Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-07 / 306. szám
TQ26 november 7. BÁCSMEGYEI NAPLÓ nyugalmát. A Balkánon minden tiz esztendőben háború van és ezt az igazságot akarja most Mussolini fasiszta külpolitikája igazolni. Burov római tárgyalásai ezekkel a kiscrletezésekkel állnak összefüggésben. Bulgária még a legutóbbi határincidens ügyét sem intézte cl teljesen római és londoni biztatásokra, még ma sem oszlatták fel a macedón szervezeteket. Az utolsó demarsra olyan választ adtak, amely nem nyugtatta meg Jugoszláviát A beogradi külügyminisztérium azonban napirendre tért az egész kérdés felett, nem firtatta az ügyet, bízott abban, hogy a bolgárok nem fognak több határsértést elkövetni. Ma azonban már világos Bulgária jövendő külpolitikai magatartása. Bulgáriának kell oldalba támadnia az S H. S. királyságot akkor, ha Olaszország és Anglia már a napnál is világosabban is elárulják politikai terveiket. A cseka halálpincéjétől — a kényszermunkatáborig (Szemelvények a naplómból) Irta: Grób Imre Második közlemény Esőé u olsó kihallgatásom. — A cseka főleg politikai elveimre volt kiváncsi. — Miért tartóztattak le? — Tömegmészár lás a pincében. — Az angol tiszt kálváriája. — A cseka kémjei Az els<5 közlemény tartalma: A fehér ellenforradalmat leverik s a hatalom a szovjet kezébe kerül. Méhes Aladár volt honvédzászlós, most szovjetmegbizott 1920. aug. 19-ikén a szerzőt letartóztatja s rövid kihallgatás után a börtönül szolgáló »halálpincé«-be kisérteti. Itt már több, mint százan voltak, köztük magyarok is. A pince nem csak szűk, de sötét is volt Egész nap villany égett benne. Va: . sárnaponként a villanytelepen délután öt óráig üzemszünet volt. Ez alatt az tdö alatt nem volt áram s mi koromsötétségben ültünk. Még csak egy szál gyertyát , . vagy egy petroleum mécsest sem adtak. Ez a vaksötétség még kellemetlenebbé, még elviselhetetlenebbé tette számunkra az ottlétet. A levegőről nem is beszélek. Az egyenesen dögletes volt. Minden ablak légmentesen volt elzárva és sehol az egész Pincén egy lyuk vagy egy szellőztető ~?i készülék nem volt. rá • Mindössze egy órát ülhettem ebben a zi pokolban, amikor a pince ajtaja kinyílt a megjelent az őrparancsnok s harsány - hangon ezt kiáltotta be a pincébe: ■Tovaris Grób — na dopros«. »Grób elvtárs — kihallgatáshoz«. Leugrottam a priccsről s az aj.ón keresztül kiléptem a pincéből. Itt egy katona átvett szuronyos puskáját nekem szegezte s ugyanazon az utón, amelyen • vr előbb a pincébe jutottam, vissza kisért az irodába. Ugyanabba az irodába, ahol Méhes átadott, a »prijom arreslovanih«ba. Az íróasztal mellet most egy fiatal, abu 15-16 évesnek látszó orosz sulianc ült. Az őr ez elé vezetett. A fiú megkérve deztc, hogy hívnak. En a nevemet megmondtam s ő azt egy előtte fekvő vaskos', nagy könyvbe beírta. 1 Ezután a többi kérdések következtek. Hány éves vagyok? Mikor és hol születtem? "i a foglalkozásom? melyik párthoz tartozom? Érré az utolsó kérdésre kijelentettem, hogy egyik párthoz sem tartozom. Amig egyenruhát viselek, addig activ tiszt vagyok s min; ilyen nem politizálok. • Ez a tacskó nem értett meg engemet s ezt a kijelentésemet nem akarta jegyzőkönv\be v mi. Én azonban ragaszkodtam '■ u ■ 7á, hogy szavaim szószerint kerüljenek hó a jegyzőkönyvbe. Ezen aztán összcdisputállunk. A vége az volt, hogy ez a fiatal gyerkőc felugrott, a könyvet az íróasztalhoz csapta — és elrohant. Ezután néhány perc szünet következett. Ott álltam az íróasztal mellett, az őr pedig