Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)
1926-09-25 / 265. szám
4. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ __________________1926. szeptember 25. fenyegette a vádlottat, hogy megfogja fojtani. A felebbviteli bíróság azonban csak részben adott helyt dr. Szekulics Milán védő előterjesztéseinek és jiem rendelte el az előterjesztett tanuk kihallgatását, atni ellen dr. Szekulics semmiségi panaszt jelentett be. A noviszadi semmitőszék ezévi május 29-én megsemmisítette a felebbviteli bíróság ítéletét és utasította a felebbviteli bíróságot, hogy az u,i eljárást folytassa le és hozzon uj ítéletet. Ilyen előzmények után került a bűnügy pénteken újból a felebbviteli bíróság dr. Qyurgyev Boskó-tanácsa elé, amely dr. Szekulics Mitáp ismételt előterjesztését újból elutasította és a vádlottat szándékos emberölésért újból nyolc évi fegyházra ítélte. Dr. Szekulics az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be. Félholtra verte egy szentai telepes a menyét Az asszonyt be kellett szállítani a kórházba, ahol megoperálták Szentáról jelentik: Özvegy Vojnovics Milánná szentai telepesasszony, akinek férjét múlt év karácsonyán meggyilkolta egyik telepestársa, csütörtökön, apósával Vojnovics Iván telepessel kocsin kukoricát vitt be eladni Szentára. Az egyik terménykereskedő meg is vásárolta a kukoricát 1550 dinárért, de pénz . helyett csupán egy utalványt adott, amelyet az asszony később szándékozott beváltani. Visszatérőben a szállásra, Vojnovics Iván kérte az asszonyt, hogy az utalványt adja át neki, majd amikor az nem akarta átadni, rátámadt menyére és ütlegelni kezdte. Addig ütötte az asszonyt, mig az véresen, eszméletlenül terült el a kocsin, majd a lovak közé csapott és hazahajtott. Az aszszonyra ráparancsolt, hogy ne szóljon senkinek sem, mert megöli. Vojnovics Milánná azonban az éjjel olyan roszszul lett, hogy be kellett szállítani a szentai közkórházba, ahol pénteken megoperálták. A brutális após ellen súlyos testi sértésért és zsarolásért feljelentést tettek a a rendőrségen, ahol jegyzőkönyvet vettek fel és megindították ellene az eljárást. Százötvenezer ember nézte végig A Dempsey-Tunney boxmeccset Tunney pontozással legyőzte a világbajnokot — Kétmillió dollár volt a bevétel — H romszáz újságíró jelent meg az amerikai mérkőzésen Chaplin különvonaton vitte Philadelphiába a hollywoodi filmstarokat Newyorkból jelentik: Óriási érdeklődés mellett folyt le Philadelphiában a Dempsey világbajnok és Tunney közti boxmérközés, mely Tunney, az uj amerikai mester győzelmével végződött. A mérkőzést, mely a boxolás nehézsúlyú világbajnokságáért folyt, a philadelphiai stadionban rendezték meg, melyet ez alkalomra nagy költségekkel átépítettek. A hatalmas tribünökön közel százötvenezer ember szorongott amikor három gong-ütés jelezte, hogy a nagy torna megkezdődik. Amerika nagyobb városaiból különvonatok szállították a nézőket Philadelphiába, ahol külön fogadási irodákat nyitottak. A boxmeccset a kormány sok tagja is végignézte és a tribünökön az újvilág milíiiomosai, hires politikusai, színésznői, bankárai, a tőzsedvilág fejedelmei együtt ültek munkásakkal, kik hihetetlen érdeklődést tanúsítottak a mérkőzés iránt. Charle Chaplin Hollywoodból különvonaton vitte el barátait és a hollywoodi sztárokat Filadelfiába. A mérkőzés bevétele kétmillió dolláron felül volt és az utolsó napon zugkereskedelemben hihetetlen összegeket fizettek egy-egy jegyért. Jellemző a nagy érdeklődésre, hogy Amerikából és a világ minden tájékáról háromszáz újságíró gyűlt öszsze, akik a mérkőzés lezajlása után 92 táviróvonalon egymillió szót tudósítottak lapjaiknak. Este kilenc óra után, európai időszámítás szerint hajnali fél négy • órakor vette kezdetét a hatalmas viadal. A ringbe először a bikaeős száznégy kilós Tunney szállt be, akit hívei viharosan ünnepeltek. Pár perccel később jelent meg a világbajnok Dempsey, vállán fürdőköpennyel. Szintén hatalmas tapsot kapott, amit mosolyogva köszönt meg. Siri csendben kondult a gong, mely jelazte, hogy a két boxbajnok megkezdi a küzdelmet. A vezetőbiró sípjelére Dempsey nagy lendülettel sarokba szorította Tunneyt, aki azonban fölényesen védte ki a