Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-31 / 301. szám
20. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 október 31. u 99 Párisha halkan beszököit az ősz Szubjektív riport a párisi gyerekekről, az őszről, a gazdagságról és a Montmar reról, ahol tradíció a piszok és a szegénység Azi uccasarkokon megjelentek a nagyhasú gesztenyesütőkályhák, sürü köd ereszkedett a Szajnára és a gázlámpák már kora délután is égnek, hogy a szürke, vágnivaló ködben, el ne tévedjenek és össze ne ütközzenek a járókelők. / z autóknak természetesen mindegy, legfeljebb csökkenni tog az eigázolások száma, mert a bestiális soffőr. aki eddig nontosan az áldozat két lábára célzott1, most nem fog tudni ráhaitani a gyanútlan gyalogjárókra. Hat órakor a diszruhás rendőr takaródét fűi a gyerekseregnek, mint a nagy kaszárnyákban és a bonnek. csecsemők és kölykök hada felkerekedik. Egy sereg gverek a rendőr után ro han aki szégyell ilyen nagy publikum előtt a trombitába fuini és haragosan szétzavaria a kurtanadrágos hordát. De Párisban nem szabad gorombáskodni a gyerekekkel és a gaz kölykök ezt iól tudják. Valami elképesztő az ui generáció visszaél a felnőttek babusgató humanizmusával. Egy ilyen kis garáz da fickó megtud bolonditani egv egész uccát. A Panteheon körül a minap negyedóráig szünetelt a forgalom egv bébi miatt, aki kitépte magát a mamája kezei közül, berohant azi autótenger kelős közepébe és röhögve élvezte a rendőr kétségbeesett vészfüttyeit és az autókat amelyek az orra előtt fékeztek le. Mert a gyerek az szent és sérthetetlen Párisban. A rendőr még csak egy rossz szóval sem illette, csupán ennyit kérdezett tőle: — Mért ugrottál le a járdáról fiacskám? Nem féltél hogy elüt egy kocsi? Mire az édes apróság fölényesen igy szól: — Ugyan! Nem mer az elgázolni! Hisz akkor megbüntetik! A Luxemburg-kert fái rozsdavörösen haldokolnak a permetező esőben. A virágok szemei nagyra nyíltak, még utoljára látni akarnak mindent és a szökőkút meztelen faunja zokogva sir egész nap. Szép és megható az élet búcsúja, de ne legyünk elfogultak, az ősz mindenütt szép. Pécsváradon is. Szuboticán És semmi hajlandóságot sem mutatott arra. hogy levonuljon' a szintérről. Amikor pedig a rendőr ölbekanta és úgy vitte el. a kölyök kék-zöldre rugdosta a rendőrbácsi feiét. íme a modern gyereknevelés! A villamosok Párisban mindig zsúfol va vannak, akár a színházak. Be kell is. csak ugv mint Párisban. Itt is lehet elbusulni és elvágyódni más vidék után, akár otthon, amikor lapzárta után egv fröccs mellett méláztam a tengerről és Párisról. a nagy kikötőről Csak a levegő más a nyelv és a színek, mig az élet mindenütt a régi siralomház; A gyerekek már belenyugodtak az őszbe, a verebek is. Ó. milyen édes dolog egv ilyen gverek! Hogy ugrál, röhög, kapkod, játszik és biztosan ilyen gondtalanul röpködnek akkor is. ha szárnya volna. Be fura: minden cserebogár tud repülni, még a szúnyog is és a felhők ho?v nvargalásznak a szelek szárnyán! Az életnek pedig ez olv mindegy. A fogantatástól azi elmúlásig nagyon kicsi az idő. amit rohanva megfutunk és aki autón siet elébe csak akkor és oda. mint a gyalogos. Egv rö vid túra az egész és ahogy kihull az első teifog. ugv veszítjük el az utolsó harminc fogunkat is. vallani azonban azt a nagy csalódást, ami az Operában ért. amikor a Sámson és Delila előadásán legalább tizenkét páholyt számoltam össze, amelyben aludtak — mi az hogy audtak? horkoltak — a szmokingos. gvémántos. butonos nézők. Ezt itt ugv hívják, hogy ne mes élvezet, vagy kulturaszomi. Ma az Étoile mellett ültem egy pádon. A nagV tér alatt nyüzsgött a roppant város, a felhők leúsztak az emeletekig és az Ismeretlen katona sirián szelíden lángolt az örökmécs. Itt a legdölvfösebb a pénz és a törtető arany. Hóreb hegye ez, ahonnan Mózes tekintett le a tévelygő népre. A Bois de Boulogne egymás képét fogiák szóró san. a luxusautók vágják a ködöt és eb ben a pokoli örvényben a szegény ember — ha csak nem filozófus — meg gyűlöli örökre az életet, amely őt ki ebrudalta az örömből és a gazdagság ból. —- Mért énen én? — kérdi Istent és a sorsot és az agitátorok