Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-14 / 313. szám
192G november 14. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 23. oldal. Látogatás a fauágó-klubban Kik u_gatnak fát ázuboticán ? — mi újság a politikában? R fauágák királya nyilatkozik a benzinről ts a pálinkáról Reggel hat óra. Ép most nyújtózik ki a város. Lármásan, mint egy ébresztőóra befut az első villanyos Palicsról. A törvényszék sarkán kiszáll belőle négy álmos kofaasszony, ezek csapnak akkora lármát, hogy a törvényszék szolid lakói dühösen felébrednek. A rendőr odakacsint és megfenyegeti őket a gumival. Az asszonyok felpakolnak és tovább mennek a város felé a zöldséges kosarakkal. # A törvényszék előtt standolnak már ősidők óta a favágók. Sehol sincs anynyi bagó és annyi köpés Szuboticán, mint itt a sarki klubban, amelyet bátran lehet egy hullabörze közgyűlési terméhez hasonlítani. Aki fölületesen elhalad — Meg. — Ehun megy a két farkas is — és egy asztfaltdarabot, meg egy vörösrépa szeletet tesz a földre rajzolt ábrára. Az egész csoport odajön. Az arcokra kiül az izgalom, mint a moziban a bakfis arcára, mikor a sejtelmes Valentino lagymatag csókot cuppant az aranyos bankárlány karminjára. És kezdetét veszi a »bárány« játék, amely abból áll, hogy a báránykát jelző cserepek tulajdonosa a két farkas mellett behatol a nyájjal a sarokba. Ezt a játékot háború alatt »Hindenburg« játéknak hívták. A Zoro kinézésű favágó, akinek rém nagy fekete és piszkos körmei általános feltűnést keltenek, borzalmas káromkodás után leüt egy bárányt. A megboldogult a placc mellett, az nem tudhatja, mi játszódik le reggel hattól, délig a hirdetőoszlop tövében, de aki tájékozódni akar a napi gazdasági és politikai események felől, az legjobb ha szabadjegyet vált a favágó klubba, a törvényszék sorkára és bemutatkozik Sztipán bácsinak, a korelnöknek — és mindent tud kora reggel, még mielőtt az újságok megjelennének. A favágók reggel hétre valamennyien együtt vannak a placcon — ahogy ők egymásközött nevezik a törvényszékkel átellenben lévő sarkot. Körülöttük ébred levesestányér darabot ujjongva félredobják. A favágók tombolnak. — Miso verd az apja szentjit előre. Sime ne hagyd, furkózd meg. Mind kiabál. egy hatvanötéves öregember sörtés bajuszát harapdálja. Az izgalom nő, a lárma fokozódik, a csoportba beáll két katona is, egy fejkendős asszony és egy egész sereg suhanc. Ilyen arcokat még nem láttam a moziban sem, a lóversenyen sem és az izgalom. amely ezzel a gyerekesen primitív játékkal jár, áírázza a legöregebb favágókat is. Csupa tanulmányfejek, váa város és ők egy csoportba verődve, oldalukon lyukas, kiszolgált juhásztarisznyával, amelyből kilóg a zsíros papír, a szegény ember szalvétája, állnak az élénkülő ucca forgatagában titokzatosan összebújva, mint a politikusok és kis életük nagy gondjait suttogják el egymásnak. Mindenre felfigyelnek, a rendőr mozdulatára, a kocsi zörgésére. Hét órakor lehetnek már húszán a klubban. Az uj jövevények a hirdetőoszlop falához támasztják a baltát és a fűrészt és belevegyülnek a beszédbe. Sehol ennyi tipikus arc, sehol ennyi tipikus káromkodás. Piszkos pörge, szélvágó kalapja van mindegyiknek, nyakuk körül tarka kendő. Egyszerre nagy mozgolódás támad közöttük, az úttestre dobált keramitbó! ülőkéket készítenek. Közelebb megyek és megállók a csoport előtt. Föltekintenek rám egyik is másik is. Egy alacsony csunyaarcu emberke elhúzza száját, nem igen szereti ha idegen vetődik a társaságba. Ezalatt az egyik titokzatos ábrákat rajzol a földre és zsebéből apró, színes cserepeket szed elő. — Megvan a nyáj? Kérdi egy karikás bajuszu favágó. szonra való tipikus arcok, emberek, a kik ki kapcsolódtak a város témáiból, összehajolnak... és ez nekik a mozi, a szórakozás, minden, minden, amit az élet örömeiből nekik juttatott a sors. Érdeklődöm. A legjobb játékos nincs itt, munkában van — ha azt látná az ur, ez semmi, azok pénzbe játszanak, de az aztán játék. — Mennyibe játszanak? — Egy bankóban, húsz forintba — magyarázza meg rögtön és megkínál cigarettával, amely már az első pillanatra nagyon gyanúsnak tűnt föl előttem, de udvariasságból szippantottam belőle, mert nincs kizárva, hogy közte -van annak a Vardarnak a vége, melyet tegnap a Halasi-uton eldobtam. Mikor vége lett a partinak, megszólítom az egyik játékost és öt dinárt tűzök ki egy uj játék győztesének — ezzel aztán meg is nyertem a bizalmat. — Tud maga játszani? — Nem — feleltem. — Hát mit tud akkor az ur, tán sakkolni, mert tudunk ám úri játékokat is, azelőtt pincér voltam. — Mikor azelőtt? — Hát úgy tiz éve lehet annak, de aztán átcsaptam erre a pályára, mert nem bírtam a szaladgálást, a Városiban voltam Gyuri