Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)

1926-08-20 / 228. szám

1926. augusztus 20. BÁCSMEGYEI NAPLÓ oldal HÍREK Témát keresek Életem igen komoly problémájával, ezzel a témakereséssel örök és meg nem szűnő bonyodalmaim vannak. Már ré­gen megszerettem volna mondani el­­■távozottaknak és újonnan jövőknek, hogy ez a mosolygó ellenség sarkok mélyén vigyorgón és ugrásra készen lesi a mozdulatunkat, rácsap a képzele­tünkre, silbakot állít a gondolat glédába sorakoztatott katonái elé és egy kard­suhintással leinti a vérmes remények száguldását. Nem tudom honnan jön, nem sikerül megállapítani hova indul. Azt is ugylátszik örök homály fedi, milyen szent véd- és dacszövetség sar­kalja és űzi és hajtja. Az ember kihúz­za a fiókját és talál benne hetven papír­lapot, valamennyin megkezdett álmok, utrakészen fölcihelődött vágyak, agyunk és szivünk és nagy akarásaink meddő trójai falova ágaskodik. És ilyenkor pontosan állapítom meg, hogy ezekből sem lesz világrengető esemény. Pedig tudom és látom és érzem, hogy a lázas tempójú gondolat szomorú sorsú abor­­tusai úgy ahogy itt előttem sorvadnak, mint egy-egy keresztrefeszitett külön lelkiismeret. És a türelmetlen bánatból bölcsen-keserü nosztalgia fakad, mint a friss erdei forrásvíz, sárga levélhullás 'bronzszinü őszén szokott. Nehéz sora a nehéz sorú életnek ez a bolhászkodó témakeresés, amely minden téma káká­ján csomót keres. Én nem . is hiszem, hogy a logika törvénytára, vagy akár az intuíció metszett üvegü tükrénél néz­ve lehessen ennél időszerűbb, izgalma­sabb és sorsdöntőbb probléma. Mert zavarban vagyok és ha jobban belené­zek a dolgokba, minden remegésnél fo­kozottabb szorongás fog el. Súlyos kö­telességérzet, hogy azt adjak és any­­nyit adjak, amit és amennyit tőlem rend­őröm, birám és sorosügyészem: a publi­kumom vár. Érzem, hogy ki vagyok szolgáltatva és a közérdek gályáján ra­boskodom, ami a közérdek viszonylagos értékét véve alapul, viszonylag nem a legirigylésreméltóbb feladat. Témakere­sésem tehát filozófia körülményeivel sú­lyosbodik és ha eloszlik a filozófia kö­de, kergethetem újra a téma céltalan dé­libábját. Vagy mindent megír az ember, vagy semmit sem ir meg. Ha mindent megírsz, nem vagy becsületes ember. Ha mindent magadban meditálsz el, na­gyon haszontalan ember vagy. De ak­kor mégis, hol lappang a mérték zsinór­ja? Ki állapítja meg a közérdekű Írási készség legitim startját? Mert itt állok pozitív akadályok és szívós kisértések hadiállapotos pergőtüzében és harcolok kárörvendő témával és csatázok a pub­likum szeszélyes érdeklődésének hal­ványsápadt belátásával. Viselhetek há­borút és köthetek időelőtti békét, min­den ütközetem téma marad és minden témám téma marad. Az egyéniség min­den színes betűt az érdeklődés szivár­ványszínű szárnyának forgószelébe so­dor. És itt van valahol a témakeresés viharos vágya. Amit sokan megírtak és sokszor megírtak eltávozottak és meg fognak írni újonnan jövők. Eredmény nélkül. A témakeresést, a toll és tinta hivatásának nagy perét, a vér és skru­­pulusokkal telt akarat stagnálását, amely­nek valóban soha sem lesz vége. Mesterházi/ Ambrus & — Ferdinand király Parisban. Buka­restből jelentik: Ferdinánd király e hé­ten Vichyből öt napra Parisba utazik, majd a svájci Weinburg-kastélybart fog üdülni, végül néhány napig Velencében tartózkodik az uralkodó. Szeptember kö­zepe előtt tér vissza az országba. — Általános sztrájk Tangerben. Lon­donból jelentik: A tangeri helyzet a la­pok jelentése szerint rendkívül kritikus. Pénteken általános sztrájk fog kezdőd­ni Tangerben, amelynek éle a mai re­zsim ellen irányul és tüntetés lesz Spa­nyolország mellett. A tangeri lakosság