Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)

1926-11-14 / 313. szám

192G november 14. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 23. oldal. Látogatás a fauágó-klubban Kik u_gatnak fát ázuboticán ? — mi újság a politikában? R fauágák királya nyilatkozik a benzinről ts a pálinkáról Reggel hat óra. Ép most nyújtózik ki a város. Lármásan, mint egy ébresztő­óra befut az első villanyos Palicsról. A törvényszék sarkán kiszáll belőle négy álmos kofaasszony, ezek csapnak ak­kora lármát, hogy a törvényszék szolid lakói dühösen felébrednek. A rendőr oda­kacsint és megfenyegeti őket a gumi­val. Az asszonyok felpakolnak és to­vább mennek a város felé a zöldséges kosarakkal. # A törvényszék előtt standolnak már ősidők óta a favágók. Sehol sincs any­­nyi bagó és annyi köpés Szuboticán, mint itt a sarki klubban, amelyet bátran lehet egy hullabörze közgyűlési termé­hez hasonlítani. Aki fölületesen elhalad — Meg. — Ehun megy a két farkas is — és egy asztfaltdarabot, meg egy vö­rösrépa szeletet tesz a földre rajzolt ábrára. Az egész csoport odajön. Az arcokra kiül az izgalom, mint a moziban a bak­­fis arcára, mikor a sejtelmes Valentino lagymatag csókot cuppant az aranyos bankárlány karminjára. És kezdetét ve­szi a »bárány« játék, amely abból áll, hogy a báránykát jelző cserepek tulaj­donosa a két farkas mellett behatol a nyájjal a sarokba. Ezt a játékot háború alatt »Hindenburg« játéknak hívták. A Zoro kinézésű favágó, akinek rém nagy fekete és piszkos körmei általános fel­tűnést keltenek, borzalmas káromkodás után leüt egy bárányt. A megboldogult a placc mellett, az nem tudhatja, mi ját­szódik le reggel hattól, délig a hirdető­oszlop tövében, de aki tájékozódni akar a napi gazdasági és politikai események felől, az legjobb ha szabadjegyet vált a favágó klubba, a törvényszék sorkára és bemutatkozik Sztipán bácsinak, a korelnöknek — és mindent tud kora reg­gel, még mielőtt az újságok megjelen­nének. A favágók reggel hétre valamennyien együtt vannak a placcon — ahogy ők egymásközött nevezik a törvényszékkel átellenben lévő sarkot. Körülöttük ébred levesestányér darabot ujjongva félre­dobják. A favágók tombolnak. — Miso verd az apja szentjit előre. Sime ne hagyd, furkózd meg. Mind kia­bál. egy hatvanötéves öregember sörtés bajuszát harapdálja. Az izgalom nő, a lárma fokozódik, a csoportba beáll két katona is, egy fejkendős asszony és egy egész sereg suhanc. Ilyen arcokat még nem láttam a mo­ziban sem, a lóversenyen sem és az iz­galom. amely ezzel a gyerekesen primi­tív játékkal jár, áírázza a legöregebb favágókat is. Csupa tanulmányfejek, vá­a város és ők egy csoportba verődve, oldalukon lyukas, kiszolgált juhászta­risznyával, amelyből kilóg a zsíros pa­pír, a szegény ember szalvétája, állnak az élénkülő ucca forgatagában titokza­tosan összebújva, mint a politikusok és kis életük nagy gondjait suttogják el egymásnak. Mindenre felfigyelnek, a rendőr mozdulatára, a kocsi zörgésére. Hét órakor lehetnek már húszán a klub­ban. Az uj jövevények a hirdetőoszlop falához támasztják a baltát és a fűrészt és belevegyülnek a beszédbe. Sehol ennyi tipikus arc, sehol ennyi tipikus káromkodás. Piszkos