Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)

1926-10-26 / 296. szám

i; oldal

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

1926 október 23.

CSENDÉLET

Gondolatok egij bécsi csemegebolt kirakata előtt

Én csak pusztán érdeklődöm; egyszerre csak megálltam és egyszerűen csak nézem őket, ahogy piros ropogósra sült hasukkal és combokkal szemérmetlenül ide kifektették a kirakatba. Az előkelő csemegekereskedés kirakatába, a sült libákat. Óh, köszönöm, kézit csókolom, nem veszek, nem eszek, bár dél volna éppen és a libának is mindegy, hogy ki szopogatja csontjait. Ezeknek a libáknak már minden mindegy, az ö tudtuk nélkül és hozzájárulásuk nélkül történt, hogy negyedkilós parcellákban két-három shillingért bocsátják áruba kétszeresen is kihűlt testüket. Mindig azt vártam, hogy sültliba repüljön a számba. De ezideig hiába. Most aztán meggyőződtem, hogy annak fizikai akadályai vannak:

I. a kirakat vastag üvege,

3. a sült libának nincs szárnya,

3. nekem nincs három shillingem.

E harmadik pontban foglalt akadály ne keserítsen el senkit, én ugyanis könnyű szívvel lemondok a libapecsenyéről. Egy shillinggel lám rendelkezem, egy shilling az élő óriás-rák és én nem veszem meg az egyshillinges rákóriást sem. Csak éppen megálltam a kirakat előtt az előkelő bécsi ucca forgatagában és önzetlenül nézem a rákokat, akik egymás hegyén-hátán nyüzsögnek egy üvegmedencében és direkt csoda, hogy nem cserélik el egymással az ollóikat a nagy tolongásban. A rákok az egyetlen élő lények itt ebben a kirakatban. És az ő napjaik is meg vannak számlálva, az a falat kis rothadt máj, amelynek szagára előjöttek rejtekhelyeikről, az életükbe fog kerülni. Mégis egyelőre ők vannak a legjobb helyzetben ebben az egész díszes társaságban, amely a világ minden tájékáról, bizonyosan jugoszláviai baromfitenyésztelepekről és majorságokból, erdők sűrűjéből, rohanó folyókból, tengerek mélyéből itt összeverődött. Tessék nézni ez a veres félangolosra sült hús rövid néhány nappal ezelőtt még integráns része volt egy szarvasmarhának és még bőgött. A stájer jércék pőrére lekopasztva hevernek viaszsárgán, csak a nyakuk véres. A fejfájukon ez a felírás:

Frische siaierische Poularde

‘ 1 St. 5-6 Shilling

A kirakatrendező három fácánt úgy ültetett oda, mintha fészkükben a tojásaikat költenék. Szinte fél közeledni az ember, mert attól tart, hogy felrepülnek. A halott szárnyak azonban nem

mozdulnak, a fácánok csukott szemekkel bámulnak a hirakat közepén felravatalazott nagy halra, amely viszont nyitott halszemekkel vizsgálja, hogy egy ilyen fácán madár nyolc shillingre vagyon felbecsülve. Akinek a fácán drága, vegyen levesbe való tyúkot, amelyet kilónként négy shillingért kaphat. Akinek a tyukhus drága, kiéli bükiinget, ez füstölve darabonként csak negyven garas és ha meggondoljuk, hogy Kiel milyen messze van Bécstől, direkt ajándék. Negyven garas az egész hal, meg a középre kitett halból, amely a kirakat főattrakciója és rózsaszinhusu lazacpisztrángnak van lajstromozva, tiz deka egy

shilling negyven garasba kerül. Van aztán külön lazac és külön pisztráng, ahogy parancsolni tetszik. Heringek, angolnák, óriásak és füstöltek, szardíniák és libapástétomok, majd kaviár. A kaviárból egy deka két shilling és külön hangsúlyozzák még, hogy a kaviár nincs megsózva. Most nem tudom, hogy felháborodjam-e, amiért a kaviárról lespórolták a sót. Végül is nem kell tűrnöm, hogy a kaviárt sótlanul szolgáltassák át a kaviárra éhezőknek. Nem szeretnék erről az oldalról panaszokat hallani, úgy is annyi, de annyi panasz tör ki mindenfelé az embertársaimból, hogy be kell tapasztanom fülemet...

