyok. Van néha, hogy az ember őszinte, ugy-e? Most igazán azok vagyunk, őszintén mondom magának, hogy nekem nem kellenek ezek az asszonyok, lányok, nők, akik lihegnek folyton körülöttem, akik mindig csak epednek, nekem valaki kellene, aki nem a csókért szeret, aki szelíd, aki jó, aki tisztességes, akit aztán annak a bizonyos varázsnak teljességével tudnék csókolni, akit úgy tudnék csókolni, hogy... — Igazán? — hintáit közelebbre az asszony és a vérében uj tüzek gyulladoztak. — Igazán, szép, szelid, tisztességes asszonyom... — mondta halkan és elgondolkozva a fiatalember és furcsa gondolatok kóvályogtak a fejében. — Maga... maga csókhős!... — suttogta az asszony és megborzongott. Többet alig szóltak. A későre lejtett estében elmúlt a hold. Qomolygó felhők csavarogtak az égen, meleg szél borzolta a leveleket. Kint jártak a rossz utakon, gödrök fölött lélekzették a csendet, amely, mint egy vastraverz, megmozdíthatatlan meredt a földön. Az országút felől, kis kertekből ősz felé hervadó virágok nehéz szaga erjedt a szélben. — Ez egyébre nem való. Nem is szabad. Isten ments. Ezt feleségül fogom venni — gondolta vezekelve a fiatalember és elhúzódott a forrón simuló testtől. — Ezt nem vonom meg magamtól. Istenem, de szép férfi. Ez nem való férjnek, isten őrizz, csak szeretőnek, óh ... — gondolta az asszony és megremegett. A szél kitartóan fújt, éppúgy, mint alkonyaikor. Csak éppen, hogy most a tó másik oldala felől surrant a levelek közé. (— éta —) Amit a háziasszonyoknak meg kell tanulni! Irta: Benedek Rózsi A chikágói tőzsde árfolyamairól rádió utján percek alatt értesül az európai üzletember. Ha sürgős útja van, repülőgépen száguld egyik helyről a másikra. Hajó visz a tenger fenekére, vasút az örök hóval borított csúcsokra is. A valósággá vált csodák napjait éljük, amikor a tudomány és technika túlszárnyalják a meseirók legmerészebb álmait is. Van azonban a huszadik század életének egy területe, amelyik minderről nem vesz tudomást. Annak kapujában a hogyomány hétfejü sárkánya áll őrt, és vigyázz arra, hogy ott ne a tudomány, se a technika, de még csak ne is a praktikusság törvényei és szabályai uralkodjanak, hanem ma is minden úgy történjék, mint nagyanyáink, ükanyáink, sőt bátran mondhatjuk, hogy ősanyáink ideiében. A modern életnek ez a kinaifallal elkerített országa a háztartás. Az asszonyoknak a megszokotthoz, a régihez való ragaszkodása a háztatrtás terén azért olyan csodálatos, mert a ruházkodás területén éppen ellenkező hajlamukról győződhetünk meg, arról, hogy igenis van érzékük minden újítás iránt. Kényelemszeretetnek azért nem minősíthetjük a hagyomány után való lassú poroszkálást, mert ez manapság munkában és mérgelődésben egyaránt súlyos áldozatot követel tőlünk. Sőt azt se mondhatjuk, hogy azért főznek, mosnak, takarítanak éppen úgy, mint elődeik, mert ezt úgy maguk, mint a házimunkák szempontjából a legelőnyösebb, legjobb. Az utolsó évtizedekben ugyanis sok jogos panasz hangzott a világ folyása ellen, leghangosabban azonban mindig a háziasszonyok siránkoznak, hogy mennyi a dolguk, mennyi a bajuk. Az anyaggal való takarékoskodás is keserves, de ez eltörpül a háztartási alkalmazottakkal folytatott ádáz küzdedelem mellett. A háztartási munkára vállalkozó nők száma állandóan csökken, a háztartás gépezete viszont csak megfelelő segéderők beállításával forog fennakadás nélkül. Ezért a háziasszony, aki hiába keresi az erények kikristályosodott remekét, kénytelen olyan silány utánzatokkal beérni, akiknek munkateljesítménye és igényei fordított arányban állnak. És ebbe is bele kell törődni, mert ha mindent egyedül próbálnának csinálni, agyon kell magukat dolgozni és háztartásuk mégis az ellfanyagoltság és pusztuló képéi mutatná. De ha valaki szelíden és szerényen arra figyelmezteti a háziasszonyokat, hogy legtöbb bajnak az ő máradisdguk az oka, akkor nagyon megsértődnek. És bár irigyen gondolnak Amerika és Nyugat Európa praktikus háziasszonyaira, akik minden munkát egyedül végeznek és mégsem rabjai háztartásuknak, tanulni azért nem akarnak tőlük. Pedig az utóbbi években, mióta Európában is egyre inkább probléma a háztartási alkalmazott, a közös konyhák viszont eddig még sehol sem váltak be, a