Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)
1926-09-05 / 245. szám
18. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926. szeptember \ nyomban a helyszínen, a többi hadifogoly előtt. Ugyanez nap délután egy másik barakban, ahol röviddel azelőtt kozákok voltak elhelyezve, a kályhában egy rozsdás forgópisztolyt találtak a kutató katonák. Miután gazdája nem akadt, megbüntették érte az egész barakot. Minden ottlakó tisztnek öt botütést utalt ki a légió parancsnoka. Lakott ebben a barakban egy öreg invalidus, népfölkelő hadapród is. Polgári életben az osztrák államvasutak főtisztviselője volt. ö vételezett fel az egész tiszti és legénységi tábor részére. Derék, becsületes, puritán öreg ur volt, akit -mindenki tisztelt, mindenki szeretett: tiszt és legénység egyaránt. Amikor rákerült a sor, társai szót emeltek az érdekében. Kérték a cseh légió parancsnokát, hogy legalább ezt az öreg invalidust ne bántsa. — Invalidus — válaszolta gúnyosan a légió parancsnoka. — Na, ha invalidus, akkor duplát neki! Én ekkor a XVI. számú tiszti pavillonban laktam a II. emelet 13-as számú szobában, Katona Gyula tanár, tart. tüzérhadnagy, Fábró Győző százados és Gräber Gyula földbirtokos, tart. huszárfőhadnagy voltak a szobatársaim. A mi épületünkre csak másnap, július 31-ikén került a sor. Az épület előtt gyülekeztettek bennünket és innen szólítottak be szobák szerint a pavillonba. Mindenkit akkor, amikor a szobájára került a sor. Velünk négyünkkel nagyon gyorsan végeztek. Alig tartózkodtak egy negyedórát szobánkban. Amikor tőlünk eltávoztak, szegény Katona Gyula — nem is sejtvén, hogy még mi vár reá — mosolyogva jegyezte meg: — Na, ezen könnyen átestünk! Formai dolog az egész. Hiszen meg van nekik a névjegyzékünk. Tudják ők jól, hogy kit hol kell keresni és kiket kell letartóztatni. Tudom, hogy melegük van most azoknák, akik a vörös uralom alatt oly nagy legények voltak. Nem szeretnék a bőrükben lenni... Déli féltizenkettőig tartott a fogolytábor átvizsgálása. Ezután a cseh légió emberei elvonultak. Talán még át sem lépte az utolsó katona a tábor kapuját, amikor villámgyorsan elterjedt a hire, hogy Gajda emberei letartóztatták és magukkal vitték Pély Géza dr. tart. hadnagy,, galántai ügyvédet, Székely Lajos tart. hadnagy, főgimnáziumi tanárt és még egynéhány magyar tisztet. Hogy hova — s mily célból vezették el őket — erre nézve senki felvilágosítást adni nem tudott. A letartóztatottak mindegyikét jól ismertem, sőt Pély Gézához szorosabb baráti kötelék is fűzött. Köztudomású volt róluk, hogy egyikük sem volt vörös érzelmű. Mindenesetre azonban feltűnő volt a dologban az, hogy Pély is, Székely is a táborban működő »Magyar Szövetség«-nek az elnökei, a többi letartóztatott tiszt pedig annak választmányi tagja. mindig hallhattam, bár igen gyengén, azoknak hangját, akik korábbi lakhelyemen rólam beszéltek és értem imákat rebegtek. .Midőn anyám felajánlotta batsudánomnak — az elköltözöttet képviselő halottas tábla-féle — a pompás meleg cukrozott rizs-ételeket, érezhettem az ajándék illatát és mint tökéletes benyomását nyertem.: Bolyongván állandóan az űrön keresztül, végül ezen faluban találtam magamat és megpihentem ezen ház küszöbén. Nem tudom, mely erő késztetett belépni a ház belsejébe egy nyitott ablakon keresztül. Három napon át a konyha tűzhelye mellett maradtam, azután úgy rémlett, mintha a szén hője áthatott volna és bennem átváltozott volna a vér melegévé. Anyám tiszteletre méltó vére volt az, ami belém szüremkedett. Ettől az időtől fogva arra törekedtem, hogy távol tartsak tőle minden fájdalmat a gyermeki kegyelet törvénye szerint. íme, néném, őszintén elbeszéltem. de kérem, ne mondja el senkinek.