pörge, szél­vágó kalapja van mindegyiknek, nyakuk körül tarka kendő. Egyszerre nagy mozgolódás támad közöttük, az úttestre dobált keramitbó! ülőkéket készítenek. Közelebb megyek és megállók a csoport előtt. Föltekintenek rám egyik is másik is. Egy alacsony csunyaarcu emberke elhúzza száját, nem igen szereti ha ide­gen vetődik a társaságba. Ezalatt az egyik titokzatos ábrákat rajzol a földre és zsebéből apró, színes cserepeket szed elő. — Megvan a nyáj? Kérdi egy karikás bajuszu favágó. szonra való tipikus arcok, emberek, a kik ki kapcsolódtak a város témáiból, összehajolnak... és ez nekik a mozi, a szórakozás, minden, minden, amit az élet örömeiből nekik juttatott a sors. Érdeklődöm. A legjobb játékos nincs itt, munkában van — ha azt látná az ur, ez semmi, azok pénzbe játszanak, de az aztán já­ték. — Mennyibe játszanak? — Egy bankóban, húsz forintba — magyarázza meg rögtön és megkínál ci­garettával, amely már az első pillanatra nagyon gyanúsnak tűnt föl előttem, de udvariasságból szippantottam belőle, mert nincs kizárva, hogy közte -van an­nak a Vardarnak a vége, melyet tegnap a Halasi-uton eldobtam. Mikor vége lett a partinak, megszólí­tom az egyik játékost és öt dinárt tűzök ki egy uj játék győztesének — ezzel az­tán meg is nyertem a bizalmat. — Tud maga játszani? — Nem — feleltem. — Hát mit tud akkor az ur, tán sak­­kolni, mert tudunk ám úri játékokat is, azelőtt pincér voltam. — Mikor azelőtt? — Hát úgy tiz éve lehet annak, de aztán átcsaptam erre a pályára, mert nem bírtam a szaladgálást, a Városiban voltam Gyuri pincér. — Vagyonom? — hová gondol, semmi, voltam én azóta boltiszolga, cipöpucoló, cipökrémárus — de eredetileg borbélynak készültem, oszt favágó lettem. — Bár ne is születté volna akkor — szól közbe egy idős vörösbajuszos fa­vágó, állítólag a favágók királya — bár én se születtem volna, a feneegye meg a motorokat, meg aki kitalálta. gók körülveszik. Kezdetét veszi az al­kudozás. — Négvbe vágom hatért! Lepucolva, no naccságos ur?! — A nagyságos A”"•> urnái két na­­számol, ceruzával, az ujján, fejiben, fejnélkül, a favágók feszülten figyelnek, az ur végül kiböki: — Helyes, én csak azt akartam tudni, hogy jövök ki jobban, emberrel,- vagy motorral, de ugylátom motorral — Alá­­szolgája! és elmegy. — Az az a motorok, csak azok ne len­nének — szólnak egyszerre többen és minden figyelem most rajtam van, mind­egyiknek van panaszolni valója és mind a motorokat szidja, amely — mint a fiakerosoktól az autó — tőlük is elveszi a kenyeret. Munka nincs, ha van, nagyon olcsó, hat dinár méterenkint, aprítva, bekosarazva és délbe kapnak itt-ott egy kis krumpli levest. — Mit csinálnak, ha sok lesz Szubo­ticán a motoros fűrész? — kérdem. — Semmit, eladjuk a fűrészt, meg a baltát, oszt politizálunk. — Hogy politizálnak, hát szoktak ma­guk politizálni? — Gyere elő »ügyvéd« — és elötusz­­kolnak egy fehérhaju bunyevác embert, a szakma politikusát. Lehet ötvenéves, értelmes arcú — amint mondják végzett is két iskolát — elemit, de ez itt nagy szó és ami a fő, ő olvas egyedül újsá­got a társaságban és ő mondja el, hogy mi újság a világba. — Milyen újságot olvas — szólítom meg az öreget, aki