A Népszövetség főtitkára tanuimányozza az erdélyi kisebbségek helyzetit

A főtitkár szerint Erdélybe]

Kolozsvárról jelentik: Colban Erich, a Népszövetség főtitkárai, Petrescu Comnen Románia genfi ügyvivője kíséretében már napok óta Erdélyben tartózkodik, ahol tanulmányozza a szász, zsidó és magyar kisebbségek helyzetét.

Colban Nagyváradon kezdte meg tanulmányúját, ahol hosszasan tárgyalt Kecskeméti Lipót dr. zsidó főrabbival, Bjelik Imre katolikus és Sulyok István református püspökkel, akik a kisebbségi egyházak helyzetét ismertették a Népszövetség főtitkárával. Nagyváradról Kolozsvárra ment át Colban, ahol Stoica követségi tanácsos kiséretében felkereste gróf Bethlen Györgyöt, az erdélyi magyar párt elnökét, akivel közel egy óra hosszat tanácskozott. Bethlen György gróf a főtitkár távozása után a tanácskozásról újságírók előtt így nyilatkozott:

— Colban ur ismertette előttem nézeteit a Népszövetség kisebbségi kérdéseivel kapcsolatos programjáról. Az ennek kapcsán kifejlődött megbeszélés során alkalmam volt az általános politikai helyzetről, különösen a magyar népkisebbség helyzetéről Colban urat tájékoztatni. A célom — mondotta Colban — kizárólag adatgyűjtés a kisebbségek állami életműködésére, kulturális fejlődésének és elhelyezkedésének megállapítására és egyházi viszonyaira vonatkozóan. Az adatokat az összes meglevő és adott forrásokból gyűjtöm össze; meghallgatok minden véleményt és panaszt pro és kontra. Hangsúlyozom azonban, hogy itteni1 szerepem szigorúan csak az adatok gyűjtésére szorítkozik. A tapasztalataimról senki előtt

érzelmi irredentizmus van

sem nyilatkozom, nem véve ki ebből a kategóriából sem a kormány hivatalos exponenseit, sem a velem összeköttetésben álló román hatóságokat. Ennek a szigorúan körülhatárolt princípiumnak természetes folyománya, hogy a kisebbségi szervek sem várhatnak tőlem sem nyilatkozatot, sem kritikát.

— Hol töltötte a főtitkár ur és hogy használta fel a délutánját?

— Meglátogattam néhány kisebbségi iskolát.

— És milyen tapasztalatokat szerzett főtitkár ur?

— Erre a kérdésre nem válaszolhatok.

—■ Mi a benyomása: jóindulattal viseltetik-e a román kormány a kisebbségekkel szemben?

— Igen, teljes jóindulatot tapasztaltam.

Az újságírók megkérdezték, hogy' mi

a véleménye az erdélyi kisebbségek sorsáról.

— A cél az — mondotta Colban, — hogy mindenki boldog és megelégedett legyen és mégis sokan vannak, akik a területváltozásba nem tudnak belenyugodni.

— Téved főtitkár ur, az irredentizmusnak Romániában nyoma sincs.

— De igen: érzelmileg. Én a kötelességemet tisztán látom és attól semmi érzelmi szempontból nem térek el. Nem szabad elfelejteniök,: én itt sem rendőrként, sem politikusként nem szerepelek, hanem kizárólag csak mint informátor.

Colban meglátogatja még Brassót, Székelyudvarhelyt, Aradot és Temesvárt, aztán visszautazik Genfbe, ahol jelentést tesz a Népszövetségnek tanulmányútja eredményéről.

Áldomás után

Rablásból — lopás, bűntettből — vétség — Elévült a régi lopási história

A szuboticai törvényszéken hétfőn tárgyalta Csulics Zvezdán törvényszéki tanácselnök büntető-tanácsa Mandarics Márkó sztarakanizsai földműves bűnügyét.

A vád szerint Mandarics 1922. év március végén az uccán megtámadta Bicskei Fábián martonosi gazdálkodót és elrabolta pénztárcáját, amelyben 1300 dinár készpénz, két darab váltó és egyéb irományok voltak.

A közvádat Csutinovics Ferdó dr. államügyész képviselte, a védelmet Dimitrijevics Drágó dr. ügyvéd látta el.