« Tsuya néni e közlések birtokában legtürelmetlenebb volt az egész családban megtudni, hogy mi is van a távoli faluban" élő San-okkal. Minthogy a I gyermek szülei szegénységben éltek és j kénytelenek voltak napról-napra ke- I tnény munka árán táplálni gyermekei- i két. nem távozhattak helyből, hogy komoly kutatást végezzenek: elhatározta, hogy maga mellé veszi fiatal unokaöccsét, elutazik a titokzatos Hodokuno vidék felé, ahol talán teljes világosság derül a dologra. Az ut hosszú volt és sok időt vett igénybe. De végül siker koronázta és megközelítvén a falut, Tsuya egy lakóházra mutatva kérdezte Hasugorot: — Ez a ház, melyben állításod szerint először a világra jöttél? — Nem — válaszolt a gyerek. — És amaz? — Az sem, néném. — Akkor talán az a másik volt? — Szó sincs róla! A ház, melyben egykor születtem, ott van ni! Ezzel a fiú futni kezdett és belépőit egy házba, melybe kevésbé agilis nénje követte. Útközben találkozott nénárty járó-kelővel, akik látván nagyfokú izgatottságát, nyugtalankodtak, hogy mit is keresuet itt. — Szeretném tudni, mondá, hogy kié ez a ház. És rámutatott arra. amelybe a gyermek belépett. Kicsoda annak tulajdonosa? — Bizonyos Hausuro nevű, válaszolónak rögtön. — És mi a felesége nevöe? — O-Scizu-San! — Nem volt neki egy Tozo nevű fia? — De igen, ám az néhány év előtt hét éves korában meghalt. Izgalomtól remegve a jó kis anyóka zokogni kezdett, mig a ház belsejében más kiáltások hallatszottak. A fiatal Kasugoröt felismerték előbbi szülei Hausuro és O-Sciu-San és egvértelmüleg kijelentették, hogy sokkal szebbnek találják, mint azon időben, mikor a halálos betegségbe esett. Összefutott az egész falu. Csakhamar hozzáláttak, hogy exhumálják a vázát a hegy lejtőjén és abból kivették gyászos tartalmát. A helybeli templom alázatos budhista papjai megállapították a szenzációs eseményt, amely csakhamar ismeretessé vált az egyházi és polgári magas hatóságok előtt és hire annyira elterjedt, hogy a császárság legelőkelőbb személyiségeiből bizottság alakult annak megvizsgálására. És midőn a fiatal gyereket visszavitték második szülei házába, már ellepte saját faluját a hivatalos személyekből álló vizsgálóbizottság, amely valóságos törvényszékké alakulva összegyűjtötte és elejétől fogva rekonstruálta a tényeket. Ezt a terjedelmes és értékes okmányt mai napig őrzik a japán állam archívumaiban. (Jövő vasárnap folytatjuk.) Aki újra éli régi életét Japán bizonyság a lélekvándorlás elmélete mellett wrnrnswmirmdmmsakSM ORVOSI DOLGOK A veszettség (V ni küzdelem A Párisban megjelenő »Revue Spirite« mult havi számában olvassuk: A Rincarnazione cimü olasz revue a milánói »Secolo« nyomán egy cikket közöl, melyben egy különösen tipikus esetről van említés téve, melynek hőse egy japán gyermek, aki visszaemlékezik korábbi élete és exisztenciái egyikére. A szerző óvakodik abból következtetést levonni, de ‘azért a részletek dicséretes pontosságával jelez egy különösen, érdekes eseményt, melyet a spiritisták fognak interpretálni valószínűleg a körülmények parancsolta egyedüli magyarázat szerint. Az igaz, hogy a szóbanforgó események nem tegnapiak és azt az ellenvetést is lehetne tenni, hogy ha nem is vesznek el az idők homályában, de minden esetre kivonják magukat oly ellenőrzés alól, mely a bizonyosság teljes garanciáját nyújtja. Mindazonáltal az esemény emlékét a történés idejében leszögezte a pontos és részletekre kiterjeszkedő japán érzék végtelenül kielégítő óvatossággal és kifejezésekkel. Arról, ami végbement, teljesen világos jegyzőkönyveket vettek fel és írtak alá az illetékes hatóságok, melyeknek jelentése hivatalos tanuságtételek értékével bir. 1820 táján ugyanis egy mintegy tiz éves Kasugoro nevű gyermek egy patak mellett játszadozott idősebb, Fusa •nevű nővérével, midőn a pihenés egy pillanatában a hirtelen gondolkozásba mélyedt fiú e kérdéssel fordult nővéréhez: »Mondd csak, gondoltál-e valaha arra az országra, ahonnan jössz, a helyre, ahol lehettél mielőtt a világra jöttél szüléink házában?