Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)

1926-11-25 / 324. szám

2. oldal 1926. november .25. BÁCSMEGYEI NAPLÓ Törökország nem lép be a Népszövetségbe A török külügyminiszter nyilatkozata az odesszai tanácskozásról l'ámadta Grol Suvakovics állam­titkárt, aki szerinte személyesen vett részt a crcpajai események előkészí­tésében. A közigazgatási állapotok illusztrálására rámutatott arra, hogy Topolán néhány nap előtt egy segédjegyzőt hat havi fogházra ítéltek és még mindig nem tá­volították el helyéről. Bajmokon egy Arata Vinko nevű dobrovoljácról hivatalos pecséttel el­látott hamis igazolványt küldtek be az agrárreform - minisztériumnak, amely igazolvány szerint az illető tornatanár és igy nem kaphat földet. Kiderült, hogy Arata díjtalanul ok­tatja a szokolistákat. Amikor ez az aknamunka nem sikerült, a dobrovoliáeot letartóztatták azon a cimen, hogy nincsenek katonai írásai és megkötözve vitték be a községházára. Később azt, aki megkötözte, le kel­lett tartóztatni, mert jogtalanul vi­selte az őrmesteri disztinkciót. — Ezek és hasonló esetek nyilván­valóan igazolják, hogy nagy szük­ség van a gyülekezési szabadság körülbástyázására. Grol ezután Ra­­dicsot támadta, akit prostituált nő­höz hasonlított, majd á‘ belügymi­niszter felé fordulva igy fejezte be beszédét: — A legfőbb ideje, hogy nyilatkoz­zék belügyminiszter ur, a parlamen­­tárizmus, vagy a diktatúra mellett van-e? Felrobbantott népgyülés Grol után Zsanjics Milován horvát föderalista beszélt. Rámutatott arra, hogy az Obznanát azoknak segítsé­gével hozták, akiket most a radikáli­sok támadnak. A bánáti eset nem egyedülálló. Hasonló történt Crikvenicán is, ahol a népgvülésre bombát dob­tak azok, akik ma panaszkod­nak. (Taps a Radics-párton.) Zsanjics: Ne tapsoljanak önök, mert amióta kormányra kerültek, önök is megzavarják a népgyülése­­ket. Ez történt Novagradiskán is. Végül Zsanjics minden baj okát az alkotmányban jelölte meg és köve­telte annak módosítását. A sürgőssé­get elfogadja. Vuletics Száva horvát föderalista ugyancsak támadta a kormányt és a Pribicsevics-párt javaslata mellett szólt. Bozsovics Gligorije a radikáliso­kat támadta. Mint a crepajai nép­gyülés szemtanúja megáll apitotta, hogy ami ott történt, az még Dél­­szerbiában a legnagyobb törvényte­lenségek korszakában sem fordult elő. Élesen támadta Suvakovics ál­lamtitkárt és megemlítette, hogy amikor Crepaján azt kiáltották: »Él­jen a király«, a románok abcugoltak. Trbics Vaszillje Jovanovics-párti beszélt a délszerbiai viszonyokról, különösen a bitolji állapotokról. Ki­jelentette, hogy a bitolji főispánt gyilkosság kísérlete miatt pörbe­­fogták. Bankovics Radics-párti a Pribi­­csevics-pártot támadta, amely a Ra­­dics-pártot Horvátországban üldöz­te. A javaslatot csak azért nem sza­vazza meg, mert az Pribicsevicsék­­től ered. Kulenovics Zsafer muzulmán a javaslat mellett beszélt, majd álta­lános figyelem közepette Makszimo­­vics Bózsó belügyminiszter szólalt fel és röviden a következőket mon­­dotta: * — A kormány a sürgősséget nem fogadhatja el, hanem arra az állás­pontra helyezkedik, hogy a javasla­tot egy arra célra választandó kü­lön parlamenti bizottságnak