Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)
1926-09-14 / 254. szám
6. oídal. 1026 szeptember 14. BÁCSMEGYE1 NAPLÓ Misa helyettes külügyminiszter és Markovics Jován külügyminiszterhelyettes üdvözletét tolmácsolta az 'olasz kormány beogradi képviselőijének. Szabályozzák az újságírók jogviszonyát Hosszú vajúdás után végre elkészült az újságírók jogviszonyát szabályozó kormányrendelet. Ennek a rendeletnek a kiadására tudvalevőleg az uj sajtótörvény utasítja a töryényegységesitő minisztert Az újságírók már hónapokkal ezelőtt kfcfoigozüak egy tervezetet, mely azonban hoszu ideig feküdt a törvényegységesitő miniszter a naasztalán. aki meg akarta hallgatni a lapkiadók véleményét. Az újságírók erélyes sürgetésére Srskics fcörvényegyeségesitő miniszter a napokban végre elkészítette a rendeletét, melynek alapjául az újságírók által előterjesztett tervezet szolgált. A rendeletet, melyet már Simonovics szociálpolitikai miniszter is aláirt a törvényegységesitő miniszter kedden fogja megismertetni az újságíró szövetséggel. A volt román trónörökös októberben visszatér Bukarestbe Ferdinánd király elhalasztotta hazatérését Bukarestből jelentik: Károly volt trónörökös tudvalevőleg néhány héttel ezelőtt Párisban kibékült ap* jával, Ferdinánd királlyal. A király 'és a volt trónörökös találkozásának és kibékülésének hírénél is nagyobb meglepetést kelt Romániában az a legújabb hir, amely szerint Károly volt trónörökös október eleién viszszatér Romániába, Ferdinánd király hívására.- Hogy a volt trónörökös visszatérésének lesznek-e alkotmányjogi következményei, azt még egyelőre nem lehet tudni. Hivatalos helyen egyébként közölték a sajtóval, hogy Ferdinánd király egyelőre elhalasztotta az országba való visszatérését. Genf exotikus vendégei Rabindranath Tagore a Népszövetség közgyűlésén Genf, szeptember hó. A Népszövetség idei ülésszaka ép olyan, mint a tavalyi meg a tavalyelőtti' volt: ugyanaz a szenzáció-éhes atmoszféra. Az időjárás változott csak meg Genfben — olyan kánikula van, mint rendesen júliusban szokott Az ülésszak megnytásának tisztsége Benes csehszlovák külügyminiszteré lett aki szemmellátható lámpalázzal látta el a díszes feladatot. Egészen beleizzadt a megtiszteltetésbe, tükörsima koponyájáról csurgóit a Izzadságcsepp, a mint pár fontos mondattal üdvözölte a világparlamentet Minden simán ment, pedig Drumont vezetése alatt álló főtitkárság kitünően megrendezte az ülésszakot; a tekintélyes gyülekezet munkája teatralis és unalmas formaságokra szorítkozik csupán. A főtitkár legfontosabb segítőtársai azok a feltűnően csúnya angol missek, akik féltecsapott kalappal és igazi angol méltósággal sétálgatnak a Hotel "Victoria görbe folyosóin. Mert tudnivaló, hogy a népszövetségi segédszemélyzet zömét Anglia liferálja. Nem tudni mi ennek a szembeötlő brit sznpremáciának a titka, annyi azonban bizonyos, hogy titkos szvazás esetén delegátusok túlnyomó része, még az angolok is, a francia gépirókisaisszonyokra szavaznának. A csúnya missek egyébként nagyszerűen iCtenek Calvin és Rousseaau szülővárosának józan külképéhez. Az idén negyvenkilenc állam küldte ki delegátusát. A franciák a tavaly óta ismert összeállításban lépnek fel: a hajlottermetü, ravaszképü nyárspolgár külsejű Bríand, a mindig hajadonfővel járó Paul Boncourt és a pénzügyi szaktekintély: Loucheur. Az angoloknál tavalyihoz képest nagyobbszabásu változást tapasztalunk: Chamberlain (zsinóros monokli) nem tekintve befejezettnek nyaralását, világosszürke öltönyt hord és az újságíró intimpisták tudni vélik, bogy tradicionális fekete zakkóját el sem hozta. Vaijjon ez mit jelent? — kérdik a szenzációéhesek. Viscount Cecil of Chelwoodnak, az ős arisztokrata kopasz feje is itt virít. Az angol delegációban csak a női tag változott: Edith Lytletonnak hívják. Egész fólrevonuten, a bársonyszéksor végén foglal helyet az olasz Grandi- Impozáns megjelenés Mussolininak ez az államtitkára, aki büszke pózban és erőteljesen zsebrevágott kézzel méltón képviseli a fasiszta Itáliát. Ez a pökhendiiség feltűnést keltő kontrasztus Briand és Chamberlain joviális érintkezési módjával szemben és még jobban sgaeaäbetMM teszi Olaszország izoláltságát. Nagy szerepet játszik az idén, a mikor Benes a tanács, Nlncsics pedig a iközgyiiiés elnöke, a kisantant is. Kissé irigy talán szövetségeseinek ezen megtiszteltetésére Románra, amely Mitileneu külügyminiszterben érdekes fejű diplomatát talált magának. A román delegációt kiegészítik még a gazdag Titulesco és a fantasztikus, lorgnonos, emészthetlen udvariasságu Vacaresco kisaszszony. Az exotikus vidékeket a kapurtalli maharadzsa, Ária perzsa Herceg, Charon sziámi herceg, valamint egy soktagu abessziniai delegáció képviseli. Itt van még egy előkelő exotikus idegen, de nem a delegátusok sorában, hanem a dísztribünön foglal helyet fehér kaftánjában: Rabindranath Tagore. Nincsicsnek elnökké való megválasztása ilyen társaságban nem ütközhetett nehézségekbe. Annyira el volt minden készítve, hogy a Népszövetség háziasztalosa még ráért díszes »N« betűt vésni az etaöki székbe. Nincsics is ráért szépen megfogalmazni beszédét, melyet aztán szép nyugodtan olvashatott fel. Pikáns dolog volt egyébként megfigyelni Nincsics megválasztása után Radicsot és Markovics Lázárt, akik még a múlt héten borzasztóan szidták egymást. Mihelyt Nincsics fellépett az elnöki emelvényre, Radics odahajlott delegátustársához, néhány szót suttogott vele, miközben joválisan vállára tette kezét és aztán előreült Nincsics helyére, a delegáció vezérek sorába. Markovics Lázár pillantása ekkor találkozói« a reá figyelő újságírók tekintetével. Egy 'kicsit komolyan odatekintett a mellette levő megüresedett fotóira, aztán szélesen mosolyogva vállat vont. Radios István egyébként igen jól fest kifogástalan szabású zsakettjében és sdyemciEInderében. Mindenki meges-t küdne, hogy sohasem látott parasztcsizmát. Markovics Lázár dr„ sokat szenved a hőségtől, meg alig tud menekülni az újságírók kérdésétől. A jugoszláv delegáció legfiatalabb tagja Krnjevics dr., aki harminckét esztendejével alig látszik tizennyolcnak és ki ennek megfelelően a íegdiplomatikusabban igyekszik viselkedni. Maga az ülésterem, nemtudni mihez hasonlít: az elnöki emelvény parlamenthez, a kényelmes fotelü és kényelmes asztalokkal ellátott földszint kaszinóhoz, vagy kávéházhoz. Az elsőemeleti karzaton háromszáz ujságiró firkál, fölöttük kétszerannyi »néző«, leginkább hölgy, gukkerezik ide-oda, mintha színházban volna. A teremben óriási megaíonnak kellene erősíteni a szónokok hangját, ezt a célját azonban az egyébb nagy zaj mellett nem éri el. Mert a mozifelvevőgépek kattogása nem hagy abba, a nagy reflektorok, melyektől állandóan pislogni kénytelenek a delegátusok, szintén zakatolnak. A fotográfusok százai épen fényképezni készülnek, amikor kialszik az egyik reflektor. Suttogás, elfojtott kiáltás. A delegátusokat ez az intenzív fény- és hanghatás — no meg az ebéd — láthatóan fárasztják, itt-ott egy-egy öregebb bácsi elszundikál a bársonyszékben :sak akkor ébred fel, ha a reflektor s..