töltött puskával mögöttem. Talán öt-hat perc telt cl igy. Ekkor egy 34-35 évesnek látszó orosz kommunista lépett he a szobába. Leült az Íróasztal mellé, felnyitotta a nagy könyvet és folytatta tovább a kihallgatásomat. Ott kezdte ö is, a hol a másik elhagyta. Milyen párthoz tartozom. — Ugyanazt feleltem, amit az imént, ö sem értett meg s tolmácsért küldött. Erre egy fiatal magyar kommunista lépett be a szobába. Egy volt honvéd altiszt. Megkérdezte a nevemet és hogy hová való vagyok. Megmondtam neki. Ezután meg kérdezte, hogy melyik párthoz tartó zom. Erre megint csak az feleltem, amit az előbb, ö megértett s megmagyarázta a szavaimat a cseka emberének. Ez jegyzőkönyvbe vette kijelentéseimet. Ezután a többi kérdések következtek. A legképtelenebb kérdések. A miket ma már megértek, de akkor fogalmam sem volt, hogy miért kérdezik. Vannak-e testvéreim? Hányán vannak? Ezek nevei és foglalkozása? Milyen párthoz tartoznak? Kikkel jövök össze a leggyakrabban? Hol találkozunk? Milyen párt hoz tartoznak ismerőseim? Fogalmam se volt róla, hogy miért kérdezik ezeket a dolgokat tőlem. Minden szavamat meggondoltam tehát és minden kérdésre nagyon óvatosan feleltem. Csak később tudtam meg, a börtönben, hogy ezeket a kérdéseket miért tették fel hozzám. —A csekának nevekre van szüksége. Minél több névre, hogy azok közül válogathasson és újabb letartóztatásokat eszközöhessen. T eljesen ártatlan embereket fogat le. Egynéhányat' azok közül, akiknek iwyci a jegyzőkönyvekben szerepelnek. Ezeket a pincébe zárja, éhezteti, kínozza, vallatja hátha valami érdekeset tud belőlük kivenni. Olyasvalamit talán, amit a maga céljaira értékesíthet. Vagy súlyos vádakat hoz fel ellenük. Oly súlyos vádakat, amiért halálbüntetés jár. De egyúttal a kegyelmet is kilátásba helyezi, ha a cseka szolgálatába lépnek. így dolgozik a cseka! Az utolsó kérdés, amit hozzám intéztek. az volt — tudom-e, mivel vagyok vádolva. Erre nem felelhettem mást, mint azt, hogy nem tudom. Mint ahogy tényleg nem is tudtam. Bár megkérdeztem Méhes Aladárt, amikor letartóztatott, hogy mi a vád ellenem s miért tartóztatnak le, de ő erre röviden csak anynyit felelt, ne törődjem oly dolgokkal, amihez nékem semmi közöm. Ezen szavaimra a cseka hivatalnok a tolmáccsal együtt a szomszédos szobába ment — a telefonhoz. Felvette a kagylót és beszélt valakivel. Hogy kivel beszélt s mit beszélt, nem tudom. De hogy rólam volt szó, az biztos. Egynéhányszor hallottam, amint a nevemet a telefonba mondta. A többit nem értettem meg. A telefonbeszélgetés befejezése után mindkettő ismét visszatért az irodába. Mosolyogtak s nyájas, barátságos hangon ennyit mondtak: »Úgy látszik, a dologban valami tévedés van. ön rövidesen szabad lesz. Hu ma már nem is lehet, de holnap egészen biztosan.« Szavaiktól egyáltalában nem voltam meghatva. Elég régen éltem már Oroszországban, az orosz viszonyokat kitünően ismertem s igy tudtam, mennyit lehet az Hyen fecsegésekre adni. Később tudtam meg, hogy csaknem minden fegyencet ezekkel a szavakkal bocsájtottak el az első kihallgatástól. Ezután a jegyzőkönyvet aláírtam, a mire ismét visszakisértek a pincébe. Egész fogságom ideje alatt senki többet ki nem hallgatott s soha senki meg nem mondta, hogy mi a vád ellenem. Ezt még a mai napig se tudom, fin csak ültem és szenvedtem, de hogy miért, sejtelmem sincs róla- Csak annyit hallottam, ezt is csak hónapok múlva, amikor már az internáló-táborban voltam, hogy a Trotzkij-féle jegyzéktől teljesen függetlenül, a magyar