kell le­tárgyalnia. A belügyminiszter felszólalása után a többség a sürgősséget elve­tette. Délután félegy volt már, amikor rátértek a napirendre: a nemzetközi munkaügyi konvenciók ratifikálásá­ra.' Az előadó felolvasta a bizottság jelentését és ezután az elnök az ülést berekesztette. Parisból jelentik: A Petit Pari­sienne angorai tudósítója beszélge­tést folytatott Tewfik Rusdi bég tö­rök külügyminiszterrel, aki fantasz­tikus kacsának mondotta azt a hirt, hogy Odesszában létrejött a pán­­ázsiai Népszövetség. Hangsúlyozta Rusdi bég, hogy Odesszában csupán a török-orosz jóviszonyt alapozták meg és ebből a szempontból tényleg döíntő jelentőségű a két ország kül­Sztaribecséről jelentik: Titokzatos ügy foglalkoztatja a sztaribecsei csend­őrséget. Ismeretlen tettesek eddig ki nem derített módon megdézsmáltak egy, az országúton haladó butorszállitó ko­csit, amelyből több mint százezer dinár értékű holmit vittek el. I>r. Martinovics Pál sztaribecsei köz­jegyző leányát két héttel ezelőtt vette nőül Szimovics Dusán tábornok Novi­­szadról. A tábornokné bútorait és ke­lengyéjét vasárnap éjjel akarták Novi­­szadra szállítani és egy hatalmas bu­torszállitó kocsi teljesen megrakodva el is indult az értékes szállítmánnyal. A kocsin Tóth István kocsis és egy kisé­rő tartózkodott. Amikor átkeltek a csa­­torna-hidon, észrevették, hogy a lovak istrángja elszakadt. Leszálltak, hogy megkössék és ekkor meglepődve ta­pasztalták, hogy az istráng késsel van elmetszve. Amig emiatt a lovak körül bajlódtak, egy tejeskocsi érte utói őket és a kocsin egy bőröndöt fedeztek fel, amelyről tudták, hogy a szállítmányuk­hoz tartozik. Kérdőre vonták a tejesko-Novakanizsáról jelentik: Hosszú idő óta nem volt olyan szenzációja a nova­­kanizsai járásnak, mint Hirschl Oszkár gabonakereskedő cégének összeomlása. A járás székhelyén a csendes Tisza-parti nagyközségben az uccákon csoportosul­va, kaszinóban, korcsmában, mindenütt, ahol két ember összejön, erről beszélnek. Potiszkiszvetinikolát egészen feldúlta a hir. A környékbeli parasztgazdák, akik összeköttetésben voltak Hirschl-lel, vad­­mennyien bejöttek a faluba. Egész sze­kértábor veszi körül a Hirschl-kuriát. A parasztok pénzüket követelik és — rész­ben meg is "kapják. A kifizetéseket maga Hirschl Oszkár intézi, aki szerdán ha­zaérkezett Potiszkiszvetinikolára. Azok a hírek, amelyek Hirschl letar­tóztatásáról terjedtek el, alaptalanoknak bizonyultak. Hirschl Oszkárt nem tartóztatták le, hanem csak előállították a klkindai rendőrségre, ahonnan azonban ki­hallgatása után azonnal szabadláb­ra helyezték, mert senki sem tett ellene feljelentést. A Bácsmegyei Napló szerkesztősége te­lefonon kérdést intézett a velikakikindai ügyészséghez, ahonnan ugyancsak azt a felvilágosítást kaptuk, hogy Hirschl Oszkár ellen semmifée el­járás nincs folyamatban. Novakanizsán, ahol Hirschl legnagyobb hitelezői vannak, szerdán már bizonyos tekintetben lecsillapodtak a kedélyek. Azok a tárgyalások, amelyeket Hirschl ügyminiszterének odesszai tanács­kozása. Arra a kérdésre, hogy Törökor­szág belép-e a Népszövetségbe, a török külügyminiszter csak annyit mondott, hogy a török kormány a Népszövetséggel