~mét éri. A fess Arfa herceg államfői méltósággal teatrális prémsüveggel a fején — 30 fok meleg! — a hölgykarzatnak szenteli figyelmét Rendet a társaságba csak a ,hórihorgas Martsen Fritjot igyekszik hozni. Odalépve az elnöki emelvényhez azt kéri Nincsicstől, hogy a szónokok beszéljenek hangosabban. Nincsics azt válaszolja neki, hogy ha van mondanivalója, beszéljen a szószékről. Mansen azonban nem ért franciául, ezért sem Nincsicset, sem a tisztelt delegátusok hahotázását nem értette meg. Később mégis felkapaszkodott a szószékre és ötpercen át magyarázta, hogy ném hallott jól, ezért Szólt közbe. Mire Nincsics megint replikázott: jól ért az ember ha hangosan beszélnek, de még jobban, ha hallgatnak. Ezzel a genfi aforizmával az affér elsimult P. 0. Hogy irányítottam az Idei őszi párisi öiuatot? „minőén öiuatos, ami jól áll“ — mondja a öiuatkirálynő Páris, szeptember hó. A vidéki embernek általában tág fogalmai vannak a divatról. A legtöbb férfi, ha elkopott a nyakkendője, beállít a főtéri konfekciós üzletbe, ahol a kereskedő elébe rak egy skatulya kravátlit ezzel a jeligével: — A legutolsó párisi divat! Ha a fényűzés, amit a kisvárosi dendy fejt ki, már a nadrágon is megmutatkozik, elmegy a szabójához, aki rátukmál egy duplahajtókás, keskenyszélü ruhát és győz is e jelben: — A legfrissebb párisi fazon! Az mindegy, hogy friss-e, vagy utolsó, csak párisi legyen, hogy a női nemről ne is beszéljünk. Amelyik varrónőnek nincs legalább tiz párisi aranyérme, az nem is tud egzisztálni. A szuboticai nagyszalón madámja minden évben eltűnik egy hónapra Topolára, vagy Sztariszivacra, hogy aztán visszaédkezhessen »párisi útjáról« a legfrissebb modelekkel. Naiv fantáziámban mindig úgy élt Páris, mint egy főváros, amelynek a francia kormányon kívül még egy kormánya van: a divatdiktátoroké, akik a világ ízlését és a nők ruhatébolyát igazgatják. A direktórium összedugja a fejét és elhatározza, hogy ebben az évben a sleppes kalap és az önműködő szőrmeszoknya lesz az elegáns. Ezt aztán közzéteszik a hivatalos lapban, a divatlapban és a szegény férj ismét csikorgathatja a fogait. Elhatároztam tehát, hogy nagy körinterjut csinálok a divat vezéreivel, Worth-tal, Poirettel, Jennyvel és a többiekkel, hogy mi lesz az őszi női divat? Istenem, otthon a nők még a múlt század virányain járnak — a szuboticai szalonok Páris kimustrált és divatjamúlt maradékait viszik haza, amit itt minden szezon végén 50%-al olcsóbban kiárusítanak a nagyáruházak — én tehát megelőzöm a kort és arról Írok, ami itt is majd csak lesz! Elsőnek Worthékhoz állítottam be. — Ujságiró vagyok. Interjút szeretnék Worth úrral az őszi divatról. Az egész személyzet a hasát fogta a nevetéstől. Amikor magukhoz tértek, a nagytekintélyű, őszhaju Worth így szólt. — Mondja meg uram Paouinnek, hogy ne ilyen ócska trükkel akarta kicsalni a titkaimat! És ezzel még mindig jóízűen nevetve, kitessékelt. Paquin, akinek a szomszédságban van a szalonja, á Rue de la Paixen, még barátságtalanabbul fogadott. — Megőrült ön? Csak nem képzeli, hogy eláruljuk üzleti titkainkat? Jennyék voltak a legőszintébbek és a kedves uriasszony, aki a világhírű céget vezeti, felvilágosított: — A divat, az nincs. Egyszerűen nem létezik. Csak trükkök és üzleti fogások vannak. Beállít hozzánk egy angol hölgy. »Valami divatos kosztümöt szeretnék« — mondja és megkezdődik a lerakás. Félóra múlva, amikor már a kivágott ruháknál tartunk, egy lehetetlen szinü selymet csavar a derekára. »Ez igy jól áll?