Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-28 / 327. szám
16* oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 november 28. hozzájut olykor egy kis jólRö szerelemhez, mert amire ő tervszerűen utazik, hogy barátkozás utján fúrja be magát lassan-lassan egy nő kegyeibe, azt ez utóbbi sokszor csak akkor veszi észre, mikor tnár a barátsága szerelemmé lett. A férfi és a nő közti barátság — hacsak nem tisztán irodalmi, vagy művészeti természetű — igazában csak flört és udvarlás s mentül jobban tudja palástolni a férfi, hogy az. annál biztosabb a sikere, s mentül kevésbé veszi észre a »nő, hogy hamis lobogó alatt csempésznek a szivéhez csempészett árut, annál biztosabb a bediilése. De azért még mindig' vitatják igen sokan, hogy létezik barátság férfi és nő között. Én csak a szerelemben bízom, amely lehetséges köztük. ílt Ha a férfi ügy nyilatkozik, hogy (szereti a nőket, akkor az a vélemény róla: tudja, mi a jó. S ha a nő találja kiszalasztani a száján, hogy szereti a férfiakat, akkor könnyen mondják ki rá a szentenciát: szemérmetlen némber. Énnél az ítéleti különbségnél nem tudok semmit, ami hízelgőbb volna a nőkre és lealázóbb a férfiakra. Ha a férfi nyer a világ szemében annak folytán, hogy szereti a nőket, s ezek vesztenek azáltal, hogy kedvelik a férfiakat, mi más ez, mint annak a beismerése, hogy a nő méltóbb a ' szerelemre, s valószínűleg a szeretetre is, mint a férfi? S ha most ezt a három latin szót biggyesztem ide: Quod crat demonstrandum, akkor ezt nem gúnyosan teszem. A legemelkedettebb szellemű nő is fél az egértől, s a legpipogyább férfi se fél tőle. Ebből» igazság szerint nem lehet egyebet következtetni, mint azt, hogy a nő alapjában bátrabb, mint a férfi. Mert az előbbi nem sokkal jobban fél a megvadult bikától, mint az ártatlan egértől, tnig a férfi — sokkal jobban fél tőle. S ha ennek a megállapításnak a végére is odaillesztcm a fentebbi három diák szót, akkor ezt már nem minden irónia nélkül teszem. A férfiak rendesen olyan nőkért teszik I magukat tönkre, akik nem méltók a szerelmükre, s a nők olyan férfiakért halnak meg, akik arra se méltók, hogy éljenek érttük. Örök retély, miért tudnak azok a nők és azok a férfiak kelteni a leghevesebb és legtragikusabb szerelmet, akik az érdektelenek és hűvös szemlélők szemében erre a szenvedelemkitörésrc érdentetieneknek látszanak. Az igazságot az a megfejtés - közelíti meg talán a legjobban, hogy ezek a férfiak és ezek a nők fatális lények, akik minden szenvedelmüket s annak minden perzselő hevét I egy-egy olyan egyénre koncentrálják, I akiket ösztönösen vagy szándékosan, tuj datosan vagy tudattalanul arra kiszemel- I tek, s akiket a Végzet az áldozataikká látszott kicszemelni. De ide már sehogyfse irom a diák szavakat: quod crat deí monstrandum. Emlékezzünk régiekről! A régi nemzetiségi képviselők küzdelme az anyanyelven tör énő oktatáiért VI. 1879 ápr. 29-én Polit Mihály a következőket mondotta a magyar képviselőházban: A pedagógiai tan értelmében, általánosan elfogadott elv az, hogy a népiskolák, az elemi iskolák nem arra valók, hogy nyelveket tanítsanak, hanem, hogy a növendékeket az elemi ismeretekre, az elemi tudományra tanítsák; ha tehát még egy más nyelvet is kell tanulni, ez csak az elemi iskola rovására történik. Midőn ezen törvényjavaslat az újságokban megjelent, akkor egy Bécsben igen nagy tekintélyben 'álló szaklap megsemmisítő kritikát irt e törvényjavaslat ellen. Éu e kritikát nagyon élesnek tartom, azért nem fogom idézni, csak végpasszusát fogom felolvasni: »§chlieszlich aber gebietet auch der pedagogisohe Standpunkt, dass man unter allen Umständen die Schulen gegen das Hcreinspielen politischer Pläne verteidige. 