Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-21 / 320. szám
98 88 Lohengrin kisasszony is, mikor eleven testével éli! Es hogy ne fárassza magát, hát megmondom magamtól: maga nagyon rokonszenves, kedves fiú és én Jó kis barátnője leszek. Csak ne legyen mohó és várja meg mindennek a2 idejét. De mert belátom, hogy egy hozzám hasonló csinos leány oldala mellett nem könnyű dolog a várakozás és mert nekem is jól esik, hát itt van előlegül néhány csók! £s az elkábult, a meglepetéstől és örömtől szédülő Tihamérnak néhány temperamentumos csókot nyomott az arcára. Azután, mintha semmi sem történt volna, nyugodtan hozzátette: — Tudja, jobb ezen túlesni. A legtöbb férfi és lány azért nem tud semmiről beszélni, mert egyre azon törik a fejüket, hogy milyen módon oldják meg az első csókot. — Hát én átsegítettem magát ezen a problémán és most már remélem, okosan fogjuk felhasználni az időnket! Tihamér izzadt és levegő után kapkodott. Gúnyolódik vele ez a leány? Ki ez a nő tulajdonképpen? De hiszen a világ felfordult körülötte, ö, a fölényes és elkényeztetett nőhóditó olyan gyámoltalan, ostoba, igen, valljuk be, szánalmas szerepbe került, amilyenbe a természet rendje szerint rendszerint a nők szoktak kerülni. Úgy érezte, hogy ez a rejtélyes, fölényes, okos leány kineveti, sátáni fölénnyel szatírát ir róla. Elképedve és méltóságát menteni akaró utolsó erőfeszítéssel tiltakozott: — Nem értem, nem tudom kicsoda maga? Honnan veszi a fölényt és bátorságot, hogy ilyen ciniku' san intézi el az emberiség legszebb, leggyönyörűbb érzését? Mici szemrehányó tekintettel nézett a férfire: — Nézze barátom, miért mond ilyen nagyképü szavakat? Beszéljen őszintén, mikor az előbb meg akart csókolni, nem érezte, hogy ez a csók, amelyben sem érzés, sem poézis nem volt, amelyhez semmi köze sem volt a hangulatának és amelyet minden suszterlegény hasonlóan cselekedett volna meg, soi-Forró Pál kalitkába, csőrével kopogtat a drótból font ajtón. Tihamér két meleg kart érzett felkuszni karjáról a válla felé, Mici mélyen, nehezen sóhajtott. — Most futni kellene, nesztelen, kacagó rohanással, elmenekülni innen és nem szabadna a városba visszamennünk.. Meg kellene találnunk Eldorádó országot, harmatos gyepen táncolni, langyos tengerben fürdeni, napfényben elnyujtózni! Lehunyta szemét és bágyadtan sóhajtotta hozzá: Eltáncolni a szerelmet, tengerbe sikoltani boldogságunkat, csak egymásnak, egymásért élni! Azután megint egy pillanatnyi csend zuhant közéjük, különös, ezerhangu, fücsökmuzsikás, lombzugásos, virágsóhajtásos csend. És mintha távolról, messze erdőkből sóhajtott volna ki a vágy, halkan buggyant ki újra a szó: — Egyszer, szeretnék nagyon boldog lenni Megérni azt a néhány szép, zavartalan hetet, amelyért érdemes volt megszületni...! Tihamér megfogta a lány kezét, amely forró volt és remegett. —Mit ért maga ahhoz kis lány? Honnan ismerné izét, forróságát a nagy érzésnek, melyet csak sejtésből és rossz regényekből ismer. Mici furcsán mosolygott: Talán nem...! Hátha nem vagyok lány? Tihamér megdöbbent. Persze, erre nem gondolt. És megrökönyödve nézett Micire, aki kedves csipkedéssel mondta: — Látja, megint beleilleszkedett egy önkényes feltevésbe! — Miaga... asszony?! — Igen, asszony voltam három hónapig! De ne beszéljünk erről', mert ez igazán meglehetősen hétköznapi történet. A durva, léha, asszonyát, meg nem értő, klubba járó gazdag férfi és a gyengédségért, pajtásságért epedö mimóza asszony örökké ismétlődő históriája. A különös csak az, hogy mig más asszony ilyenkor pesszimista lesz, elveszti életkedvét én megmaradtam rajongónak, aki hiszem és tudom, hogy megtalálom valahol azt a férfit, aki elhozza nékem az álmok megváló-Forr6 Pál írói érzéke tiltakozott az