internacionalisták zárattak le, állítólag azért, mert ismételt felszólításukra megtagadtam a »Lovassági Gyakorlati Szabályzatinak öszszeállitását a részükre. Ez tényleg megtörtént. Az internacionalista lovasság egyik szakaszparancsnoka, két vagy három magyar zászlós utján is, ismételten felszólított, hogy Írjam le részére a szabályzatnak a lovasszakaszra vonatkozó rendelkezéseit. Én ezt mindannyiszor megtagadtam. Nem teljesítettem annakidején a fehéreknek sem szolgálatot, annál kevésbé akartam most a vörösöknek szolgálatokat tenni. Mint hadiíogoly, teljesen távol akartam tartani m-agamat mindenféle mozgalomtól. Lehet, hogy ez volt letartóztatásom oka. De ezt senki, soha, hivatalos formában nem közölte velem. Csak egykét társamtól hallottam, olyanoktól, a kiknek igen jó összeköttetéseik és mindig, mindenről pontos értesüléseik voltak. Ugyanezt mondta nékem egynéhány magyar katona is, olyanok akiket erőszakkal cipeltek el laktanyájukba a vörösgárdisták, hogy ott, mint szakácsok, pékek stb. teljesítsenek szolgálatot. Ezek az emberek állítólag hallották volna, amikor a vörösgárdisták erről egymásközt beszélgettek. A pince, amelyben elvoltam zárva, már az első percben leirhatatlan hatással volt reám. Ez a kellemetlen érzés csak fokozódott bennem, amikor megtudtam, hogy ugyanabban a pincében aug. 16. £s 17-én, tehát két hónappal letartóztatásom előtt, tömegmészárlás folyt. Ezen a két napon 108 embert végeztek itt ki. 101 férfit és 7 nőt. Ezeket a szerencsétlen áldozatokat részben a városban fogdosták össze, részben a börtönből és a pillééből válogatták öszsze azokból, akik már ott ültek. A pince többi lakóit erre az időre a csekával szomszédos házba helyezték. Itt voltak mindaddig, míg a véres munka véget nem ért. Mindezt egy angol tiszttől tudom. Egy tüzérkapitánytól, aki szintén velünk ült a cseka pincéjében. A nevét már elfelejtettem. Arra sem emlékszem, hogyan került a vörösök kezébe Csak rémlik előttem, mitha beszélte volna, hogy a Murman harcoknál esett fogságba. Amikor egy angol osztaggal a Murman partokról Petrográd irányába támadtak. Néhány heti börtön után a vörösök szabadon engedték, de rákényszeritették, hogy egy vörös tüzérségi tisztiiskolát szervezzen meg az ütegparancsnokok kiképzésére, ő az iskolát felállította s az embereket kiképezte. Amikor már minden készen volt s rá többet nem volt szükség, újra letartóztatták. Börtönbőlbörtönbe cipelték, mig végre a krasznojarski cseka pincéiébe került. Ezzel az agol tiszttel én is, meg két társam is, nagyon összebarátkoztunk. A nap legnagyobb részét vele töltöttük el. Sok érdekes és előttünk ismeretlen részletet beszélt el nekünk a csekáról. Törte csak a német nyelvet, de azért mindhárman, két társam, meg én is egészen jól megértettük. Mindjárt az első nap figyelmeztetett bennünket arra, hogy nagyon vigyázzunk minden szavunkra, amit a cseka pincéjében kiejtünk. Soha senki előtt semmiről ne nyilatkozzunk. Az egész cseka kémekkel van tele. Itt ülnek közöttünk a pincében és mindenkit megfigyelnek. Ha két ember beszél, ők már ott vannak s kihallgatják miről beszélgetnek. Ezután eltűnnek, hogy észleleteikről jelentést tegyenek a csekának. Ennek az angolnak tényleg igaza lehetett. Ilyen embereket én magam is megfigyeltem. Nem csak kihallgatták a beszélgetéseket, de vitákat is provokáltak és közben gyűjtötték adataikat. Még ma is előttem van egy fehér sapkás, ellenszenves külsejű, magas, szikár orosz, aki már az első pillanattól kezdve gyanús volt előttem. Figyelt mindenkit és mindig, mindenkivel vitatkozott. Egy szép napon aztán eltűnt. Többet sohase láttuk. Egészen biztosan, fizetett embere volt a csekának. 