'Die Schule steht im Dienste allgemeiner Menschenbildung und die Sprache, in der das Kind aufwachst, in die es von Haus seine Gedanken legt, diese Sprache allein ist das Medium, mittelst dessen der Erzieher seine Aufgabe voll und ganz zu lösen vermag. Eine aufgepfropfte Fremdsprache beintrachtigt das pcdagogische Prinzip der Entwickelungsfreihet, und damit die Bildung.« De én tovább megyek és azt mondom, hogy ha a magyar nyelv megtanulása a nem magyar ajkú növendékek részéről nem volna hátrányos a közművelődésre feltéve, de meg nem engedve, hogy ia nem magyar ajkúak félig megtanulhatnák a magyar nyelvet, kérdem, milyen haszna lehet annak? Hiszen ha az a gyermek elhagyja az iskolát és a falusi foglalkozáshoz, a mezei munkához megy, kivel beszéljen a román, szerb, tót és szász vidékeken magyarul, mert hi&en mi nem állíthatunk magyar tanítókat, kik utánuk menjenek és ellenőrzést gyakoroljanak. Ott, hol célja van és a szükség is fenforog a nemzetiségek minden kényszer nélkül, önkéntesen már régen behozták iskoláikba a ma. gyár nyelvet. Ilis-z-n tudva van, hogy a szerb gímnáišHntect a közóy a .vacogj aoteárt, spt falusi iskolákba is, hol a szerbek a magyarokkal vegyesen laknak, régen tanítják a magyar nyelvet A sombori preparandiáti régen be van hozva a magyar nyelv és nálunk nincs falusi tanító, ki ne tudna magyarul. De hol értelme nincs, miért kényszereszközöket használni? És én azt kérdem, >e törvényjavaslat által nem sértetik-e meg a magyarországi felekezetek igen fontos autonómiája? Hol volna most a magyar nemzetiség, ha a református autonom felekezeti iskolák nem tartották volna fenn? De Igenis, azt mondják, hogy ez nem közoktatási, hanem politikai cél. Én azt mondom, hogy ennek feltételei nincsenek és ha nincsenek feltételei és az állam mégis kényszeríti: akkor nem csinál kulturális kérdést, hanem hatalmi kérdést Ausztriában, hol a viszonyok hasonlók, mint itt, a németek nagyobb erővel bírnak, a német kultúra, a számarány által, mégsem csinálnak a germanizációbó! hatalmi kérdést Galíciában a lengyel nyelv használata majdnem kizárólagos: Csehországban a német és cseh nyelv közt teljes paritás van, sőt azon tartományokba is, melyekben nincsenek úgynevezett történeti, államjogi igények, mint Staierország, krajna, Karinthia nyelv tekintetében az egyenjogúság, a népiskolákban tökéletesen keresztül van vlve. Hatalmi kérdést csinálhatnak homogén nagy nemzetek, hatalmi kérdést csinálhat Németország Elzász-Lotharingiával, vagy Oroszország Lengyelországgal szemben, de ha középrendü, vagy kisebb államok és népek csinálnak hatalmi kérdést, akkor saját léteidet teszik kockára. Erre nézve igen szomorú példát nyújt Lengyelország. Lengyelország hajdan hatalmas állam volt, de erejét neincsa a lengyelek képezték, hanem az országhoz tartozó kisoroszok, kozákok és veresoroszok. Lengyelország szerencsétlensége akkor kezdődött, midőn a kisoroszokat és a kozákokat lengyelekké akarták tenni. Szerencse, hogy Magyarország ezredéves