Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)

1926-09-08 / 248. szám

2. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 szeptember 8. Közkönyvtárrá alakul a szuboticai városi könyvtár E napokban nyitják meg a közönség számára A szuboticai városi tanács a múlt heti tanácsülésen elhatározta, hogy a városi könyvtárat nyilvános köz­könyvtárrá alakítja át. Az előkészítő munkálatok már megtörténtek és a közkönyvtárt néhány nap múlva a közönség rendelkezésére fogják bo­csátani. A városi tanács határozata értel­mében a könyvtárból bárki kölcsö­nözhet könyvet. Aki a könyvtárat igénybe akarja venni, annak havonta tiz dinár használati dijat kell lefizet­ni. A kikölcsönzött könyv után húsz dinár óvadékot kell letenni, amely összeget a könyv visszaszolgáltatása után visszatérítik. Ritka könyveket, újságokat, kéziratokat a könyvtárból nem lehet kivinni és azok csak a könyvtár olvasótermében olvashatók. Korzikai pálya a világháború után Nemzetközi szélhámost tartózta­tott le a bécsi rendőrség Becsből jelentik: Az elmúlt hónap kö­zepén Karinthiában Trasing községben nagy betörést követtek el Krakmanné asszony kastélyában, ahonnan több szekrény feltörése után igen nagy ér­tékű ékszereket és sok aranypénzt vit­tek el. A betörés gyanúja egy Stutz ne­vű munkásra terelődött,' aki a kastély­hoz tartozó birtokon dolgozott. A gya­nús férfi a betörés után nyomtalanul el­tűnt. Stutz a megindított nyomozás során most a bécsi rendőrség kezébe került. A házkutatás alkalmával több olyan ékszert találtak nála, amely a trasingi kastélyban elkövetett betörésből szár­mazik. A letartóztatott férfi, aki beszé­dében ^llandóan több nyelvet kever ösz­­szé, kfeinté azt mondottál hb'gy Stütz GájWhajt hívják, később "üzoribán be­vallottá, lidgy a neve Chinelli Domenico és korzikai' születésű cijfészsegéd.1 GHL nelli 1907-ben belépett az idégenlégióbá, ahol különböző szolgálati kihágások mi­att 1909-ben öt évi börtönre Ítélték. Bün­tetésének kitöltése közben egy fogoly­társa ellen elkövetett gyilkossági kísér­let miatt a büntetését öt évvel meghosz­­szabbitották, 1918-ban meg akart szökni a börtönből, de a szökési kísérlet meg­hiúsult és ismét két évvel hosszabbítot­ták meg a büntetését. Tiz évi rabság után, 1919-ben végre sikerült megszöknie. Hamis iratokkal Marseillebe jutott, majd visszatért szü­lőhazájába, ahol megtudta, hogy apja már 1912-ben meghalt. Ezután Genuába ment, de a következő évben, 1920-ban, az ottani munkászavargások idején jog­talan fegyverviselés és hamis név hasz­nálata miatt négy hónapra Ítélték. Bün­tetésének kitöltése után Nápolyba ment Bajdák Leonid főhadnagy, a hét­fői repülőversenyen elsőnek beérke­zett Bregue^ XIX. A. 83. számú re­pülőgép pilótája és Csencsics Pav­­le I. osztályú százados, a nyertes gép megfigyelőtisztje, kétségtelenül a nap hősei. Az ő nevükhöz fűző dik az az abszolút nagy győzelem amelyet arattak, az első jugoszláv katonai repülőversenyt ők nyerték meg s ez által megörökítették ne­vüket a katonai aviatika történeté­ben. Egy órával azután, hogy Bajdák Leo nid hét órás versenye után ismét földet ért, fogadta a Bácsmegyei Napló mun­katársát, akinek elmondotta utjának ér­dekesebb részletét. Előbb a saját személyi adatai felöl kérdezzük. — Déloroszországi, odesszai vagyok és eredetileg, mint pilóta az orosz had­seregben szolgáltam, végigharcoltam a levegőben a világháborút, amelynek vé­geztével Jugoszláviába emigráltam és itt i,s, azbnnal beíéjffeín a katonai aviati­ka szolgálatába. Eleinte, mint szerződte­tett pilóta működtem, utóbb kineveztek régi rahgombä. ösSZeSBn1 öt és fél éve vagyok a jugoszláv hadsereg pilótája. Közel 2000 órát töltöttem a levegőben, amelyből több, mint 600 órát az ellenség , felett töltöttem. Egyszer zuhantam le és' és cipészmesterséget folytatott. 