Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)

1926-10-13 / 283. szám

2. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1925 október 13. ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az el'nök felolvasta azt a távira­tot, amelyet a parlament a trónörö­kös születésnapja alkalmából a kirá­lyi párhoz intézett, továbbá Őfelsé­ge választáviratát. Felolvasta azo­kat a kiráfyi ukázokat is, amelyek szerint őfelsége külföldi távolléte alatt a kormányra ruházta a királyi hatalmat, N.ikics erdő- és bányaügyi minisztert felmentette állásától és Jovanovics Vásza közlekedésügyi minisztert bkcta meg az erdő- és bá­­nyaügyi tárca ügyeinek intézésével. A parlament tagjai az ukázokat áll­va hallgatták végig. Az elnök ezután bejelentette, hogy Sztakics Branlkó és Petkovics Milán radikális képviselők lemondtak man­dátumukról és utódaik behívására vonatkozólag a.z igazolóbizottság in­tézkedni fog. Elejelentette továbbá, hogy Sibenik dr. agrárreformügyi miniszter törvényjavaslatot terjesz­tett be a dalmát agrárviszonyok lik­vidálásáról, Peri'cs Ninkó dr. pénz­ügyminiszter pedig az 1926—1927. évi költségvetéshez való utólagos hitelekről. Rátértek ezután Zagorac Josip Radics-párti és Markovics Pera de­mokrata javaslaté ra, amelyet az ár­vízkárosultak gyors segélyezése tárgyában terjesztettek be, a sürgős­ség kimondását kérve. Perics Ninkó dr. pénzügyminiszter kijelentette, hogy a kormány az ár­vízkárosultak segélyezését a legna­gyobb körültekintéssel intézi és erre való tekintettel kérte a sürgősség el­utasítását. Markovics Pera megindo­kolta javaslatát és rá mutatott arra, hogy a valjevói kerületet ezidén ki­lencszer öntötte el a viz. Jagatics Máta horvát föderálissá és Moskfv- Ijevics Milos földmivespárti a sür­gősség mellett szólaltak fel, miköz­ben Zsanics horvát födéralista és az elnök közt heves szóváltás támadt. A többség a sürgősségi indítványt elvetette, majd Jovano'vics Jován földmivespárti sürgősségű javaslatá­ra tértek át. Zsanics a kormányokat tette felelőssé a Vajdaságba szakadt árvizszerencsétlenségért. Megemlí­tette, hogy a kormányok tizennyolc millió dinárt szedtek be iirmentesi­­tési illetékek címén, de eat az ősz­­szeget más célokra fordították. Hi­vatkozott az amerikai lapok táma­dásaira, amelyek szerint a,?, ország képtelen árvízvédelmi kötelességei­nek teljesítésére és ezáltal az egész Középeurópát árvízveszélynek te­szi ki. „A Vajdaságnak rend és jog kell“ Grol Milán beszélt ezután és meg­állapította, hogy a kormány ezt a kérdést úgy kezeli, mintha alamizs­naosztásról volna szó. A szuboticai kerület nevében visszautasítja a kér­désnek ilyen kezelését és rámutat arra, hogy a Vajdaságnak nem alamizsna, hanem rend és jog kell. A Vaj­daság az ország legkulturáltabb vidéke, amely a legtöbb adót fizeti és nem tűri, hogy úgy kezeljék, mint a kéregetőt. Zsuljevics Aleksza radikális és Susnik szlovén néppárti szólaltak még fel, majd a többség a sürgős­ségi javaslatot elvetette. Az elnök felolvasta az igazoló­bizottság jelentését, mely szeriüt az elhalt Gyurisics Márkó igazságügy­miniszter hlyeit Bojics Milojét hív­ták be a parlamentbe, a lemondott Radojevics Dragoljub helyébe pedig Milenkovics Szvetiszlávot. Végül fel­olvasta az elnök a csehszlovák kép viselők üdvözlő levelét távozásuk al kalmából és fél egykor az ülést be zárta. A legközelebbi ülést szerda délelőtt tiz órára tűzte ki. A parlament alelmöke a zagrebi zászlóaf) érről Zagrebból jelentik: A jugoszláv parlament delegátusai, akik a cseh­szlovák képviselőket elkísérték a ha­tárig, Szubotics Nikola parlamenti alelnök vezetésével kedden vissza tértek Ljubljanából. A Bácsmegyei Napló zagrebi munkatársa a zagrebi pályaudvaron kérdést intézett Szu­botics alelnökhöz a zagrebi incidens­re vonatkozólag. Szubotics alelnök kijelentette, hogy az afférról nem nyilatkozhat, annyit azonban közölhet, hogy Ra­dies István pályaudvari megjegyzé­sei fájdalmas benyomást keltettek a csehszlovák képviselők körében. A cigány és a csempész Kedé yes