ellen, hogy ugyanúgy cselekedjen, mint a tömeg, legszívesebben elmenekült volna innen. De Mici, aki belékarolt mélyen, nagyokat lélekzett és azt mondta: — Milyen szép, hangulatos mindez! Most a csók fog következni, gondolta Tihamér és megrémült, hogy minden olyan szabályosan fog lejátszódni, mint egy ponyvaregényben vagy tűzoltóegylet által rendezett majálison, mikor a tűzijáték után szétszóródnak a párok. Nem értette ezt a különös, rejtélyes leányt, aki olyan okosan és mélyenjáró bölcsességgel beszélt az imént, mint egy kifinomodott elméjű nagyvüági nő és most egy masamód olcsó szentimentálizmusával mereng a holdvilágon és nem érzi meg, hogy a modern ember szerelme ennél több és bonyolultabb. És Tihamér ennél a gondolatnál hirtelen megrémült. No, lám, végre egy nő, aki megelégszik a szerelem ősi, primitiv kellékeivel és most ö elégedetlenkedik? — Ostobaság! — dörmögte magában és hogy véget vessen filozofálgatásának, felhasználta az ucca keresztezésénél álló hársfák vastag törzsének oltalmát és hirtelen magához ölelve Micit, meg akarta csókolni. De Mici abban a pillanatban hevesen és védekezőn arca elé tartotta kezét és szemrehányó hangon mondta: — Miért tesz ilyet? Ilyen kevésre értékel? — Bocsásson meg! — dadogta megzavarodva Tihamér és hirtelen felkacagva mondotta: — Tudja-e, hogy mióta találkoztunk, én állandóan zavarban vagyok, dadogok, baklövéseket csinálok. maga pedig olyan fölényes, biztos a dolgában, mint egy primadonna! Mici vidáman nevetett: — Ez természetes. Mert maga folyton azon töri a fejét, hogy mit tegyen, amivel megfőz engem. Ősi férfiszokás szerint mindenáron hódítani és imponálni akar, megrohamozni, lehengerelni, ahelyett, hogy őszinte pajtáskodással élvezné velem ezt a nagyszerű éjszakát. Pedig látja, az élet nemcsak az Íróasztal 4Mett szép. amikor ir róla az ember, hanem akkor Lohengrin kisaxxzonij sulását. És látja, volt bátorságom ahhoz, hogy otthagyjak jólétet, jellemet, prostituáló gazdagságot és... egészen uj, érdekes környezetben keressem az igazi férfit. Mert ugy-e, azt csak természetesnek találja, hogy nemcsak a férfi, hanem a nő is keresheti a párját! Tihamér hangosan felkaegott. — Bocsásson meg kedves, de ennél furcsább, különösebb história még nem esett meg velem. Én tegnap délután hosszú beszédben fejtettem ki barátaimnak a müvészklubban, hogy csak azt a nőt teheti a férfi boldoggá, akinek anyagi vágyait megtudja valósítani. És ma elém toppan egy nö, aki menekül a gazdagságtól és felborítja összes eddigi tapasztalataimat s elméleteimet! Mici bólintott: — Egy nö, aki bátor! És éppen ezért félek, hogy nehezen fogok hasonló férfire találni. — Őh, a férfiak talán gyávák? — A szerelemben igen. őszintén szólva a szerelmes férfi igen szomorú szerepet játszik. Fél minden érzésével, gondolatával szeretni és ez természetes is. A munkájára tartogatja energiáit, a kenyérkeresö harcra. — És a gazdagok? A gondtalan naplopók? — Ezek távolódnak el leginkább mindattól, aini poézis és mélység a szerelemben. A szerelemből csak a mámor érdekli őket és ezt hajszolják ocsmány orgiáikon. Hogy is tudnának ezek igazán szeretni! Egy pillanatra elhallgatott, azután haikaó hozzá tette: — Ne gondoljon naivnak, sohasem hittem a sirig tartó, örök szerelemben és nem hiszem, hogy az ember csak egyszer szerethessen életében. A szerelem lényegében véve hangulat, fizikai érzés és ennek törvényszerűsége, hogy nem maradhat változatlan. De hiszek egy lelki kapcsolódásban, közös örömben, munkában, célban, amely egyre uj szint, muzsikát visz két ember szerelmébe. Tihamér mosolygott: No lám, elmélkedünk a szerelemről, mint Platon Symposion cimü müvében a görög bölcsek És ime. ösztönös megsejtéssel ugyanarra az eredményre Jutott, 34 39
