Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)
1926-09-28 / 268. szám
4. oldal. BÁCSMEGYE3 NAPLÓ ___________________T926. szeptember 28 Kis gyerek a határon A rendőrianácsos szívességeikért, viszonzást ígért s nem engedett haza szüleihez egg kétéves kisfiút A szerbek és magyarok közti megértést és közeledést nem a vezető politikusok akadályozzák meg, hanem egyes közegeknek a tapintatlansága gáncsolja el, hol az egyik, hol a másik oldalon. Klaszszikus példa erre az a kínos jelenet, amelyet vasárnap délután Csikeriánál a jugoszláv-magyar határon a magyar határcsendőrök okvetetlensége és egy volt szuboticai, jelenleg bajai rendőrkapitány tapintatlansága idézett elő. Az affér szenvedő hőse dr. Klunics Martin szuboticai járásbiró, illetve az ő két éves kisfia. Az ügy előzményeihez tartozik az, hogy augusztus hó folyamán megjelent Szuboticán dr. Dobó Árpád, ■volt szuboticai rendőrkapitány, aki jelenleg mint magyar rendőrtanácsos, Baján az utlevélügyosztály főnöke. Dobó felkereste dr. Klunics járásbirót és elmondotta neki, hogy Szuboticán a Vojvoda Putnik-trgen egy háza van a feleségének s rájuk nézve létérdek, hogy a házat eladhassák. A házon azonban a haszonbérlő javára bekebelezett telekkönyvi korlátozás van, amelynek törlése nélkül az ingatlan nem értékesíthető. Dr. Klunics járásbiró erre eljárt Pavlovics István törvényszéki elnöknél és arra való tekintettel, hogy magyar köztisztviselőről van szó, kieszközölte a bekebelezés soronkivül való törlését. Dobó rendőrkapitány hálálkodott és készséggel megígérte dr. Klunicsnak, hogy teljesiti azt a kérését, hogy a bírónak Baján a nagyanyjánál tartózkodó kétéves kis fiát átengedi a határig, hogy ott a szülök átvehessék. Dobó azt is megígérte, hogy a gyermeket és nagyanyját ő maga kiséri el a határig. Klunics ebben bízva, levélileg úgy állapodott meg anyósával, hogy vasárnap délután kimennek Csikériára a határra és ott átveszik a kis gyermeket. Klunics anyósa, Jerkovicsné megjelent Dobó rendőrkapitánynál, aki kijelentette, hogy írásos engedélyt nem adhat a kisfiú átvitelére, azonban ki fog telefonálni a határcsendőröknek, hogy ne támasszanak akadályt. Vasárnap délután hat órakor megjelent autóval á' hatáföh tff.‘Kliítjics felfc-' ségével. a második oldalon ott állt a nagyanya a kisgyerekkel. A magyar határcsendörök azonban kijelentették hogy nem kaptak semmiféle utasítást s megtagadták a kisgyermek átengedését. Az iró szerelme Irta: Erdős Renée Évek múlva, mikor külföldi útjáról hazaérkezett, megint belépett kedvenc színházába, hogy lássa játszani kedvenc színészeit. Elfoglalta régi helyét a földszinten és — inkább csak atavisztikus megszokásból — megint fölnézett az első emeletnek arra a páholyára, ahova anynyiszor küldte föl tekintetét s ahol anynyiszor tett látogatást a múltban! S mintha semmi sem változott volna a páholy körül, éppen úgy, mint a színpadon és a nézőtéren. Itt megint azok a kedves, finom, lelkes művészek játszottak, akik annyi darabját diadalra vitték már és a nézőtér is a régi, kedves, intim barokk-terem volt, sápadt aranyozásával, bronzlámpáival, zöld selyemdrapériáival a páholyokon. És igen... a páholy is az volt, ami régen és benne ült az Asszony, életének egyetlen, igazi, nagy és elérhetetlen szerelme. Ott ült most is és a három esztendő úgy futott el rajta, mint egyetlen óra. A régi szépsége tündöklőit most is az ékszerek és csipkék között s az estélyi ruha kivágásából megint azok a rózsazsinü márványvállak és karok szikráztak elő, mint régen és fejedelmi fejét büszkén tartotta karcsú nyaka fölött és szép gőgös tekintete megint azzal az istennői nyugalommal siklott el a tömeg fölött — mint régen — mint akkor, amikor még az iró az életét adta volna oda egyetlen felgyulladt, izzó tekintetéért ezeknek a szemeknek s amikor éjszakái éberek és kinzottak voltak a tehetetlen vágytól, ahányszor csak igy látta őt. De ez régen volt... három év előtt... S az iró most nyugodt közönnyel nézett föl a páholyba és mosolygó udvariassággal köszönt fel — óh minden harag Tárgyalások indultak meg Klunics és a határcsendőrök között és három óra hosszáig disputáltak afelől, hogy a két esztendős gyereknek kell-e útlevél, ha szülei haza akarják vinni. Közben a kisfiú nem törődve azzal, hogy közte és szülei között határ van, odaszaladt az édesanyjához. A magyar határőrök azonban azzal fenyegetőztek, hogy utána lőnek az autónak, ha el merik vinni a kisgyereket. Csak nagynehezen sikerült kapacitálni a magyar csendőröket, hogy eresszék le a puskát és nézzék el, hogy a szülők hazahozzák a gyereküket. Azt azonban már nem lehetett elérni, hogy a kisgyerek ruháit is átengedjék a határom A magyar rendőrtisztviseiő tapintatlansága természetesen Szuboticán megbotránkozást keltett és hihetőleg hasonló megbotránkozást kelt Baján is, mert az ilyen esetek semmiesetre sem járulnak hozzá, hogy Magyarországnak barátokat szerezzenek Jugoszláviában. előre súlyos gond marad az Apatin és Szonta-kömyéki társulatok számára a kormánysegély összegén tu! hiányzó költségek előteremtése. Az Apatin—szontai ármentesitőtársulat 28-ikán, kedden árlejtés utján kiadja a gátépitési munkálatokat. Ennek a hírnek a hallatára a környékbeli gazdák már meg is kezdték a szántást és a vetést a dunamenli földeken, abban a reményben, hogy az újabb ár-, vizpusztitás veszélyét a meginduló védelmi munkálatok végre elhárítják. Megkezdik Berlckovich Sándor az uj Dunagátak építését Tíz és félmillió dinár kormánysegélyt ígértek Beograd hars — Nem elég a pénz, a gátmunkákat azonban megkezdik Az Apatin—szontai, valamint az Apatin—monostorszegi ármentesitőtársulatok érdekeltségeinek küldöttsége a Dunabalparti ármentesitő társulatok küldöttségével, mint jelentettük, csütörtökön és pénteken Beogradban tartózkodtak, hogy az illetékes minisztereknél a töltések helyreállításához szükséges segély kiutalása végett eljárjanak. A monstre-küldöttséget dr. Perovics Miljvoj szombori főispán vezette és abban résztvettek az érdekelt járások főszolgabirái, valamint a községi jegyzők és birák is. A Bácsmegyei Napló munkatársának értesülése szerint a küldöttség Gavrilovics Ottó nemzetgyűlési képviselő kalauzolása mellett megjelent Trifkovics Márkó parlamenti elnöknél, aki személyesen vezette azután a küldöttséget az illetékes szakminiszterek elé. Mindenütt pozitív ígéretet kapott a küldöttség arra, hogy az árvizsujtotta vidék ármentesitötársutatal részére már néhány nap múlva tiz és félmillió dinár segélyt utal ki a kormány. Ebből a segélyösszegből az Apatin— szontai ármentesitő társulat részére hárfifths fél millió, az Apatin—monostorszegi részére kilencszázezer dinár jut. Az apatini érdekeltek átözött, akiket az •árv»»X!sapása a legérzékenyebben sújtott, a kormány Ígérete örömet keltett, mert ennek segítségével végre hozzáláthatnak a szakadás betöltéséhez és remény van arra, hogy a részben ma Is viz alatt levő területeket még ebben az évben be lehet vetni. A szakértőktől nyert információink szerint most kiutalásra kerülő összeg még mindig nem lesz elegendő a töltésszakadásnak és annak az átvágásnak betöméséhez szükséges költségek fedezésért, amelyen át a Duna kiömlött vizét le kellett ereszteni. Ezek a munkálatok sokkal többe fognak kerülni három és félmillió dinárnál, elsősorban azért, mivei a gát nem építhető fel a régi