Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)
1926-09-28 / 268. szám
XXVII. évfolyam Sznhotka, 1926 KEDD szeptember 28. ______________268. szám Megjelenik minden reggel, ünnep oiáu és hétfSa dőűiaa _ Szerkesstüséjp Zmsj Jenin trg 3. szám (Minerna-palotaJ Telefon: Kladóbinatal »—58 Szarketzttaég 5—Itt, 8-52 DbBzekéai ár neg-jedérre 150 Sin, Kiadéhinafcalí SabcÜea. Zmaj Jtrrln trg 3. (Minerva palota) A noviszadi tanárkongressztison ismét igazolódott az a régi igazság, hogy pedagógus-embrnek kevés értéke van az anyagiak iránt. Tanár és tanitó, amikor pályát választ, egyszersmind szegénységi fogadalmat is tesz és elkészül arra, hogy erkölcsi sikerekkel kárpótolja magát a szűkös megélhetési viszonyokért. A szerénységnek és az idealizmusnak ez a szelleme vonul végig a most folyó noviszadi kongresszuson, amelyen nem a fizetés, hanem a tanítás eredményének megjavításáról esik szó. A tanárok megnyugvással vették tudomásul, hogy a közoktatásügyi miniszter nem tehet biztató ígéretet az illetmények rendezésére és ez a bejelentés nein lohasztotta tapsoló lelkesedésüket, amelyet a miniszter keltett azzal a nyilatkozatával, hogy ő a tanárokat nemcsak mint a közoktatásügyek legfőbb intézője, hanem mint ember is nagyrabecsüii. Tekintettel a középiskola működésének kétségtelenül jelentős fogyatkozásaira, a miniszter elismerő szavai felmentvénynek is hangzanak és úgy foghatók fel, hogy a miniszter nem a tanerőket teszi felelőssé a tanítás foganatjának hiányosságaiért. * Ki tehát a felelős? — vetik fel a kérdést maguk a tanárok. Az egyik delegátus rámutatott arra, hogy a középiskola felső osztályaiban a tanulók átlaga a legelemibb tudnivalókkal sincs tisztában. A tanár a lehetőségek keretében teljesiti a kötelességét és mégis az iskola nívója még mindig sokkal alacsonyabb, mint a háború előtt volt. Egy másik delegátus rátapintott a baj gyökerére azzal a megállapítással, hogy politikát visznek be a közoktatásügyi kérdésekbe. Már pedig ahova a politika beteszi a lábát, ott lehetnek izgalmas összecsapások és frappáns fordulatok, csak éppen szolid és gyümölcsöző munka nem. A közoktatásügyi minisztérium középiskolai osztályának főnöke kijelentette, hogy a múltban összekeverhették a tanügyet a politikával, de Trifunovics Misa alatt egyetlenegy ilyen eset sem fordult elő. A jelenlegi minisztert dicséret illeti meg ezért, de ha az abnzus — mint az ügyosztályfőnök is koncedálta — éveken át éreztethette káros hatását, akkor a következménvek kiheverése nem történhetik meg máról-holnapra. * Az országos tanáregyesület a kongresszuson előterjesztett jelentés szerint erélyes lépéseket tett Radies István ellen, aki miniszter korában a tanárokat politikai okokból nyugdíjazta vagy áthelyezte. Radics, amikor a közoktatásügyi tárcát átvette. kulturprogramja legfőbb pontjául a tanügyek depolitizálását hangsúlyozta. A depolitizáláshoz azonban úgy fogott hozzá, hogy vissza adta a kölcsönt Pribicsevicsnek, aki a horvát parasztpárt szerint a horvátországi tanárokat nacionalista szempontból és pártérdekből össze-vissza cserélte. így újabb áthelyezések és nyugdíjazások következtek és a két politikus perlekedésének az iskola érdekei estek áldozatul. íme: a politika annyira beivódott az iskolaügyekbe, hogy még depolitizálásuk is politikai alapon indult meg. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a háború és az utána következő események a családi nevelést kizökkentették a régi kerékvágásból, továbbá, hogy az államháztartási egyensúly biztosítására irányuló takarékossági rendszabályok mindig és mindenütt elsősorban a tanügyet sújtják és végül azokat a nehézségeket, amelyeket itt a Vajdaságban az anyanyelv iskolai jogának problémája okoz, akkor tisztán áll előttünk az iskola válságának egész kórképe. A Száván inneni iskolák nívójának lesülyesztése könnyebben megy, mint- a Száván túliak szintjének fölemelése. Ezen a ponton a politikát pénzügyi meggondolás is támogatja és ezért félő, hogy sokáig fog tartani, amig a noviszadi kongresszuson kibontakozó eszmei törekvések gyökeres tanügyi reformokban fognak terményekülni és az eszmei törekvésekből valóság lesz.. Nagy izgalom Berlinben Poincaré beszéde miatt Stresemann bízik a Párisbó! jelentik: Poincaré miniszterelnök vasárnapi beszéde politikai körökben előbb kedvezőtlen hatást keltett, most azonban már valamivel nyugodtabban ítélik meg a beszéd folytán várható következményeket. Még;s erősen elítélik azt az éles hangot,* amit Poincaré a háborús felelősség kérdésében és a »középhatalmak barbárságának« elítélésében még mindig használ. Poincaré hívei mindent elkövetnek, hogy a beszéddel szemben támadt ellenszenves véleményt enyhítsék és utalnak arra, hogy Stresemann genfi felszólalásának ebben a kérdésben franciaellenes éle volt. Mérsékeltebb körökben a beszéd hiteles szövegének nyilvánosságra hozása után utalnak arra, hogy Poincaré egyes kifakadásai pszichológiailag megérthetek és erősebb kifejezései tulajdonképen védőbeszéd jellegűek. Általános az a felfogás, hogy a vasárnapi beszéddel német-francia közeiec Poincaré nem ártott poss^ibiiitásának és hogy Briand és Poincaré továbbra is megférnek egyazon kabinetben. Poincaré vasárnapi szereplését igy csak epteódszerünek tekintik, sőt a hétfői lapok megállapítják, hogy Poincaré beszédének hangja jóval mérsékeltebb, mint régebbi beszédei.. Berlini jelentés szerint Poincaré vasárnapi beszéde Berlinben kedvezőtlen benyomást keltett. Nem várták ugyan, hogy Poincaré teljesen megváltoztatja beszédeinek régi hangját, de azt mégsem hitték, hogy ilyen éles hangon fog beszólni. Az összbenyomás az. hogy P iV.cafe beszéde a francia-német tárgyalásokat lényegesen megnehezíti. A Matin egyébként közli Sauerwein beszélgetését Stresemann német külügyminiszterrel, aki többek közt kijelentette, hogy és megvalósításában a német francia közeledés kiépítésének nehézségei lesznek, ahol azonban erős akarattal keresnek. ott találnak is megoldást Briand és ő is lehetségesnek tartjdk a közeledést és mégis mindketten jó hazafiaknak tarthatják magukat. Á kibékülés annál hathatósabb lesz —> mondotta Stresemann — ha olyan hatalmak, mint Belgium, Anglia és Olaszország támogatni fogják azt.' A szomszédság és az egymást kiég őszi tő gazdasági források Németországot és Franciaországot párán* csolóan késztetik a közeledésre és, ennek érdekében mindkét részről engedményeket kell tenni. Franciaországnak !e kell mondania egyes jogokról, amelyek a Versailles! békeszerződés alapján megilletik és ezzel szemben Németországnak is el kell tekintenie bizonyos jogoktól, amelyeket az a szerződés részére biztosit. Megindult a bomlás a Jovanovics-pártban Pribic evics éles támadása a közlekedésügyi miniszter ellen