tárgyalás a becs cereki törvényszéken A férj Irta-. Erdő dg Mihály I. A fanyar kórházi szag a torkára ült, amikor belépett. Lerázta magá­ról a havat és körülnézett. Szédülve állt meg a kórterem ajtaja előtt':. — Kit keres? Az ápolónő szelíd, kék szeme úgy tapadt rá, mint egy kötés a seben. Fellélegzett. — A feleségemet... Kis András­­nét... kérem ... — Harmadik kórterem, hatodik ágy. — Köszönöm. Benyitott. A hervadt, sárga arc mosolyra frissült. És a két sovány kar fel­­emelkedett. Kiss András lehajolt, hi­deg száját a beteg kicserepesedeté. ajkára nyomta. — Jobban vagy? — Igen. — Hálistennek. — Még... öt... hét... Kiss András keze az asszony for­ró homlokán reszketett. — Az a fő, hogy az operáció si­került ... Majd csak elmúlik az az öt hét is valahogy ... II. Az első hét tompán, üresen telt el. Az irodában idegesen szívta cigaret­táit, szórakozott volt, a munka las­san ment. Alig várta a délutánt. Nem is ebédelt, szaladt, hogy még idejé­ben a kórházban legyen. Elsőnek ér­kezett és utolsónak hagyta el a tér­imét. Az ápoló meg is mondta: Becskerekről jelentik: A (becskereki törvényszék büntető tanácsa előtt a napokbán Radu Laci cigány állott vád­lottként, aki ellen rablás miatt emelt vádat az államügyész, mert az aradáci határban megtámadta Pósa Gáspár öreg muzslyai napszámost' és a nála levő másfél kiló dohányt elrabolta.- — Hogy hívnak? — kérdezte tőle Bunics Ivó tanácselnök. — Cigányul Radu Laci, szerbül pe­dig Radu Andrija. — Bűnösnek érzed magad? — Kicsit bűnös vagyok, kezsit csó­kolom, de csak nagyon picikét. — Az­tán elmondja rendre, hogy öreg Pósa bácsi notórius dohánycsempész és a csendőrök őt biz.ták meg, hogy kerítse kézre, mert ha meg nem fogja, nagyon ki fog kapni. Ki is kapott, mert nem tudta az öreget egyhamar kézrekerite­­ni. Egyszer aztán találkozott vele az utón, látta, hogy hóna alatt viszi a do­hányt, hát, mint a csendőrség megbí­zottja, elkobozta tőle a csempészárut. Elnök: Hogyan vetted el tőle? Vádlott: Nagyon szépen, csöndesen. — Legjobb férj a világon. Tavaszodott. A nedves aszfalt fénylett a napon. Az Ollői-ut re­ménytelen házsora úgy feküdt a szi­vére, mint egy felvirágozott ravatal. — Tavasz van ... tavasz ... Átfütötte valami forróság, a vére zúgott és tekintetét az elhaladó nők arcára emelte. De gyorsan lekapta róluk a szemét. Torkában még re­szelt a kórházi szag. III. A második hét elején találkozott Loncival. Első érzése az volt, hogy ez a nő még mindig érdekli őt. Vala­mikor házasságot is Ígért neki. Ak­kor még Lonci szininövendék volt. Kikacagta. Most, hogy a sors ösz­­szehozta vele, rösíellte bevallani, hogy nős. Letagadta. — Magára ... vártam... Loncin átcsilingelt a nevetés. — Lekésett. Kiss András elvörösödött. A fele­ségére gondolt. Ijedten nyújtotta a kezét. — Isten vele, Lonci... És sietett haza. De másnap már a színháznál meg­­tmdta a Lonci címét. És a kórházból e gyenesen a Bokréta-uccába ment. Odaüzte a vére. Ez a vér körülsza­ladt a testén és valahányszor a szí­vé re futott, heves szégyenkezést ér­­zel.t. — Gazember vagyok. Be a vér átzakatolt rajta, keresz­tülrobogott, mint a vonat a kis őrház előtt: és már el is felejtett mindent. Lonci elé lépett. — Micsoda véletlen. — És mit csináltál vele. — Hazavittem, kezsit csókolom. — És elszívtad? — Én? Egy szálat se, hiszen én nem vagyok dohányos. Mindet a feleségem szívta el pipába, az isten nyugosztalja szegényt. — És mélrt nem vitted a dohányt a csendőrségre? — Féltem, hogy megint megvernek. Egyszer már a bajonettel is meg akar­tak szúrni. — Ki volt az? — A nevét nem tudom, csakhogy igen nagy volt a rangja, őrmester! Utána a tanukat hallgatják kL Az el­ső tanú Jovanovics Dusán, szintén ci­gány. Az elnök külön figyelmezteti, hogy a tiszta igazat vallja. — Soha életemben n,em hazudtam — feleli Dusán — csukjanak be tiz esz­tendőre, ha egy hazug szót kimondok. — Mivel foglalkozik? — kérdi az el­nök. — Kicsit dolgozok, kicsit kereskedek, ahogy jön. — Meg van esküdve a feleeségével? Lonci felhúzta szemöldökét. — Maga