Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)

1926-09-05 / 245. szám

1926. szeptember 5.___________________ BÁCSMEGYEI NAPLÓ _______________________ 13~ r]á:ű-Diktátorok és diktatúrák

Irta: Dr. Seltmann Rezső

Az európai közvéleményt újból foglalkoztatják az európai diktátorok és diktatúrák. Az államéletnek ezt a formáját békeidőben már történelmi emléknek hittük. Nem volt állampolgár, aki még a háború alatt is el tudta volna képzelni a parlamenti alkotmány felrúgását, az ókor és a reneszánsz városállamainak tyranuisát, zsarnokságát, mint államrendszert. Már pedig napjainkban mindannyian tanúi vagyunk az ilyen alkotmányellenes államrendszereknek.

Az ókori tyranuis és a középkori olasz városállamok körülbelül hasonlatosak voltak ahhoz az önkényuralomhoz, amellyel ma próbálkoznak Európa déli részén egyes kalandorok. De éppen ez az a jelenség, amely kell, hogy mindenkit gondolkozóba ejtsen, aki az államéletet figyelemmel kiséri. Mit akar jelenteni mindez, ami Törökországban, Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában és — last but not least — Olaszországban végbemegy? Mindenütt vagy végképp megsemmisített vagy ami ennél még talán rosszabb, álparlament áll a régi, kipróbált alkotmányos parlament helyében s amennyiben még fennáll az álparlament, akkor az csupán egy megrendelt és a diktátor tetszése szerint beállított szavazógéppé sülyedt. A parlament becsületes megszüntetésére Spanyolország és Portugália adják a példát — ma még, de remélhetőleg nem örökké, a látszatparlamentre pedig klasszikus példát nyújtanak Török-, Görög- és Lengyelország, legfőképpen azonban Olaszország. Oroszországot, melyben hivatalosan proletárdiktatúra van, ehelyt számításon kívül is hagyhatjuk, miután a szovjetrendszer annyira ellenemond a demokrácia legprimitívebb követelményeinek, hogy annak megítélése egészen más lapra tartozik. De a többi emlitett államban nincs proletárdiktatúra és a demokrácia mégis gúny tárgya. Mi hát ennek a beteges jelenségnek az oka és magyarázata?

Mussolini adta meg a feleletet erre, amikor nyíltan hadat üzent a parlament-« nek S azt feleslegesnek nyilvánította, 'de azért akaratának teljesítő közegét papiroson megtartotta, ö azt állítja, hogy a parlament nem való minden államtestre, Itáliában nem vált be az angol intézmény. Való igaz, hogy a parlament nem fungál mindenütt egyformán, csakúgy, mintahogy igaz, hogy angol intézmény. Azonban az is bizonyos’s ebben az összes komoly államjogászok is megegyeznek, hogy a parlament még mindig a legmegfelelőbb alkotmányos szerv mindabból, ami az emberiségnek s az államoknak rendelkezésére áll. Amidőn pár év előtt az újdonsült spanyol diktátor, Primo de Rivera tábornok egy interjúban szintén azt állította, hogy nem vált be a parlament Spanyolországban s hogy jogában áll azt az emberiségnek, mint elavult intézményt újabbal felcserélni, arra már nem volt képes választ adni, hogy mi legyen ez az újabb intézmény. Lloyd George pedig körülbelül ugyanakkor tette azt a szellemes kijelentését, hogy minden,állam olyan parlamentet érdemel, mint amilyen demokráciája van. Bizonyos az, hogy parlament nélkül egy állam se tarthatja magát huzamos ideig s hogy egy államfő se képes kormányozni nélküle.

Az utóbbit épp az elmúlt hetekben láttuk Görögországban. Itt Pangalosz tábornok, egy egészen hétköznapi tehetségű átlag katona és teljesen tehetségtelen politikus félévig tudta tartani magát, míg végre valósággal koldulni volt kénytelen , — hogy miniszterelnököt

kapjon. Azonban senki sem vállalkozott rá, mert parlament és uj választás nélkül mindenki csupán vak eszköze lett volna a diktátornak. Ez buktatta meg Pangaloszt. jóllehet a tiszti kaszinók intrikái is megtették a magukét.