kicsit szégyenkezik is, kicsit örül is. — Hát fölváltva kérem Bácsmegyei újságot és régi Tolnai világujságot, elég ez nekem, abbul is csak a gyilkosságot olvasom el, meg hogy ki a polgármes­­tem, apám nagy 48-as volt — isten nyu­gosztalja, azt bennem is maradt valami a politikábul. Egyébként jól élek, egész­séges vagyok, reggel pálinka, szalonna, délben ugyanaz borral, este ugyanaz bor nélkül, a motoros fűrészre pedig azt mondom, ördög kereke az, mint az autó, meg a rádió, vagy mi a szösz, hiába, nem úgy vág az a gép, mint a fűrész, mert az a fa egész másképp ég, ha jó megdolgozzuk — magyarázta az öreg politikus őszinte meggyőződéssel, hogy a végén magam is azt hiszem, hogy a benzinfüst árt a fának, viszont a szalom nával megkent acél elősegíti az égést. — Van-e odahaza fájuk, a tél itt van a nyakunkban? — Van ha veszünk, de nem csoda, ha nekünk nincs, Baum igazgató ur ta­valy egy vagont hozatott az idén ő is úgy veszi métermázsára, ja a tőzsdén, a hullatözsdén elúszott a pénze. — Hol vágtak sok fát az idén? — Mamuzsics Antal u_-ról két na­pot és kaptunk a naccságától egy ru­hára valót a gyerekeknek télire, hogy az Isten áldja- meg őket, bár rniinden kuncsaft ilyen lenne. Ebben a pillanatban jelenik meg a placcon az első rendelő. A favágók már messziről látják és felismerik az »anya­got«. A boldog ember ideér és a favá­Az egyik öreg fakopáncs cifrát mond és kimondhatatlan helyre kívánja az — így megy ez nap-nap után — za­­jonganak egy darabig, aztán tovább be­­urat is, a motort is, a fát is, mindent, szélgetünk, mikor újabb káromkodás hangzik a csoporttól, ahol tovább folyt a játék. Az egyik fél csalt, egy bárányt csempészett föl a táblára, de a közön­ség észrevette. Alig lehet őket kibékí­tem, pedig egyébként jó emberek, csak éppen sokat köpködnek, a Száva ciga­retta füstjében pedig majd meg fullad­tam, a káromkodásuktól pedig majd hogy rosszul nem lett egy fiatal hölgy, aki a közeli megállónál már egy órája várta a villanyost, de ha jött, akkor( sem szállt föl, hallgatta a csöndes be­szélgetést . . . hallgatta még akkor is mikor én már elbúcsúztam a favágók­tól, akiket a motoros fűrész maholnap kibuktat az uccáról. De megigértem a derék favágóknak, hogy holnap eljövök egy partit játszani a Lukáccsal, mire ők viszont azt ígérték, hogy iderendelsik a köpöbajukot és tisziteletemre rendeznek egy versenyt. A bajnokság, amint kide­rült abból áll, hogy a társaság vezény­szóra sercent. A rekord eddig a villa­mossíntől a törvényszék faláig terjed. Ezt ők diszkoszdobásnak nevezik. De őszintén kijelentem, hogy erre a sport­­eseményre igazán nem vagyok kiván­csi. Szegedi Emil Somlyó Zoltán : Zárt sorok í. Virágot küldök majd neked, fehér s pirosszinü virágot. Hogy kettényilik a szived nagy örömödbe, hogyha látod. Nem küldök mellé levelet, amelyre neked lenne írva. Nehogy sikoltva rátaposs S arcod kezedbe rejtsd te sírva... 2. Mikor már minden szín elillant: este lölsrólolom a villanyt. Tinta, toll, papír — bus sorok... És aztán terád gondolok. S hajnalban, mikor szegény, fáradt• fejemmel vágyódom utánad: Könnyem fut át a sok soron — és a vilalnyt lesróioloni...

Next

/
Thumbnails
Contents