frázisai égő vörös zászlók lesznek, véres igazságok. ó. átkozott vénz! Hogy ülnek nevetve; szétvetett lábakkal. prémekkel és iószagu meleggel körül bugyolálva az autó mélyén! Csak fordulna fel. vagy robbanna fel, maid megfagyna az arcukon a púder, az illat. a mosoly és nyivákolnának. mint a vizbefuló macskák! Rengeteg ember. Ember ember hátán, szinte mozogni se lehet tőlük. Ám ez a sokmillió csak látszatra egység. Itt külön vadon minden lélek és az Erdő nem olyan magános és félelmetes, mint Páris. * És hadd beszéljek a Montmartreról is, a szegény emberek gettójáról, ahol a fehér, sápadt Sucre Coeur tövében kokottok és szerelem-csárdák tanyáznak. Velencének laguna a slágere, a Montmartrenak ez a negédes piszok, bűz, döglött macska és verekedő sihederek az ugribaktató uccákon. Minden csöpp ucca az ég felé siet, öreg festő ácsorog a templom mellett és a kicsi boltokban a pult mögött görnyed egy még kisebb kereskedő, aki várja rendületlenül a nap szenzációját, a kuncsaftot. Csak a képeskönyvekben láttam még ilyen ennivaló csöpp házakat, a Jancsi és Juliska meg a boszorkány históriájában, ahol mézeskalácsból volt kirakva a háztető. De itt csak a piszok és a nyomorúság dominál és amelyik kocsma nem elég ronda kívülről, abba be se lép a romantikavadász amerikai a dollárjaival. De nem kell félteni a jó montmartrei hegyi népet, ök kitesznek magukért. Ezen a vidéken bottal vernék agyon az elvetemültét, aki seprőt merne emelni az uccára... # ... Ha elgondolom, hogy Szuboticán mennyivel több a piszok, sehogyse tudom megérteni: miért nem ilyen felkapott hely, mint a Montmartre? Tamás István A fátyol-kérdés Bécsi levéi A fátyol. Átlátszó, lenge pókhállószerü szövet. Átlátszó és mégis: ezért viselik, hogy a női bájakat elrejtse a kiváncsi szemek elől. A lefátyolozott női arc: sejtelem. A fátyol átmenet a nyakigmagas, begombolt ruha és a dekoltázs között. A liberálisabb szemérmetesség fátylakba burkolódzik. Amit a fátyol takar: jó is volna látni és viszont jó is, hogy nem látjuk. A fátyol a titokzatosság. A drámaírók laboratóriumában fontos szerepe van a fátyolnak. A fátyol az. amit szétlebbentünk, ha a sors éppen úgy fordul. És ilyenkor nagy meglepetések is érhetik az embert. Hiába tagadnók: a fátyol szónak parfömös illata van és Érosz istent juttatja eszünkbe. Avagy önkéntelenül is Salome, a szép zsidó királyleányra kell gondolni, az ő hires hét fátyoltáncára. Ez a hölgy, mint ismeretes, Johannon próféta szakállas fejéért mind a hét fátyolt le táncolta testéről. (Nyugalom uraim: testszinü trikót viselt az utolsó fátyol alatt) Abban az arénában, ahol szerelemre éhes férfiak forognak körül a porondon, a fátyol: vörös posztó. De komolyabb történelmi események tengelyére is rátekerődzött a fátyol. Hivatkozunk itt Törökországra, ahol forradalmi utón kivívták, hogy nők számára ezentúl nem eDőirott törvény, hogy csak lefátyolozott arccal jelenhetnek meg az uccán. A forradalom söpörte el Törökországban a fátyolt, ennélfogva én, mint történelmi materialista is, köteles érdeklődést kell, hogy tanúsítsak minden fátyol-kérdés iránt. A fátyol-kérdést legutóbb Klosterneuburgban vetették fel. Klosterneuburgban — nem árulok el ezzel titkot — kis városka a Duna meltet, Bécstől 8 kilométernyire, dunai strandfürdővel és a Szent Lipót által 1106-ban alapított kolostorral. A nyáron alkalmam volt, hogy fürdő és kblostor között választhattam s mondanom sem kell, én a fürdőbe vonultam. Viszont azt olvasom a Baedekerben, hogy a klosterneuburgi kolostort, amely Ausztria legszebb történelmi emlléke és amelyben mérhetetlen kincsek vannak felhalmozva, senki el ne mulaszsza megtekinteni. Különös figyelmünkbe ajánlják a kolostor hires borpincéjét, ahol a legjobb borok vannak és ezenfelül egy óriás-hordó, amelynek hasa 999 akóra szól. Talán mégis csak jobb lett volna a fürdő helyett a kolostor ajtaján bekopogtatnom... De hagyjuk a kései bánatot, a jámbor klosterneuburgi barátokat és térjünk rá a fátyol-kérdésre. Fogyatékos történelmi tudásom, amely már az általános műveltségemet is kétségessé teszi, sajnos, nagy zavarba hozott. Nem tudtam, hogy