Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-24 / 294. szám
24. oldal 1926 október 24, BÁCSMEGYEI NAPLÓ tagit iák meg, este ölafídmvák. Fából épültek mind. Télen egyetlen színházukat sem fűtik, a kínaiak télikabátban, botosokban ülnek, úgy nézik végig az előadásokat. Amennyire a valószerüségre törekszenek a kínai színészek Játékukban, ép annyira eltávolodna tőle öltözékben és maszkjukban. Kedvelik a rikító szinü selymeket, kendőket, öveket. a csörgősipkákat, a hosszú toliakat és bóbitákat. Arcukat pedig művészien festik, annyira, hogy a maszk elárulja a szereplő teljes jellemét. Aki az arcát és orrát fehérre festi, az komikus, vagy ármánykodó. Minél nagyobb ez a fehér folt, annál borzalmasabb a szerep. Ha a fejet egészen fehérre festik be, akkor az illető kísértét, De legfontosabb j elemző eszköz: a szakáll. A fehér és gyér szakáll a hatvan éven aluli embert Jelzi, a fehér és három ágra -szakadó szakféJh) _ a \harcost, a rövid és fekete szakáll a tanácsnokot, A színésznők szerepköre is megoszlik, más-más nevük van, akárcsak nálunk. Kék ruhásoknak nevezik a naivákat, a kik azonban feleségeket és hercegnőket is játszanak, virágosoknak, vagy cifrálkodóknak azokat a színésznőket, akik a ledér nőcséket alakítják s végül Öregeknek, akik az anyaszerepeket tolmácsolják. öreg színésznő: ez a fogalom Európában ismeretlen. SVETISLAV STEFANOVIĆ ÖRÖKÖS KÖTELÉKEK Elmaradt mögöttem összemarcangolt lelkem Könnyeimmel és szivem vérével telve, Vigasztalan tekintettel mint egy szerelmes kislány Utolsó találkáján, mely minden kis reményt kizár. És a puszta testem bolygóit soká, Fájdalomtól fájdalomig tovább. Hordván sorsát magában, mely iszonyú s sötét, Túlélvén közben szászszor is saját végzetét. Most meg újból hazahuz, hiv, csalogat, Mint a vérrel áztatott mező szaga, Mint a vergődő véghörgése a haldoklóknak, Mint a Föld jajja, melyet megtért fia csókolgat. Fordította Reich Hugó Szeretkezés a halállal E quanto a dir qual era é cosa dura questa selva selvaggia ed aspra e forte ehe nel pensier riunova la paura! Dante: Inferno. ■— Mi az? Semmi. Csend. A hajlott őszi éjszaka mélyén ülök ijedt, dülledt szemmel és semmit sem látok. — Mi az? Ki keltett fel? Sürü, fekete csend, bongó, búgó süketség, mintha óceán fenekén feküdnék. Valaki talán itt van a szobában s az ajtó nyikorgására vagy a léptek ropogására ébredtem fel? Talán lövés dördült el nőm messze és az hasította szét békés, bamba álmom? Talán segélyért sikoltott valaki a gonosz, barna, őszi ködben? Semmit sem álmodtam, ólmos öntudafllanságban tespedtem eddig s most hirtelen, titokzatosan borzongtatósan fejriadok és vakon, kába, kótyagos öntudattal - tapogatódzom, keresgélek a valóságban, amely fénytelen, hangtalan és hihetetlen, mint az álom. Élet és halán, álom és valóság összesimul, eggyé olvad tudatom fáradt, fošzforos fényénél, mely sejtéseknél és borzalmaknál tovább nem világit. Talán valaki szobámba lopódzott és életemre tör. Talán már szivem felé irányította a fegyver csövét s egy pillanat múlva megnyomja a ravaszt: egy kis lánglobbanás és halott leszek. Halott. De hát élek-e most? Hol van az élet jele és bizonysága? Végigsimitom homlokom. De él-e a valóságban ez a mozdulat? Hol a valóság? Ijedt, feltátott, halálvárós szemmel kémlelem a sötétséget, melyen nincs rés, nincs kiút. Be vagyok zárva ebbe a hangtalan, fénytelen titokzatosságba, mint fülledt, fulladt kriptába, melynek födelén hiába kopogtat