17. oldal. Az angoltól hallottam azt Is, hogyan szokott végezni a cseka áldozataival, ö hónapokig szolgált a vörösök alatt s igy sok mindent látott és tapasztalt Elbeszélte, hogy egy csomó embert egyszerűen összefognak. Többnyire ártatlanokat. Ezeket azután halomra lövik. Másokat megint hajóra raknak s a tengerre küldenek. Az őrség egy másik hajón követi őket. Egy jel a kisérő hajóról, beleágyuznak a szerencsétlenekbe s azokat hajójukkal együtt elsülyesztik. Száz meg százakat öltek igy meg Archangelszknél. Volt akiket megskalpiroztak, akikre tüzes vassal sütötték rá a szovjet csillagot, akiket megcsonkítottak, élve eltemettek, keresztre feszitettek, vagy félig ástak be a földbe és éles kaszával vágták ketté a testét. Az angol beszélte el azt is, hogyan történt augusztus 16-ikán és 17-ikén a száznyolc ember kivégzése. A pince, amelyben ültünk, két részből állt. Az egyik részben voltunk mi, a másik üresen állt. A két részt egy vasajtó választotta el egymástól, amely állandóan le volt lakatolva. Abba a részbe, ahol minket is tartottak, terelték az áldozatokat. Ezeknek a szerencsétleneknek itt íe kellett vetkőzni s várni, amig a sor rájuk kerül. Innen sétáltak azután át a vasajtón keresztül a pince másik részébe. Itt már várták őket a hóhérok, akik a legválogatottabb kínzások között ölték meg ezeket a szerencsétleneket. Boldog lehetett az, akinek golyóval oltották ki az életét. Amig a kivégzések tartottak, a cseka udvarán felállított autó motorja egész idő alatt zúgott. így akarták tompítani a lövéseknek a zaját és megakadályozni azt, hogy a megkinzott, szerencsétlen embereknek rémes jajkiáltása az uccán vagy a szomszéd házakban hallható legyen. A tömegkivégzések, kivétel nélkül, mindig éjjel történtek. Nappal; csak egyes embereket lőttek agyon. Ezekkel nem sokat teketóriáztak. Kivezették a pincéből, fal mellé állították őket s végeztek velük. A hullákat teherautóra rakták, a város végéra kiszállították s ott, az éj leple alatt, valahol egy félreeső helyen alfölded ték. Az áldozatok ruhája, fehérneműje és a náluk talált értéktárgyak felett — amint az angol beszélte — a hóhérok ősze toztak. Még az arany fogait is kitörték a szerencsétlen áldozatnak. Ezt különben más forrásból is hallottam. Dolgozott velem a nemezgyárban egy intelligens lengyel fiatalember. Egy tizennyolctizenkilene éves fiú. Ez mesélte nekem, hogy egy mérnök ismerősét a cseka agyonlövette. Nagy utánjárással és protekcióval sikerült az özvegynek elérni, hogy a szerencsétlen ember hulláját kiadják neki. De az aranyfogak már nem voltak a szájában. Ezeket egytől-egyig kitördösték és megosztoztak rajta a cseka-hóhérok. (Jövő vasárnap folytatjuk.) Ambrus Balázs: Évek múlnak Evek múlnak és évek jönnek S az élet nem lesz sohse könnyebb, Sem boldogabb. Az élet nem ád jót vagy rosszat, Örül, hogy csendesen kifoszthat S tovább szalad. Az élet soha mit se juttat, Nem hagyja meg csupán a múltat A föld színén. Egy boldogság van csak: a bölcső, Mig benne nyugszik: dús és bölcs 6. A földi lény. Virul • fa, üde a lomb márt A fü kizöldült ott a lombnál, A föld vidul. Milyen szerencse, hogy az ember Nem több, mint egy kis könnyű szender, Jön, száll, lehull. Mert tudd meg, hogy az őszi törvény, Betartja mi időd betffltvén, Rendeltetett: Minden lépés mögött az árnyék, Megsúgja, hogy reánk mi vár még, Nekem, neked.