Pangalosz csupán egy szerény diktátortypus. némely más kollégájához képest s ha nem fűződnék revéhez a gyilkosságok meglehetős széles skálája, akkor a feledés könnyen homályba borítaná nevét. De a Gnnansz-rninisztérium kiirtásával ő is jelét adta brutális hajlamainak, amelyek úgy látszik íőkellékei

a diktátori méltóságnak. Igaz ugyan, hogy az emlitett gyilkolásokban utódának is és az éppen most visszatért Plasztirasznak is hasonló része volt, de diktátorsága alatt viszont nem oltott emberéletet.

Egészen különös mértékben képviseli a szelídséget a spanyol diktátor, Primo de Rivera, akinek lelkét egyetlen ember élete sem terheli. Viszont a parlament, az ősi kortezek utóda, a szabad politikai véleménynyilvánítás, a sajtószabadság, a kathedrák véleményszabadsága, a jogos katalán és aragou nemzeti törekvések mind valamennyien megbénultak alatta.

Mussolinire a szelídség legjobb akarattal sem fogható rá, mert a Matteotieset súlyos lidérckép nehezedik nevére mindenkor s Amendola korai halála is részben az ő lelkét terheli, de ezzel szemben a nagyszerű személyes kvalitások egész sorozatát mutathatja fel, mint amilyen az elsőrendű organizálóképesség, a gondolatok eredetisége, szónoki tehetség, erős kulturérzék és a nyomorultakon való segíteni akarás, a melyet annak is észre kell venni, aki rendszerével homlokegyenest ellenkezik.

Annál undorítóbb, elrémitőbb és förtelmesebb típusa azonban a diktátornak az az ázsiai államfő, aki az uj Törökország élén áll. Musztafa Kemal, az európai jogi kódexek lemásoltatója a zsarnokok olyan elrémitő példánya, aki a legsötétebb középkorban is csak gyűlölet tárgya lehetett volna. Ha nem állana biinlistáján a görögök és örmények tömeges legyilkoltatása asszonyostul, gyermekestül, hanem csupán az a hallatlanul vakmerő gonosztett, amit az

Az »Andrea« s a többi kitűnő drámák világhires szerzője ötvennégy éves volt, de hatvanötnek látszott. Soha Leopardi óta nagyokat teremtő lélek nem lakott hasonlóan törékeny porhüvelyben. Társaságban, férfiakéban s asszonyokéban egy-Siftnt,'Petyhüdt ék fáradt volt, s nem egyszer oly benyomást keltett, mintha agonizálna s ott helyben akarná kilehelni a zseniális lelkét. Akárhány ily alkalommal csak szuverén szellemének az erős akarata segitett rajta és sajnálkozástól irtózó büszkesége állította talpra.

Az íróasztalánál másként viselkedett, — alkotásközben erős volt, mint húsz esztendő előtt, s mikor a darabjait segitett próbálni-szcenirozni-rendezni, olyan rugalmasan mozgott, mint a legfiatalabb szinházi iró. Hámor Lili ilyenkor rajtafelejtette a szemét és nem értette, hogy ez az eleven fiatalember mint lehet olyan aggastyánszertien öreg, mihelyt egyebekről van szó. mint saját szellemének a termékeiről. Mblvik az igazi egyénisége? — téoelődött a színésznő. — Az-e, amelyet "a társaság, az ucca és a kaszinó lát: az összecsukló, gyenge, szinté haldokló öreg Morvay Endre, vagy a kora leginvenciósabb drámáit iró és rendező színpadi szerző, aki a világot jelentő deszkákon próbákközben élénken játszik, diadalmasan szaval, szellemesen cseveg és fürgén mozog s oly világosan magyarázza a dramaturgiái szándékait és elméleteit, hogy a legbutább ripacs is megérti? Melyik?

... Hámor Lili ezidőszerint alighanem a legszebb színésznő Budapesten s bizonyára egyike a legszebbeknek az egész világon. Három esztendő óta — amikor egy Morvayszerep kreálásával egyszerre a nagy stár-ok köze. küzdötte föl magát — egyetlen művésznőnek az arcképe se Jelent meg ofy gyakran s oly sok újságban, mint az övé. Majdnem szíiz teste (csak egy szeretnie van, aki egyszersmind az első) Vénuszmodellül ..szolgálhatna egy antik szobrásznak, a szeretet rémé’1 ósá ga rcdiv az ország legkedveltebb művésznőiévé tette s a .lelkes,szinházi publikum szemében olyan magasságra emelte, ahová a művészetével — amely szintén elsőrangú — soha