gépek, szerszámok, praktikus újítások egész légiója keletkezett. Ezeknek segítségével a háztartás taposó malmiból jól berendezett üzem válna, amelyben egészen felesleges reggeltől estig robotolni. És az ilyen háztartás jobban kielégítené a család igényeit, mint régen bevált, de manapság inár kissé elavult receptek szerint vezetettek, mert hiába, a legügyesebb háziasszony két keze se veheti fel a versenyt a tudomány és technika ezer csodájával. A háziasszonyokat azonban eddig még se kényszer, de a józan belátás nem bírta arra, hogy újításokkal kísérletezzenek. Hiába bizonyították be Amerikában, hogy a házimunka körében éppen úgy alkalmazhatók Taylor munkát megtakarító eljárásai, mint a cipőgyártásnál, vagy téglarakásnál. Idegenkedve nézik a modern konyha újfajta gépeit, szokatlan formájú edényeit és legszívesebben ma is rézedénnyel raknák tele konyhájukat, mint nagyanyáik. Arra azonban nem gondolnak, hogy akkoriban egy-két szolgálónak naphosszat sem volt más dolga, mint a konyha csillogó díszeit fényesíteni. De miután a sok vesződségbe, méregbe nagyon elfáradtak a háziasszonyok, a háztartás reformjainak propagálói most már a siker reményében vehetik fel a küzdelmet a hagyomány ellen. Kiállításokon előadásokkal, újságcikkekkel próbálják az asszonyokat . megtanítani, hogy hogyan kell a 20. század háztartását elkormányozni. Nagyvárosban kis, gázzal, villannyal fütött tüzhelyecskék pótolják a régi, hatalmas kemencéket. Nem kell a fűtéssel, tisztogatással bíbelődni, türelmesen megvárni, amig a nagyszabású építmény átmelegszik. Egy csavarás a kapcsolón, egy gyufa és máris hozzá lehet a főzéshez kezdeni. A falusi háziasszony meg majdnem ilyen kényelmesen, sőt ma még olcsóbban is főz az újfajta petroleum kályhán. Ezeken a kis tűzhelyeken persze nem lehet számtalan nagy fazekat széjjel rakni. De ez nem baj, mert az összerakható edényekkel még egyetlen gázlángon is lehet ízletes, több fogásos ebédet főzni. És ott van a főzőláda, amit Amerikában a repülőgép és rádió mellett a huszadik század legjelentősebb találmányának tekintenek, nálunk viszont hallani sem 'akarnak róla az asszonyok. Pedig mennyivel kevesebb dolguk volna, ha hetenként két-háromszor használnák, és olyankor nem kellene egész délelőtt a készülő ebédet strázsálni. A húsvágó géphez például már hozzászoktak, de amikor télire zöldbabot tesznek el, az egész háznép naphosszat babot vág, pedig ezt a munkát géppel még egy kis gyerek is egykettőre megcsinálná. De nemcsak munkával, anyaggal sem tudnak igazán takarékoskodni az aszszonyok. Egy tojás megspórolása ugyan boldoggá teszi őket, de ügyet sem vetnek azokra a burgonyafőző, tejforraló stb. edényekre, amelyekben az élelmiszerek tápértékéből szinte semmi sem vész kárba. Az uj takaritő* szerszámok egy része (pl. a porszívó gép), kevesebb munkával tökéletesebben számol le a porral, mint elődeik. Az újítások egy másik részeinek meg az a célja, hogy a dolgozót kímélje, hogy ne legyen feltétlenül durva, vörös keze, repedezett körme, fájós lába anak, aki házatáját rendben tartja. És nem utazunk kocsin, nem világítunk mécsessel, de ha egy mosóné felébredne százéves álmából, úgy folytathatná munkáját, ahogy abbahagyta, mert ördögtől, pokoltól nem félhetnek jobban az aszszonyok, mint a mosógéptől. A huszadik század háziasszonyainak meg kell teremteni a mai idők igényeinek megfelelő, háztartás. De ehhez nem elég a megfelelő gépek beállítása. Mint a háztartás Taylor rendszereinek úttörője, Frederich asszony mondja, meg kell tanulni a szervezést is. Ne mondják, hogy a házi munkát nem lehet előre meghatározott órákban, pontosan megszabott idő alatt elvégezni. Valamikor azt állították, hogy a gyárak csak 16 órás munkanappal tarthatók fenn és ma már látjuk, hova fejlődött az ipar, bár a munkások csak napi nyolc órán át dolgoznak. A háztartásnak is ezen az utón kell haladni. És amint megszabadul a hagyomány nyomasztó terheitől, nyomtalanul el fog tűnni a tényleg nagyon sokat, szakadatlanul dolgozó, de még többet panaszkodó elégedetlen háziasszony. JUGOSLAVIJA ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁG Bácsmegyei főtelepei: NOVISAD Petra Zrinjskog ul. 36 Telefon 55 SUBOTíCA SOMBOR Kr. Aleksandra ul.7 Telefon 216 Te'efon 330