helyére, ahol tiz-husz méter mélységű gödröket mosott ki az ár, hanem a régi vonalból kiinduló és arra visszatérő, mintegy másfél kilométer hosszúságú két szárral, hegyesszög alakban meg kell kerülni a rombolás helyét. Ez az uj töltés körülbelül kétszázötvenezer köbméter földanyagot fog felemészteni, beépítése köbméterenként tizenöttizenhat dinárba kerül, jgy már magának az uj töltés költségeinek végösszege három és háromnegyed millió dinár lesz. Hátra van azonban a gátvágás betömése, amihez körülbelül százezer köbméter föld keli s ez pénzben másfélmillió dinárt jelent. összesen tehát öt és egynegyed millió dinárra volna szükség az uj gát kiépítéséhez és az átvágás betöméséhez. Petrovics Mjlivoj dr.főispán és a küldöttség vezetői a legnagyobb buzgalommal igyekeztek a küldöttségjárásnak minél nagyobb eredményt biztosítani, de a felkeresett politikusok és miniszterek megértő előzékenysége ellenére js egy-Ankét a kiviteli termények minőségi' szokványáról Beogradból jelentik: A külkereskedel-, mi kérdések megvitatására vasárnap délelőtt ankét volt a kereskedelmi mi-| nisztériumban Steirtmec dr. kereskedelmi! minisztériumi osztályfőnök elnöklete! alatt. Az ankéton mindenekelőtt a búza mi-' nőségi szokványát vitatták meg. A jelenlevő kiküldöttek közül többen a rossz időjárásra való tekintettel és hivatkozás-) sál arra, hogy a búza súlyát Németor-, szág 1 hektoliter után 74 és fél kilóban! állapította meg, a jugoszláv búza súlyát,! úgy, amint az Beogradban szokásos, 75| kilóban kívánták megállapítani. Petrovicsi Brankó dr., a noviszadi terménytőzsde] főtitkára tiltakozott a jugoszláv búza minőségi súlyának ilyen megállapítása eilen és kifogásolta, hogy a minőségi súly nem kerülhet évről-évre megállapításra. A jelenlegi minőségi súly — hektoliterenként 76 kiló — teljesen megfelel a gazdasági körülményeknek és semmi ok nincs arra, hogy azt megváltoztassák. Ehhez a véleményhez csatlakozott dr. Mirkovics Miso, a noviszadi kereskedelmi kamara uj másodtitkára, valamint a Kiviteli Bank képviselője is. Az ankét magáévá tette dr. Petrovics felfogását. ! Steinmec dr. osztályfőnök javasolta| ezután, hogy alakítsanak piaci bizottsá-j gokat a kivitelre kerülő termékek minő-j ségi felülbírálására, nehogy olyan ter-J mények kerüljenek külföldre, amelyek) minőségileg nem kifogástalanok és árta-i nak a jugoszláv termények jó hirének. A jelenlevők a javaslatot a szilvára vonatkozólag elfogadhatónak találták, ellenben a búzára vonatkozólag ellenezték. és minden fájdalom — sőt szinte minden emlék nélkül. Egyszerűen csak megállapította róla, hogy ott van. Hogy még mindig szép, sőt szebb talán, mint volt, az uj divatban, az uj hajviselettel. A régi asszony ... a megközelíthetetlen ... az elérhetetlen... az ideál! És csak három év múlt el azóta — Lehetséges ez? Mi is történt a három év alatt, hogy ilyen közömbösen és nyugodtan tudja nézni? Semmi, vagy csak nagyon kevés. Megirt egy könyvet — egy regényt — és benne az asszonyt kiirta magából. Kiirta oly teljesen és maradéktalanul, minden jajongó érzésével, minden kielégíthetetlen szerelmi gyötrődésével együtt, hogy a szép hideg bálványból nem maradt egyéb, csak pora és hamva az igazi asszonynak akiért emésztette magát évekig, évekig... Az asszony elolvasta a könyvet, megdicsérte és eltette — és maradt minden a régiben. A férfi pedig, az iró, szinte egy percről a másikra kiábrándult az asszonyból, elfordult tőle és elfelejtette. Akkor a könyv már megkezdte útját a világban és ő is ment a könyv után, a siker heroldja után — ment és élvezte a diadalt, az ünneplést, a vagyont, a dicsőséget és mindazt, ami ezek nyomán jár, idegen asszonyok