« A zavarba jött és habozó leány megkísérelte értelmezni ezeket a váratlan és, felette talányos szavakat. Nevetett és azután szólt: »Hogyan tudhatnám azt, ami születésem előtt történt?« De a kis öccse, anélkül, hogy megsértődött volna nővére nevetésén, nagy csodálkozással nézett rá: »Hogyan, válaszolt azután, nincs egy emléked, bármilyen is arról, ami előbb történt, mintsem családunkba léptél?« — És te, kicsike, talán neked volna? — kérdé a tréfálkozó. — Mindenesetre — erősité Kasugoro. Én Kyubei San fia voltam Hodokuno faluban és nevem Tozo volt. Te ezt nem tudtad? — Ugyan, protestált Fusa, ugyan hallgass! Ha nem hallgatsz, megmondom apának és anyának, hogy megbolondul- | tál. — Irgalmazz, könyörgött a fiú, ne í mondd el, bánatot okoznál nekik. Fusa sokáig gonudolkozott, mielőtt j határozott. Végül megígérte fivérének, i hogy ezúttal elhallgatja a dolgot, de mihelyt rosszul viseli magát, mihelyt vala-| milyen csínyt követ el, megbünteti azzal, j hogy elmondja, amit neki mondott. Ettől a naptól fogva a testvérek között támadt minden apró összekoccanás azzal a fenyegetéssel végződött: Jól van, elmondom szüléinknek azt a butaságot, melyet kitaláltál!« Egy napon aztán, az anya. aki ezt hallotta, kényszeritette leányát, hogy vallja be neki azt a nagy titkot és mondja el, mi az, ami oly soká titokban volt köztük. Fusa kénytelen volt až anyái parancsnak engedelmeskedni. Elmondott mindent anyjának. Sey-nek és apjának, Genzo-nak, valamint egy Tsuya nevű néninek, aki ugyanott lakván, jó tanácsot adhatott. Rögtön becitálták a fiatal Kasugorot és nem hogy megbüntették volna, még biztatták és becézték, elcsittitván felindulását. Mindennek ellenére megmaradt állításai mellett és közelebbi magyarázatra felhivatván, biztonsággal megismételte: »Bizonyos, hogy én már születtem egy Hodokuno nevű faluban és akkor a Tozo névre hallgattam. Másik apám egy Hausuro nevű ember és másik anyám O-Séizu San volt. Öt éves koromban apám meghalt és anyám újra férjhez ment ugyanolyan nevű emberhez. Második ura igen jó volt hozzám. D.e mikor elértem hetedik évemet, kanyaróba estem és meghaltam. És három évvel utóbb az itt levő anyám ölébe léptem. aki a világra hozott...« Ez az elbeszélés azokat, akik hallották, arra ösztönözte, hogy az első Hausura volt és az első meghalt; a másik azonban még életben lehetett. Hodokuno falva nem volt ismeretlen. Nem volt hát nehéz annak létezését megállapítani, ámbár nagy távolságban feküdt azon helytől, ahol éltek. Meg kell jegyezni, hogy a fiatal Kasugoro nagynéniénél, Tsuyánál aludt azAn időn át. mig anyja egy kisebb. Tsuné nevű húgát táplálta. Éjjel Tsuya a kis fiút, midőn felébredt, kikérdezte, hogv pótlólagos magyarázatot adjon arról, amit állhatatosan »előző életének« nevezett. Kikérdezte azon három évi időszakról is, mely — állítása szerint — a két incarnatióját elválasztotta. Kasugoro emlékező tehetségét megfeszítve, szívesen válaszolt. »Mindenre pultosán emlékeztem négy éves koromig, de azután lassanként feledni kezdtem sok dolgot. Mamégis tisztán áll emlékemben, hogy meghaltam, mint a'-ogy mondtam is, kanyaróban és hogv azután elhelyeztek egy cserép vázába és eltemettek egy hegyoldalba. Még ma is fülemben cseng a dübörgés, me!vet a vázának a sirgödftrbe zuhanása elői dézett. Eltemettetésem után — úgy rémlik - cgv nehezen meghatározható időt éltem át. mithin sem nappalt snn ■vielt nem külön1'"-tettem meg. Ugv s r.c’ o— -hit ■ az .