egyáltalában létezik-e egy fátyol-kérdés és miben áll ez? El sem mondhatom, hogy mennyire izgatott, amikor egy újság legapróbb betühirei között olvastam, hogy a klosterneuburgi Urániában X. Y. ur a fátyolkérdésről előadást tart. »A szerzőnek sikerült — szólt a kommüniké — kutatásai során uj bizonyítékot szerezni arra vonatkozólag, hogy az oly Sokat vitatott fátyol-jelenet tényleg megtörtént«. Valami nagy bambán meresztettem ki szemeimet, szégyeltem magam, hogy én nem tudok semmit az itt felmerült fátyol-kérdésről. Vájjon a fátyol a klosterneuburgi dunai stranddal hozható-e összefüggésbe, ahol nyáron gyönyörű nők fürdőztek és feszes trikóban shimmyt táncoltak a jazz-band hangjaira? Itt történhetett — gondoltam magamban — egy furcsa fátyol-história, amelyről sokat vitatkoztak, bizonyára az érdekeltek letagadták, amig most végre sikerült a szerzőnek holt bizonyságot szereznie, hogy az eset valóban megtörtént. — El kell menned a klosterneuburgi Urániába — parancsolt rám egy belső hang — nézz szemtői-szembe a fátyolkérdéssell! A fátyol, mint a mágnes a vasat, úgy vonzott ki engem Klosterneuburgba. Az Uránia megtelt érdeklődő közönséggel Eljött a polgármester és a többi helyi nagyság, köztük egy nyugalmazott tábornok, akiket az Uránia igazgatója bemutatott a szerzőnek. A hallgatóság többnyire hölgyekből állott, de senki közülök nem viselt fátyolt. Semmi ideges izgalom nem volt észlelhtő a publikum soraiban, mint akik informálva voltak az előadás témájáról Igen, itt Klosterneuburgban a kis gyerekek is tudják, mi a fátyol-kérdés, amelyről egy estét betöltő dolgozatot irt Mailly ur, aki ott ült az első sorban, amig müvét a klosterneuburgi Uránia igazgatója olvasta feli Hát lebbenjen szét a fátyol: Semmi pikantéria nem jutalmazta meg klosterneuburgi kirándulásomat. Ellenben kioktattak a klosterneuburgi kolostor alapításáról. A kolostor alapításában játszik szerepet a fátyol. A legenda szerint ugyanis 1100 körül történt, hogy III. Lipót, akit később szentté avattak, nejével, Ágnessel a kahlenbergi kastélyerkélyen tartózkodtak. Ágnes asszony arra kérte az urát, hogy épittesen egy kolostort. Lipót ellenvetés nélkül megígérte, hogy szívesen. És ekkor jött egy szél és lekapta Ágnes fejéről a fátyolt és elvitte. Kilenc év múlva aztán, amint Lipót vadászni ment, egyszer csak nagy csaholást visznek végbe a kutyái. Lipót nem volt rest, oda megy a kutyákhoz, hát uram isten, mit lát? Bizony nem egyebet, mint Ágnes asszony kilenc évvel ezelőtt elveszített fátylát, amely épen és sértetlenül ott lógott a bodzafán. Ezt isteni útmutatásnak véve. Szent Lipót ezen a helyen, ahol a fátyolt megtalálták, felépítette a klosterneuburgi kolostort. Ágnes fátylát és a bodzafát állítólag itt őrzik a kolostorban. Ezt a mondát tárgyalta Mailly ur és általában a legendákat, amelyek minden középkori templom, kolostor, vagy kápolna alapítását hasonló csodákkal kiszínezik. 1371-ben irt krónikára hivatkozik, hogy a fátyol-história tényleg megtörtént. Egy mellék-mondatban a szerző azt is elképzelhetőnek tartja, hogy lehetséges, hogy a klosterneuburgi kolostort azért építették azon a helyen, amelyen áll, mert a legalkalmasabb volt az építésére. Az ilyen materialista felfogás hirdetése azonban nem egyeztethető össze a romantikával és a csodákkal, amelyektől nem lehet elválasztani a régi XI. századbeli kolostort, bár a szerző szerint az nem valószínű, hogy a bodzafán kilenc év után tényleg megtalálható volt légyen a fátyol Én magam részéről nem akarok tovább belemerülni a fátyol-kérdésbe, a mely Klosterneuburg belügye. Akik hisznek a legendákban, azok Ágnes őrgrófné fátyoláról szóló históriát bizonyára élvezettel hallják. Noha a szentségtörő és eretnek világnézlet szerint is adva van egy eset. hogy a fátyol-monda nem képzelet szüleménye. Vegyük például, hogy a szentéletü őrgróf neje egyszer egy lovaggal sétált az erdőben és a fátyol a bodzafán fenn akadt... Nyoícszáz év után ki tudná a dolgokat igazságosan ellenőrizni. Egyébként minden feltevés mese és csak egy a pozitív: a tisztelt és igen derék klosterneuburgi barátok finom borokkal teli borospincéje Eos.