szemben nem vi­seltetik ellenséges érzülettel, ami azonban nem jelenti azt, hogy belát­ható időn belül belép a Népszövet­ségbe. esi kocsisát, hogyan került hozzá a bő­rönd, mire az azt válaszolta, hogy az utón találta és azzal a bőröndöt vissza is adta. Tóth István kocsisnak feltűnt az eset és mig a tejeskocsi tova vágta­tott, megnézte a gondjaira bízott szál­lítmányt. Rémülten fedezte fel. hogy a kocsiról hiányzik egy hatalmas luia is, amelyben a kelengye volt, azonkívül rendkívül értékes antik ezüst íírgyak. Nyomban visszafordította a kocsit és Sztaribecsére érve jelentést tett a csend­­őrségnek, amely megindította a nyomo­zást. A nyomozás során az országut-menti árokban megtalálták a ládát üresen. A csendörségnek a-f a feltevése, hogy Tóth és társa az utón elaludtak és a tettesek ezt a körülményt használták fel arra, hogy az istrángot elvágják, aminek következtében a lovak megállották és azután a ládát leemelték a kocsiról. A bőrönd valószínűleg eközben esett le, anélkül, hogy a tolvajok észrevették volna. A csendőrség folytatja a nyo­mozást. Samu, Hirschl Oszkár édesapja folyta­tott a hitelezőkkel, még nem fejeződtek ugyan be és írásbeli megegyezést nem eredményeztek, de lényegesen kedve­zőbbre hangolták az atmoszférát, mert a hitelezők meggyőződést nyertek arról, hogy Hirschiék minden áldozatra hajlan­dók a hitelezők kielégítésére, ami — legalább is nagy részben — si­kerülhet is nekik, föltéve, ha megfelelő idő áll rendelkezésükre. Éppen ezért a tanácskozások során az érdekelt pénz­intézetek arra az álláspontra helyezked­tek, hogy a bankoknak mindent el kel! követ­niük a csőd elkerülésére. Ez annál is inkább lehetséges lesz, mert a hitelezők értekezletén megállapították, hogy a ténylegesen fennálló adósságok összege lényegesen kisebb, mint a mennyit a telekkönyvnél bejelentet­tek. Ennek oka az, hogy Hirschlnek, aki ma­ga is foglalkozott bankszerü üzletekkel, legnagyobb részt tárcaváltói vannak a bankoknál. A ténylegesen fennálló tartozások ösz­­szege legföljebb négy-öt millió és abban az esetben, ha Hirschl Samu és riirs''r.l Oszkár Írásban is hajlandók azoknak a kötelezettségeknek vállalására, amelye­ket Hirschl Samu a novakanizsai Köz­ponti Takarékpénztárban kedden este megtartott értekezleten kilátásba helye­zett, akkor a csőd valószínűleg elkerül hetö lesz és a hitelezők a lehető legma­gasabb kulcs szerint nyernek kielégítést. A Bácsmegyei Napló munkatársa te­lefonon beszélt Hirschl Oszkárral, aki jelenleg Potiszkiszvetinikolán tartózko­dik. Hirschl Oszkár a következő nyilat­kozat közlésére kér fel bennünket: — Amikor Ljubljanából hazajöttem, Beogradban értesültem arról, hogy hi­­nlezum nyugtalankodnak. Táviratoztam Kikindára, hogy' Szuboticán keresztül utazom haza. A hitelezők egy része úgy látszik attól tartott, hogy Magyaror­szágba akarok utazni, ezért interveniál­tak a kikindai rendőrségen, hogy kísér­jenek Kikindára. Amikor Kikindára ér­tünk, a rendőrségen kiderült, hogy sem­miféle feljelentés nincs ellenem és igy semmi ok sem volt letartóztatásomra, ami természetesen nem is történt meg.