1924-ben a nápolyi rendőrség letartóztatta és Flo­­renzbe szállította, ahol internáltak. Flo­­renzből a rendőri tilalom ellenére Livor­­noba, majd Pizába szökött. Pizában is­mét lefogták és visszaküldték Florenzbe, ahol tiznapi elzárásra ítélték és örökre kitiltották Olaszországból. Ez év elején a Brenneren keresztül Ausztriába jött. A bécsi rendőrség most felveszi az érintkezést a párisi, római, berlini, mün­cheni, florenzi rendőrségekkel és a töb­bi helységek hatóságaival, ahol a ka­­landosmultu férfi megfordult, hogy sze­mélyazonosságát pontosan megállapít­sák. pedig ezidén áprilisban, harminc méter magasságból, amikor motordefektusom támadt, de semmi komoly bajom nem esett. — A hétfői verseny jelentősége na­gyobb, mint talán látszik, mert a jugo­szláv repülők kedvezőtlen meteorologiai viszonyok mellett és rendkívül kedve­zőtlen területi nehézségekkel küzdve, birkóztak meg súlyos feladataikkal, ame­lyeket nem lehet alábecsülni és repülő­ink tanúságot tettek arról, hogy betöltik hivatásukat. — Én elsőizben repültem Jugoszláviá­ban nagy hegyek felett és ezen az uta­mon több, mint ötszáz kilométert töltöt­tem a levegőben. Az egész utón nem táp­lálkoztunk, felszállás előtt nem reggeliz­tünk és üres gyomorral szálltunk fel. Szkopljén egy pohár limonádét ittam és Zagrebban egy fél tábla csokoládét et­tem. Nem voltam éhes, csak az a vágyam volt, hogy mielőbb Noviszádra érkezzem. — Reggel 5 óra 45 perckor indultunk és a sorshúzás a negyedik starthelyet juttatta nekünk. Szkopljében és Zagreb­­ben 50—50 perc szünetet tartottunk, amely idő alatt olajat és benzint vettünk fel és átvizsgáltuk a motorunkat, amely mindvégig kifogástalanul működött. — Az egész utat 7 óra 9 perc és 7 másodperc alatt tettük meg és Noviszad­­ra 2 óra 37 perckor érkeztünk. Repülő­gépünk Szkopljére és Zagrebbe is, nem­különben a célhoz is elsőnek érkezett. — A hétfői repülőverseny kedvezőtlen légköri viszonyok mellett zajlott le, ke­vés kivétellel az egész útvonalon sűrű felhőkön kellett keresztül haladnunk, le­felé a földre még le tudtunk nézni, de magunk előtt semmit sem láttunk, pedig ez a legfontosabb. Beograd és Szkoplje között az égbolt négyötöd részben erősen felhozott volt, Szkoplje és Szarajevó kö­zött szintén, azontúl már kedvezőbbek voltak a légköri viszonyok. Legkedve­zőbbek Zagreb—Noviszad között, de itt sem volt tiszta az égbolt. — A pilóta vezeti ugyan a repülőgé­pet, de azért a munka és a dicsőség tel­jesen megoszlik közte és a megfigyelő­­tiszt közt, aki térképpel a kezében kar­mozdulatokkal és ha szüséges Írásbeli értesítésekkel jelzi az útirányt. A pilóta előtt van ugyan iránytű, de a tájékozó­dás mégis a megfigyelő feladata. — Noviszadról elindulva Ruma és In­dia között Beogradót jobbra elhagyva, Sábáétól jobbra Kraljevó fölött elrepülve értünk Szkopljébe, ahova, még három gép érkezett, ott tartózkodásunk ideje alatt. Szkopljéból Szarajevó felett ha­ladtunk el, csupa magas hegyeket lát­tunk. Ez az útszakasz volt a leghosszabb, mert 3 órát töltöttünk egyhuzamban a levegőben. — Átlagos sebességünk 195 kilométer volt, de volt egy rövid szakasz mindjárt Noviszad után, amikor 225 kilométer órasebességgel mentünk. Szkopljéig 1500, onnan Szarajevóig 2500, Szarajevó— Zagreb közt 1500—1600, végül Zagreb— Noviszad között 700—800 méter magas­ságban repültünk. Versenyzőtársaink kö­zül senkit sem láttunk együtt a levegő­ben. Szkopljei tartózkodásunk alatt még 2 repülőgép érkezett meg. — Mint győztesek, megkaptuk a ki­rály díszes serlegét, amelybe belevésik a verseny napját és a győztes pilóta és megfigyelő tiszt nevét. Ez a serleg a repülőezred