fennállása alatt oly összefüggés jött létre a különféle népek között, hogy attól nem lehet félni mert mindnyájan szeretjük a régi Hungáriát A régi Hungáriának van ezredéves története, de azon Magyarországnak, melyet Önök igyetozeoak tegemteni, történet* csat; negyven éves és ezen rövid idő alatt már egyszer nagy veszélyben volt Szerencse. hogy Magyarország népei több hazaíisággal bírnak, mint bizonyos kormányok, melyek a sovinizmusból hazafiságj erényt akarnak csinálni. élni ezen szerencsétlen experimentumot, melyet ezen törvényjavaslattal csinálnak. Ne felejtsék el, ahol nemzet van, ott nincsenek nemzetiségek, ahol pedig nemzetiségek vannak, ott nincs nemzet Nemrég a szegedi katasztrófa alkalmával a szerbek segítségükre siettek a magyaroknak, mint igazi testvérek, dacára annak, hogy a kormánynak eljárása a szerbek irányában kvalifikálhaíatlan volt két-három év előtt És t Ház, én azon meggyőződésben vagyok, hogy Magyarország népei tu! fogják És mert ezen törvényjavaslat vétkezik Magyarország története ellen, vétkezik Magyarország népeinek testvériessége ellen, mert a fajszenvedélyt éleszti és felgyújtja, azért én ezen törvényjavaslatot, mint Igen szerencsétlen kísérletet nemcsak el nem fogadom, hanem a leghatározottabban visszautasítom. A cseka halálpincéjétől — a kényszermunkatáborig (Szemelvények a naplómból) Irta: Grób Imre A hala pincétől a tyurmáig — A veszedelmes szó — A 2-es száma cella lakói Az eddigi közlemények tartalma: Az etlenforradalntat leverik, a hataümat a szovjet * veszi át 1920 aug. 19-ikén a szerzőt letartóztatják. Letartóztatása után kihallgatásra viszik, megígérik neki hogy szabadonbocsátják, ez azonban nem következik be. Visszaszállítják a »halálpincébe«, aból két nap alatt száznyolc ártatlan embert végeztek ki. Augusztus 27-ikén bejött a halálpincébe az őrparancsnok s elrendelte, hogy GrÓb Imre és egy orosz» gárdahadnagy szedjék össze a holmijaikat mert viszik őket a tyurmájia^ a börtönbe. Alig hangzott el az őrparancsnok parancsa, már is kész voltam a csomagolással. Gyorsan ment Nem igen volt mit csomagolni. Az összes vagyonom egy-két darabka fehérnemű volt Ezt hamarosan belegyömöszöltem a hátizsákba, összehajtogattam a takarómat kezembe vettem a csajnikot (a bádog teáskannát a mi nékii embert Szibériában elképzelni sem lehet) és készen voltam. A gárdahadnagyra sem kellett sokáig várni. Sokkal több csomagolni valója neki sem volt Amikor elkészültünk, jelentkeztünk az őrparancsnóknál. Ez szigorú tekintetével tetőtől-talpig végig mért bennünket, még egyszer Megkérdezte a nevünket egy pillantást vetett a kezében tartott cédulára, majd amikor meggyőződött róla, hogy tényleg azok vagyunk, akiket keres, felnyitotta előttünk a pinceajtót s bennünket az udvarra vezetett Az udvaron négy vörös katona várakozott reánk- Három szuronyos puskát szorongatott a kezében, egynél pedig forgópisztoly volt. Ez utóbbi volt a fogolyórkiséret parancsnoka. Az őrparancsnok ennek adott át bennünket Ez vette át okmányainkat is, amellyel a gárdejhadnagyot és engem át kellett adni a börtönben. Nem telt el egy pillanat a vörös katonák közrefogtak bennünket, szuronyt és revolvert szegeztek ránk, s parancsot adtak az indulásra. így haladtunk szuronyok között a városon keresztül a tyurmáig (a börtönig.) Úgy kisértek bennünket, mintha Isten tudja, micsoda nagy