az utóbbi időben egyre határozottabban követelj, hogy. á tangeri közigazgatás­ban a spanyolok számarányuknak meg­felelő arányban vegyenek részt. — A novivrbászi evangélikus zsinat. Noviszadtól jelentik: A novivrbászi evangélikus zsinat délután három órára egybehívott csütörtöki ülését a program­tól eltérően már reggel hét órakor meg­kezdték. Elfogadták Schifkár Károly pre­­komurjei lelkésznek a másodelnöki tiszt­ségről való lemondását. Helyébe Luthár Ádám bucinci lelkészt választották meg másodelnökké. A zsinat ezután áttért az alkotmány további tárgyalására, a mely délután egy óráig tartott. Délután a pénzügyi és jogügyi bizottság ülése­zett. Este misszíóest volt a templomban, amelynek keretében May János celjei lelkész tartott előadást, az énekkar pe­dig egyházi dalokat adott elő. Pénteken reggel nyolc órakor folytatja tanácsko­zásait a zsinat. A péntek esti misszió keretében Kappenbach Jakab zemuni es­peres tart előadást. — Hajsza az autó után. Beogradból jelentik: A főváros közönsége izgal­mas autóhajszának volt szemtanúja szerdán este. Egy autó nekiszaladt egy bérkocsinak, amely pozdorjává tört, az autó pedig tovább rohant. A szolgálatot teljesítő csendőr értesítette a forgalmi rendőrséget, ahonnan pillanatok alatt megérkezett a rendőrségi autó és ül­dözőbe vette a szökevény soffőrt. A hajszának rengeteg bámulója akadt. Egy uccakereszteződésnél a rendőrségi autó elérte a szökevény Fordot és megállás­ra kényszeritette. A csendőrség gon­datlanság, gyorshajtás és szökés miatt indít eljárást az autó soffőrje ellen. — Egy apa bosszúból megölte fiát. Stipből jelentik: Krsztovics Atanáz öt­venéves mitrosinai földmives 1925-ben egy húszéves leányt vezetett házába, akivel vadházasságban élt. Krsztovics később rábeszélte fiát, hogy vegye el a leányt feleségül. A fiú nem tudta, hogy apjának viszonya volt a leánnyal és el­vette feleségül. Mikor a fiú megtudta atyja bűnét, feljelentette őt a rendőr­ségen. Krsztovicsot elitélték. Kiszabadu­lása után bosszút akart állani fián, ki­hívta a közeli erdőbe és ott menye se­gítségével meggyilkolta. Krsztovics tet­te után átszökött Bulgáriába. — Három halászhajó pusztult el Uj- Sikócia partjain. Halifaxból jelentik: Az uj-skóciai partokon az utóbbi napok­ban két uj-skóciai halászhajó pusztult el. A legénység után hiába kutattak. Való­színű, hogy mind az ötvenkét halász a tengerbe pusztult. — A palánkai pénzügyigazgató jubi­leuma. Palánkáról jelentik: Kirschner Emil, a palánkai járási pénzügyigazga­tóság főnöke most ünnepelte meg álla­mi szolgálatának huszonötödik évfordu­lóját. Kirschnert jubileuma alkalmából a pénzügyigazgatóság -tisztviselőkarán kí­vül is igen sokan' üdvözölték. — Áthelyezett községi orvos. Nova­kanizsáról jelentik: Smeljev Szergij dr. novakanizsai orvost a közegészségügyi miniszter Szanádr-a helyezte át községi orvosnak. — Munkát keres egy volt angol kép­viselő. Londonból jelentik: Bolton vá­roska egyik napilapjában a következő apróhirdetés jelent meg: »Mr. Law, a parlament volt tagja, mint textilmunkás munkát keres«. Lawt 1913-ban válasz­tották be munkáspárti programmal az angol parlamentbe, mandátumát 1924-ben, az uj választások alkalmával vesztette el. Azóta a legszükösebb anyagi viszo­nyok között él és most kénytelen ma­gát nyilvánosan munkanélkülinek de­klarálni. — Meggyilkolt emberhullát fogtak ki a Tiszából. Novakanizsáról jelentik: Szerdán délelőtt a novakanizsai hajósok fekete fürdőruhába öltözött, húsz év kö­rüli barna, angolbajuszos ismeretlen férfi holttestét fogták ki a Tiszából. A rendőri és orvosi vizsgálat megállapí­totta, hogy tiz nappal ezelőtt kerülhe­tett a vízibe. Arcán a véraláfutások, fel­dagadt