Beogradból jelentik: A görögkeleti Keresztelő Szent János ünnep miatt Beogradban a hétfői nap minden különösebb politikai esemény nélkül telt el. Nagy feltűnést keltett politikai körökben Krotics Rajkó képviselőnek, a Jovanovics- csoportból való kilépése, mert ez a politikus volt Jovanovics Ljuba egyik leglelkesebb hive és most ő tartja szükségesnek a Jovanovics-csoport likvidálását, amikor azt követeli, hogy a frakció minden tagja lépjen vissza a radikális-pártba, amelyre rendkívül fontos feladatok várnak. A Politiká-ban megjelent nyilatkozatában Krotics azzal indokolta kilépését, hogy nem lehet külön frontokon harcolni, mert ennek a következménye volt. hogy a radikálisok elvesztették a beogradi községi választásokat. A nyilatkozat megjelenése után az újságírók nagy érdeklődéssel fordultak a Jovanovics pártklub felé, de a képviselők nem tartózkodtak Beogradban és igy Krotics kilépéséről nem tehetett a Jovanovics-pártban magyarázatot és közelebbi felvilágosítást szerezni. Ezt az eseményt azzal hozzák összefüggésbe, hogy már Jovanovics Ljuba legodaadóbb hívei sem bíznak abban, hogy a vezér annyira felépül betegségéből, hogy a közeljövőben aktiv részt vehetne a politikai események irányításában. Pastes Nikola két beszéde, amelyeket Cavtatban tartott erős ha tást keltett ellenzéki körökben. Pasics szavait arra magyarázzák, hogy a radikális párt ősz vezére már nem törekszik arra, hogy a politikai vezetést újból a kezébe ragadja, ellenben nyugalombavonulásának módozatait önmaga kívánja megválasztani. Tárgyalások a miniszterelnöknél Uzunovics miniszterelnököt hétfőn délelőtt fölkereste a kormány több tagja, köztük Makszúnovics Bózsó belügyminiszter és Trüfunovics Misa közoktatásügyi miniszter, aki a noviszadi tanárkongresszusról számolt be a miniszterelnöknek., * Pribicsevics Párisba utazott Pribicsevics Szvetozár boszniai agitációs körútját megszakítva, hétfőn reggel váratlanul Beogradba érkezett. Az újságírók kérdéseire Pribicsevics kijelentette, hogy az esti gyorsvonattal Párisba utazik leányával, aki súlyosan beteg. Pribicsevics vasárnap a boszniai Kljucsban. Lickiban és Palánka községben tartott sikeres népgyüléseket, amelyekben rendkívül édesen^ támadta Jovanovics Vásza közlekedésügyi minisztert és azzal vádolta meg, hogy szabadjegyes tisztviselő-1 két küldött kerületébe a független demokraták népgyülésének megzavarására. Beszédében Pribicsevics támadta Jovanovics közlekedési politikáját is és többek között kijelentette, hogy a közlekedésügyi miniszter a vasittpolitikából csak anynyit tud, hogy a vonatok síneken szaladnak Nikics visszatért Beogradba Nikilcs erdőügyi miniszter hétfőn délelőtt Zagrebböl visszatért Beo-. gradba. Az újságírók kérdést in-, téztek Nikieshez. hogy a zagrebi tar-, tózkodása alatt folytatott-e megbeszéléseket Trumbiccsal. a föderaJistapárt vezérével. Nikics kijelentette, hogy kizárólag magánügyeinek elintézése végett volt Zagrebhan, politikai tárgyalásokat nem folytatott és csupán családja tagjaival és közelebbi barátaival érintkezett. Ismét elmaradt az ankétbizottság ülése Az anketbizottsáe hétfőre összehívott ülését, miután kevés képviselő jelent meg, elhalasztották. A pénzügyi bizottság még nem tért vissza Kragnjevacból. ahol az állami arzenál ügykezelésének felülvizsgálatát végzi. A bizottság valószínűleg kedden reggel érkezik Beogradba.