gonosztevők lettünk volna Talán tizenöt percig sétáltunk igy. Szótlanul, némán mentünk egymás mellett Egyszer csak az egyik uccasarkon egy .ismerős fogolytisztet pillantottam meg. Szerettem volna neki valahogy jelt adni, hogy a tyurmába kisérnek s megkérni őt hogy hozza ezt barátaim tudomására. Igen ám, de hogyan? Se beszélni, se integetni nem lehetett. Amikor egészen közel haladtunk el mellette, anélkül, hogy oda néztem volna, félh:ngon csak ennyit szóltam oda neki: »tyurma«. Az őrök ezt meghallották. Mint négy megvadult bika, nekem ugrottak« elkezdtek szjdafar&zni, * kicsibe múlt hogy a szuronyukkal át nem döftek. Tizenöt perc múlva ott voltunk a tyurma kapujában. Itt megálltunk. Parancsnokunk kardjával erélyesen megdöngette a kaput. A kapun vasrostély volt. Ez kinyílt s a rostély mögül egy bozontos szakállu, torzonborz kinézésű, nagy szőrsapkás őrösz dugta ki a fejét. Olyan volt mint egy madárijesztő. Parancsnokunk az orra alá tartotta a cseka Írását, morgott valamit s bebocsájtást kért Erre a vasrostély becsukódott, a kutcsok megcsörrentek, a zár csikorgóit s a tyurma kapuja megnyílt. Amikor ennek a rémes helynek a küszöbét átléptem, önkénytelcnül is Dante szavai jutottak az eszembe: Lasciatc ogni speranza voi eh’ entrate/« — »K« itt belépsz, hagyj föl minden reménnyel/« Aa első kapu irtán egy második nyílt meg előttünk. Ugyanolyan formaságok között, mint az első. Ezen keresztül egy épülethez jutottunk. Ebben az épületben volt a börtöniroda. Ide vezettek be bennünkeL A börtönrjrodában a »dezsurni csinovnik« fogadott. A napos tisztviselő. Átvette a parancsnoktól az írást és felszólított bennünket, a gárdahadnagyot és engem, hogy mondjuk be neki a személyi adatainkat Ugyanúgy, mint a csekán. Amikor ezzel elkészült, felém fordult s megkérdezett tudom-e, mivel vagyok vádolva. Miután többet most sem tudtam, mint eddig, tagadólag válaszoltam s most már én kérdeztem meg tőle, hogy mi a vád ellenem. Egy pár pillanatig hallgatott Úgy látszott, hogy nem akart nyilatkozni, Majd meggondolta magát és beszélni kezdett Gúnyosan végignézett rajtam, s félvállról, az ő rossz németségével csak ennyit mondott nekem: *Farum plst ka Russ.« Amivel valószínűleg azt akarta mondani, hogy azért tartóztattak le, mert nem vagyok orosz. Most már legalább tudtam, hogy mi a bűnöm. Ennél többet ma sem tadok. Ezután a négy vöröskatona távozott Amikor ezek eltávoztak, a dezsurni csinovnik csengetett. Néhány pillanat múlva egy börtönör lépett az irodába. Ez a csinovnik parancsára nekünk esett és bennünket tetőtől-talpig átvizsgált. Előbb a gárdahadnagyot, azután engem. Az összes holminkat átkutatta. Minden darabot külön-külön megnézett Azután a zsebeinket forgatta ki. A mit nálunk talált, — egy néhány rubel készpénzt, gyűrűt, zsebkést, beretvát stb. — azt elszedte tőlünk. A gárdahadnagynak az óráját is elvette. Az enyémet nem találta meg. Még a csekán, a mikor .csomagoltam, a jegygyűrűmmel együtt azt is eldugtam. Egy harisnyába csavartam bele, s úgy sülyesztettem el a hátizsákom legfenekére. A motozás befejezése után a börtönör felszólított bennünket, hogy kövessük. Az irodiiból ezután egy vasajtón keresztül egy hosszú, széles folyosóra értünk. A folyosóra sok ajtó nyílt. Ezek voltak a cdlaajtók. Ezek egyikét, a második számút, a börtönör kulcsával kinyitotta s berniünket a cellába zárt.