A tárgyaláson a vádlott kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. A kérdéses napon több kocsmában ivott és Sremac Vladó kocsmájában együtt borozott Bicskei Fábiánnal. Nem volt közöttük semmiféle összekoccanás és amikor távoztak Sremac kocsmájából, öszszeölelkezve mentek ki az uccára. Hogy odakint azután mi történt, nem tudja, mert teljesen ittas volt.

A vádlott után Bicskei Fábián martonosi földműves, sértettet hallgatta ki a bíróság tanúként. Elmondja, hogy a mulatás napján kukoricát adott el a vádlott egyik cimborájának. Az üzlet lebonyolítása után áldomásra tértek be a Sremac-korcsmába, ahol jócskán ittak. Este 7 és 8 óra között mentek el a vádlottal együtt. Mindketten részegek voltak és az uccán részeg emberek módjára csókolóztaik Amikor hazaért, akkor vette észre, hogy hiányzik a pénztárcája, amelyikben benne volt a kukorica ára és több járlatlevél. Azonnal bejelentette az esetet a rendőrségen és másnap visszakapta pénzét is, meg a tárcáját is, amelyet a vádlottnál találtak meg. Az elnök kérdésére kijelenti, hogy a vádlott öt nem verte, nem is volt nála bot. A pénztárca a belső zsebében ,volt, fogalma sincs, hogyan lopták ki.

Csulinovics Ferdó dr. államügyész a vádbeszédében, a főtárgyalás adatai alapján, leszállította a rablás bűntettének vádját, lopás bűntettére.

Dimitrijevics Drágó dr védő előadja, hogy az elhangzott tanúvallomások szerint nem történt erőszak alkalmazása, tehát csakis lopás vétségéről lehet szó és az ügy, mint ilyen, elévült.

A bíróság rövid tanácskozás után kihirdette az ítéletet, melyszerint a vádlottat bűnösnek mondotta ki lopás vétségében, de miután 1922 március havától 1926 márciusig az ügyben bírói rendelkezés nem történt, elévülés állott be s igy az eljárást megszünteti.

Bünö > vasárnapom volt

írta: Z nz ónná Mari:

Van igy néha az ember tavasszal, orgonanyiláskor. Két gyönyörű, bűnös dolog történt velem vasárnap. Az egyik tízkor reggel, a másik este tízkor. Az egyik a templomban történt mise alatt, a másik mulatóhelyen tánc közben. És mind a két esetben egy szál orgonavirágról volt szó. Misztikus minisztránscsengőik csilingelése mellett kaptam az orgonavirágot és szaxofonos jazz-band taktusainál ajándékoztam azt tovább. Furcsa, fájdalmas, felejthetetlen, gyönyörű, bűnös vasárnapom volt.

Mindig ugyanazon templomba járok, lehetőleg ugyanazon padba ülök, Szent Antal oltára elé térdelek minden alkalommal. Szeretem a tömjént, a színes ablaküvegeket és a templomi félhomályt. A miséző pap, az oltárképek, a térítők, mind régi kedves ismerőseim nekem. A jó Isten ismerősöm. Kegyes nagy megbocsátó ismerősöm nekem az Isten, ö tudja rólam, hogy én hiszem őt és én tudom róla, hogy nem teremtett sem poklot, sem rossz asszonyokat. Ö tudja rólam, hogy én csak egy kis lány vagyok, nem démon és nem harcias hangya, nem szorgalmas méhecske és nem színes pillangó. Csak egy kis lány, aki szeret a napon ülni és a messzibe nézni. És ilyeneket imádkozom hozzá vasárnaponként a templomban:

— Édes jó Istenem, Te tudod legjobban, hogy én nem vagyok rossz, bocsásd meg hát az én bűneimet. Én nem

a szivem és olyankor kifestem karminvörösre a számat és elmegyek táncolni reggelig. De Te, ugy-e nem nézed a számat, mert Te a szivemet látod és az nincs kifestve, mert az tele van bánattal és keserűséggel és könnyel. És ne haragudj, ha néha elfelejtek imádkozni és rossz könyveket olvasok és többet járok moziba, mint a beteg nénikémhez. És védelmezd meg a Messzementet (ha én néha nem is kívánom), tüztől, vértől, betegségtől, rossz asszonyok szerelmétől (ha én néha nem is akarnám), és hozd vissza hozzám. Amen.