« — kérdi. »Mesés«! — üvölti a mannequinek hada és a kuncaft bolsdog. »Csak ide egy kis szegélyt kellene« — illeg a tükör előtt. »Igen, oda egy kis szegély és ön egyenesen elragadó«. A hölgy izeg-mozog: »A derékra egy kis csipkeíodor, vagy egy rózsacsokor, nemde?« — fordul hozzám és én összecsapom a két tenyerem: »tényleg, egy rózsacsokorral festeni se lehetne plasztikusabbat«. Kész. Tabló. A ruha meg van véve. A szeptemberi Vogueban pedig megjelenik őnagysága fotográfiája, a hozzávaló ruhával együtt, mint a Jenny-sZalón legújabb kreációja. Isten ments, hogy mi indítványozzunk valamit a ruhához! Az ilyen szabónő el van veszve. A divat egypár gazdag hölgy szeszélyéhez igazodik. Mert a gazdagokat viszont a középosztály majmolja. — És a hangzatos újságcikkek? —• kérdeztem. Csudálkozva nézett rám. — Hogyan? ön ujságiró és nem tudja? Az mind reklám, ami főként a konkurrencia megtévesztésére szolgál. Ha én egy hirdetésben közzé tenném a kreációimat, holnap már ezer szalon kopirozná és tenné tönkre az ötletemet, így is, ha egy jó ruha kifut, máris újabbat kell kreálni, mert minden nő mást akar, mint amit a többiek hordanak. Örök körforgás, akár a ringlispil. A nagylapoknak valóságos hadisarcot fizetnek a hires szalonok egy-egy. népszerűsítő cikkért. Azért fogadták önt olyan megütközve, mert Párisban az el-: képzelhetetlen, hogy divatinterjut csináljon egy újság magáért az interjúért. Larpurlar. — Mégis, mi lesz a legújabb divat? — érdeklődtem — a jugoszláviai olvasónők nagyon hálásak lennének, ha a divatkirálynő adna nékik utbaigazitást. A »divatkirálynő« cim szemmelláthatólag megtette a hatását, mert őnagysága teljesen megvolt főzve. — Hogy mi lesz a divat? — sóhajtott az ég felé, akár egy börziáner, aki szintén az égi kinyilatkoztatásból várja a jelet, hogy esni, vagy emelkedni fog-e a valutája — ha én ezt előre tudnám, én lennék a legmilliomosabb szalon Parisban! Sejtelmünk sincs róla. Van, aki azt terjeszti, hogy visszatér a hosszú szoknya divatja. Bokáig érő és szűk. De mindez csak kombináció. Ezalatt egy amerikai hölgy jött be, aki, mig én a tulajdonosnővel beszélgettem, a feleségem ruháját vette szemügyre. — Ejnye, be csinos! — mondta és szemrehányóan fordult a »divatkirálynő«-höz. — Nahát, haragszom magára! Mért dugta el előlem ezt a fazont! Szegény nőm még szóhoz sem juthatott, máris rárohant két kisasszony, lenézték, lemintázták a kis csukott szövetruhát, amit még az anyósom varrt a számára tavaly ilyenkor Becskereken. öt perc mulva már a varrónő kezében volt az anyag és az amerikai hölgy a lelkére kötötte, hogy a hét végére okvetlen elkészüljön. Violá! Az idei őszi divat tehát a múlt idők jegyében indul. Egyszerű fekete szoknya, a blúzon vörös körítés, alul finoman beszegve, de vigyázni kell, hogy a nyakbőség ne olvadjon át kivágássá. Az még nem dőlt el, hogy az ővtartó keresztöltéssel, vagy csak szimpla barna zsinórral legyen-e ráerösitve. íme Páris legvadonatujabb kreációja! Ámbár mire ez eljut Becskerekre és Szubotícára, addigra már ott is rég kiment a divatból. Tamás István