tulajdona marad, mig én, mint a győztes gép pilótája, megkaptam a király nagyértékü ajándékát, a díszes aranyórát s a 10.000 dináros díjon az Aero-klub megfigyelőjével Osztozkod­tunk. — Fáradj »voltam, de büszkén .száll­tam le abban- a tudatban, hogy az első jugoszláv katonai repülőverseny győz­tes gépének kormány-kereke az én ke­zemben volt. A levegő hőse légi Htjáról A noviszad! repülőverseny győztese Bajdák Leonid főhadnagy nyilatkozik a Bácsmegyei Napló számára — Átlag 195 kilométeres sebességgel tette meg 1370 kilométeres útját Bécsi vásár 1926. Az étteremben nem volt üres asztal. Áz asztalnál azonban egy magános ur szélesen nekikészülődik a vacsorának. Bécsi szeletet rendel citrommal és nem veszi le a szemét az étlapról. »Gestat­tet« zavarom, hogy az egyetlen szabad széken helyet foglaljak az asztalánál. Nincs semmi ellenvetése, sőt az étlapot is átengedi rövid használatra. Amig tá­lalnak, borral csinál utat a bécsi szelet­nek. És ismerkedik. — Ein sehr feiner wein ist das. Vor­züglich! — kezdte a társalgást. Gomb­lyukában egy Messze-jegy csüng, büsz­kén, mint valami Mária Terézia rendjel. Egyenesen Jugoszláviából jött fel a bé­csi Messére. Ö Bécsben idegen. Mi taga­dás. ezt nyomban észre lehetett venni rajta. Ha egyéb jel nem is árulta volna vendég voltát, az első pillanatra sejteni kellett a homloka mögött azt a buta kis számoló gépet,, amely többnyire minden Bécsbe érkező külföldi agyában elrejtve hangtalanul folyton azt számolja, hogy az elköltött osztrák koronák mennyit tesznek ki hazájuk törvényes pénznemé­ben. Asztaltársam — nevezzük őt Klein urnák — láthatatlan számológépe vil­lámgyorsan működött, amig az étlapot olvasta már tudta, hogy a bécsi szelet­nek osztrák shillingben feltüntetett ára mennyi osztrák koronának, az oszt­rák korona mennyi dinárnak felel meg és ily összegű dinárért három bécsi szeletét kaphat otthon. Az otthoni bécsi szeletek közül egy is legalább négyszer akkorra, mint ez a jelen terítéken levő béosi szelet, tehát a mérleg, egy oly tu’í­­kiadást mutat, -amelynek egyenlegét én még logaritmus segélyével sem tudnám kiszámítani. De Klein ur a tizedes tör­tekre menő pontossággal ceruza nélkül mindezt ki tudta számítani. Nem is cso­dálom. kereskedő ember, rizsben uta­zik és bérletjegyet akar venni a jugo­szláv államvasutak összes vonalaira, csak azt sajnálja, hogy, ott nincs még bérlétjegy. Azelőtt a magyar vasutakon volt Ezt is csak azért tudom, mert tőle tudom, ö viszont az iránt érdeklődött, hogy vájjon én is a bécsi Messere jöt­tem? Én állandóan Bécsben vagyok, nem is tudom hogy Messze van nálunk. Klein szorgalmasan üritgette poharát. Valami szándékosság látszott ebben a szorgalomban, mint aki okkal vigasz­talódik italban. Csak csalódott emberek nyelnek ilyen kortyokat. — Ez a borocska nagyon Ízlik ne­kem és uj fistlit rendelt. Most megpró­bálom szódával. — Kiderült azonabn, hogy a tiszta szőlőnedv jobb és a to­vábbi borok már szódamentesen kerül­tek az asztalra. A tortánál elmondta Klein, akinek fején már a tisztesség ősz hajszálai jelentkeztek, hogy a Hotel zum Drei Kvasztniban vett szobát. —- Ej, ej, Klein u.r, hisz ez a szálloda egy olyan szálloda, ahova szeTelmespá­­rok térnek be. Ugylátszik, ön nagy ku­­jon .. Sóhajtva, de mégis tiltakozóan há­rította el a gyanút: — Ez most egy tisztességes családi szálloda. Én nem vagyok kalandokra kapható! — Pardon, ó pardon én nem akarom Klein urat rossz színben feltüntetni. Bi­zonyára családos? — De mennyire az! A fia vezeti az irodát. Komoly fiatalember. Komolyabb mint az apja. Nyomban becsatolja a fo­tográfiát és megmutatja leánya fényké­pét is. — Ez pedig itt a leányom. A fényké­pen mint cigánynő kártyát vet a keres­kedők