Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)
1926-08-15 / 223. szám
18. oldal 8ÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 augusztus 15. tűnő gyógymódnak az a hátránya, hogy roppant drága, az idegorvosnak sokszor hetekig kell foglalkoznia betegével, néha egy-(két órát naponta, ez természetesen nagyon költséges. A gyakorlati életben s főleg nem orvosok számára a lélekvezetés az u. n. psychogagia a legcélszerűbb bánásmód. A férj az apa, a testvér, a barát vagy a barátnő, ki a vezető szerepre alkalmas, ke. Kényen, de azért nem gorombán és állandó fölénnyel vezeti az érzékeny jellemet, formálja, irányítja annak szétfolyó akaratát és sokszor elérhetik azt, hogy vezetésük alatt az érzékeny jellemek hasznos és munkás tagjai lehetnek a társadalomnak és a családnak. 7. Az önmagával foglalkozó jellem Némi tekintetben szintén érzékeny, de ez az érzékenység nem reakciója a körülötte lévő eseményeknek, hanem állandó érzékenység, amely teljesen független a külvilágtól. Egocentrikusnak is szokták nevezni ezt a tipust, mert mindig az én, az ego áll minden esemény középpontjában , ilyen jellem a külvilág szempontjából is fontosnak tartja saját énjét. Amig tehát az érzékeny jellemre a környezet, a külvilág hat, addig egocentrikus jellem a külvilágot « maga vágyai szerint akarja megváltoztatni. Az érzékeny jellem Inkább nőknél fordul elő, mig az önmagával foglalkozó legtöbbször férfiaknál. Ez azonban korántsem szabály. Sokszor látjuk e két típus keveredését is. Rendes, hallgatag, szótfogadö gyerekek, gondosan vigyáznak ruházatukra, játékukra, könyveikre. Kerülik a társaságot, távol tartják magukat mín- Uen gyerekcsinytől. Felette óvatosak, legtöbbször gyávák. Későn és a legnagyobb aggodalmak között kezdik nemi életüket, közben folyton rettegnek, hátha meg lettek fertőzve s ezért hátgerincsorvadást vagy más borzalmas betegséget kapnak. Még komorabb és hevesebb gondolatokat vagy féléim! érzéseket vált ki ilyen jellemnél az onania vagy az éjiek magömlés. Később pontos, száraz, rosszkedvű emberek lesznek ezekből a jellemekből. Hypochondridíoknak szokták őket nevezni altkor, ha valami betegséget képzelnek be maguknak. Legtöbbje a gyomrára, beleire panaszkodik, innen ered tulajdonképen a nevűik Is. (Hyprochondrium — a has görög elnevezése.) Vannak azonban, akik más »szervükben hisznek komoly bajt: rákot, parallzist, tuberkulózist, fehérvérűséget stb. Legtöbbször van is valami csekély bajuk (kinek nincsen?!), de ők roppant veszélyesek, fontosnak és súlyosnak hiszik bajukat. Nagyon félnek a veszélyes betegségektől, a bacillusoktól. Vannak, akik nem merik megfogni a kilincset keztyütlen kézzel, torkot öblítenek, ha valaki köhög közelükben. Nem esznek nyers gyümölcsöt, állandóan ásványvizet isznak nehogy tífuszt vagy vérhast kapjanak. Állandóan Ügyelik lélekzetüket, pulzusukat, vizeletüket, székletétüket és szívesen beszélnek egészségügyi kérdésekről. Nem mernek idegen árnyékszéket használni, borbélynál borotválkozni, vendéglőben étkezni, nyilvános telefont használni, mert félnek a fertőzéstől. Egyeseknek fokozott megfigyelése is az evvel járó féléim! érzése egyedül a nemi életre vonatkozik. Impotenseknek hiszik magukat, komor, nyomott hangulatban tespednek, pedig ezek az emberek tulajdonképpen teljesen egészségesek, nemi képességük nem aludt ki, hanem gátolva van fokozott önmegfigyelésük miatt. Az önmagával kórosan foglalkozó jellem gyanakvó természetű. Ha ketten suttognak a