-■ Hogy mennyire nem volt szándé­kom Magyarországba utazni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Beogradban nem kértem magyar ví­zumot útlevelemre és igy át sem léphettem volna a magyar határt sem vonaton, de legkevésbé autón. Kikindáról egyenesen Potiszki szvetinikolára jöttem, hogy ügyeimet rendezzem és ma már nagyobb összeget fizettem ki itteni üzletfeleimnek. A fize­tések most is folynak és nem vagyok fizetésképtelen, csak immobil, aminek az az oka, hogy hitelezőim most hirtelen megrohantak. — Tartozásaim összege egyébként nem tíz millió, hanem a bankoknak csak három millióval tartozom, bár igaz az, hogy a telekkönyvi hivatalnál nagyobb összegek vannak bejelentve. A ténylege­sen fennálló tartozásokra vagyonom kellő fedezetet nyújt és bizonyosnak tartom, hogy sikerülni fog a megegye­zést létrehozni. Gyógyszerészek harca a droguisták ellen Meg akarják szüntetni a detail­­drognariákat A gyógyszerészek nem jó szemmel né­zik a drogériák működését, mert azok gyógyküiönlegességeket is árusítanak. A Vajdaságban ma is érvénybenlevő egészségügyi törvények szerint droguis­­ta a Vajdaságban az is* lehet, aki vala­milyen drogériában három évig gya­korlaton volt. A szerb egészségügyi törvény szerint azonban droguista csak az lehet, akinek gyógyszerészeti okle­vele van. A képesítést illetőleg maguk a droguisták is két frakcióra oszlanak. A vajdaságiak és horvátországiak az eddigi status Quo fenntartását kívánják. A másik frakcióhoz azok a vajdasági droguisták tartoznak, akiknek gyógy­szerészi diplomájuk van. Sokkal élesebbek azonban azok az ellentétek, amelyek a droguisták és a gyógyszerészek között fennáilanak. A jugoszláv droguisták országos egyesü­letének a múlt napokban Beogradban megtartott rendkívüli közgyűlésén az országos droguista egyesület, a beogradi gyógyszerésztestület és a gyógyszerész­kamara között létrejött ideiglenes egyez­mény került tárgyalásra, de határozat még nem történt. Az ideiglenes egyez­mény szerint a három testület el akar járni az egészségügyi miniszternél, hogy az dolgozzon ki törvényjavaslatot, a mely a meglevő detaildrogériákat fo­kozatosan meg akarja szüntetni és pe­dig oly módon, hogy a jelenleg birtok­ban levő drogériák szerzett jogai tovább­ra is érvényben maradnak, de ha a meg­levő drogériák valamelyike eladásra ke­rül, vagy annak tulajdonosa meghal, ak­kor az üzlet már csak mint nagybani drogéria folytatható tovább. Az egyezménynek természetesen nagy ellenzéke van és ezért a vajdasági dro­guisták jövő hónapra Noviszadon or­szágos tiltakozó kongresszust hivnak egybe, amelyen nemcsak az egyezmény ellen kívánnak élesen állást foglalni, de napirendre akarják tűzni a droguisták összes sérelmeit. A noviszadi Lloyd a droguisták ügyét magáévá tette és el akar járni a kereskedelmi miniszternél, hogy védje meg a droguisták veszélyez­tetett érdekeit. Ellopták a tábornok feleségének kelengyéjét Rejtélyes tolvajok kifosztottak egy butorszállitó kocsit a sztaribecseji országúton Egyezkednek a hitelezők a poliszt szvettnikolai náibobbal Hirschl Oszkár megkezdte a kis hitelezők kifizeté­sét — Az egyezkedési tárgyalások eredménnyel ke­csegtetnek — Hirschl Oszkár nem volt letartóztatva Mennyi adósság terheli Hirschl vagyonát ?

Next

/
Thumbnails
Contents