jetmezestélyen. — Alle Ehre! — törtem k i elragadta­tással. Ilyen szép cigánynőt még nem láttam, pedig sokat láttam életemben. — Spanyol! — tette hozzá apai büsz­keséggel. Majd nyomban elszomorodott is fenékig kiitta a borát . Semmi tée-v dés^ ennek az urnák nagy bánat nyomja a lelkét. Szeme a távolban révedezett, az orra alatt mormogta: — Hogy mondom el maid a gyerme­keimnek? — Mi baja van uram? Mi történt ön­nel? Nem kellett kétszer sem biztatni, a jugoszláviai rizs utazó feltárta titkát. — Egy tavaszi kabátot akartam ven­ni a leányomnak, akinek fényképét lát­ni tetszett? Ha már a Messére jöttem, veszek valamit. Megvettem a kabátot, de azt hiszem, hogy nagyon befeküd­tem. Egy vagyont költöttem a kabátra. Bemegyek az áruházba, az üzletvezető ezer és ezer kabátot hordát elém. Ott álltunk egy kabát tengerben. Mindgyárt gondoltam, hogy jó lesz vigyázni és csak megtekintem a választékot, de ha drága nem veszek. Egy zöld, egy alma­zöld kabátra.esett a tekintetem. »Urasá­­godnak nincs talán divatszalonja? — kérdezte az üzletvezető, hogy megtalál­ja annyi kabát közül a legdivatosabb és legfinomabb darabot?« Jó, jó gondoltam magamban, nekem maga sokáig beszél­het, én nem esem csapdába, én úgy sem veszek' itt kabátot egy i’yen drága he­lyen. »Ha megtetszik engedni, nyomban bemutatom önnek, hogy hogyan fest ez a kabát« — mondta és odaintett egy kisasszonyt, aki ugyanolyan alak mint a leányom. A méretek megvoltak adva. Nagyon szép kisasszony volt. gyönyö­rűen tudott- nézni a szemeivel és nagyon sikkesen forgolódott. Az üzletvezető meg folyton beszél: — Majd én illusztrálom uraságodnak, hogy milyen feltűnést kelt még Bécs­ben is egy ilyen modell kabát! — Azzal szólt a kisasszonynak, hogy vegye fel a kalapját is és sétáljon a kabátban az üzlet előtt és mi majd figyeljük meg, hogy micsoda esemény lesz ebből a bé­csi korzón. Hát kimentünk az uccára. A kisasszony megállt a kirakat előtt, mint egy idegen gusztálta a kirakatot, mintha nem is Tudná JiQsy a kirakt melyik üzlethez tartozik. Szépen ősz--, szefogta magán a kabátot, mintha az övé volna és sétált a korzón. Az embe­rek tényleg utána fordultak. Előkelő urak és dámák utána néztek és kezd­tek beszélni a kabátról, úgy hogy a kisasszony szinte pirult a megjegyzé­sekre. Mondhatom, hogy nagyon szép és elegáns volt a kabátban. Visszamen­tünk az_ üzletbe, kíváncsiságból meg­kérdeztem a kabát árát. — Ötmillió korona. — Hárommilliót adok érte. — Wie es geht und steht. Másfél órai alku következett. Ezt a pénzt nem adhatom egy kabátért, hisz ez dinár­ban egy vagyon! A hárommilliót is csak azért Ígértem, hogy az üz etveze­­tő lássa, hogy komoly vásárlási szán­dékaim vannak és nem akartam hiába fárasztani. A kisasszony ez alatt za­vartan rakosgatta el a kabátokat. — Vegye csak fel még egyszer ezt a darabot — mondta neki az üzletvezető. Én felsegítettem. — Ich danke! — mondta olyan meleg hangon, mintha hangja is vattelinozva volna jó meleg vattelinnal, nemcsak az almazöld kabát. — Ngyon szívesen, drá­ga — gondoltam magamban. Szeret­ném ezt a kabátot esti világításban lát­ni. Wie es geht und steht. Hárommillió­ötszázezret Ígértem.’ Többet nem adok, én nem lopom a pénzt. — Nálunk nincs alku — mondta az üzletvezető. — Ugy-e kisasszony? A kisasszony kedvesen mosolyogva nézett rám, azt mondta, hogy úgy bi­zony. Otthon felemelem a rizs árát, de megveszem az almazöld kabátot, hadd legyen boldog a leányom. — Jó, megveszem a kabátot. De ké­rem legyen szives a kisasszonnyal a hotelembe küldeni. Egymillió előleget adok, a resztet maid az átvételnél kifi­zetem. Egész este otthon leszek, tessék elküldeni, meg akarom nézni, hogy mi­lyen esti világításban. Ha valamit iga-

Next

/
Thumbnails
Contents