emberi kéz vagy emberi hang. Mégis megpróbálom. — Ki az? — kérdem, de magam se hallom hangomat. Pedig érzem, hogy valaki itt van nem messze tőlem és eljött gonosz gondolattal az életemért. Milyen különös. Útjában állok valakinek vagy táján olyan értékes az életem, hogy érdemes elvenni és töltényt pazarolni rá? Valami megreccsen. Talán a szekrény, talán a padló a csontember alattomos léptei alatt. ■ Kifeszitem a mellem és várom a lövést, mint Goya dölyfös forradalmárjai. Nem sajnálom az életemet, itt vagyok, készen vagyok, tessék!... Halántékom szinte megpattan a tikkadt, túlfeszített várakozástól. Sötétség. Fojtogató némaság. A halál előszobája. Most! Lehunyom szemem és várom a szív megbénulását. Lassanként belefáradok a várakozásba, fejem hátracsuklik és ekkor azt látom, hogy egy sápadt ember, egy kísérteties alter ego ül a zongoránál. Átlátszó, mint egy mágikus kép, kékes fényben villodzik és üveges ujjain keresztül látni a fekete billentyűket. Beethovent játszom, az Adagio cantabilet a patétiQue-ből. Hajam ezüstösen fehér, mint nagyapámé, arcom nyütt és ráncos, mint sárga lárva és fejemen átüt a mögöttem lévő kép kerete. Azután viz, víz, meleg, ájult, végtelen viz és én hápogósan úszom, de partot, sekélyest sose érek. Zizegős, gonosz sások rázzák röhögve törzsüket és egyre távolodnak, mint Tantalusz lombjai. Nincsen talaj, nincsen part, nincsen remény, csak síkos, meleg viz van és én már nagyon fáradt vagyok. Lemerülök, majd ismét felvetődöm. Elbukom, majd ismét feltápászkodom. Az ut mentén szálas jegenyék és a réseken a holdfény hull be szabályos, széles sávokban. Menekülök az éji utón lihegve, bukdácsolva, fulladó térddel. Lovasok üldöznek fekete körgallérban. Kopognak, suhognak és félelmetesen közelednek. Én pedig folyton elesem és már semmi reményem sincs, hogy elmeneküljek előlük. Utolérnek. Tőr villan meg fekete gallérjuk alól. Hátbaszurnak. Sikoltok, de hangom már üres hápogás. Véresen terülök el a jegenyés utón és nem messze egy házból meleg, sárga világosság hunyorog. Ha odáig jutnék... Ott bekötöznék a sebem és piros bort adnának inni, hogy elcsorgott véremet visszanyerjem... De hiába. Gyengülök, mint őszi nap, szédülök, ajkamon megfagy a szó és a sóhaj... — Mi az? Messziről nyugodt ezüst sárkányok úsznak, híznak, közelednek, mint éber hajnalhirnökök és lassan arra eszmélek, hogy az ólmos, hideg reggel feszegeti a zsaluk réseit. A székek, az asztal, a váza árnyképei lassan, lomhán kirajzolódnak és értelmet nyernek. A halál fekete köntösét megszaggatja az élet. íme hát: ismét eljön értem az élet, hogy szürke napjának szolgája legyek. Szenteleky Kornél patkáninpatkAnyirtószer doboza 15 dinár, kapható minden gyógyszertárban és drogériában továbbá a Torontáli Agrárbanknál Veliki-Bcčkereken. 10356 Ezen készítmény, mely külföldön régen és kitünően bevált, különleges sóessenciákból áll, melyet meleg lábvizben feloldunk. Ezáltal egy oxigénnel telitett vizet nyerünk, mely csodálatosan jótékony hatást gyakorol a fáradt és ájós lábakra, megszünteti a fájdalmakat, melyeket a cipő szorítása okoz, meggyógyítja a láb püffedtségét és égő érzéseit. Elegendő, ha egy csekély mennyiséget ebből a lábsóból beleteszünk egy lavór melegvízbe és áztatjuk a fájós lábat 10—15 percig. Ezen idő múlva a láb dagadtsága, zuzódása, a kínzó égető ‘érzések egy csapásra megszűnnek és többé újra el nem kezdődnek. Hosszabb áztatás megpuhitja a tyúkszemet és bőrkeményedéseket