utóbbi hónapban törvényesen, részben rendes bíróság nélkül véghez vitt, akkor is a huszadik század legijesztőbb tömeggyilkosaival foglalna helyet. Azonban azt a gaztettet, amely az ifju-török mozgalom négy kiválóságát s legutóbb Abdul Kabirt juttatta akasztóidra, valósággal a kriminológiába valónak kell tartani. Az ifju-török mozgalom 1918- ban volt az, amely az ázsiai szultáni abszolutizmustól megszabadította Törökországot és alakította azt újjá s most annak két volt közoktatásügyi miniszterét, Schukrit és Nazim doktort, valamint az egész Európában előnyösen, ismert pénzügyi kapacitást és sokszorosan kiszolgált pénzügyminisztert, Djavid beyt s a napokban Abdul Kabirt akasztatta fel Kemal a legmegalázóbb módon, anélkül, hogy rendes bíróság Ítélkezhettek volna felettük.

Egész Európában felzudul a sajtó és közvélemény a gonoszság újabb megnyilvánulásaira, amely szinte hasonlatos a legendás Macbeth végső dühöngéseihez. Ha a jelek nem csalnak, a rettenetes terror dacára is elevenen él a szabadságmozgalom a törökökben, mert éppen négy politikai alakulat és párt van, a mely ellene van Kemal vadállati vérengzéseinek és alkotmányos államot követel. Régi alapszabálya az a terrornak, hogy csak újabb terror utján tarthatja fenn magát, azonban a végletekig ezt sem lehet fokozni.

Pangalosz példája mindenesetre azt mutatja, bogy a balkáni népek temperamentuma időnként változást óhajt s ha zsarnokság, vagyis törvénytelenség a szentesített állapot, akkor a változáshoz szükséges áldozatot meg is tudja hozni.

fel nem jutott volna.

E tehetséges lánynak már netn j egy brilliáns szerepet irt az ünnepelt költő, akinek igy nagy érdeme volt a;fiatal művésznő tüneményes karrierje .körül, .amely. amerikai méretekben ku;dji! fő} a leghatalmasabb szirénekig s a legmagasabb játékdijakig. E szerepek a lelkére és a testére voltak szabva, s a szerzőjük megvallotta, hogy drámai alakjainak Lili volt a második alkotója s hogy I képzelt hősnőibe lelket az ő zseniális színjátszása lehelt. E két ember — az öreg iró s az ifjú színésznő — a színpadon összehangolódott, mint két testvérszeilem, mint a két Zem: ganno testi duettje, vagy két protagonistának a zenei kettőse, s a fiatal művésznő intuitiv szellemességgel magyarázta a Morvay . hősnőit, sőt u.i vonásokkal tökéletesítette I őket, mégis olyanokkal, amelyek a I jellemükből folytak. Megértette őket első olvasásra, de volt annjn kacérság benné, hogy a gyorsfelfogását j,nem árulta el nyomban, s jól esett neki. a fiatalnak, hogy az öreg költő — a világhires zseni — külön »leckék«-ben magyarázza neki (bölcsesség minden szava) a szerepeket, amelyeket megjátszani ránézve nem vere.itékes munka, hanem királyi gyönyörűség.

Az öreg költő ez intim órákban megifjodott, s a tűz, amely még nem aludt ki egészen e hanyatló testben s ez emelkedett lélekben, átmelegitette egy kevéssé a művésznőt is. aki azzal a merészséggel tekintett , rá, amellyel fiatal leánytanitványok ostromolják az öreg tanárjukat, s azzal a kacérsággal játszott vele. Amelyet rutinos és gazdag szerelmi multra visszatekintő öreg színésznőktől tudattalanul lesett el. .

— Tegezzen engem, Mester, — kérte őt egyszer.

— Szívesen, kis Lili, — felelte Mnrvav,

i S ezentúl te-rek szólította.

Náb n bizalmaskodás e módja-többet felemelt. mint a szumadi 'Tágban, ahol keresztfil-kasvl, — mint az, elemi iskoUk'vm és a ’■■ >s"Dv nyákban'— nrndeJc ícrezör' V: ő, .arisztokratikus, ,Umyp szalrn-’kozott e semmitsemohdő, de Sokramgositó megszólítástól. — akit ő tegezett, az közel állott hozzá vérségi

vagy szivbeli kapcsolat utján. Csak vele, a Szépségessel, volt hát ily vi1 szonyban, s ezidőtől kezdve, valahányszor megszólította, mindannyiszor kéjes meghatottság vett rajta erőt; valami perzselő melegséget érzett — hiába mondanám, hogy a szive körül, úgy se hinné senki — az ereiben.