orrán a csonttörések azt mutat­ják, hogy bűntény áldozata lett. Teste egyéb részein nem találtak külső erő­szakra vai'ló nyomokat. A rendőrség jelentette a bűnügyet a velikakikindai ügyészségen, amely elrendelte a hulla Üetooneelását. — Publikálták a spanyol-olasz szerző­dést. Rómából jelentik: A Stefáni-ügy­nökség nyilvánosságra hozta az olas­­spanyol barátsági és arbitrázs-szerző­dés szövegét, továbbá a szerződésre vo­natkozó jogi segítséget, melyet augusz­tus hetedikén kötöttek meg Madridban. — Kommunisták ölték meg a finn flot­ta parancsnokát. Varsóból jelentik: A finn flottának tettországi látogatása al­kalmával Roos admirális, a finn hajóraj parancsnoka, hirtelen meghalt. A rigai lapok jelentése szerint Roos hallála rend­kívül titokzatos körülmények között kö­vetkezett be. Roost halva találták kabin­jában. A orvosi vizsgálat at állapította meg. hogy az admirális halálát vfiágitó­­gázmérgezés okozta. A Tigai sajtó azt a véleményt kockáztatja meg, hogy Roos bűnös merénylet áldozata, melyet való­színűleg a kommunisták követtek el. — Kifogták a Dunából egy osztrák vasutas hulláját. Pozsonyból jelentik: Glöcki pozsonyi halászmester legényei az Ostende fürdő közelében ismeretlen férfi holttestét fogták ki a Dunából. A holttest körülbelül tiz napja lehetett a vízben. Kabátjának zsebében okmányo­kat találtak, amelyek szerint a hulla Krumpl Henrik osztrák vasutas holt­testével azonos. — Banditák elhurcoltak kétszáz utasj. Londonból jelentik: Hong-Kongbói érke­ző hírek szerint álarcos banditák meg­támadtak egy vonatot és nyilt pályán megállásra kényszeritették. Adott jelre rátörtek a meglepett utasokra, az egész vonatot kifosztották és kétszáz utast el­hurcoltak, hogy váltságdíjat kapjanak értök. — Pestis ütött ki két francia kikötő­ben. Párisból jelentik: Hivatalos táv­irat szerint Marseilíesben és San-Denis­­ben pestis ütött ki. A konstancai kikötő parancsnoka elhatározta, hogy a francia kikötőből érkező hajók szigorú veszteg­zár alá kerüljenek. — Kamenevet elcsapták, Moszkvából jelentik: Kamenev kül- és belkereske­delmi népbiztost a központi bizottság többségével támadt nézeteltérés miatt felmentették állásától. — Hárommllllárd dollárt raboltak és sikkasztottak egy év alatt az amerikai bankokból. Csikágóból jelentik: Az ame­rikai bankok az 1924. év folyamán nem kevesebb, mint 3 milliárd 326 millió dol­lárt vesztettek betörés, rablás és sik­kasztás révén. Jellemző, hogy az Egye­sült-Államokban a legutóbb eltelt 35 év folyamán a bűnesetek száma az azelőt­tinek kilencszeresére emelkedett. — A kommunista internacionálé a len­gyel börtönök megvizsgálását kívánja. Varsóból jelentik: A kommunista inter­­nacionáíé kérést intézett Franciaország és Anglia politkai kiválóságaihoz, hogy küfdjenek ki Lengyelországba egy bi­zottságot a politikai börtönök megvizs­gálására. A kommunista internacionálé a terv számára Romain Rollandot és Henry Barbusse-t akarja megnyerni. — Halálos csónakázás. Szentáfól je­­lentikf Szelczi Mariska tizenhat éves opovói leány, szerdán egyedül csóna­kázott a Temesben. Hirtelen forgószél támadt, amely felborította a csónakot. A fiatal leány az örvénybe került, se­­gélykiáltásalra a partról többen segít­ségére siettek, de mire az örvényhez ér­tek, a leány eltűnt a hullámokban. Holt­testét eddig még nem taülállták meg. — Súlyos vasúti szerencsétlenség a lyoni pályaudvaron. Párisból jelentik: A lyoni pályaudvaron tegnap éjszaka sú­lyos vasúti szerencsétlenség történt. A beérkező személyvonat beleszaladt egy kifelé haladó vonat oldalába; A személy­­vonat három kocsija felborult és teljesen összetörött. Hajnali két óráig a romok alól három halottat