idegen szerelmét, messze vidékek báját, tengert és városokat, dalokat, szineket és izeket — mindent, amit a világ ad a zseninek, akit elismert ... És ime most itt van, visszajött és már indul is ama páholy felé, ahol az az aszszony ül, akinek a könyvet köszönheti. Már ott ül mellette és hallgatja hangját, kérdéseit, melyeket hozzáintéz, szívélyesen, melegen, őszinte érdeklődéssel. Látja alakját, a régi szépet és gondolja magában: — Hány nagy szerelmemet elhagytam már, de az alkotást nem hagytam el soha! És minden nagy szerelmem tulajdonképpen csak az alkotásért volt. Mihelyt egyik felbujtott és kihozta belőlem azt az isteni tartalmat, mely ott lappangott titkon minden érzésein alatt, rögtön lecsillapult a nagy láz és utána jött a beteltség... és jött az unalom. Ettől félt talán? Ezt nem akarta? Szép asszonyi gőgje ebbe nem tudott belenyugodni? — Valóban nem tudom, mit érez, mit gondol... de istenem, már nem is érdekel nagyon. Játszmánkat megjátszottuk... a nagy tét az enyém lett s ő is örülhet, hogy úgy került ki a játékból, hogy nincsenek súlyos veszteségei. Megmaradt az ideál piedesztálján, az elérhetetlenség piedesztálján és mindenki tudja, hogy ő a hősnője a könyvnek. Ez neki elég és többet nem is érdemel. Többet? — kérdezte magától egy kis gondolkodás után meghökkenve. — De hát mi a több ennél? Mi lehet több ennél? Hiszen örökre él szépsége a könyvben? Örökké fog élni az a varázs, amit reám gyakorolt! Több? Hát több lett volna, ha nekem adja magát egy-két hónapra, egy-két évre, vagy ameddig már tarthat egy ilyen eszeveszett szörelem? Ha küzd és harcol velem azért, ami bennem az örök és kérlelhetetlen ellensége: az íróval? Aki őt minden csókon keresztül leste volna? Aki öleléseinek lázát felmérte volna? Aki lelkének legfinomabb rezdüléseit az analízisre született ész hideg eszközeivel boncolgatta volna izekre? Mi lett volna több? Hiszen én neki a halhatatlanságot adtam! Van ennél több? Én alakját a szépség elmulhatatlan szobrába faragtam azért az ellentállásért, amit velem szemben tanúsított... ki tudja, nem küszködve és szive ellenére-e? Valóban, ő a jobbik részt választotta, amikor nem adta meg magát! Engem' naggyá tett vele... és saját magát is!1 Meg lehetünk egymással elégedve! Ezeket gondolta az iró, mialatt a fel-i vonás lepergett szeme előtt és szeretett] művészei játszottak a színpadon. Azután búcsúzott és ment, kissé fáradt! mosolyával és szemében azzal a messzenéző, borongós tekintettel, mely sajátja azoknak, akik a maguk életében, az alkotáson keresztül még száz és száz éle-' tét élnek és attól csüggedtek kissé és ki-! ábrándultak. S amikor erősen szürkülő feje után becsukódott a páholy ajtaja, megszólalt az asszony férje, valami önkénytelen elégedettséggel a hangjában. — Hogy megöregedett ez az ember! És megszólalt a férj barátja és az aszszony barátja, az örök harmadik, a pá-j holy mélyében. — Hja, a sikerek, a sok dicsőség, a sok asszony... bizony ezek nem arra' valók, hogy fiatalítsák az embert! , Az asszony egy ideges pillantást vetett a beszélőre, aztán megint a színpad felé nézett. , — Én nem vettem észre — mondta' egy kis hallgatás után — hogy megöregedett. Én fiatalnak látom. És egy percre lehunyta szempiltáit,; hogy elrejtse mögöttük azt a kifejezést,1 mely nem szólt sem a férjnek, sem a barátnak, hanem annak a harmadiknak, aki] eltávozott. És ez a kifejezés az a régi, szép nagy tekintet volt, tele vonással, tele visszafojtott csodálattal, hévséggel és odaadással, amiről mindig tudta, hogy el kell rejtenie, ha azt akarja, hogy megmaradhasson egy életen keresztül — a halálig — sőt ki tudja, talán még azon túl is valamivel...