közeiében, úgy biztosan róla folyik a szó, feljelentést tesznek avagy valami bosszutervet kovácsolnak.. Minden általános kijelentést magára vonatkoztat. Azt képzeli, hogy sok embernek útjában áll és ezek el szeretnék tenni láb alól. Mindenkiben ellenséget lát. Gyakran keresi fel az ««est» de nem hisz hűid, a fellő gyógyszereket is a legnagyobb gyanakvással fogadja és sokszor már előre meg van győződve azok hatástalanságáról. Az ilyen jellemeknél lépnek fel az úgynevezett kényszerképzetek, amikor a gyanakvás, a félelem vagy a kétkedés teljesen felesleges és logikátlan cselekedetekre kényszeríti őket. Például az egyiknek, két-háromszor haza kell menni, hogy meggyőződjön arról, vajon a szekrényeket és az ajtóidat bezárta-e? A másik eldob egy gyufaszálat és már messze jár, amikor eszébe jut, hátha tüzet okozott az elhajított gyufaszállal. Kénytelen visszafordulni és meggyőződni az elképzelés oktalanságáról. Némelyiknek a legszomorubb helyzetekben, temetési szertartásoknál nevetni kell. Az egyiknek például éjjel nem jut eszébe, mikor uralkodott III. Richard. Felkel, keresi kis lexikonjában az adatokat, de nem találja. Felkutatja összes könyveit, de mindhiába. Végre is kénytelen egyik barátjához menni, akinek nagy lexikonja van, felkelteni őt, hogy bizonyosan megtudja a keresett évszámot. Sok müveit, de önmagával foglalkozó jellem a babonák, a kaballák rabja. Van, aki nem mer bal lábbal a szobába lépni, aki nem mer pénteken útra kelni, aki nem meri megszegni a kenyeret mielőtt keresztet ne karcolt volna alapjára, aki szerencsetárgyakat visel tárcájában, aki csak minden második lépcsőre mer lépni, aki a cementlapokkal borított folyosón csak a fehér lapokon mer járni, mert ha feketére lép úgy az az érzése támad, mintha leszakadna alatta a kövezet. Van, aki nem mer tiszta gallért váltani, mert különben nem lesz szerencséje, aki kétszer veszi fel a harisnyáját minden reggel, mert különben rossz napja lesz és igy tovább. Az önmagával foglalkozó jellemnél általában olyan tünetek lépnek fel, melyet köznyelven »ideges«-eknek nevezünk. Evvel a szóval is, akárcsak a hisztériával, nagyon sokan és sokszor visszaélnek. Csupán megemlítek néhányat e tünetek közül, melyek ennél a jellemtipusnál előfordulhatnak. Ilyenek például a félelmi érzések (térfélelem, tömegfélelem, sötétségfélelem, a már említett betegség- vagy fertőzésfélelem), az álmatlanság, a migrén, a féloldali fejfájás, különböző idegfájdalmak, rángások (tie convulsif: szemhéj-, arc-, vállrágások), dadogások, irásgörcsök. A legtöbb önmagával foglalkozó jellem müveit ember, jó hivatalnok, pedáns apa vagy még pedánsabb agglegény szokott lenni, aki sokszor önmagába fojtja rendellenes jellemének tüneteit. Rendszerint sovány, sápadt, komoly emberek, a kultúra, a tudomány, az államgépezet lelkiismeretes munkásai. Közel sem oly .könnyen befolyásolhatók, mint ez érzékeny jellemüek, mert akaratuk kemény és csökönyös. Mindamellett itt is a lelki vezetés, a psychogagia a legalkalmasabb gyakorlati kezelés. Semmiesetre sem szabad az ilyen jellemnek panaszkodásai felett felületesen átsiklani, avagy igy szólni hozzá: »ugyan ne képzelj be magadnak ilyen bolondságokat!