és ötven sebesültet szedtek ki. — Borzalmas bányaszerencsétlenség Jahonnisburgban. Johannisburgból jelen­tik: A Brakpan bányában két tárna be­omlott. Öt benszülött azonnal meghalt, száz európai munkást és 219 benszülöt­­tet gázmérgezéssel kórházba szállítot­ták. Állapotuk válságos. — Borzalmas halálküzdelem a Maro­son. Aradról jelentik: Csütörtökön dél­után fél három órakor egy háromgyer­mekes családapát ragadott el áldozatul a Maros. Gábor Viktor tótváradi ille­tőségű munkás társaival együtt a tuta­jokon dolgozgatott az aradi ingyenfür­dő közelében. Az egymásra torlódott tu­tajokat kellett szétválasztaniok, amikor egyik tutaj kettévált, egyik fele belesod­ródott a Marosba és a rajta lévő öt munkást magával ragadta az ár. Egyik munkás valahogy megtagadta a tutajo­kat összetartó kötelet és igy sikerült megmenekülnie. Gábor Viktor az ár legerő­sebb sodrába került, amely nekivágta az egyik távolabb álló tutajnak. A sze­rencsétlen ember az ütéstől elveszítette öntudatát és a tutaj alá került. Többen csolnakba ugrcLak, hogy segítsenek a fuldoklón, aki kezeivel kétségbeesetten próbálkozott, hogy felszínen tartsa ma­gát, azonban elsodorta az ár. Számo­sán nézték végig a rettenetes halálküz­delmet, azonban segíteni nem lehetett. A sz-rencsétlen ember eltűnt a habok között. — Védekezés a pestis ellen. Bukarest­ből jelentik: A közegészségügyi miniszter utasította az illetékes határrendőrható­ságokat, hogy a további intézkedésig a Franciaországból hajón érkező utasok kizárólag csak Szulinánál és Constanzá­­nál léphetnek partra, aho 1 hét napig megfigyelés alatt maradnak. A tenge­lyen érkező utasok viszont csak Jimbo­­liánál vagy Kurticson át jöhetnek be az országba. A rendelet szerint erre a szi­gorító intézkedésre azért van szükség, mert párisi jelentések szerint Francia­­ország több vízikén veszedelmes pestis dühöng. Dr. Halmi István hazaérkezett és or­vosi rendeléseit újból megkezdte. — Aki már hatvan embert mentett ki a Dunából. Budapestről jelentik: Schnei­der István 68 éves budapesti halászmes­ter vasárnap a hatvanadik embert men­tette ki a Dunából. A halászmester el­mondta, hogy még a békeidőben, mikor a propeller egy gyümölcsszállitó hajó­val ütközött össze, egy rendőr segítsé­gével félóra alatt harminckét embert mentett ki h vízből. — Halálosan megsebesülve körmével a falra karcolta gyilkosa nevét. Párisból jelentik: Tunisz legelőkelőbb szállodájá­nak egyik szobájában meggyilkolva ta­láltak egy benszülöttet. A tettes éjnek idején lopózott be a szobába és leszúrta áldozatát. A szerencsétlen embernek még volt annyi lelkiereje, hogy halá­losan megsebesülve körmével a falra karcolta gyilkosának a nevét, akit en­nek alapján néhány órával a gyilkosság elkövetése után elfogtak. — Dr. Szabó Juci próbái. Fodor Lász­ló világsikert aratott vigjátékának pró­bái serényen folynak a Népkör díszter­mében. Lassanként kezd kibontakozni a vígjáték minden mozzanata. A díszes kiállítás külön szenzációja lesz a da­rabnak. Az előadás augusztus 21. és 22-ikén lesz. Jegyek elővételben Weisz S. üvegkereskedésében kaphatók. — Öngyilkos lett egy volt bolgár mi­niszter. Szófiából jelentik: Stojkoif vo'.t miniszter agyonlőtte magát. A politikus öngyilkosságának oka ismeretlen. — Kirabolták a kisenev-baltzi vonat postakocsiját. Bukarestből jelentik: A kisenev-baltzi személyvonat pasakocsi­ját titokzatos körülmények között kira­bolták és 800.000 leit elvittek. Morariu postakocsi ellenőrt és a vonatvezetőt le­tartóztatták. közismert je;enicai darabos, ír hér di­nír 5.S0O V3JO- oiíként franko min­den bácskai vasút­állomásra szállít: BRAÓA KRÄJÄÖ -Novisad. Telefon 165 4338

Next

/
Thumbnails
Contents