annyira, hogy azok könnyű szerrel, kés vagy beretva nélkül eltávolithatók. A legégetőbb, legmakacsabb lábfájások, fagyások elmúlnak a Szent Rókus-lábsó használata által. Meg lehet Ön győződve, hogy a Szent Rókus-lábsó a lábat tökéletesen újjá alakítja, úgy, hogy a szűk cipő, sőt az uj cipő is épen olyan kényelmes lesz, mintha évekig hordta volna. Megszabadítja önt a láb különböző zavaraitól, annyit járkálhat, amennyit akar, gyalogolhat, vagy állhat egy helyben órákig a fáradtság vagy fájdalom legcsekélyebb érzése nélkül. Egy nagy csomag Szent Rókus-lábsó ára 16 dinár. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Ha nem kapná forduljon az S. H. S. királyság területére jogosított képviselethez : N A D A DROGÉRIA Kolar i (fabric Slibotica, Strossmayerova ulica 2. Elég volt a szenvedésből! A Szent Rókus-lábsó a lábat rendbehozza. A Vodina-eraő meséi Korunk hőse 111. Egy este amint a fűzfa csendes magányában elmerülve álldogált a oékató partján, arra lett figyelmes, hogy a széles lapulevél terraszán a sötétben nagy suttogás folyik. A lapu kaszinóban esténkint összeszoktak gyűlni a különböző férgek, bogarak, hogy megtárgyalják ,a niap eseményeit és iltt szokták lebonyolítani különböző üzleteiket. Most is ilyesmiről lehetett épen szó, mert a fűzfa a következő párbeszédet hallotta: — Te tücsök egy jó üzletet ajánlok. — Ah menj — mondta ásítva a tücsök tudod hogy nem foglalkozom ilyesmivel. Egy uj nótáért azonban sokat nem adnék, szörnyen unom már a régi nótám. — A jó üzlet az mindig uj nóta, azt mondom. — Nahát miféle üzlet, halljam? — Nézd, egészen egyszerű dolog, úgyszólván szívesség részedről, ami mégis busásan kamatozna neked. Te jó barátságba vagy Szúnyog úrral, azzal az undok vérszopóval, — nem is tudom hogy választhatja meg valaki ilyen rosszul a barátait, — — Veled is jó barátságban vagyok, valóban én nem válogatok, — kacagta a tücsök. — Na mindegy, legyintett a hangya, mert nem szereti a hosszadalmas diskurzusokat, tehát arról volna szó: Szúnyog űr már napok óta megszállva tartja a verandát, úgy, hogy Miacskásiék már egész héten a nyaraló ebédlőjében étkeznek és ilgy semmi morzsa nem jut ki a házból. Pedig egész családok tél élelmezése kitelik abból, ami az urak asztaláról lekerüli Tehát ha akarod, kedves tücsök barátom, közvetítsd Szúnyog urnák a következő ajánlatomat: Kötelezem magam Szúnyog urnák minden reggel tiz legyet beszállítani, ha békében hagyja Macskásiék verandáját. — Honnan veszel te tiz legyet egy csapásra? — Hát azért vannak az embernek pók barátai fiam — felel berzenkedjen a Hangya — kéz kezet mos. — És mit kapok én a közvetítésért? — Miután most bőven van eleséged és télire úgy sem szoktál! kellően gondoskodni magadról, hát én kötelezem magam egész télen át a morzsákból téged ellátni. — Rendben van, mondta a tücsök, belecsapott a hangya markába és örömében hogy ilyen jó boltot csinált, azonnal vidáman csiripelni kezdett. Ezalatt már a Hangya elfogta az épen odaérkező nagy hasú Pótot és belecsimpaszkodva a lábai egyikébe, titokzatosan húzta félre: — Üzlet — mondta ki a varázsigét, amire a Pók azonnal követte. — Pók barátom, napi tiz légyre van szükségem, tudnád-e ezt nekem száfli'tani? — Hát attól függ... — Persze hogy attól függ — vágott a szavába a Hangya. Száz hangyát kapsz este minden nap. — Ezerért... — Uzsorás — mondta a hangya fogcsikorgatva, de a végén ötszázba kiegyeztek. Mindezt végig hallgatta á fűzfa és