« Evvel egyrészt az illető bizalmatlanságát és gyanakvását fokozzuk, talán azt a hitet keltjük benne, hogy kívánjuk a halálát, hogy feleslegesnek találjuk, vagy pedig azt, hogy állapota annyira súlyos, hogy nem is érdemes megkísérelni valamilyen gyógykezelést. Az ilyen kurta és őszinte »észretérités«-nek az a hátránya is van, hogy elfojtjuk a panaszok árját. Ez mindenesetre hibás dolog, mert a bizalmas panaszkodás rendszerint nagy megkönnyebbülést jelent. Nagyon jó hatással szokott/lenni a környezet változása, avagy valamely figyelmet elvonó foglalkozás megszokása (horgászás, bélyeggyüjtés stb.) Néha szép eredményeket látni az akarat fejlesztésétől, az autőszuggessziótó! (couéizmus), mert az ilyen jellemek a legjobban tudják önmagukat befolyásolni. Egy súlyos tünetek között kinlódó ismerősöm Payot »L’éducation de la volonté« cimü könyvének tulajdonította feltűnő javulását és a tünetek teljes elmúlását. Valóban ezt a könyvet, mely majdnem minden nyelvre le' van fordítva, nyugodtan kezébe adhatjuk önmegfigyelőnek. Sokszor nagyon szép eredményt látunk tőle, mert, mint már említettem, az önmagával foglalkozó jellem nevelheti, meggyőzheti önmagát Az ekszcentrikus, vagy helytelen népiességgöl: ideges jellemtipus nem veszélyes jelensége a társadalomnak, de önmagának és környezetének sokszor nyűg és teher. Ha súlyosabb tünetek jelentkeznek, úgy olyan idegorvoshoz kell fordulni, akiben az ideges jellem feltétlenül megbízik, mert a bizalmatlanság a kezelés teljes sikertelenségét jelenti. * Ez a néhány vázlat, amit a rendellenes jellemekről adtam, nem akar nagyképű felosztás, vagy szigorú csoportosítás lenni. Az átmenetek, a bizonytalan formák, a vegyes alakok még gyakoribbak, mint azok a típusok, melyekről itt megemlékeztem. Rendellenes jellem lehet tehát valaki akkor is, ha nem illik ezekbe a csoportokba. Viszont egyes tünetek, egyes tulajdonságok még nem jelentenek rendellenességet. Például: aki utazgatni szeret, az még nem kóborló, aki sok könyvet olvas, az még nem képzelgős, aki néha mulatni jár, még nem rohamszerűen váltakozó jellem. És nemcsak a tünetek csoportos megjelenése, hanem azok ereje, intenzitása határozza meg a*z abnormitást. Például sohasem egyedül az érzékenység foka dönti el valamely jellem rendellenes érzékenységét. Itt persze ismét a normális, a rendes fogalmai vetődnek fel, amelyek bizony megbízhatatlan mérőeszközök. Ha abszolút szempontból nézzük a jellemeket, úgy nincs rendes jellem, úgy valamennyien abnormisak vagyunk. De ennek a rideg, abszolút nézőpontnak ma, a relativitások korában, semmi értelme sincs. Ha a normálisról van szó, úgy legyünk bőkezűek, szabadelvűek s nevezzük normálisnak minden jellemet, amely munkájával és magaviseletével beilleszkedik korába és társadalmába. Azokkal szemben pedig, akik kirinak az összhangból, akik ellendülnek a rendes útról, legyünk megértők és megbocsájtók. Ismétlem —• vajon elégszer ismételtem-e? — ne büntessük őket, ha bántanak, ha utunkba állnak, hanem vezessük őket, mint a vakokat s a gyerekeket. — Vége. — R fekete Rrabella és meséje a kecskéről Berlin, Julius hó A néger jazzband-zenekar befejezi a charleston-nyitányt, a függöny felgördül és a színpadon harminc pipacs-jelmezes Delights-girl — csupa karcsú szerecsenszépség — elénekel egy szomorú Negro Song-ot. Szépek ezek a monoton feketebörü dallamok. A szaxofonok, tőlük szokatlan tapintattal, szordinósan, szinte áhitatosan kisérik a délamerikai gyapot-ültetvények egykori rabszolgáinak panaszos dalát, a »Tamás bátya kunyhójáénak hangulata ül a színpadra; amely lassan benépesül, behúzódik a néger revü mind a százegynéhány szereplője és a hatalmas kórus meghatóan zümmögi a black people-nek — ez különben a Metropol Theaer revüjének a elme is — nosztalgiás keservét. És ebből a száztíz vagy százhúsz párhuzamos énekhangból kihallok egyet, valami különös,' férfias mellékzöngéjü női torokmuzsikát — az ilyen ugyan a szivböl jön, nem a torokból — amire vaktában rámondom. — Ezt már hallottam!! — Mit? — kérdi a szomszédom — ezt a dalt? — Nem, ezt a hangot — felelem szégyenlősen. Tudom, hogy úgyse fogja elhinni. Nem érti. Aztán kinevet. Ha Huberth szerkesztő ur ülne itt mellettem, ő nem mosolyogna, rögtön ráismert volna velem együtt. Böngészni kezdem a programmot, száz angolos hangzású néger név közül nehéz kiválasztani, hogy melyik az agnoszkált hang tulajdonosa. Egyszerre megáll a szemem egy női néven: Arabella Fields. Ez az. Szuboticán — talán még emlékeznek rá — a Salome-bárban lépett föl. Kövér, idősebb néger asszony. Határozottan csúnya. Kivágott szürke selyemruhában állt oda a pódiumra, combodnak is beillő vastag karjai gusztustalanul éktelenkedtek elő a dekoltázsból. Két dallal szerepelt a programmon és alig akarták leengedni a színpadról, minden este három-négy ráadást kellett adnia. Hallatlan sikere volt, az igazgatóság háromszor prolongálta és amikor a Nacional-szátlóban konkurrens bár nyilt meg, az nyomban átszipkázta. Több hónapig maradt igy Szuboticán a szimpatikus Arabella Fields és uj helyén is kitűnő attrakciónak bizonyult, ha a második számú varietét nem is tudta megmenteni végzetétől. (— Aki a pápából eszik, az belehal — idézhette elégedetten a francia közmondást a kitűnő Ivanovics mester, a Salome-bár akkori tulajdonosa. A konkurrencia csakugyan megbukott abba, hogy beleharapott az ő üzletébe. Azóta már, hajh, a Salome is felvette a néhai nevet. Szubotica megszűnt világváros lenni.—) A fekete Arabella ma egyik sztárja a néger revünek. Az öt képből álló daljátékban csak három szereplőnek van magánszáma: a primadonnának, aki Maud de Forest néven etonfrizurás és hallatlanul kifestett fiatal leány, egy Goins nevű szenzációs táncművésznek és Arabella Fieldsnek. Az Udv Hadseregének ezredesi uniformisában jelenik meg és toborzó-dalokat énekel. Rögtön felismerem a hangjáról. Nagyon megtapsolják. Később egy néger mulatóhely-jelenetben a mamát. alakítja, akkor az öltözékéről is rá lehet ismerni: a szuboticai szürke selyemruha van rajta. Az előadás után felkeresem az öltözőben. (— Mellékesen: közös öltözője van a szubrettel, aki, mig az öreg Arabellával beszélgettem, nyugodtan levetkőzött, minden zsén nélkül, előttem, pedig látta, hogy nézem. Igaz, hogy a színpadon is csak egy szál trikó volt rajta.—) Megkérdem Fields asszonytól, hogy emlékszik-e még Szuboticára? — Nem — feleli először. Hosszas nógatásomra és részletes magyarázatok után mégis eszébejutott, hogy ez »az a város, ahol egész nap aludt, mert nem lehet sehová sem menni.« Szóval nem csak úgy udvariasságból hagyta rám, hanem csakugyan emlékszik Szuboticára. Érdeklődik, hogy hogyan került oda? — Az impresszárióm hozta a szerződést és a vasúti jegyet.'Én nem is tudtam, hogy hova megyek. Nekem mindegy volt. — A »Black People«-társulat akkor még nem játszott? — De igen — feleli — staggione-köruton jártak Amerikában. — Mért nem ment velük?. — Nem játszom Amerikában. Utálom az amerikaiakat. Mert ők is utálnak bennünket. Kigunyolják a négert és nem tartják embernek. Egész jól meg vagyok itt nélkülük Európában. Itt senki- . nek sincs baja azzal, hogy más szine van a bőrömnek, min,t a többi embernek. Minek menjek haza inkább elmegyek turnéra Szuboticára. D. T.