Körülbelül igy imádkozom minden vasárnap és nem nézek se jobra, se balra és néha sírok és olyankor nagyon szégyenlem magam. De múlt vasárnap még egy árnyalattal szomorúbb voltam a szokottnál, kéGhárom árnyalattal bünösebb, határozatlanabb és elhagyatottabb. Péterre gondoltam és Pálra és hogy egy elhagyatott asszony soha sincsen egyedül, meg, hogy milyen egész buta dolog igy tavasszal, orgonanyiláskor boldogtalannak lenni

Édes Istenem, csak tudnám, hol, mikor hibáztam el az egészet. Valahol az egyeseknél tévedhettem, de az élet számadása' alatt immár milliárdos hiba lett belőle, gigantikus és javíthatatlan. Édes Istenem, mért muszáj most folytonosan a legszomorubb magyar nótára gondolnom, »Sirva kértem, hogy szeressen engemet.« Szép, szomorú magyar nóta ... Édes Istenem, nem tiszteletlenségből történik, édes jó Istenem, bocsásd ezt meg nekem. Be szomorú,

hogy szeressen engemet, de azt mondta, késő van már, nem lehet« ...

— Mami1 kéjem, odaadhatom az őszi — suttogja mellettem egy kis fiú. — Káj, hogy sij, olyan szép vöjös kalapja van. Tessék szólni neki, hogy ne sijjon. Tessék csak szigojuan jászólni.

Az anyja int, hogy nem fog szólni. Hány éves lehet ez a selypítő kis fiú. Sajnos, fogalmaim e ponton kissé zavarosak. Négy, vagy hat, vagy hét éves talán? Kis kezében orgona-virágszálat szorongat.

— Mami kéjem, daadhatom az őszirózsát a sijó néninek? Vagy műszál a Szűz Májijának adnom, mami kéjem.

Az anya rám néz. Félig kíváncsian, félig megbotránkozva néz rám. Jó kis kövér kedves anya. Aki templomba félig szokásból, félig illemből jár. Valószínűleg nem szokott mást, mint az egyház által előirt imákat az egyház által előirt sorrendben imádkozni. Nem érti, hogy lehet templomban sírni. Főleg, ha az ember nincs is gyászban. Kivált, ha az embernek láthatólag uj piros kalapja van. Sírni temetésen illik, vagy a fogorvosnál.

— Csitt Janika. A virágot a Szűz Máriának hoztuk, neki adjuk.

Szegény Janika. Le van sújtva, le van törve. Meg van semmisülve. Vitatkozni próbál.

— A Szűz Májija nem sij — suttogja izgatottan. — A Szűz Májija mosolyog.

De a kis kövér anya már nem figyel ÍÁ-Gsiak » jó isten és éo Egyelünk most

Janikára. Már nem sírok, már mosolygok. A Szűz Mária szivét két tőr járta át, mégis mosolyog. »De azt mondta, késő van már, nem lehet.« Mégis mosolygok. Ne sajnáljon engem a Janika. A jó kis kövér anya Jankája. Sem senki fia Janikája engem ne sajnáljon. De ne ám. Azért, mert néha sírva fakadok az uj piros kalapom alatt. Mert ez az én magánügyem, csak köztem és az Úristen közötti dolog és egész privátjellegü. Mosolygok a Janikán. Mosolygok a világra is.

— Néni kéjem •— selypíti egyszerre — ne tessék olyan szomojuianf... olyan sijón mosolyogni.

És nekem adja az őszi rózsát. A kezembe teszi és én elfogadom. Elfogadom és kitűzöm a szivem fölé. mint illatos tavaszi pajzsot a többi más Janikák, Péterkék, Pálok kiváncsi, könyörületes és mégis kíméletlen szemei elé. Mert neik nem muszáj tudni azt, hogy »későn van már, nem lehet.«

Este tízkor egy lokálbaji együtt táncolunk én és Nem Fontos Péter. Szeret? kérdi. És: gondol rám? És: hol volt tegnap? És: mikor látta Pált? És: kitől kapta az őszi rózsát. És adja nekem a virágot. És zene szól és a szaxofon zeng. Este tiz van és nekem már minden mindegy és azt felelem: Igen, nem, dehogy, csak magát, tessék. Neki adom a félig elhervadt virágot, a Szűz Máriának szánt virágot. Van igy néha, mondom, az ember ősszel virághervadáskor.

nagyok papt flő,. esak néha nagypaiáiá ha fegsaesuffubb nóta, »Sírva kerten^