űrben for> gíar>: v ; ' :•■■■■ m-hn lettek volna a repülésre. De azért még A legutolsó német orvoskongresszuson vetették fel a kérdést: van-e biztos, száz százalékos halálozással járó betegség:* A kongresszus megállapítása szerint olyan betegség, amely mnden esetben halálai végződik — nincs. A földkerekség összes betegségei közül a legveszede'mesebb a tüdőpestis kilencven százalékos halálozással, utána mindjárt a veszettség jön hatvan százalékos mortalitással. Az afrikai álomkor vezetett még pár évvel előtt a veszettség előtt nyolcvan százalékkal, de mióta fe fedezték az álomkor szérumát a Bever-ítle Germanmt. e betegség a hadá’thozó kórok között harmadik helyre szorult. A veszettség tulajdonképen emberre átvihető állatbetegség, melynek okozója eddig még ismereten. Leginkább kutyák között pusztít e szörnyű betegség, de minden emlő- állat ki van téve a fertőzésnek. különösképen a macska, a ló, tehén, disznó, bárány és a kecske. A veszettség mérge a veszett állat nyálában van és legtöbbször harapással jut az ember, vagy állat szervezetébe azonban le rta.k már eseteket, amikor a testen lévő nyi t seb, karcolás, bőrhorzsoláson keresztül az állat nyelvéről került a méreg a vérbe. Nálunk a leggyakoribb a kutyák veszettsége. A kutyák veszettségének három stádiuma van. Az első stádium a lappangási időszak. két napig tart. A kutya veszélyes, természete megváltozott. mm—g. ingerlékeny, nyugtalan, a szája szélén nyá'.folvás mutatkozik, kerüli rendes táplálékát és inkább emészthctet’en d ’g 'kai. kavicsot, fadarabokat, köveket, szalmát rágcsál. Nemi ingerlékenysége. is fokozódott. A betegség második szakaszába esik a veszettség kitörése, amely rendszerint négy napig húzódik. Izgalmi stádiummal kezdő "k. rímkor a kutyák nem találják '■é’v . !■; 1 ■ ' gnak, valami belső z-RatoLság hajtja őket néha rend,kívüli messzeségbe. Nem ugatnak, vagy ha ugatnak, hang'uk különösen elvátozTt, sz ’ jfelé tartott kemény tárgyakba dühösen beleharapnak, úgy hogy néha a foguk is kitörik. Ez a harapást-düh három négy nap után átmegy a végső stá- h sós időszakba nm:k r íi ll'Í'j j. aiAtipcsai • nKüjcüuíau'k,- Ciu * nyá'.fogás közben a nyelve kilóg, enni, inni', harapni nem tud, szemeit félig behunyva tartja, a farka lefelé konyu, véigül a liátsp lábak bénulása folytán nem tud a lábaira állani. A veszett, vagy veszettségre gyanús kutyát ne ii9sük agyon, hanem lehetőleg zárjuk be gondosan a kamrába és hívjuk elő az ál alorvost, aki a még élő állaton könnyen meg tudja állapítani, hogy veszett volt-e vagy se. A veszett kutyának a fejét furkósbotokikal szokták szétütni, holott a hatósági vizsgálathoz a kutyának sértetlen fejére van szükség. Ha a veszett állat embert, vagy gyermeket harap meg, a megmartat azonna Pasteur intézetbe kel! szállítani (náhink Noviszadon', Zagrebkan és Beogradban van ilyen intézet) ahol három hétig tartó oltásokkal megelőzök a • veszetség kitörését. A beoltott emberek közül legfeljebb egy percent gyógyíthatatlan, mg a be nem o tóttal hatvan százalékán k tör a veszettség, amely minden esetben a legkínosabb halálhoz vezet. Az emberen a veszettség a harapás után csak hetek múlva tör ki, néha csak a hatvanadik napon. Azokon a szerencsétleneken, akiket a fejen, a kézen vagy a karon ért a harapás — közel az agyhoz — rövidebb idő alatt, a lábakon történt fertőzésnél pedig később tör ki a veszettség. Minél nagy bb és méyebb a sebzés, annál röv dobb a veszettség lappangási ideje. A veszettség tünetei emberen csak' lassan, fokozatosan mutatkoznak. Bevezető tünetek: fejfájás, álmatlanság nyugtalanság, majd nyelési nehézségek lépnek fel oly annyira, hogy a beteg még a vizet se tudja lenyelni és bár szörnyű szomjúság gyötri, a viz puszta látására is nyelési, haldoklási görcsöket kap. Később mind nkább nyugtalanabb lesz, amely nyugtalanság á negyedik. ötödik napon már oly annyira fokozódik, hogy a beteg tombol, mint egv dühöngő örült, tör, zúz maga körül mindent. A végtagok, a nyelési, légzési és a vérkeringési központok bénulásával ál! he a halál nyolc napon belül. M.cg'í ;’o.pitá::t nyert, hogy a. seb azonuii tüzes vassal, vagy erős karból