pincér. — Vagyonom? — hová gondol, semmi, voltam én azóta boltiszolga, cipöpucoló, cipökrémárus — de eredetileg borbélynak készültem, oszt favágó lettem. — Bár ne is születté volna akkor — szól közbe egy idős vörösbajuszos favágó, állítólag a favágók királya — bár én se születtem volna, a feneegye meg a motorokat, meg aki kitalálta. gók körülveszik. Kezdetét veszi az alkudozás. — Négvbe vágom hatért! Lepucolva, no naccságos ur?! — A nagyságos A”"•> urnái két naszámol, ceruzával, az ujján, fejiben, fejnélkül, a favágók feszülten figyelnek, az ur végül kiböki: — Helyes, én csak azt akartam tudni, hogy jövök ki jobban, emberrel,- vagy motorral, de ugylátom motorral — Alászolgája! és elmegy. — Az az a motorok, csak azok ne lennének — szólnak egyszerre többen és minden figyelem most rajtam van, mindegyiknek van panaszolni valója és mind a motorokat szidja, amely — mint a fiakerosoktól az autó — tőlük is elveszi a kenyeret. Munka nincs, ha van, nagyon olcsó, hat dinár méterenkint, aprítva, bekosarazva és délbe kapnak itt-ott egy kis krumpli levest. — Mit csinálnak, ha sok lesz Szuboticán a motoros fűrész? — kérdem. — Semmit, eladjuk a fűrészt, meg a baltát, oszt politizálunk. — Hogy politizálnak, hát szoktak maguk politizálni? — Gyere elő »ügyvéd« — és elötuszkolnak egy fehérhaju bunyevác embert, a szakma politikusát. Lehet ötvenéves, értelmes arcú — amint mondják végzett is két iskolát — elemit, de ez itt nagy szó és ami a fő, ő olvas egyedül újságot a társaságban és ő mondja el, hogy mi újság a világba. — Milyen újságot olvas — szólítom meg az öreget, aki kicsit szégyenkezik is, kicsit örül is. — Hát fölváltva kérem Bácsmegyei újságot és régi Tolnai világujságot, elég ez nekem, abbul is csak a gyilkosságot olvasom el, meg hogy ki a polgármestem, apám nagy 48-as volt — isten nyugosztalja, azt bennem is maradt valami a politikábul. Egyébként jól élek, egészséges vagyok, reggel pálinka, szalonna, délben ugyanaz borral, este ugyanaz bor nélkül, a motoros fűrészre pedig azt mondom, ördög kereke az, mint az autó, meg a rádió, vagy mi a szösz, hiába, nem úgy vág az a gép, mint a fűrész, mert az a fa egész másképp ég, ha jó megdolgozzuk — magyarázta az öreg politikus őszinte meggyőződéssel, hogy a végén magam is azt hiszem, hogy a benzinfüst árt a fának, viszont a szalom nával megkent acél elősegíti az égést. — Van-e odahaza fájuk, a tél itt van a nyakunkban? — Van ha veszünk, de nem csoda, ha nekünk nincs, Baum igazgató ur tavaly egy vagont hozatott az idén ő is úgy veszi métermázsára, ja a tőzsdén, a hullatözsdén elúszott a pénze. — Hol vágtak sok fát az idén? — Mamuzsics Antal u_-ról két napot és kaptunk a naccságától egy ruhára valót a gyerekeknek télire, hogy az Isten áldja- meg őket, bár rniinden kuncsaft ilyen lenne. Ebben a pillanatban jelenik meg a placcon az első rendelő. A favágók már messziről látják és felismerik az »anyagot«. A boldog ember ideér és a faváAz egyik öreg fakopáncs cifrát mond és kimondhatatlan helyre kívánja az — így megy ez nap-nap után — zajonganak egy darabig, aztán tovább beurat is, a motort is, a fát is, mindent, szélgetünk, mikor újabb káromkodás hangzik a csoporttól, ahol tovább folyt a játék. Az egyik fél csalt, egy bárányt csempészett föl a táblára, de a közönség észrevette. Alig lehet őket kibékítem, pedig egyébként jó emberek, csak éppen sokat köpködnek, a Száva cigaretta füstjében pedig majd meg fulladtam, a káromkodásuktól pedig majd hogy rosszul nem lett egy fiatal hölgy, aki a közeli megállónál már egy órája várta a villanyost, de ha jött, akkor( sem szállt föl, hallgatta a csöndes beszélgetést . . . hallgatta még akkor is mikor én már elbúcsúztam a favágóktól, akiket a motoros fűrész maholnap kibuktat az uccáról. De megigértem a derék favágóknak, hogy holnap eljövök egy partit játszani a Lukáccsal, mire ők viszont azt ígérték, hogy iderendelsik a köpöbajukot és tisziteletemre rendeznek egy versenyt. A bajnokság, amint kiderült abból áll, hogy a társaság vezényszóra sercent. A rekord eddig a villamossíntől a törvényszék faláig terjed. Ezt ők diszkoszdobásnak nevezik. De őszintén kijelentem, hogy erre a sporteseményre igazán nem vagyok kiváncsi. Szegedi Emil Somlyó Zoltán : Zárt sorok í. Virágot küldök majd neked, fehér s pirosszinü virágot. Hogy kettényilik a szived nagy örömödbe, hogyha látod. Nem küldök mellé levelet, amelyre neked lenne írva. Nehogy sikoltva rátaposs S arcod kezedbe rejtsd te sírva... 2. Mikor már minden szín elillant: este lölsrólolom a villanyt. Tinta, toll, papír — bus sorok... És aztán terád gondolok. S hajnalban, mikor szegény, fáradt• fejemmel vágyódom utánad: Könnyem fut át a sok soron — és a vilalnyt lesróioloni...