az? Együtt mentek gyalog a színházig. Lonci ugyan fiakkert ajánlott. De Kiss András lebes_zélte. — Olyan szép ez a tavaszi este... És egy kis séta nem árt. IV. Behunyt szemmel roskadt szájá­val a felesége ágya fölé, nem mert a beteg szeme közé nézni. — Még két hét... — Két hét... igen... A csontig lesoványodott vállak megremegtek. Az uj élet reménysé­ge gyűlt ki az arcon. A kiszáradt kéz szoritásából vigasztaló meleg­ség áradt. — Szegény kis uram ... Csütörtökön Kiss András még dél­ben távozott az irodából. Hazasietett, átöltözött. Frissen borotvált arcán égett a szomjúság. Az uccán itta a fényt, a tavaszt. A virágüzlet előtt megállt. — Hitványság... — lázadozott a szive, de mégis csak bement. Kivá­lasztott három szál piros rózsát. Ar­cához emelte. Felszívta az illatot, Megborzongott. Mintha a kórház szaga kisértett volna a szirmokon. Fizetet és kiszédült az ajtón. Vitte a három szál rózsát Lonci­­nak. Becsöngetett. Lonci ideges grimasszal vette át az egyszerű csokrot. Unottan dobta az asztalra. — Nagyon megerőltette magát, fiam... Kiss András fejébe szállt" a vér. — Tessék? — Már hogy tetszik rólam ilyet gon­dolni — mondja indignálódva. — Hát melyik cigány esküszik pap előtt? Mink minden fűzfa alatt esküszünk. Oda­tesszük a sót, kenyeret, aztán, hogy ettünk belőle, meg van a házasság. Gyerünk... — Rokonságban van a vádlottal? — Nem vagyok én, kérem alássan, csakis annyiban, hogy az ő anyja az én feleségem. Miután elmondta azt a keveset, amit a dologról tudott, a károsult Pósa Gá­bor kerül kihallgatásra. — Hány éves? — kérdi az elnök. — Hetven. — Nős? — Van egy beteg asszonyom oda­haza. — Mivel foglalkozik? — Mindenfélével. Ami akad a» ilyen öregnek. — Rokonságban van a vádlottal? — Hát, hogy igy történt, most már rokonságba keveredtünk. — Hogyan történt az eset? —■ Hát megyek az utón Aradác felé, a dohány meg a hónami alatt bepakv kolva, ü mög möglát, oszt utánam veti magát, meglök, én térdre esek, de a dohányt szorítom erősen, ő meg huzza. Ekkor az öt körmével végigkarmolta a pofámat, hogy csupa vér lettem. Utó­végre is ő vöt az erősebb, elvette a dohányt. — Milyen volt az a dohány? — ki­váncsi az elnök. — Hát bizony nem trafik, csak olyan magyar dohány. — Honnan szerezite? — Ahonnan lehetett Innen is, on­nan is. — Hova vitte a dohányt? —• El akartam adni, mi csináljak, nagyságos ur, öreg vagyok már, dó­­gozni nem igen bírok én már.., — Hát a csendőrök nem bántották a csempészett dohány miatt? — Nem bántottak azok, nem is szól­tak, nem is ütöttek, látták, hogy sze­gény, öreg ember vagyok. Ezzel vége is van a tárgyalásnak. Pdrvdny államügyész mond rövid vád­beszédet, azután a bíróság kihirdeti az Ítéletet: rablás miatt hathfinapi bör­tönre Ítéli Radu Laci cigányt. Laci so­kalja, felebbezi és a felebbezéshez csat­lakozik mostohaapja is, az öreg ci­gány, pedig ő csak tanú. Azután mind­ketten sértődötten távoznak. — No, hallja? Három szál rózsát hoz nekem a névnapomra? Hát mit gondol...? — De hát... — Szót se. Felkapta a csokrot és feléje hají­totta. — Itt van. Tartsa meg. Kiss András lehajolt. Felszedte a három szál rózsát és izzó szégyen­kezéssel tántorgott ki az ajtón. Még búcsúzni is elfelejtett. A fehér párna fölött már az ajtó­ból rámosolygott az asszony. Felkö­nyökölt az ágyon. Az öröm vissza­lopta arcára az élet színét. Tapsolt a kezével: — Édes... édes... Rózsát ho­zott ... nekem hozta... Kiss Andrásnak elszorult a torka: — Neked... Az asszony átvette a csokrot. Az­után megcsókolta az urát: — Milyen drága ... Tekintetében a hála fénylett: — Hogy rámgondolt... Kiss András elfordult. A rózsák virító színe vakította a szemét. Ezt a három szál rózsát Lonci parfümös keze hajította el. És mintha minden szirma kést forgatott volna meg a szivében. Itt ajándék az, ami másnak nem kell, amit letapostak, amit eldo­bott a bűn... Kiss András szeme megnedvese­­dett. Égette a könny. Az asszony simogatta a rózsákat: — Köszönöm... Aztán az urára nézett. Csodál­kozott : — Maga... sir?...

Next

/
Thumbnails
Contents