világbajnok rettenetes erejű ütéseit. A menet közepén Tunney lépett akcióba és először állón, aztán mellbe ütötte Dempseyt, aki szemmelláthatólag bizonytalanul védekezett. A második menetben Dempsey irtózatos erővel támadt Tunneyre, akit mindenáron knock autholni akart, a világbajnok ütései azonban célt tévesztettek. Tunney hamarosan újból átvette a támadást és ettől kezdve a menet végéig ő szerzett több pontot. A helyzet a hatodik és hetedik menetig sem változott, csupán némi fölényt lehetett megállapítani a fiatal amerikai óriás javára. A hetedik menet végén Dempsey két rettenetes erejű ütést kapott az arcába; a vér elöntötte és szeme úgy bedagadt, hogy alig látott. A küzdelmet azonban nem adta fel, hanem mindenáron igyekezett félelmetes egyeneseivel pontot szerezni magának. A nyolcadik menetben Tunney, aki sokkal frissebben dolgozott, mint világhírű ellenfele, már b:ztos nyerőnek látszott, mire a tribünökön Tunney hívei extázissal ünnepelték és biztatták Tunneyt. A tizedik menetben Tunney mindenáron ki akarta ütni Dempseyt, akinek azonban volt még annyi ereje, hogy ellenfelének egyre veszélyesebb ütéseit kivédje. A vezetőbiró este tíz óra előtt hirdette ki, hogy a mérkőzést pontozással Tunney nyerte meg. A közönség berohant a pályára, körülfoga a ringet és a győzte.s Tunneyt vállra kapva körülhordozta a stadionban. A mérkőzésen hihetetlen fogadások történtek. Az eddigi megállapítások szerint közel hárommillió dollárt vettek fel a fogadási irodák. A legtöbben Tunneyban bíztak, miután köztudomású volt, hogy a régi világbajnok már régóta nem folytatott komoly tréninget és csak az utolsó hetekben készült a Tunney vei való találkozásra. Hat évi fegyházra ítélték a titeli nazarénus katonát A vádlott megnyugodott az ítéletben Amikor nagy a nyomorúság a nép között, akkor mindig uj vallások és uj vallási szekták keletkeznek. A súlyos gazdasági helyzet következménye az, hogy a Vajdaságban is egyre szaporodnak a különböző uj vallások, s ennek tudható be az is, hogy szerbek, magyarok, németek között egyre többen lesznek nazarénusokká. A nazarénusok szószerint értelmezik a bibliának azt a parancsát, hogy »aki fegyvert fog, az fegyver által hal meg« és ha katonai szolgálatra is liivják be őket, akkor sem vesznek fegyvert a kezükbe. A katonai hatóságok tehetetlenek! a nazarénus katonák makacsságával szemben, akiket sem szép szó, sem fenyegetés, sem büntetés nem tántorít el attól az elhatározástól, hogy nem vesznek puskát a kezükbe. A hadbiróság, mint Titelrő! jelentik, most- súlyos büntetéssel torolta meg egy titeli nazarénus katona makacskodását. Dajka .Milos titeli fiatal gazdálkodó nemrégiben vonult be Szkopljéba, az ottani ötvenedik gyalogezredhez katonai szolgálatra. Bujka mint hivő nazarénus semmikép sem akart fegyvert fogni. Hiábavaló volt a katonai hatóságnak minden kérlelése, felvilágosítása, büntetése, Bujka megmaradt amellett, hogy neki a vallása -tiltja azt, hogy fegyvert fogjon. A szkopljei ötvenedik gyalogezred emiatt haditörvényszék elé állította Bujkát, amely a napokban Ítélkezett a makacs nazarénus felett és elitéke hat1 évi fogházra. Bujka nyugodtan hallgatta az ítélet kihirdetését és kijelentette, hogy nem felebbez: Krisztus is szenvedett, neki is szenvednie kell. A makacs nazarénust büntetésének kitöltésére egyik állami fegyintézetbe fogják szállítani. Ilona férjhez megy Irta: Vándor Iván Gyönyörű asszony volt. Kétfelé simított fekete haja ragyogott és súlyos fonatban, mint egy fészek ült feje hátulján. Fehér, szép arcából mint két nagy csillag ragyogott messzire néző kék szeme. Erős volt, hatalmas, telt keble, csípeje; két kerek karja és lábszára, mint egy-egy fiatal sudár fa. A komolysága, a hallgatása, a kicsit vad természete nagyszerűen illett ehhez a külsőhöz. A nagy fenyvesek titokzatos csendje és mély árnyéka lengte körül, amint ott állott, valamit várva és egy-két szóval felelgetve a kérdezős'ködésre. — Honnét jött? — Csíkszeredából. — Rég óta van itt? — Már vagy egy esztendeje. — Szeret itt lenni? Valami undor látszik szép arcán, valami megvetés, mikor ezt mondta: — Szeret a jó Isten. Mennék én viszsza, csak nem lehet. — Hol lakik? — Itt a tizenötben. — Van