S egy szép' napon azt vette észre az »Andrea« szerzője, hogy szerelmes a lányba, aminek az eredménye nem az lett, hogy ezt megvallotta neki, — csak szerelmes volt és nem bolond, — hanem egy uj színdarab, s ebben egy szerep Hámor Lilinek, láthatóan a kópiája annak, amelyet az vele szemben játszott. A színműben egy öreg festőművész megszereti a festőnövendékét, aki egy fiatal piktor kedvese. Néhány virtuózán megirt jelenetben szemben áll a fiatal és öreg szerelmes, — persze a fiatal győz (mert ilyen az élet!) s az öreg fináléül gyönyörű portrét fest az. imádott járói, olyant, arninővel Lionardo tette halhatatlanná a Giocondát, s aztán meggyötörtén, nagybetegen lefekszik — meghalni.

Lili értelmes leány volt, most is megértette a szerzőt, de jó teremtés is volt, s elhatározta, hogy a nagy írónak még nem szabad meghalni.

Egy napon, — amikor nem kellett fellépnie — meglátogatta a drámaírót s minden bevezetés nélkül igy szólt hozzá:

— Mester, szeretni nem szégyen, s Maga szeret engem.

. — Hogyne, kis Lili, — mondta zavart mosollyal Morvay.

— Óh, tudom, de nem úgy értettem. Maga akar engem!

A költő reszketett s csak ennyit tudott felelni:

— Kis Lili...

Amaz bátrabb volt (ami nem csoda, hiszen még olyan keveset tapasztalt), s az iró nyakába ugrott.

— Én sokat, nagyon sokat köszönhetek Magának, drága Mester, többet, mint megérek. Szeretnék hálás J enni. s, odaadni önnek, ami számára bennem a legbecsesebb. Tudom, hogy ez nem a géniuszom, nem a művészetem, hanem a testi énem ... Kellek önnek? Ha igen, odaajándékozom magam az én szeretett nagy Mesteremnek, s a Magáé leszek.

— Köszönöm, kis Lili, — felelte boldogan Morvay. — Nem álmodok? Igaz, amit Ígérsz? Ideadod a szépségedet nekem? Az enyém akarsz lenni?

— Igaz. Úgy érzem, tartozom magammal önnek. Itt vagyok. Azért jöttem. Kellek?

Ölébe ült a drámaírónak s átkarolta a nyakát. A költő szájon csókolta s e percben boldog volt. Sok esztendő óta először. Sőt erősnek, fiatalnak érezte magát...

A lány vetkezni kezdett. Amint a ruhadarabjai lehullottak, egyre szebben bontakoztak ki éhes szeme előtt a bájak, amelyeknél tökéletesebbeket se képtárakban, se szobormüvekben nem látott. De gyakorlott írói szemével hamarosan s fájó csalódással vette észre, hogy a nő, aki testének minden plasztikus titkát feltárta előtte, e munkát szabályos nyugalommal végezte s közben mégt csak el se pirult A nő — ha csak' nem Phryne-természet, aki mindenki előtt levetkezik, — a nő, akinek testét még csak egyetlen kitüntetett ■fé’-fi ismeri, elpirul (gondolata a költő), lm meztelenül mutatkozik be a — másodiknak. Lili ezt az izgató fo’yamatot úgy bonyolította le, mint ha eryodiil lett volna s nem reszketett vo’na előtte c< y a vágytól vorn Hó Szerencs férfi. Még csak a szokásos Vénrsz-mozd platókat se etc. ■v-e’yck'-c f"dattfltanul és ■ í-oma’iV-sin b.L’ik a ruháiból kiópö nő keze, — őszintén tárta s kj-i;Ptn Rii .kru’ć'-ven cb'zzađć kis melir. ■ yi'h miszté‘i"máit.

1 ■ V,' i: .‘■ ■ őr s emércmérzettel ■‘kar el a hnmdonlcáry és tudatos széfvcrii "ségrcl nfc asszony a féríi

r.'a, pőt‘t 'i? ff V' 1 rs'-i

A buldog mosoly eltűnt a költő

I ■—mim iiPiin inwiMw i

Az alamiz

Írfa: Baedeker