ura? — Van. — Mi az ura? — faggattam. — Sofför. — Az jó mesterség. —•Jó, akinek ró. — Van állása? — Hun van, hun nincs. Többet nincs, mint van. — Az már baj. Szóval maga tartja. Másnap. ,reggel megjelent ugyanabban a szoknyában, csak a rékli volt más rajta. Állva megitta a kávéját és a forró viz, meg a szóda után kérdezősködött. Egy szót se beszélt többet, mint amit muszáj volt, egy zsákot nyolcrét hajtva, a térde álá helyezett és neki fogott a súrolásnak. Szinte ijesztő volt a csend, melybe beburkolta magát. Meggörnyedve, maga elé meredve dolgozott és mikor uzsonnázni hivták, a kezével intett: — Majd eszek. Borzasztó bánatot cipelhet magában — gondoltam, mig elnéztem ezt a csöndes nagy munkát, mely mintha jól esnék neki, melyben mintha kitombolná a benne dúló vihart, mely levezetne valamit abból a rettenetes izgalomból, mely remegésben tartja egész lényét. — Hogy hivják magát? — kérdeztem a szomorú asszonyt. — Ilona. — Ilona fiam, enni kell és pihenni egy kicsit. — Nem vagyok éhes. — Erős karja meg nem állott egy percre, a forró viz ott folyt a térde körül, de ruhája nem lett nedves egy cseppet se. — Ilona fiam, mi baja magának? Felém fordította arcát, dac és konok akarat látszott ebben a percben rajta. — Nincs én nekem semmi, mi lenne? — Na na, jobb néha kimondani ami fáj bennünk, könnyít rajtunk ilyenkora beszéd. Meg hátha segíthetek valamit. Rám nézett, de összeszoritotta a száját. — Az emberrel van a baj? Kiegyenesedett, hallgatott. — Nem keres? — Keresek én kettőnkért is. Éjszaka is dolgozik. Az nem lenne — hanem... ... Hanem! Elment... — kimondta és nagyot lélekzett utána. — Hová ment? — Aszongyák visszament. — Azt mondják; hát nem búcsúzott magától? — Nem jött haza — állásba volt akkor, hát nem jött haza. — Majd megkerül az, nem kel! utána búsulni. — Busul utána a nyavalya — szólott Ilona meggyőződéssel és kiment a konyhába uzsonnálni. Estig újra nem lehetett szavát venni. Hanem mikor elvégezte a dolgát, beállított a szobába. A ruhája olyan tiszta és takaros volt rajta, mintha nem a súrolásból, hanem a templomból érkezne. Rögtön a dologra tért: — Hun kell azt a vizumot szerezni? Megmagyaráztam neki. — Őzt pinzért adják? — Pénzért. Haza akar menni, Ilona? — Hazamennék, csak tudnám biztosan, hogy otthon van az ember. De az is lehet, hogy azóta visszakerült. — Ha hazajött volna, csak tudná. — Hunnét tudnám? Elbujkálhaitik ebben a Bábelben. — Ugyan már miért bujkálna? — Fél a gyalázatos. — Megveri? — kérdeztem mosolyogva és az Ilona hatalmas karjaira tekintettem, melyek szépen nyugodtan himbálóztak, mint erdőben a fiatal faágak. Azt hittem, valami nyápic legény a soffőr és a meg nem engedett kalandért büntetés jár neki. — Verje meg az isten, én nem verem — szólott Ilona méltósággal. — Attól félt a köfélrevaló, hogy meg kell neki esküdni velem— Na hallja — mondom aittól csak nem fél, hogy ilyen asszonyt kap. Ilonának elsötétült két ragyogó szeme és homlokára nehéz íelhők ülnek. — Nem kell annak sokáig egy aszszony. Ahányat lát, annyi után szalad. — Ha meg ilyen állhatatlan fráter — okosítom Ilonát — jobb, hogy megsza-í badul tőle. Az ilyen ember csak átok a házban. Amit keres, eldorbézolja mással,1 a feleségének csak a keserűség jut belőle. — Az — bólintott Ilona — a méreg.Mert néha úgy érzem, szétvet az indulat. Meghozattok az Írásokat, az ő keresztlevelét meg az enyémet, már úgy volt, hogy megyünk iratkozni és akkor odébb állott... Most oszt fél a szemem elibe kerülni, mert tudja, hogy nem szabadulhat, ha meglátom. — Olyan nagyon szereti? Biztosan szép fiú. — Nem mondom, megjárja. Egy kicsit himlöhelyes, de én nem bánom, ha a szél el is viszi. Nekem nem kell, se testemnek, se lelkemnek. Nem értettem a dolgot. Ilonának szeméből villámok cikáztak, az arca durcás volt. — Ha nem kell magának, miért akar vele mindenáron mégis megesküdni? — Nekem nem kell. Felőlem mehet, amerre a szeme lát, de megesküdni meg keil. Ha megdöglik, akkor is megeskiiszöm vele. Félelmes akarat látszott az arcán. — De hát miért? Ha úgy se kell magának? Ekkor Ilona kiegyenesedett és szép fejét dacosan felemelte és indulattól fuldokolva kiáltotta: — Az ép fajtámban még nem volt fattyugyerek...
